Man @ Work

Nakérem, hagyjuk a csajos témákat, az érzelgést, meg mindent, vegyünk elő egy doboz sört, egy játszóspólót, egy kalapácsot, simítsunk végig a négynapos borostán, oszt essünk neki, bütyköljünk. Ez a bejegyzés csak Y-kromoszómatartalommal ajánlott.

Mikor Isten, vagy az istenek, kinek hogy, megteremték az embert, azt hiszem, egyensúlyra törekedtek, tehát senki nem lett túl jó, vagy túl rossz, ha valahol adtak, a másik oldalon elvettek. Szóval, nekem pl kifejezetten gyors az agyam összefüggéseket átlátó része, meglehetősen kreatív vagyok, és mondjuk nagyjából bármely idegen nyelvű országban eljutok egy hét alatt addig, hogy útbaigazítást, vagy/és egy sört kérjek és folyékonyan káromkodjak. A másik oldalon a tájékozódóképességem a süket vakondéval vetekszik, nem vagyok túl gyakorlatias illetve teljességgel kihagyták belőlem összerakásnál az úgynevezett "műszaki érzék"et. Ezen pozitív és negatív tulajdonságok kombójából van aztán, hogy én vagyok az, aki képes kalapáccsal ablakot pucolni. Igaz, néha sikerrel.

Mindenesetre ez teremtett pár érdekes helyzetet azóta, hogy motorkerékpár van a fenekem alatt. Mert azon ugye néha nekiáll bütykölni az ember eztazt, vagy így, vagy úgy. És meg kell mondjam, azt hiszem, fejlődök, határozottan. Határozottan lassan, de határozottan. Mentségemre legyen mondva, hogy a nulláról indultam. De tényleg. Mikor úgy öt éve először ültem simsonon, az eladónak kellett megmutatnia, hol kell rajta sebességet váltani, és gőzöm nem volt, hol van benne mondjuk a gyertya. Se előtapasztalat, se éreklődés nem volt addig az ilyesmi iránt. Aztán a keletnémet motorok megtanítottak erre-arra, többnyire a saját káromon, mostanra azért már elég sok mindent el tudok rontani. Vagy megjavítani, mikor hogy sikerül.

Mindez onnan ugrott be, hogy megint beköltöztem egy időre a sufniba, valamely  elsőre egyszerűnek tűnő dolog szereléséből kifolyólag. Aztán erről beugrott pár sztori. Mint például az 50es Red Rose, a döbbenet. Ezt a motort egy elhamarkodott és felelőtlen döntésből vettem, érzelmi alapon, mert tetszett. Ezzel én bajlódtam annyit, hogy gombócból sok lett volna, hamar túl is adtam rajta. De szépnek szép volt.

Egyszer a változatosság kedvéért valami nyűgje lett a gépnek, 50 fölött hörgött, recsegett, cikákolt. Szétburítottam a fél járművet, átnéztem, áttakarítottam mindent és- nem változott semmi. Mindez úgy három-négy órámba került. Akkoriban még gépészpalántákkal dolgoztam, hát, fogtam egy marok gyereket, mondom nekik, néznék már meg, mihelyzet. Az egész művelet tíz percig tartott, ha sokat mondok. Így valahogy: Üjjön rá tanárúr, na hadlám, indiccsabe, mi a...na, hadlám a gyertyát, na, izé, aha, rozsdás a gyertyapipa, te András, hozd már ide a tiedről, na hadlám, na most már jó. Ennyi. Mert nekik volt ebből a valamiből, ami nálam kimaradt.

Aztán volt, amikor drága jó 251es ETZm annó munkába menet közölte, hogy röffhörr és letett az út mellé, kb egyenlő távolságra otthontól és a melóhelytől, a semmi közepén. Ekkor már volt némi élettapasztalat és szerszám a tarsolyomban, rutinszerű motor oldalra borítás, hogy átfolyjon a benzin, gyertyacsere, benzincsőellenőrzés, és...semmi. Hazastoppol, visszajön komolyabb szerszámokkal, semmi. Közben kivágtat a közeli gyárból egy kékanorákos manus, hogyszongya, namutassadkomám. Bökködi, nézegeti, kiloccsan a benzin. Ránéz a szaki a csipás szemével a benzinfoltra, azt mondja: te, ez a benzin nem jó. Persze, mondom magamban, így szemre, mi? Nem írom le, mit vacakoltam én aznap a géppel, de estefelé elmentem egy kanna benzinért, visszaautóztam a motorhoz, leszívtam a régit, beleraktam az újat, és azt mondja a motor: röff, és elindult. Igen, elrontottam a keverési arányt-mert ugye az MZ még keveréket eszik- és megtanultam, hogy bízni kell a kékanorákos, csipásszemű szakikban.

No szóval, okosodtam, okosodgattam, ha apránként is, keveset is. Aztán lett ugye a honda. A honda szerencsére nem olyan-eddig úgy tűnik, maradjon is így-amit nagyon szerelgetni kellene.

 De most nekimentem hétvégén, mert ha már csopper, legyen rajta oldaltáska is,mert szép is, praktikus is. Meg cseréljünk légszűrőt, mert az meg öreg. Meg akkor már tükröt is, mert anyám szerint a törött tükör rossz ómen. Előzőleg persze rendeltem táskatartó konzolt*, táskákat*, légszűrőt*, meg tükröt*, ahogy az illik.

*- HA mégis nők olvasnák ezeket a sorokat. Táskatartó konzol: a motor oldalára felszerelt hajlított vascső, amire a táska felfekszik. Táska: ezt nagyjából ismeritek. Légszűrő: hagyjuk, hosszú. Tükör: ezt is ismeritek, csak ebben magunk MÖGÉ nézünk. Na.

Sufniba bemegy, sör kibont, csavarkulcsot felkap. Bumm, két tükör kicserél, és az emberfia McGywernek érzi magát. Tíz perc, eddig. Aztán, légszűrő megkeres, kiszed, új betesz. Höjj, igen megy ez. Csak a légszűrő nem megy a helyére. Lesápad, leizzad. Néz okosan, majd rájön, hogy azért nem, mert, a macska rúgja meg, ez nem erre a motorra való. Eladónak levelet ír, az okosan visszahív, csere lebeszél. Emberünk még mindig elégedett. Na, táskatartó konzol. Mit nekem, hejj, majd felfogatja két csavarral, ott kell lenni a helyének. Nekimegy, hogy megkeresi a csavarhelyet, tipp van, de reménytelen hozzáférni. Nekiáll szétborítani a motort. Ez ugye jó logikai játék, ha az ember nem tudja, mi hova van rögzítve. Esteledik, eltelt vagy két és fél óra. Heuréka, megvan a csavarhely, csavar nélkül. Bekullog, alszik.

Másnap délután elhúz a Baumaxba, vesz csavart. Sufniba bemegy, sör kibont, csavarkulcsot felkap. Konzol felmegy a helyére és emberünket valami heroikus érzés tölti el. Passzolnak a táskák is. Remek, remek. Mindent összerak, gyönyörködik, közben esteleg az idő. Elvileg kész vagyunk, pihenhetünk. Beindítja a motort. A hátsó lámpa nem ég. Az indexek nem mennek. Az üresjelző se.

...

...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!

Idegbajt kap. Próbál megnyugodni. Nagy levegő, papírzacskó. Még egy sör. Oké, nyugi, biztosíték lesz az. Netre felmegy, megkeresi, hol van a biztosítéktábla. Megvan. Motort szétborít, gyanús biztosíték kiszed. Igen, kiégett, heuréka. Zasszony épp úton, hozat vele biztosítékot. Új betesz, motor beindít. Az mondja, hogy :pukk! és ugyanúgy kimegy a fél elektromos rendszer. 

Na. Esettanulmány. Nálam ez az a pont, ahol be szoktam idegelni. Ilyenkor a helyes cselekedet elmenni a helyszínről és másba kezdeni. Tökmásba. Mert ha nem, akkor: 

erősebb biztosíték beletesz, lássuk legalább, mi a baj. Beindít, motor mondja pukk, és az egész elektromos rendszer elszáll. Kiváló. Műszaki érzék.

Másnap:  újabb biztosítékokat beszerez és a legrosszabra felkészülve, minden-mindegy lelki nyugalommal sufniba bemegy, sör kibont, csavarkulcsot felkap. Nincs komolyabb gond, kiment a főbiztosíték, kicserél, a motor él. Na Hál' Isten, már azt hittem, itt rozsdáll el a sufniban. Majd, motor újra (hányadszor is?) szétburít, okosan hibát keres és ollé, megvan, egy szakadt vezeték, ami szerelés közben járt így. Összeköt, leszigetel, biztosítékok kicserél, és, és...jóóó! Motort összerak, letesztel, boldog. Aszondja. Péntek este, szombat délután, vasárnap reggel. Egy szerelőműhelyből már negyedidőnél kirúgtak volna. De nem szerelőműhelyben dolgozom, ami talán jobb is így mindenkinek, és megvan, sikerült, és büszke vagyok. Ha erősen mértéktartóan is:)

Íme: