Dícsértessék a Jézus Krisztus, Allahu Ackbar, Hail Odin. Csak hogy jó legyen mindenkinek. Menjünk kutyát sétáltatni. Nem? De.
Nade, hogyan, hova, kivel, mikor? Lássuk csak.
Nade, hogyan, hova, kivel, mikor? Lássuk csak.
Alap összetevők, a mi duettünk esetében: Árnyék és én. Árnyékot- művésznevén Kutya Urat- a blogolvasó közönség jelentős része személyesen is ismeri. Aki nem, annak adok egy rövid leírást róla, kihegyezvén az alábbi témára. Árnyék: hat éves berni pásztor legény, fajtájának megfelelően nem pici. A közhiedelemmel ellentétben nem kell minden berninek elhízottnak lenni, Árnyék nem karcsú ugyan, de kifejezetten jó formában van. Nagykutya. Na, amit ki akarok nyögni az egésszel, hogy nekem ő-ahogy Jay, vagy Néma Bob mondta-a "heteró élettársam", a végtelenségig kedves, türelmes, szerető és szerethető szőrgyár. Más szemszögből nézve a dolgokat, egy közel negyvenöt kilós ragadozó, jó két és fél centis szemfogakkal, olyan harapáserővel, amit valahova egy kifejlett százharminc kilós testépítőé és egy tigristanké közé saccolnék. Mármint, az utóbbi kettő közül makszimum a testépítő tudna harapni, az is nagyjából mindegy volna, de most itt az erőteljesítményre, a nyomatékra, a nyomáserőre, a zsúlra gondolok, ti meg megértitek jól. Pedig annó még szerettem is a fizikát. Szóval. Méretérzékeltetés. Igen, az egy MZ 251 a háttérben, de csak a méretek miatt.
További kitérő a végkifejlet eléréséhez: Volt a minap egy kellemetlen élményem. Elköltöztünk ugye. Az új WG, azaz Wohngemeinschaft, azaz lakóközösség igazából egy LK, mert mind az összes szittya. És az előzővel ellentétben, jajde, szöges ellentétben, működik. Nem hiszem, hogy ennek pusztán a nemzetiség volna az oka, inkább az akarat, meg a Nóri, aki összefogja az egészet. Ez még nem a kellemetlen élmény volt, félreértés ne essék. Nade. Ház, kert, kistököm, minden ami egy magyar barbárnak, meg egy svájci ebnek kell. (Bern Svájcban van, ha nem értenéd...). Menjünk sétálni. Olyan háromszáz méterre innen van egy tó. Nagy tó és szép, télleg, gyönyörű út vezet körbe rajta, bejártuk Kedves Germánommal, meg Kutya Úrral, hajdejólesz ittnekünk!-gondoltuk.
Persze, nem csak mi fedeztük fel a tavat. Brunn am Gebirge gyakorlatilag még majdnem Bécs, azaz az összes istentelen is itt van rajtunk kívül. Az első séta alkalmával találkoztunk egy olyan hatvan fölötti fazonnal, meg három szetterforma ebbel. Se póráz, se lópikula. A tó körüli út ugye kerek, nem belátható, azaz kanyarodik, azaz egyszer csak ott voltak. Kérdezem ám, hogy mif*sz van, az öreg meg mondja, hogy okos kutyák ezek. Az egyik okoskutya fél órán át követett minket, ordított torkaszakadtából, hogy balhébalhé. Pár napra rá lejátszódott ugyanez, kátottam hát az öregnek, venné mán pórázra az ebet. Jajaja, okoskutya ez, mondja.
No, találkoztunk harmadjára is. Ugyanez a helyzet, "okoskutya" mondja a magáét, gazda tojik rá. Sajna, a tó kerek, ők amarra mentek, mi emerre, hát összetalálkoztunk újra. Hogy ne tegyem egyoldalúvá a dolgot, el kell mondjam, hibáztam. Eleve úgy álltam hozzá, hogy balhé lesz. Ami nem jó hozzáállás. Balhé lett. "Okoskutya" odajött okoskodni. Kértem az öreget fennhangon, kösse meg, közben fogtam vissza Árnyékot. Az öreget pont nem érdekelte. Lett ott még egy kutya, a három közül. Balhé leend. Marakodás, csipkelődés, akármi, szumma szummárum, legördült nálam a vörös függöny, ha értitek, mire gondolok. Ha nem, elmondom ékes magyar szóval. Felrúgtam az öreg kutyáit a p*csába.
