A kommunikáció Illatos útja

Nem szoktam felkérésre írni. Egyrészt mert a blogírás nálam olyan mint a hasmenés, mint már említettem párszor, azaz akkor és olyan formában tör rám, amikor akar. Másrészt mert-bár a blog nyilvános-a saját magam által, a saját magam ízlésficama alapján kiválasztott random marhaságokat és ökörségeket tartalmazza. Ez utóbbi aforizma azért volt, hogy tudjátok, részben állatos téma jön. Na. Megkeresett egy komámember, hogy olvasott valami felháborítót és ha van kedvem írhatnék róla. Többnyire nincs. Viszont most bevillant valami az irományról és beindította a fogaskerekeket. Szóval, más fog belőle kijönni a végén, mint amire a felkérés szól, de valami ki fog.

Mégpedig a jó kommunikáció fontosságáról lesz szó.

A komé egy sztorit másolt be nekem, ami ismeretlen embertől származik. Mielőtt bármit mondanék róla, vagy hozzá, bemásolom én meg most nektek, ide, eredeti formájában, korrektúra nélkül. Olvassátok el, addig én elszívok egy cigit, utána beszélünk róla.

"Sziasztok!Lehet nem ide tartozik még is felháborítónak találom és tartom is!kedves párommal elhatároztuk hogy így év végén segítünk az állatoknak jó szándékunk vezérelt minket,ezért vettünk nekik 2X15-kiló Darling száraz kutyakaját!Ezzel nem is volt probléma minden évben szoktunk segíteni nekik ha tudunk és van miből,mert ugye bár egyre rosszabb a helyzet a világba és napról napra élnek az emberek vagy hónapról hónapra!kevesen engedhetik meg magunka azt a pluszt hogy adakozzanak!Lényeg a lényeg elvittük az illatos úti telephelyre ahol egy jóvágású biztonsági őr egyből úgy fogadott hogy mit szeretne itt?? Válaszom hoztunk a kutyusoknak ennivalót!Kedves biztonsági őr válasza MINEK!!!!!Hát a vérnyomás a plafonon az ember jót tesz és így fogadják,gondoltam magamba mi van!ennyire jól megy hogy nem kell a segítség az embertől nem kell kutya kaja gondoltam magamba!Közben a kedves biztonsági őr bement megkérdezni a többi kollégától hogy elfogadhatják e a kutya kaját!hosszas várakozás után bementem Én is mondom magamba szeretném hallani miért nem fogadják el a kutyakaját amit jó szándékkal akartunk adni!Egyből azzal fogadtak milyen kutya kaja mi a megnevezése!Válaszom 2X15-kiló Darling száraz kutya kaja van a kocsi csomagterében!Mi ezzel a probléma kérdezem Én!Válasz őőők nem fogadhatják el mert ők nem felső vezetők és hogy nem minden kutya gyomra fogja befogadni lehet a kutyakaját!Erre nagy szemekkel nézek és csodálkoztam hogy tessék mondom a kedves úrnak nem egy canin royal-lal etetik gondolom a kutyákat hanem valami olcsó tápértékben hiányos kutyakajával mi a gond a Darling kutyakajával!Tereltek habogtak végül közölték jöjjek vissza holnap!Mondom az Úrnak nem szeretnék kocsikázgatni ezért fölöslegesen írjunk egy papírt róla nevemmel címemmel telefonszámommal és ha nem jó a kutya kaja eljövök érte hétfőn és elviszem!Akkor ugrott be még én teszek jót nekik kutya kaja adóm 1-lak meg stb.. és ezt kapom át fogtam azt mondtam köszönöm hogy segíthettem elviszem olyan helyre ahol örülnek neki!ez így is lett mire egy ottani Orvos bácsika meghalotta a vitánkat és odajött megkérdezni mi is igazából a baj!mondtam BAJ az nincs csak úgy látom ide nem kell segítség mire az Orvos dehogy is nem kell főleg a mai világban!Lényeg végül meggyőzött és ott hagytam a kutyusoknak a kaját de felháborítónak tartom ezt az egészet!ezek után meggondolom kétszer is hogy vigyek e vagy sem!Lehet nem ide tartozik de tanulságos mindenki számára,és elszomorítónak is találom!Köszönöm aki elolvasta!Mindenkinek további szép napot kívánok! Kellemes Ünnepeket!"

Cigi megvolt. Na most figyeljetek, mondok most olyat, amitől pökködés lesz. Szerintem a koma se pont erre a válaszra számított. De merem ezt úgy mondani, hogy van rálátásom mindkét oldalra, lévén én is menhelyen dolgozom, kutyákkal. Az illatos úti gyepinek ugyanis nagy vonalakban, durván és körülbelül, de

 igaza volt. 

A helyzet az, hogy egy gyepire/menhelyre való bekerülés a kutyának-függetlenül attól, hogy milyenek ott a körülmények-egy stresszhelyzet. A stressz kutyáéknál épp úgy mint emberéknél, a gyomornak megy neki legelőször. Ergó ha van egy blöki, akinek a gyomra alapból is kicsit "stresszesebb" a szokásosnál, és mondjuk két hete eteted adott táppal, majd hirtelen átmenet nélkül adsz neki egy tökmásikat, akkor tudjátok mi történik? 
Ha túl sok szakkifejezést használnék, akkor ezt most leírom tisztán, érthetően és magyarul.
Összehányja-fossa magát.

És ez független a táp minőségétől, lehet akár jobb is annál, mint amit előtte kapott. Nem történik ez kizárólagosan és minden esetben így, de elég nagy rá az esély. Nálunk megesett egyszer, még mikor a kezdeti nehézségek időszakát éltük és nem volt elég tartalékunk raktáron, hogy kifogyott a sztenderd tápunk, a következő szállítmány meg elakadt valahol az Alpokban a hóban. Úgyhogy egy-két napig adománytáppal etettünk. Nos igen, az első etetés másnapjára a fél banda kergette a cifrát. Hogy ez miért kellemetlen kutyának és gondozónak egyaránt, azt nem ecsetelném, ha nem bánjátok. 
Ezért van az, hogy a menhelyek mindig a nyers, büdös pénznek örülnek a legjobban, mert azon tényleg azt tudnak venni, amire szükségük van. Esetleg az előre lebeszélt márkájú adománytápnak. És igen, ezt nem egyszerű megértetni a közzel, ha nem vigyáz az ember, igen rosszul jön le. Remélem ti már értitek, miért lehet működőképesebb így a történet, akkor is, ha első hallásra nagyképű válogatósságnak tűnik. 
És itt jön a képbe a jó kommunikáció fontossága. A megfelelő kommunikáció a külvilág felé ugyanis egy nyilvánosság előtt dolgozó és szereplő szervezet egyik legerősebb, egyben kétélű fegyvere, aminek mindkét éle beretvára van fenve.
(Ez persze ugyanígy érvényes bármely szervezetre és magányszemélyre is, legfeljebb nem ennyire vérre menően...)

Gondolom sejtitek már, mi az szerintem, amit az Illatos út nagyon elszúrt. A kommunikáció, az kérem, csak hogy legyen itt némi szóismétlés. Ugyanis a fenti tényekkel a legtöbb ember nincs tisztában-hiszen honnan is lenne. Így a jószívű adakozó teljesen érthetően érzi úgy, hogy pofont kapott a símogatásért. Ezeregy más verzió lett volna a helyzet jó megoldására, például:
-elmagyarázni a fenti tényeket,
- elfogadni a tápot, szépen megköszönni, majd nagyon kis mennyiségben belekeverni a normál tápba (én ezt szoktam, működik)
-elfogadni a tápot és elrakni a raktárba, hátha jön egyszer egy olyan kutya, aki válogatós és pont csak ezt eszi meg
-az előző három pontot szabadon kombinálni.

Viszont az Illatos út itt sajnos kiválasztotta a szénakazalból a legrondább szálat és azzal csiklandozta meg az ember orrát. Vesztett egy adományozót és nyert egy nem épp jóhírüket keltő delikvenst. Kár érte. 

Remélem ezzel a szösszenettel nyomok valamennyit felfele a hírükön, mert nem akartak ők se rosszat. Csak így sült el. Abból meg lehet kérem, tanulni...

További pálinkás jó napot.

Hendikopp

Téma van. Mozgássérültet mégpedig kérem, azt eszünk ma vacsorára. 

Az alapötletet a billentyűzetszaggatáshoz az adta, hogy ha csak egy pillanatra is és enyhén is, de belekóstoltam a hendikepvilágba. Remélem ennyi is volt. Az úgy volt kérem, hogy szilveszter hetének hétfője óta fájt a jobb vállam. Aztán amolyan mitnekem módon pont nem foglalkoztam vele, bekentem pipamocsokkal meg nádifarkas vérével, hogy majd elmúlik. No ebből az lett, hogy szilveszternek reggelén úgy keltem fel, hogy legóemberkévé változtam. Azaz a jobb karomat alaphelyzetből előre és oldalra legfeljebb 50 fokban tudtam megemelni fájdalom nélkül, 90 fokig fogcsikorgatva, afölött semennyire. Tudom, ez messze nem olyan, mint kerekesszékben ülni, vagy szájjal festeni, de a jó életbe is, rájön az emberfia, hogy a mindennapi, egészséges embereknek kifejlesztett rutin már ennyitől is meghal. Mert ugye. Felkelek, elmegyek vécére. A papírt már a bal kezembe kell venni, ami fura. Kézmosás. Kontaktlencse, az megy. Haj összeköt zuhanyzás előtt. Ez kétkezes művelet lenne, tarkóvonal fölé emelt könyékkel. Anyázás, szentségelés, dzsimkerris mozdulatok. Megpróbálom a fejemet a kezemhez hajtani, ha már a hegy nem megy Mohammedhez. Ez se megy. Zuhanyzás, összevizezem a hajam és nem tudom normálisan megmosni a fülemet. Öltözködés. Alsógatya, gatya, zokni nem téma. Póló, bal kar simán, jobb karnál megáll a tudomány. Megintcsak bűvészmutatvány, előrehajtott felsőtesttel előbb a lógó jobb kart belebújtatjuk a póló ujjába, majd az egész hóbelevancot bal karral átcibáljuk a fejünkön, majd bal kar. Pulóver dettó. Menjünk orvoshoz, nem? Kocsiba beszáll. Biztonsági öv...anyázás. Indít, egyesbe kapcsol(na), anyázás. Elindul, jobbra éles kanyar, anyázás. Szóval mindennél ami jobb kézre esik és nagyobb kilengéssel jár, mint a gyerekkorunkból ismert süti-süti-pogácsát-játék, az anyázós. És így tovább, két napon keresztül, (mert persze az orvos nem rendel szilveszterkor), míg bele nem durrant a doktornéni az arcomba egy lórúgásszerű fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő bogyót. Amitől aztán rendbe jövök. De akkor is. Agyrém, hogy egy ilyen-bocsánat-piszlicsáré valamitől is mennyi mindenben korlátozottnak érzi magát az ember. Most akkor képzeljük el nagyobban...

-Közjáték. A legóemberke bemegy a kocsmába. -Mit adhatok?-kérdi a csapos. -Tökmindegy öregem, úgyis a hátam mögé öntöm.-

Szóval, a hendikep igazából egy buta szó ám. Eredetiben "handicapp", ha nem tévedek és azt hallottam valahol, hogy régen azt nevezték így, ha a lóversenyen a mezőnyben túlzottan esélyes lóra nehezítésként súlyokat raktak. Akkoriban még nem volt meg a "mozgássérült" jelentése a szónak és a mozgássérültek is pont úgy voltak el, ahogy tudtak, annyira nem foglalkozott a nagypolitika a kérdéssel. Manapság meg, ahol mindenki egyenlő, nincs fekete és fehér, csak sötétkék és világoskék, nincs férfi és nő, csak kollegák és kolleginák, nincs művelt és műveletlen, csak választópolgár, szóval, manapság kell vele foglalkozni. Kötelező az akadálymentesítés, az együttérzés, a harmónia. 

