Job for fun

Képzeljétek, mi történt velem a múlt héten! Majdnem elmentem dolgozni.

És tettem volna ezt leginkább is a poén kedvéért. Meg azért, mert nem mintha megtaláltam volna "AZ" álommelót, vagy nem tudnék még ellébecolni a sógor munkanélküliből, de az van, hogy a korábban felállított és megírt szabályzatom nagyjábóli betartása ellenére is, hát, kezdek vakaródni. Egy hónapja vagyok itthon (vagy kávézóban, vagy dunaparton, vagy egyéb helyen) ülő munkátalan semittevő. Ez nem nagy idő. De kicsit érzem lelkileg. Hogy úgy kezdenék már  magammal valamit. Azt hiszem, sikerült egy kisebb letargiahullámba is belecsúsznom. Ez mondjuk több mindennek az összjátéka volt, és javul is, de forgathatom akárhogy, bizony jórészben a munkátalanságnak köszönhető.

Namost, a következő megállapodásra jutottam magammal, mikor eljöttem munkanélkülinek: tekintve, hogy nem hajt a tatár, nem keresek félmegoldásokat. Aztán az internetet böngészve találtam egy háromnegyedmegoldást. 

A Bécsi Állatvédelmi Egyesület. Sógorul Wiener Tierschutzverein. Kilincseltem én már egyszer náluk, évekkel ezelőtt, akkor félsikerrel. Vagy háromnegyeddel. Jelentkeztem ugyanis egy állásra az említett egybesülethez, ahova nem vettek fel, de cserébe felajánlottak egy másikat, amit meg én nem fogadtam el a-hogy is mondjam-nem túl piacképes havibér miatt. 

No, most kiírták újra az állást, amire anno nem köllöttem. És a helyzet az, hogy ez azért lett volna háromnegyedmegoldás nekem, mert a "nem rossz, de még nem AZ" kategória. A munkakör megnevezése "Springer", amit beugrónak tudnék fordítani. A munka 80 százaléka állatmentés, a maradék húsz meg állatápolás és ügyfélkezelés. Ez így nem hangzik rosszul. Viszont, a beugró azért beugró, mert ő az a fallosz, akivel a csalánt verik, azaz bárki lebetegszik, felmond, átváltozik vuclivá, annak a helyére a beugró ugrik be, ugye. A munka is azért ilyen összetett, mert mindig oda kell a delikvens, ahol lik van a munka folyamatosságában. Ez ugye járt volna egyfajta állandó készenléttel. A másik "viszont" a távolság, ugyanis a mostani lakóhelyemhez, hát nincs közel a székház. A harmadik meg a fizetés. Az az a kategória, amiből el lehet lenni ígyúgy, de nem feltétlenül számít jónak. Legalábbis sógor viszonylatban. Itt jön mindig a kérdés, hogy mennyi, aztán megmondja az ember, aztán átszámolja az olvasó forintba, aztán azt mondja, hogy "hülye vagy, csezd meg, ez neked nem jó?!?" És ezért mondom, hogy sógor viszonylatban, amikor is az ember A: itt lakik belőle, B: tudja, hogy többet is tud ez az ország, ha akar. Úgyhogy nem mondom meg mennyi, elégedjetek meg azzal, hogy nem a legjobb.

Narosseb, mondom, a legutóbbi ottjártom óta van a kezemben plussz két év gyakorlati tapasztalat állatokkal, meg két igen csinos ajánlólevél a volt cégeimtől, meg a rezzenéstelen fapofát is megengedő némettudásom. Hát bedobtam nekik a jelentkezést. Gondoltam, hogy ráharapnak, elég jók a referenciáim erre a melóra. Amint sejtettem, hívtak is fel erőst már másnap, mennék be elbeszélgetésre, meg, aszondja a Kishölgy, ha van időm, utána körbevezetne kicsit.