Erre az öreg megmérgedt, hogy én hogy merem rugdosni az ő kutyáit. Hogy a kutyabalhé lecsillapodott, jött a második kör. Az öreg nekiállt hadonászni a sétabotjával. Addig inkább csak megijedtem, itt már mérges voltam, úgy igazán. Édesapám, Isten nyugosztalja, azt mondta egyszer, fiam, ne bánts senkit, de ha valaki bánt, ha az utolsót rúgod is, abba rúgd. Hát, átvillant az agyam ősibb, ösztönösebb felén, hogy lehet nem is volna baj, ha az öreg megsuhintana azzal a sétapálcával. Mert akkor lenne okom elásni, a tóparton, kutyástól. Végülis érvelés-ellenérvelésnek nevezett ordibáció lett a dologból, de okosabbak nem lettünk.
Aztán sokat agyaltam a dolgon utána. Ej mondom, a vén hülyéje miatt csak nem adom fel ezt a szép tavat. Beszereztem egy borsspayt, mondom, ha legközelebb összeakadunk, megkérem illedelmesen, ugyan kösse meg a kutyáit. Aztán megbeszélem vele, mikor megy sétáltatni, én meg majd nem akkor. Ha ez nem működik, jön az egyéb megoldás. De nem találkoztunk. Akkor kezdtek a gondolataim a büszkeségből lejjebb adni, mikor egyik séta alkalmával szembe jött egy néni, egy bekötött oldalú kutyulával. Mesélte ám, hogy ott a tóparton támadta meg valami eb, "egyszer csak ott volt a semmiből". Aztán ugyanaznap kis híján lejátszódott valami hasonló, mint a vén krampusszal. Nénike három középnagy döggel, nénike száz méterrel előttünk, kutyái ötvennel mögötte, erősen figyelve minket, nem feltétlen barátságosan. A tópartról tudni kell, hogy "dzsindzsás" beláthatatlan. Nénike nagyon nem vette észre, hogy a kutyái észrevették, amit ő nem vett észre. Megfordultunk, belekiabáltam a sűrűbe, hogy ebeket megfogni, heló. Itt mondjuk megtörtént.
Én meg agyaltam még pár napot és bírkóztam a büszkeségemmel, aztán arra jutottam, hagyjuk a tavat. Annyit nem ér az egész, hogy minden nap gyomorgörccsel menjek sétálni Kutya Úrral, azt lesve, melyik sarok mögül ugrik elénk valami ostoba. Azóta találtunk egy "B" helyet. Forgalomfüggően 5-10 perc autóval tőlünk. Rét, bokorsorral, látni, ha valaki szembejön, meg úgy fest normálisabb népek is járnak arra. Maradunk ennél.
Szóval, amit ki akarok hozni a történetből. Nem hiszem, hogy bármi baj lenne azzal, ha kutyákat összeengedünk haverkodni séta közben.
De.
Van a magyar, a német és tudtommal minden más emberi nyelvnek egy úgy nevezett kérdőmódja. Ezt ilyen esetben érdemes használni. Értsd: ha valaki szembe jön kutyával, megkötöm az enyémet. Aztán ha látom, hogy Kutya Úr kíváncsi egy ebre és az eb is kíváncsi rá, jószándékúan, akkor felveszem a szemkontaktot a gazdával, és megkérdezem, hogy
"szabad"?
Mert: A: lehet, hogy a kutya agresszív. B: lehet, hogy f*st*s. C: lehet, hogy a gazda agresszív. D: Lehet, hogy a gazda f*st*s. E: és itt jön az, amit nem értek és amiért leírtam Árnyék paramétereit. Egy másik, szintén nem régi eset, hogy csavarogtunk valahol, mikor arra leszek figyelmes, hogy egy eb, gazda teljes jóváhagyásával és a földön maga után húzott pórázzal érdeklődik Árnyék hátsó fele iránt. Árnyék elég meglepett arcot vágott. Én is. És akkor jutott eszembe, hogy igaz, Kutya Úrnak jószándékú kisugárzása van, de elvonatkoztatva ettől az esettől, honnan tudják, hogy a szembejövő kutya nem agresszív? Értsd, ha a gazda odaengedi az ebjét, ő meg leeszi a fejét, akkor én vagyok a hülye?