És ez másodrészben az, amiért leültem firkálni. Ha kilógott a lóláb és az irónia az előző sorokból, elnézést. De így-úgy, sokat morfondíroztam már a témán. Mert egyrészről igen, mindenkinek meg kell teremteni az esélyt mindenre. Másrészről, milliókat költeni-kötelező jelleggel, központilag előírtan- a mucsajröcsögei kulturház komplett átépítésére, mert hátha egyszer tíz évente előfordul, hogy egy kerekesszékben arra gurul valaki- ez nekem kicsit erős. Valahogy azt látom ebben a témában, hogy amivel sokáig nem foglalkoztunk, azzal most nekiállunk hirtelen, aztán tútoljuk, rátoljuk. És nem, én most nem valami ellen beszélek, hanem valamiért. Valahogy errefelé tart a világ, hogy jóakaratból meglendítünk valamit, aztán túlszalad. Legyen szó akár a menekültekről, akár a kisebbségekről, akár a rokkantsággal élőkről. 

Azért mondom, hogy nem valami ellen beszélek, hanem valamiért, mert a megoldáson töröm az agyam. Hogy hogy lehetne azt, hogy mindenkinek jó legyen. Hogy mi lenne az arany középút. Hogy aki mozgássérült, az össze tudja kötni a haját, meg tudja mosni a fülét, fel tudja venni a pulóvert és tudjon autót vezetni. A többiek meg addig adózzanak erre, amíg a takarójuk ér. Várom az ötleteket, egyébként. Szerintem a kulcs valahol a kreativitás és ötletesség lenne. Mert a gond az, hogy amit egyszerűen, olcsón és jól is meg lehetne oldani, azt hajlamosak vagyunk bonyolultan, drágán és sz*rul. Eszembe jutott néhány példa, hogy értsétek, mire gondolok. Hallottam egy történetet arról, hogy a MÁV az előírásoknak megfelelően beruházott nagyobb állomásonként egy szerkezetre, ami beemeli a vonatba a kerekesszékest. Egyszer, mondom, egyszer előfordult, hogy a vombathelyi elosztón valaki igénybe akarta venni. Aláírattak vele valami három papírt, mert mégiscsak egy többmilliós kütyüről van szó. Aztán engedélyt kértek a raktártól, mert ezt nem lehet ám csak úgy ukmukk előhozni. Aztán mondták az embernek, hogy várni kell egy negyed órát, mert addig tart, míg átfut a történet a bürokrácián és előszedik a masinát. Mondta az illető, hogy hát, addig elmegy a vonat, majd miután megkért rá két jókiállású fiatalembert, azok ott helyben beemelték a vagonba. Szóval. Értitek? Mondok mást, ugyanerre a témára. Nem, nem akarom kishazámat bezzegve leszólni, csak példa-ellenpélda. Sógoréknál a legtöbb vasútállomáson úgy oldották meg a kérdést, hogy rábetonoztak plusszban a peronra kb ötven centit, így az pont a vonatkocsi ajtajának magasságába került. De az abszolút favoritom sógoréktól, hogy mikor a műemlékvédelem alatt álló gyönyörű, vasútállomásként szolgáló épület összhangját nem akarták egy hidegszürke betonrámpával felrobbantani, akkor a bejárat elé elhelyeztek egy feltűnő piros gombot, kerekesszékből elérhető magasságban, alatta a felirattal: "Ha Ön rokkant, kérjük nyomja meg a gombot, kollégáink azonnal segítenek." 

Na. Nem tudom értitek-e, mit akarok kihozni az egészből. Nagyjából azt, hogy rokkantnak lenni nagyon rossz. De hülyének lenni is nagyon rossz. Viszont ha kompromisszumokat keresünk-és talán ez a kulcsszó-akkor megoldható minden, mindenki jól járhat. Némi együttműködéssel, kölcsönös elfogadással és megértéssel. És itt meg a kölcsönösön van a hangsúly. És rokkantak akkor is lesznek, ha ez sikerül, de hülyék talán kevesebben. Vagy legfeljebb nem engedik őket a kondérhoz. És akkor talán, mindkét oldal boldogabb lehetne. Talán. 

Záróakkord. Biztos többen találkoztatok már az alábbi képpel, ha nem, hát majd most. 

Jó éjt!

"-Le tudná valaki photoshoppolni a képről azt a rokkant izét? Köszi.-Íme"