Aztán jött a nagy nap. A Kishölggyel talán ha tíz percet beszélgettem, majd lepasszolt a kancelláriára, ahol a-fogalmazzunk így-pepecselős munkát végzik, azaz a hívások fogadása, feladatkiosztás, efféle. Ott nem sok mindent tudtak velem kezdeni, mert éppen ebédeltek, de amire volt energiájuk, azt megmutogatták. Aztán lepasszoltak Gerinek, a mentősnek. Délre mentem be, úgy számoltam, a rövid körbevezetés és a "munkába való belekóstolás" után háromra otthon leszek. Hát, ennek örömére a napom hátralevő részét, úgy este fél kilencig bezárólag, a Gerivel töltöttem. Az meg aztán egy figura. A kaszáspók jutott róla eszembe minduntalan. Egy hatalmas gángó pacák, de ekkorát még lóban se nagyon láttam, már ami a magasságot illeti. Amúgy lehetett talán ha nyolcvan kiló is, és rohant állandóan, mint az őrült, a hosszú kezelába meg csak úgy lobogott utána.

Naszóval a Gerivel végigrandalíroztuk Bécset, mentettünk szürkevarjút, meg macskát, meg sarlósfecskét, meg kutyát, meg az öregördögöt nem még. Ja, meg törpevérnyulat, ami támadott mindenre. Száguldoztunk szirénázva a villamossínen és mentünk ki lefoglaláshoz. Hát nem volt egy unalmas nap. Én meg közben megegyeztem magammal, hogy a fene otteszi, elvállalom, addig se unatkozom, aztán majd keresem közben az IGAZI melót. 

Kis kitérő az osztrák állatvédelem helyzetére. Az állatmentőautó egy nagyrakterű kombi. Elől gps, táblagép, amin jönnek az infók, és beépített mobiltelefon. Hátul két katroc, egy rakat kis transzporter, befogófelszerelés a csigától a kígyón át a medvéig mindenre. Tetején a kék villogó. Az egyesület központjában állandó állatorvos, kórháztiszta kennelek, benti térrel és kifutóval. A lefoglalásról eszembe jutott a saját egyesületem egyik hasonló esete, amikor is a jegyző majdnem bocsánatkérve ment be a házba, aztán néztek egymásra a körzeti állatorvossal, hogy hát, most mi legyen. Itt mondjuk kijött a hatósági állatorvos, a bécsi állatvédelmi kamara titkára, meg mi ketten. A tulajt vigyázzba állították és közölték vele, hogy az állatokat visszük, ő meg -elnézést-meg lesz b*szva. Csak annyit kérdezett, hogy mennyire. No, egyszer majd mi is eljutunk idáig. Kitérő vége.

Szóval, lement a próbanap. Úgy éreztem, elégedettek voltak velem. Aztán pénteken kapom a mailt, hogy hát köszönik és sajnálják, de felvettek valakit, akinek több gyakorlata van. Igyekszem átszoktatni magamat az agresszív gondolkodásmódról a progresszívre, szóval, ahelyett, hogy a mamájuk lenne a téma, vagy elkeserednék, arra gondolok, hogy ez csak azért van, hogy előbb megtaláljam a jobb melót és amúgy se akartam én ezt annyira. Meg végigelemeztem, hol csúszott hiba a számításaimba, hát rájöttem, hogy az én részemről pont itt, a "nem akarom annyira"-nál, mert ez azért átjött az elbeszélgetésen. Persze, a visszautasítás soha nem esik jól, de innentől aztán ezzel lezártam magamban a kérdést. Úgyhogy folytatom a munkanélküli naplopást. Most már jobban megy, mint múlt héten.

De várjatok csak, jön még kutyára dér, lesz még New York magyar falu, látunk mi még karón varjút és húzzuk meg a császár bajszát. 

Főleg, ha megjön végre a diplomám befogadó értékelése és kiderül, mi is az én végzettségem Sógoriában.

Tessék szurkolni nekem, ingyen van és nem is hízlal.