Rájöttem, hogy az egyik dolog, avagy objektum, avagy tény, amiről mindig beszélek a blogban, de sohasem konkrétan, az Bécs.
Pedig lassan kezd beleivódni az életembe a város. És mégis mindig szőrmentém emlegetem csak. No most változtatok ezen, nehogy megsértődjön.
Szóval Bécs. Bécs meg én valahogy úgy voltunk egymással, mint amikor a régi ismerősök rájönnek, hogy kicsit több van közöttük, mint a barátság. Soha nem terveztem célzottan Bécsbe költözni. Nagyjából hat és fél éve (atyavilág), hogy Sógoriában kezdtem szerencsepróbálásba, amolyan hol itt-hol ott(hon) módon. Béccsel eleinte csak kerülgettük egymást. Vagyis én őt. Gyakorlatilag körbelaktam a várost. Hol kicsit messzebb, hol kicsit közelebb hozzá. De egy olyan országban, mint Sógoria, ahol a földrajzi viszonyokból kifolyólag ezt az egy öregasszonyt kivéve nincsenek igazán nagy városok, egy Bécs méretű helynek saját gravitációs tere lesz és előbb-utóbb mindent bevonz. Na én is pont így jártam.
Ami azért egy vicces felállás, mert kifejezetten nem tartom magam nagyvárosi embernek. Sőt. Tekintve, hogy egy nagyjából négyszáz lakosú faluban nőttem fel, ami igen, büszkén vállaljuk, a cifra Pornóapáti nevet viseli, és a Pinka patak csendes völgyében szundikálva legfeljebb akkor lát nagyobb zsivajt, ha focimeccs vagy búcsú van, szóval, értik kendtek, nem vagy szokva a ribillióhoz. Mármint, félreértés ne essék, laktam már városban, de vannak kinőhetetlen dolgok, mint például a személyes tér mérete, ami a nagyvárosi népek "éppen hogy ne érjek hozzá" távolságához képest akkora, mint egy ólajtó. (Na jó, nagyjából karnyújtásnyi). Namost, képzeljük el, mennyi marad ebből egy csúcsidőben túltömött metrón.
És mégis, valahogy Bécs nekem mindig is szimpatikus volt. De nem biztos, hogy meg tudnám mondani mitől. Ráfoghatnám a külsejére, a finom smink alól kivillanó nemes ráncokra, az ódon arcél mellé bökött modern piercingre, de szerintem nem ez lesz a mérvadó. Illetve nem csak. Már csak azért sem, mert ha őszinték vagyunk, Bécs tökúgy néz ki, mint a mi Budapestünk. Ugyanaz az építészet, ugyanaz az elrendezés, ugyanaz a földrajzi fekvés, még az a nagy böhöm folyó is átmegy mindkettőn. De Pesttől, hazafias érzelmek ide, magyarságtudat oda, én bizony csuklok. Egyszerűen nem érzem jól magam ott.
És ha elmondanám, hogy mi a bajom Budapestünkkel, akkor adnék egy pofont a falnak, mert ha megkérnék egy helyit, hogy mondja el, mi az amit nem szeret Bécsben, nagyjából ugyanazokat a tényezőket sorolná fel, csak németül, vagy törökül.
Szóval ezzel nem jutunk sokkal előbbre, egyszerűen van valami sármja a vén tyúknak, ami engem megfogott.
Mondjuk tény az is, hogy Bécsnek (feltételezem ugyanúgy mint Pestnek) sok arca van. Tekintve hogy egy növésben lévő bikaborjú méretével vetekedő berni pásztor, tekintetes Kutya Úr az állandó társam, meg amúgy is így vagyok szokva, hogy egy ronda germanizmust is beépítsek, mindig külvárosban, családi házas környéken laktam. "Meg nem mondanád, hogy ez is Bécs", szokták mondani a látogatók. Pedig de. Meg ha utazok úgy húsz-harminc percet a mindenféle síneken guruló boszorkányos járművekkel, aztán kiszállok a Karlsplatzon mondjuk, és népek vannak mindenféle színben formában és mennyiségben, meg mekdonálc, meg négysávos utak, meg utcazenészek és nyakkendős üzletemberek, na az is Bécs. Azért ezt a szokásomat megtartom, jobb a ződben lakni. Ha nem is olcsó. De válogatni, azt lehet. Van ilyen Bécs és olyan Bécs.
Szóval mondom, ez egy amolyan nem tervezett kapcsolat, de nincs ellenemre. Igyekszem kihozni belőle a jó dolgokat és nem csak lakni, de élni is Bécsben. Megismerni a nagyobb látványosságokat és a kis eldugott helyeket. Ahogy időm, kedvem és tehetségem engedi. Legalábbis igyekszem igyekezni hogy így legyen. Többkevesebb sikerrel. Mindenesetre még nem érzem úgy, hogy ismerem a várost. Messze sem. Sőt.
De ezek a furmányos öregasszonyok már csak ilyenek. Nem engedik magukat kiismerni. Szerencsére néha vannak olyan üresebb hétvégék, mikor a lustaság ittmarasztal és hajlandó is vagyok kibújni a komfortzónámból, hogy matassak kicsit az öreglány száraz bőrén.
De még kell hozzá idő.
Ellenben nem rohanunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése