Szervusz kedves táncoló közönség. Ijedelemre nincs ok, nem vesztem el és a blogot se zárolta a TEK. Egyszerűen relatíve kevés idő töltöttem mostanában gép előtt, azt is igyekezvén úgymond célratörően tenni, főleg hogy a sógor lakóhelyem mobilinternet-térerősségével nem is igen telik többre. Plusz, ma kapott el igazán az a hasmenés-jellegű "írnom kell" érzet.
Szóval. Cigizzünk.
Nagyjából senkinek nem kell bemutatni a cigarettát, és annak hosszú és rövid távú hatásait. Ami zörgette kicsit mostanság az agyamat, az a cigaretta körül kialakult mizériának a lélektani kérdései. Ez is főleg azért, mert vettem egy nagy levegőt, és leraktam a cigit. Legalábbis, leminősítettem magam amolyan bulibagóssá. Tudjátok, hogy elég nagy nikotinpatkány voltam, a napi doboz cigi elment, buliban pedig néha egyiket gyújtottam a másikról. Ha az ember végiggondolja a cigarettázás milyenségét, szóval, hogy az jó vagy rossz dolog-e, akkor mérlegel. Mit nyer, mit veszít. Na ez az,ami így nem igaz, mert mérlegelünk, csak nem reálisan, vagy egyszerűen nem érdekel minket a mérleg. Viszont én annak vagyok a híve, hogy az ember fia/lánya legyen őszinte magához. Először is: mondjon aki, amit akar, cigarettázni jó. Klassz dolog. A dohány aromája kellemes, elzsongítja az embert, megnyugtat, jó időkitöltő és még úrias is. Felkelsz reggel, kávé, cigi, tökjó, indul a nap, közben összerendezed a gondolataidat. Aztán ez megmozgatja a beleidet is, nem a buszon jön rád a jujjuj. Aztán tök jó szociális program, főleg, mióta kizavarták Agyarországon a dohányzó közönséget a kocsmákból, hogy "gyertek komák, menjünk ki rágyújtani!" Szóval cigizni jó. A másik oldalon ott vannak ugye a rövid és hosszú távú kellemetlenségek, a szájszagtól a rákig. Mivel ezzel mindenki tisztában van, a mérleget általában letojjuk. És ez az a pont, ahol -szerintem- sok ember becsapja kicsinyég magát, a "nem tudok leszokni" jellegű szöveggel. Ezt aztán az orvoslásnak nevezett kuruzslógárda és néhány leleményes cég felkapta, és mellkasukra tűzve az igazság és hősiesség plakettjét, ránkkiabálnak mindenhonnan, hogy majd "mi segítünk leszokni Önnek a dohányzásról, jeeee!" Erre mondom, hogy hallod, nem kell, eredj innen. Mert aki nem akar leszokni, annak segíthet ezer ilyen cég is, akkor se fog. Ezek a jóemberek az említett cégeknél persze ezt jó eséllyel tudják, de pénz beszél, kutya ugat. Viszont, a dohányzásellenes propagandában legalább született pár kreatív alkotás:
Na szóval, ez így rendben, ezek művésziek, vagy jópofák. Bocs a második képért kihagyhatatlan volt. De van aztán az a kategória, mint az újabban a cigisdobozokon lévő képek, ami egyszerűen gusztustalan és gáz.
Amit ki akarok hámozni ebből a virtuális papírra vetett maszlagból:
Velem együtt sokan osztják azt a nézetet, hogy a dohányzás, illetve annak abbahagyása, egy döntés. Nem hiszek a "tudok", vagy "nem tudok"ban, csak az "akarom", vagy "nem akarom"ban. A nikotinfüggőség egy bumhug. Valamikor 19 évesen szoktam rá a cigire, azóta egy kisebb és egy hosszabb megszakítással szívom. Most, hogy bulibagóssá amortizálódtam, azaz a napi doboz bagó helyett mondjuk elszívok háromnaponta egy szálat, semmi, de úgy higgyétek el, semmiféle fizikális elvonási tünetem nincs. Mert nem a rohadt nikotin hiányzik, hanem a szokások. Hogy mielőtt elkezdesz dolgozni, elbökj egy cigit a kollégákkal, hogy ebéd után rágyújts, hogy ha várod a buszt, elszívj egyet, ha leülsz beszélgetni a haverokkal egy sör mellett rápöffents, vagy Uram bocsá' a szókimondásomért, egy jó szeretkezést levezess egy cigivel. Na, ezek igen, ezek hiányoznak. És nem akarok hazudni magamnak abban sem, hogy soha nem fogok rágyújtani többet. Bár még az is lehet. Jelenleg azon dolgozom, hogy eljussak oda, hogy a cigizéssel összekötött élethelyzetekben se hiányozzék. Ez mondjuk már emberfüggő.
Egyébként a gondolatmagot a zasszony vetette el bennem. Én eddig nem akartam leszokni a bagóról, viszont egyre inkább éreztem, hogy itt az ideje, mert a szervezetem jelzett, hogy hosszú távon baj lesz. Alapból is pörgősebb kicsit a motorom az átlagnál, a cigi így állandóan magasan tartotta a pulzusomat és a vitálkapacitásom is kezdte megsínyleni a kérdést, ami egyébként nálam hál'Istennek, meg a genetikának, elég nagy, de így is éreztem, hogy romlik, szűkül. (Hogy mit jelent a vitálkapacitás, arról vagy kerestek egy féloldalas leírást valamelyik biológiatankönyvben, vagy elfogadjátok az én definíciómat, miszerint, aki tovább tudja egy levegővel kiabálni, hogy "Tóbiááááááááááááááááááááás!", azé nagyobb.)
Szóval, mikor ő bedobta, hogy hát leáll a bagóról, akkor úgy döntöttem, nekem is itt az ideje, ha együtt csináljuk, könnyebb. Nem, nem azért, mert a másik is, egyszerűen, mert így könnyebb. Tudod, döntés. Kedvesem tegnap kezdte a projektet, ő először megzöldült kicsit, de szerintem átvészeli, ügyes leány. No, aztán, félreértés ne essék, nem akarom a mellemet verni, hogy mekkora ász vagyok, mert mint mondtam, nem tettem le 100%osan a cigit, csak úgy 99,5. Hogy abban a 0,5ben le akarom-e, azt még nem tudom. A lényeg, hogy ez szerintem-de ez csak egy szerintem- így működik, akarod, vagy nem. Mert nem akkora ügy, mint amekkora feneket kerítenek neki, csak nem érdemes becsapni magunkat. Aki cigizni akar, az vállalja, hogy igen, ő akar cigizni, a többiek meg ne b*sztassák érte. Viszont aki cigizni akar, az ne próbálja becsapni magát elektromos cigivel, nikotintapasszal,meg effélékkel, mert csak idő és pénzpazarlás. Ha le akar szokni, akkor segíthetnek, ha nem, akkor mindegy, de akkor ezt tessék elismerni. Vicces, de a Star Wars saga lassan olyan klasszikussá válik, amiből idéznek az emberek. Szóval:
"Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!"
/Yoda. Ki más./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése