Ungárise biznisz

Sógoriában töltött időm alatt rákaptam a bizniszre, avagy seftülésre, avagy kufárkodásra. Ahogy tetszik. Sokat kutattam és agyaltam, mi az, amit lehetne kicsieben adnivenni, hogy legyen belőle némi fröccsrevaló. Végül találtam pár működőképesnek tűnő opciót, igaz sok tévút és némi tanulópénz árán. De ugye sajátján a homár, én pedig nem születtem kereskedőnek, ezt is tanulni kell. Még mindig tanulom. Ami viszont biztos, hogy összejött már egy bejegyzésre való azokból a kuncsaftokból, akiknek szintén lenne mit fejlődni, mert...na figyeljetek, mindjárt megértitek, mire gondolok.

Bejegyzés az adóhivatalnak: az adásvételt kis tételben, az évenkénti adómentes nyereséghatárt szigorúan betartva, kizárólag legális forrásból származó és legálisan eladott javakkal végzem. Az itt feltüntetett kifejezéseket, mint a "nyehőce" és a "csurcsurbogyó" az illegális reklám és a konkurencia elkerülésére szülte a fantázia. A befolyt minimális összeg felét jótékony célokra fordítom, másik felét pedig egy borítékban a NAV hivatala előtt hagyom minden hónap 25-én. Megértésüket köszönöm.

Igor, a döbbenetes

 Igor valamikor tavaly december elején pottyant be a rendszerembe. Feltettem az internetre pár nyehőcét. Igor írt egy hosszú és elmés levelet: "Meg akarok venni nyehőce!" Jól van, írtam neki, hogy hova utalja az árát, meg hogy amint itt a pénz, csomagolom, postázom. Két nap elteltével, talán három is volt, nem tudom már, jön az újabb levél Igortól, hogy "Nem jött nyehőce! Följelent téged internetoldalon, letiltódsz!" Mondtam neki, hogy hát a pénz ugye nem jött meg, addig pedig akkor se küldöm el, ha megivánodik. Néhány, egyre lanyhuló hangnemű levélváltás után kiderült, hogy szegény Igor a banki átutalás alapjaival sincs tisztában. Elmagyaráztam neki, mi hogy megy. Jelentette pár nap múlva, hogy most már tuti jön a pénz. Pénz nem jött. A következő levelekben amolyan "gyere Igor, üljünk le, mit hogy csináltál?" módon végigvettük a lépéseket. Igor ügyes volt, leszámítva, hogy az internetes piacon élő felhasználónevemre utalta a pénzt. Ezt is helyre tettük. Mire mindez lefutott, eltelt egy hét. Majd Igor közölte, hogy "Pénzem elfogyott, sajnalom, mégse kell nyehőce!" Teszem hozzá a nyehőce ára makszimum pár korsó söré, vagy hogy ne mindig ezzel példálozzak, két nagyobb hamburgeré volt, tehát nem egy félhavi fizetés. Igor valószínűleg feladta. Aztán december második felében, hogy a nyehőce amúgyis a nyakamon maradt, gondoltam egyet, becsomagoltam, megcímeztem Igornak, és ráírtam, hogy

 "Boldog Karácsonyt"!

Mindmegveszi Martin

Na a Martin már a csurcsurbogyós időszakban jött. A neve ellenére a levelei alapján Martin se Sógoriában született, voltak érdekes nyelvtani frázisai, meg némi értetlensége, ez utóbbi a születési helyétől függetlenül. Szóval, a Martin közölte, hogy ő megvenné az összes csurcsurbogyómat, amennyi csak van. Hinnye, mondom, egyem a májad. Kérdezte, hogy lehet-e alkudni, meg lefényképezném-e neki, hogy lássa a minőségét, meg honnan származik a csurcsur meg még sok effélét. Aztán még kérdezett, még több effélét, meg még többet az efféléből. Olyasmit is, amit már elmondtam párszor, de okosan, türelmesen válaszolgattam, megegyeztünk, hogy kicsit persze, lehet alkudni, ha mindet viszik, egye fene mondjon egy árat. Egyeztet a kollégájával, mondta, végül egy hét levelezgetés után felhívott a kolléga, aki szépen beszélt Sógorul. Namost. Egy kiló csurcsurbogyót egy sógor kopejkáért árulok, és van nekem belőle száz kiló. Így írom, hogy egyszerűbb legyen számolni. Az mennyi is? Igen, száz sógor kopejka, okos. A Martin kollégája kérdez még pár okosságot, majd felajánlja a teljes mennyiség csurcsurbogyó megvételére szánt összeget, pontosan huszonöt sógor kopejkát.

Itt következett némi csönd. 

Majd megkérdeztem, hogy a Martin nem nézte el magát egy kicsit? Hát mér, aszondja a kolléga, nem két kopejkacentért van fent neten?

No aztán letisztáztuk a tévedést, meg hogy a huszonöt sógor kopejkáért vegyenek inkább szemüveget a Martinnak. Annyiból talán kijön, bár lehet, nem a szemével volt a baj.

 Juszuf!

Maradjunk a csurcsurnál. A Juszuf múlt héten írt rám. A hirdetésben, ahol a csurcsur hirdetődik, fel van tüntetve az egységár, a postaköltség, az e-mail címem és a telefonszámom. Juszuf megkérdezte, hogy mennyibe kerülne két kiló, mennyi a postaköltség és mi a telefonszámom. Ezen még önmagában nem akadok fenn (nagyon), végülis tanár voltam négy évig. Aztán Juszuf, miután megkapta a telefonszámomat is, megcsörgetett, hogy hívnám vissza. Itt mondjuk kinyílt a bicska a zsebemben. Na mondom, komám, ha arra se vagy képes, hogy felhívj, meg még hülye is vagy, én ugyan nem futkosok utánad két kiló csurcsur áráért. És Juszuf végül megemberelte magát és felhívott. És nekiállt variálni, hogy küldjek neki csekket, amin majd ő befizeti a csurcsur árát. Először nem értettem mit akar, majd rájöttem, hogy mit nem akar: előre utalni. Ezt még valahol meg is érteném, ha lenne más opció a csomagküldő-szolgálatnál, akikkel vitetem a cuccokat, és nem két tetves kiló csurcsurról lett volna szó. Mondtam neki, hogy nem lehet. Ha így nem tetszik, jöjjön el érte személyesen. Mondta, hogy azt meg neki nem lehet, mert messze lakik. Itt kattant el az agyam. Megkértem, viszonylag udvariasan, hogy lesz szíves mást idegesíteni és otthon helyben megvásárolni a két kiló, tetves csurcsurbogyót. És erre tudjátok, mi történt? Na? Hát kérem, azt mondta, hogy elutalja a pénzt, küldjek két kilót és ha elégedett lesz a minőséggel vesz még. Fordított pszichológia, rulez.

Hans-Jürgen Wienerschnitzel, a patrióta

No, aztán tegnap beesett egy igazi(?) hazafi Sógor. Bedobta a csalit, hogy venne nagyobb mennyiségben csurcsurt, hét sógor kopejkás kilóáron. Annyit már okosodtam a seftülés során, hogyha a kuncsaft eléri azt az árat az alkudozásnál, amennyiért úgyse kapja meg máshol se, vagy legfeljebb sok utánajárással, akkor lehet makacskodni. Mondom, hogy nyolc, az alatt nem megy. Kérdezi a pacák, honnan származok én, és a csurcsur. Hejj, mondom mi kérdés ez? De hát, mondom neki nagy büszkén, hogy szittya termék mind a kettő. Hát mert ő, azt mondja, sógor csurcsurt akart. Erre tettem egy félhangos "nem mintha lenne különbség" megjegyzést, és elmagyaráztam neki, hogy ha nem is ekkora tételben, de öt-tíz kilósával elviszik ám tízért is. Aszondja, "akkor még meggondolja", ami ilyen helyzetekben a "nem kell" szinonímája szokott lenni. Kicsit bántam is a dolgot, mert nem lett volna rossz biznisz, megfordult a fejemben, hogy engedek, de a büszkeségemet jobban bántotta, hogy leszólták a magyar csurcsurt. Így amikor visszahívott, hogy hát utánanézett, és Szittyaföldön olcsóbbért is megkapja, mint nyolc, akkor lezártam a kérdést annyival, hogy értem, akkor tessék szíves ott próbálkozni, nálam ennyi és punktum. És tudjátok mi lett a végkifejlet? Mert nem ez, bár én azt hittem. Hanem az, hogy a nagy patrióta inkább rafinált üzletember lehet és minden áron alkudni akart. Mert miután ez is lezajlott és el is felejtettem az ügyet, hát felhív ám legörbült szájjal a Hans-Jürgen Wienerschnitzel, hogy na jó, nagy duzzogva viszi nyolcé'. 

Ne' sógor!

Vicces dolog a pszichológia. Főleg a fordított. A fordított főleg.

Job for fun

Képzeljétek, mi történt velem a múlt héten! Majdnem elmentem dolgozni.

És tettem volna ezt leginkább is a poén kedvéért. Meg azért, mert nem mintha megtaláltam volna "AZ" álommelót, vagy nem tudnék még ellébecolni a sógor munkanélküliből, de az van, hogy a korábban felállított és megírt szabályzatom nagyjábóli betartása ellenére is, hát, kezdek vakaródni. Egy hónapja vagyok itthon (vagy kávézóban, vagy dunaparton, vagy egyéb helyen) ülő munkátalan semittevő. Ez nem nagy idő. De kicsit érzem lelkileg. Hogy úgy kezdenék már  magammal valamit. Azt hiszem, sikerült egy kisebb letargiahullámba is belecsúsznom. Ez mondjuk több mindennek az összjátéka volt, és javul is, de forgathatom akárhogy, bizony jórészben a munkátalanságnak köszönhető.

Namost, a következő megállapodásra jutottam magammal, mikor eljöttem munkanélkülinek: tekintve, hogy nem hajt a tatár, nem keresek félmegoldásokat. Aztán az internetet böngészve találtam egy háromnegyedmegoldást. 

A Bécsi Állatvédelmi Egyesület. Sógorul Wiener Tierschutzverein. Kilincseltem én már egyszer náluk, évekkel ezelőtt, akkor félsikerrel. Vagy háromnegyeddel. Jelentkeztem ugyanis egy állásra az említett egybesülethez, ahova nem vettek fel, de cserébe felajánlottak egy másikat, amit meg én nem fogadtam el a-hogy is mondjam-nem túl piacképes havibér miatt. 

No, most kiírták újra az állást, amire anno nem köllöttem. És a helyzet az, hogy ez azért lett volna háromnegyedmegoldás nekem, mert a "nem rossz, de még nem AZ" kategória. A munkakör megnevezése "Springer", amit beugrónak tudnék fordítani. A munka 80 százaléka állatmentés, a maradék húsz meg állatápolás és ügyfélkezelés. Ez így nem hangzik rosszul. Viszont, a beugró azért beugró, mert ő az a fallosz, akivel a csalánt verik, azaz bárki lebetegszik, felmond, átváltozik vuclivá, annak a helyére a beugró ugrik be, ugye. A munka is azért ilyen összetett, mert mindig oda kell a delikvens, ahol lik van a munka folyamatosságában. Ez ugye járt volna egyfajta állandó készenléttel. A másik "viszont" a távolság, ugyanis a mostani lakóhelyemhez, hát nincs közel a székház. A harmadik meg a fizetés. Az az a kategória, amiből el lehet lenni ígyúgy, de nem feltétlenül számít jónak. Legalábbis sógor viszonylatban. Itt jön mindig a kérdés, hogy mennyi, aztán megmondja az ember, aztán átszámolja az olvasó forintba, aztán azt mondja, hogy "hülye vagy, csezd meg, ez neked nem jó?!?" És ezért mondom, hogy sógor viszonylatban, amikor is az ember A: itt lakik belőle, B: tudja, hogy többet is tud ez az ország, ha akar. Úgyhogy nem mondom meg mennyi, elégedjetek meg azzal, hogy nem a legjobb.

Narosseb, mondom, a legutóbbi ottjártom óta van a kezemben plussz két év gyakorlati tapasztalat állatokkal, meg két igen csinos ajánlólevél a volt cégeimtől, meg a rezzenéstelen fapofát is megengedő némettudásom. Hát bedobtam nekik a jelentkezést. Gondoltam, hogy ráharapnak, elég jók a referenciáim erre a melóra. Amint sejtettem, hívtak is fel erőst már másnap, mennék be elbeszélgetésre, meg, aszondja a Kishölgy, ha van időm, utána körbevezetne kicsit.

Aztán jött a nagy nap. A Kishölggyel talán ha tíz percet beszélgettem, majd lepasszolt a kancelláriára, ahol a-fogalmazzunk így-pepecselős munkát végzik, azaz a hívások fogadása, feladatkiosztás, efféle. Ott nem sok mindent tudtak velem kezdeni, mert éppen ebédeltek, de amire volt energiájuk, azt megmutogatták. Aztán lepasszoltak Gerinek, a mentősnek. Délre mentem be, úgy számoltam, a rövid körbevezetés és a "munkába való belekóstolás" után háromra otthon leszek. Hát, ennek örömére a napom hátralevő részét, úgy este fél kilencig bezárólag, a Gerivel töltöttem. Az meg aztán egy figura. A kaszáspók jutott róla eszembe minduntalan. Egy hatalmas gángó pacák, de ekkorát még lóban se nagyon láttam, már ami a magasságot illeti. Amúgy lehetett talán ha nyolcvan kiló is, és rohant állandóan, mint az őrült, a hosszú kezelába meg csak úgy lobogott utána.

Naszóval a Gerivel végigrandalíroztuk Bécset, mentettünk szürkevarjút, meg macskát, meg sarlósfecskét, meg kutyát, meg az öregördögöt nem még. Ja, meg törpevérnyulat, ami támadott mindenre. Száguldoztunk szirénázva a villamossínen és mentünk ki lefoglaláshoz. Hát nem volt egy unalmas nap. Én meg közben megegyeztem magammal, hogy a fene otteszi, elvállalom, addig se unatkozom, aztán majd keresem közben az IGAZI melót. 

Kis kitérő az osztrák állatvédelem helyzetére. Az állatmentőautó egy nagyrakterű kombi. Elől gps, táblagép, amin jönnek az infók, és beépített mobiltelefon. Hátul két katroc, egy rakat kis transzporter, befogófelszerelés a csigától a kígyón át a medvéig mindenre. Tetején a kék villogó. Az egyesület központjában állandó állatorvos, kórháztiszta kennelek, benti térrel és kifutóval. A lefoglalásról eszembe jutott a saját egyesületem egyik hasonló esete, amikor is a jegyző majdnem bocsánatkérve ment be a házba, aztán néztek egymásra a körzeti állatorvossal, hogy hát, most mi legyen. Itt mondjuk kijött a hatósági állatorvos, a bécsi állatvédelmi kamara titkára, meg mi ketten. A tulajt vigyázzba állították és közölték vele, hogy az állatokat visszük, ő meg -elnézést-meg lesz b*szva. Csak annyit kérdezett, hogy mennyire. No, egyszer majd mi is eljutunk idáig. Kitérő vége.

Szóval, lement a próbanap. Úgy éreztem, elégedettek voltak velem. Aztán pénteken kapom a mailt, hogy hát köszönik és sajnálják, de felvettek valakit, akinek több gyakorlata van. Igyekszem átszoktatni magamat az agresszív gondolkodásmódról a progresszívre, szóval, ahelyett, hogy a mamájuk lenne a téma, vagy elkeserednék, arra gondolok, hogy ez csak azért van, hogy előbb megtaláljam a jobb melót és amúgy se akartam én ezt annyira. Meg végigelemeztem, hol csúszott hiba a számításaimba, hát rájöttem, hogy az én részemről pont itt, a "nem akarom annyira"-nál, mert ez azért átjött az elbeszélgetésen. Persze, a visszautasítás soha nem esik jól, de innentől aztán ezzel lezártam magamban a kérdést. Úgyhogy folytatom a munkanélküli naplopást. Most már jobban megy, mint múlt héten.

De várjatok csak, jön még kutyára dér, lesz még New York magyar falu, látunk mi még karón varjút és húzzuk meg a császár bajszát. 

Főleg, ha megjön végre a diplomám befogadó értékelése és kiderül, mi is az én végzettségem Sógoriában.

Tessék szurkolni nekem, ingyen van és nem is hízlal.

Köszoktatás

Egyre többet témáznak a népek mostanság a színvonalromlásról. Az oktatásban. Mármint az oktatás színvonalromlásáról. Az oktatás színvonalának a romlásáról. Hogy romlik a színvonala az...teccikérteni, na.

 Fácsebúkon terjed már, hogy okos professzorok és professzorinák által írt könyvekben bolondságok, gyökérségek és ostobaságok kapnak helyet. Tartalmilag vagy formailag, tartalmilag és formailag. Én meg közben azzal küzdök, hogy legyen valami a diplomámból Sógoriában is. És véleményem, az van, mint mindig. Tudod, az meg olyan, mint az ánusz, mindenki rendelkezik vele, de nem mindenki kíváncsi a másikéra. Aki mégis, annak itt látható, alább.

Szóval, a történet szerintem ott indul, hogy felvételizünk a tanárképzőre. Aztán felvesznek. Mert a követelményrendszer nem magas. Mondhatnám még én is megcsináltam anno:) És mi történt a felvételin? Megnézték, hogy mit tudunk. Hogy értünk-e a biológiához, kémiához, akármihez. Ha igen, felvettek, ha nem, nem. Node. Megnézte-e bárki, számolván esetleg azzal, hogy az újdonsült gólyából egyszer akár tanár is lehet, hogy teszem azt, tud-e az illető beszélni? Hogy nincsenek-e pszichopata hajlamai? Hogy nincs-e állandó fertőző betegsége? Hogy nincs-e pedofil múltja? Hogy megvan-e kezelába, hogy felérje a táblát? Hát, ez senkit nem érdekelt. Tudja a biológiát? Akkor tanár lesz, pont. 

Tehát, ilyen, hogy "alkalmassági vizsga", az hírből sem ismert. Talán a tesiseknél, a rajzosoknál, meg az énekeseknél volt. Bár erre mondta egy rajzos ismerősöm, hogy "ő nem azért jött ide, mert tud rajzolni, hanem, hogy megtanuljon". Jogos. Ott tartunk szóval, hogy nincs alkalmassági, bárki, aki ért az adott tárgyhoz, bekerülhet tanárképzőre, legyen amúgy akármilyen a hozzáállása a világhoz és a gyerekekhez, illetve legyenek bármilyenek az egyéb képességei.

Elkezdik az emberünket tanítani. Tanul állatszervezettant, meg ökológiát, meg biokémiát, meg ilyeneket. Hogy a saját példámnál maradjak. Aztán csinál kémiai laborgyakorlatot, összetöri a kémcsövet, elmegy a Balatonfelvidékre megnézni a magyar nyúlszapukát meg az öves szkolopendrát. A nebulónkat gyakorlatilag kiképzik egy másodrendű biológusnak. És hogy tanul-e pedagógiát? Hogyne, talán félévente egy olyan tárgy is volt, ami ezzel foglalkozott, másodév közepétől. A négyéves képzésben. Általában vagy a legéletuntabb, vagy a legvidámabb, ezzel együtt leglinkebb oktatók tartották. Volt pszichológia is. Nade, jön a kérdés, lát-e tanárzigótánk testközelből gyermeket, stúdiumának elvileges tárgyát a négy év alatt? Hogyne látna kérem, a főiskolás klubban, mielőtt elkérnék tőle a személyit. Amúgy csak az utolsó év utolsó hónapjaiban, mikoris épp' arra van gondja, hogy a gyerekkel foglalkozzon, mikor szakdolgozatot kell írni.

De sebaj, a biológiát tudja, meglesz az a diploma. Mert ugye államvizsgán mit kell tudni? Hát a biológiát. Úgyhogy meglesz. Aztán ott áll az emberünk, hogy kellene munka. És most tegyen egy x-et ide---->{ } az, akinek az ismerősi körében akad legalább két olyan friss tanár, aki jelentkezett látatlanban egy állásra és felvették a tanulmányi eredményei, vagy a jó kisugárzása, vagy a pedagógiai felkészültsége miatt.

Ennyi? Akkor most tegyen egy x-et ide--->{x} az, akinek az ismerősi körében akad legalább két olyan friss tanár, aki jelentkezett egy állásra és felvették, mert volt egy ismerőse. Én tettem oda az x-et, mielőtt megijednétek.

Szóval, van egy emberkénk, aki ért a biológiához, kémiához, matekhoz, csak hogy általánosítsak is, ismer valakit valahol és elhelyezkedik tanárként és gyerekeket fog oktatni és nevelni. Aki meg esetleg tényleg jó lett volna tanárnak, az kitanulja utólag az asztalos szakmát. A tapasztalatok ugyan azt mutatják, hogy kevesebb tudással de több pedagógiai érzékkel jobb és eredményesebb tanár lehet valakiből, mint egy teletömött fejű gyászhuszárból, azonban az említett szűrők, -pontosabban a szűrők hiánya-random átengednek mindenkit. 

 És most jön a pofon. A tanárképzőről kiengedett embertömegből, akik között vegyesen van jó tanáralapanyag és a pályára teljesen alkalmatlan ideggyenge bérgyilkos, az újabb randomizátoron átjutva kerülnek be a népek a tanári állásokba. Ergó, a nagy számok, és a véletlenszerűség törvénye alapján minden iskolában lesz legalább 2-3 ember, aki nem oda való. És ezek az emberek is részt vesznek a nebulók oktatásában. Ez ugye nem tesz jót nekik. Aztán a félrenevelt nebulók felcseperednek és ha nem tudják mit kezdjenek magukkal, hát-elmennek tanárképzőre. És lediplomáznak és tanárok lesznek és tankönyvet írnak és a kígyó a farkába harap. 

Kicsit körülnéztem itt Sógoriában, mit lehetne kezdeni a diplomámmal. Itt mondjuk a tanárképzés inkább hajlik affelé a tendencia felé, hogy TANÁROKAT képezzenek, akik mellesleg értenek adott szakterülethez. Viszont úgy vagyok a tanársággal, hogy lehet, nekem se ártott volna anno a rosta. Nem vagyok az ideggyenge tömeggyilkos kategória, de a türelem és az empátia se tartoznak a legnagyobb erényeim közé. Legalább tudja. Szóval, megnézettem ma a diplomámat. Még konkrét válaszra várok, de az előzetes jóslatok alapján még akár biológus is lehetek vele. Vagy biológia és környezettan szakot végzett nagyfejes. Vagy/és egy különbözeti vizsgával letehetem a hivatalos állatgondozói szakmát. Hogy olyan is legyen.  Szóval, erre mindenképp jó volt a sok okosság. 

Kíváncsian várom az eredményt.

Majd megírom.

Addig is legyetek jók, ne igyatok mosatlan narancslevet, a lányok mindig előről hátrafelé töröljék ki és kezeket a takaró fölé!