Ungárise biznisz

Sógoriában töltött időm alatt rákaptam a bizniszre, avagy seftülésre, avagy kufárkodásra. Ahogy tetszik. Sokat kutattam és agyaltam, mi az, amit lehetne kicsieben adnivenni, hogy legyen belőle némi fröccsrevaló. Végül találtam pár működőképesnek tűnő opciót, igaz sok tévút és némi tanulópénz árán. De ugye sajátján a homár, én pedig nem születtem kereskedőnek, ezt is tanulni kell. Még mindig tanulom. Ami viszont biztos, hogy összejött már egy bejegyzésre való azokból a kuncsaftokból, akiknek szintén lenne mit fejlődni, mert...na figyeljetek, mindjárt megértitek, mire gondolok.

Bejegyzés az adóhivatalnak: az adásvételt kis tételben, az évenkénti adómentes nyereséghatárt szigorúan betartva, kizárólag legális forrásból származó és legálisan eladott javakkal végzem. Az itt feltüntetett kifejezéseket, mint a "nyehőce" és a "csurcsurbogyó" az illegális reklám és a konkurencia elkerülésére szülte a fantázia. A befolyt minimális összeg felét jótékony célokra fordítom, másik felét pedig egy borítékban a NAV hivatala előtt hagyom minden hónap 25-én. Megértésüket köszönöm.

Igor, a döbbenetes

 Igor valamikor tavaly december elején pottyant be a rendszerembe. Feltettem az internetre pár nyehőcét. Igor írt egy hosszú és elmés levelet: "Meg akarok venni nyehőce!" Jól van, írtam neki, hogy hova utalja az árát, meg hogy amint itt a pénz, csomagolom, postázom. Két nap elteltével, talán három is volt, nem tudom már, jön az újabb levél Igortól, hogy "Nem jött nyehőce! Följelent téged internetoldalon, letiltódsz!" Mondtam neki, hogy hát a pénz ugye nem jött meg, addig pedig akkor se küldöm el, ha megivánodik. Néhány, egyre lanyhuló hangnemű levélváltás után kiderült, hogy szegény Igor a banki átutalás alapjaival sincs tisztában. Elmagyaráztam neki, mi hogy megy. Jelentette pár nap múlva, hogy most már tuti jön a pénz. Pénz nem jött. A következő levelekben amolyan "gyere Igor, üljünk le, mit hogy csináltál?" módon végigvettük a lépéseket. Igor ügyes volt, leszámítva, hogy az internetes piacon élő felhasználónevemre utalta a pénzt. Ezt is helyre tettük. Mire mindez lefutott, eltelt egy hét. Majd Igor közölte, hogy "Pénzem elfogyott, sajnalom, mégse kell nyehőce!" Teszem hozzá a nyehőce ára makszimum pár korsó söré, vagy hogy ne mindig ezzel példálozzak, két nagyobb hamburgeré volt, tehát nem egy félhavi fizetés. Igor valószínűleg feladta. Aztán december második felében, hogy a nyehőce amúgyis a nyakamon maradt, gondoltam egyet, becsomagoltam, megcímeztem Igornak, és ráírtam, hogy

 "Boldog Karácsonyt"!

Mindmegveszi Martin

Na a Martin már a csurcsurbogyós időszakban jött. A neve ellenére a levelei alapján Martin se Sógoriában született, voltak érdekes nyelvtani frázisai, meg némi értetlensége, ez utóbbi a születési helyétől függetlenül. Szóval, a Martin közölte, hogy ő megvenné az összes csurcsurbogyómat, amennyi csak van. Hinnye, mondom, egyem a májad. Kérdezte, hogy lehet-e alkudni, meg lefényképezném-e neki, hogy lássa a minőségét, meg honnan származik a csurcsur meg még sok effélét. Aztán még kérdezett, még több effélét, meg még többet az efféléből. Olyasmit is, amit már elmondtam párszor, de okosan, türelmesen válaszolgattam, megegyeztünk, hogy kicsit persze, lehet alkudni, ha mindet viszik, egye fene mondjon egy árat. Egyeztet a kollégájával, mondta, végül egy hét levelezgetés után felhívott a kolléga, aki szépen beszélt Sógorul. Namost. Egy kiló csurcsurbogyót egy sógor kopejkáért árulok, és van nekem belőle száz kiló. Így írom, hogy egyszerűbb legyen számolni. Az mennyi is? Igen, száz sógor kopejka, okos. A Martin kollégája kérdez még pár okosságot, majd felajánlja a teljes mennyiség csurcsurbogyó megvételére szánt összeget, pontosan huszonöt sógor kopejkát.

Itt következett némi csönd. 

Majd megkérdeztem, hogy a Martin nem nézte el magát egy kicsit? Hát mér, aszondja a kolléga, nem két kopejkacentért van fent neten?

No aztán letisztáztuk a tévedést, meg hogy a huszonöt sógor kopejkáért vegyenek inkább szemüveget a Martinnak. Annyiból talán kijön, bár lehet, nem a szemével volt a baj.

 Juszuf!

Maradjunk a csurcsurnál. A Juszuf múlt héten írt rám. A hirdetésben, ahol a csurcsur hirdetődik, fel van tüntetve az egységár, a postaköltség, az e-mail címem és a telefonszámom. Juszuf megkérdezte, hogy mennyibe kerülne két kiló, mennyi a postaköltség és mi a telefonszámom. Ezen még önmagában nem akadok fenn (nagyon), végülis tanár voltam négy évig. Aztán Juszuf, miután megkapta a telefonszámomat is, megcsörgetett, hogy hívnám vissza. Itt mondjuk kinyílt a bicska a zsebemben. Na mondom, komám, ha arra se vagy képes, hogy felhívj, meg még hülye is vagy, én ugyan nem futkosok utánad két kiló csurcsur áráért. És Juszuf végül megemberelte magát és felhívott. És nekiállt variálni, hogy küldjek neki csekket, amin majd ő befizeti a csurcsur árát. Először nem értettem mit akar, majd rájöttem, hogy mit nem akar: előre utalni. Ezt még valahol meg is érteném, ha lenne más opció a csomagküldő-szolgálatnál, akikkel vitetem a cuccokat, és nem két tetves kiló csurcsurról lett volna szó. Mondtam neki, hogy nem lehet. Ha így nem tetszik, jöjjön el érte személyesen. Mondta, hogy azt meg neki nem lehet, mert messze lakik. Itt kattant el az agyam. Megkértem, viszonylag udvariasan, hogy lesz szíves mást idegesíteni és otthon helyben megvásárolni a két kiló, tetves csurcsurbogyót. És erre tudjátok, mi történt? Na? Hát kérem, azt mondta, hogy elutalja a pénzt, küldjek két kilót és ha elégedett lesz a minőséggel vesz még. Fordított pszichológia, rulez.

Hans-Jürgen Wienerschnitzel, a patrióta

No, aztán tegnap beesett egy igazi(?) hazafi Sógor. Bedobta a csalit, hogy venne nagyobb mennyiségben csurcsurt, hét sógor kopejkás kilóáron. Annyit már okosodtam a seftülés során, hogyha a kuncsaft eléri azt az árat az alkudozásnál, amennyiért úgyse kapja meg máshol se, vagy legfeljebb sok utánajárással, akkor lehet makacskodni. Mondom, hogy nyolc, az alatt nem megy. Kérdezi a pacák, honnan származok én, és a csurcsur. Hejj, mondom mi kérdés ez? De hát, mondom neki nagy büszkén, hogy szittya termék mind a kettő. Hát mert ő, azt mondja, sógor csurcsurt akart. Erre tettem egy félhangos "nem mintha lenne különbség" megjegyzést, és elmagyaráztam neki, hogy ha nem is ekkora tételben, de öt-tíz kilósával elviszik ám tízért is. Aszondja, "akkor még meggondolja", ami ilyen helyzetekben a "nem kell" szinonímája szokott lenni. Kicsit bántam is a dolgot, mert nem lett volna rossz biznisz, megfordult a fejemben, hogy engedek, de a büszkeségemet jobban bántotta, hogy leszólták a magyar csurcsurt. Így amikor visszahívott, hogy hát utánanézett, és Szittyaföldön olcsóbbért is megkapja, mint nyolc, akkor lezártam a kérdést annyival, hogy értem, akkor tessék szíves ott próbálkozni, nálam ennyi és punktum. És tudjátok mi lett a végkifejlet? Mert nem ez, bár én azt hittem. Hanem az, hogy a nagy patrióta inkább rafinált üzletember lehet és minden áron alkudni akart. Mert miután ez is lezajlott és el is felejtettem az ügyet, hát felhív ám legörbült szájjal a Hans-Jürgen Wienerschnitzel, hogy na jó, nagy duzzogva viszi nyolcé'. 

Ne' sógor!

Vicces dolog a pszichológia. Főleg a fordított. A fordított főleg.