Sok helyen dívik már a pórázra akasztott sárga szalag, ami azt jelenti, hogy tarts távolságot a kutyától. (Mert agresszív, nem szereti, ha zaklatják, akármi.)
Szerintem általában nem a kutyára kellene a szalag.
Viszont a kérdezés, az se nem sárga, se nem szalag, meg pénzbe se kerül.
Érdemes használni....
Nem?
De. (!)
Aztán sokat agyaltam a dolgon utána. Ej mondom, a vén hülyéje miatt csak nem adom fel ezt a szép tavat. Beszereztem egy borsspayt, mondom, ha legközelebb összeakadunk, megkérem illedelmesen, ugyan kösse meg a kutyáit. Aztán megbeszélem vele, mikor megy sétáltatni, én meg majd nem akkor. Ha ez nem működik, jön az egyéb megoldás. De nem találkoztunk. Akkor kezdtek a gondolataim a büszkeségből lejjebb adni, mikor egyik séta alkalmával szembe jött egy néni, egy bekötött oldalú kutyulával. Mesélte ám, hogy ott a tóparton támadta meg valami eb, "egyszer csak ott volt a semmiből". Aztán ugyanaznap kis híján lejátszódott valami hasonló, mint a vén krampusszal. Nénike három középnagy döggel, nénike száz méterrel előttünk, kutyái ötvennel mögötte, erősen figyelve minket, nem feltétlen barátságosan. A tópartról tudni kell, hogy "dzsindzsás" beláthatatlan. Nénike nagyon nem vette észre, hogy a kutyái észrevették, amit ő nem vett észre. Megfordultunk, belekiabáltam a sűrűbe, hogy ebeket megfogni, heló. Itt mondjuk megtörtént.
Én meg agyaltam még pár napot és bírkóztam a büszkeségemmel, aztán arra jutottam, hagyjuk a tavat. Annyit nem ér az egész, hogy minden nap gyomorgörccsel menjek sétálni Kutya Úrral, azt lesve, melyik sarok mögül ugrik elénk valami ostoba. Azóta találtunk egy "B" helyet. Forgalomfüggően 5-10 perc autóval tőlünk. Rét, bokorsorral, látni, ha valaki szembejön, meg úgy fest normálisabb népek is járnak arra. Maradunk ennél.
Szóval, amit ki akarok hozni a történetből. Nem hiszem, hogy bármi baj lenne azzal, ha kutyákat összeengedünk haverkodni séta közben.
De.
Van a magyar, a német és tudtommal minden más emberi nyelvnek egy úgy nevezett kérdőmódja. Ezt ilyen esetben érdemes használni. Értsd: ha valaki szembe jön kutyával, megkötöm az enyémet. Aztán ha látom, hogy Kutya Úr kíváncsi egy ebre és az eb is kíváncsi rá, jószándékúan, akkor felveszem a szemkontaktot a gazdával, és megkérdezem, hogy
"szabad"?
Mert: A: lehet, hogy a kutya agresszív. B: lehet, hogy f*st*s. C: lehet, hogy a gazda agresszív. D: Lehet, hogy a gazda f*st*s. E: és itt jön az, amit nem értek és amiért leírtam Árnyék paramétereit. Egy másik, szintén nem régi eset, hogy csavarogtunk valahol, mikor arra leszek figyelmes, hogy egy eb, gazda teljes jóváhagyásával és a földön maga után húzott pórázzal érdeklődik Árnyék hátsó fele iránt. Árnyék elég meglepett arcot vágott. Én is. És akkor jutott eszembe, hogy igaz, Kutya Úrnak jószándékú kisugárzása van, de elvonatkoztatva ettől az esettől, honnan tudják, hogy a szembejövő kutya nem agresszív? Értsd, ha a gazda odaengedi az ebjét, ő meg leeszi a fejét, akkor én vagyok a hülye?
Sok helyen dívik már a pórázra akasztott sárga szalag, ami azt jelenti, hogy tarts távolságot a kutyától. (Mert agresszív, nem szereti, ha zaklatják, akármi.)
Szerintem általában nem a kutyára kellene a szalag.
Viszont a kérdezés, az se nem sárga, se nem szalag, meg pénzbe se kerül.
Érdemes használni....
Nem?
De. (!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése