A nép dicsőségére

A legnagyobb érv a demokrácia ellen az az öt perc, ami az átlag szavazó megnyerésért folytatott vitát jelenti.” 

/Winston Churchill/

”A demokrácia a legrosszabb kormányzási módszer, nem számítva az összes többit, amit időről időre kipróbálnak.”

/Szintén Winston Churchill /

Na, most tojban leszek. Mármint azért, mert, hogy ne csak Churchilltől idézgessek, a Thoriumblog ugyebár egy "ingyenes, szénhidrát,- koleszterin- és politikamentes, irritatív blog a mindenről és a semmiről, a ti kedvetekért és az én kedvemért". Aztán meg kezdésnek rögtön bedobtam ide két idézetet egy politikustól, úgyhogy ezt nehéz lesz kimagyarázni. De megteszem, figyelj. Tudom, nemrég voltak a választások, ennek még mindig nagy a visszhangja, de itt most egy ötperces szimpla péntekesti elmélkedés következik, anélkül, hogy állást foglalnék bármelyik politikai párt mellett, vagy ellen, beszólnék bármelyik fidesz-szavazónak vagy sorosbérencnek, ragasztanék még egy farkat a kutyákra vagy az egér jobbik gombját használnám. Ez egy gondolatkísérlet, ti meg arra szavaztok, akire jól esik, ha elmentek szavazni, ha meg nem, az se a blog dóga.

Így politikamentes marad.

Na.

 

Itt most kérem a demokráciáról lesz elmélkedve. Nesztek, germanizmus. Mert eszembe jutott valami a választások utáni hőbölgés kapcsán. Pontosabban nem annak kapcsán, hanem már sokkal korábban, csak most megint elkezdett foglalkoztatni a kérdés. Hogy hogy a francba' van az, hogy sokadjára fordul elő, és nem csak nálunk, hogy egy ország választ, aztán meg ugyanaz az ország hőbölög az eredményen.

Izé.

Gondoljuk végig a demokrácia dolgát.

A demokrácia, mint olyan, az ókori Görögországból indult hódító útjára. A szó szintén görög eredetű: "Demosz grácia", avagy népuralom. A demokrácia nevű politikai rendszer lényege tehát, hogy mindenki beleugathasson a dolgokba. Mindenki és mindegyki. Ez ma Európában az általánosan okénak elfogadott módi. A szó határozottan a "pozitív" tartományban van az emberek tudatalattijában, hiszen ami demokratikus, az klassz, a demokrácia előretörése szorgalmazandó, a demokratikusan működő országok a királyak. Esszük a demokráciát, isszuk a demokráciát, különböző formákba öntjük, a klasszikustól a királynővel megfejeltig, de lényegében mindenhol ott van, mint egy alapértelmezett prímszám. Miért is ne lenne, hisz ez a legjobb, amit ismerünk. Mert ez, valljuk be, tényleg egy jó dolog, hogy mindenki és mindegyki, azaz a nép közösen találja ki, hogy mit is akar, kit is akar.

Viszont. Elindult a hangya a fejemben, hogy ebben az egészben van egy böszöm nagy buktató. Ez pedig azért van, mert önmaga természetéből fakad, ergó fel se tűnik. A buktató pedig pont a mindenki és mindegyki. Hiszen a demokráciában ugyanannyit számít mindenki szavazata: egyet. Mindegy kié. Na most figyelj. Ez ugye azt jelenti, hogy az egyetemi professzor szavazata ugyanannyit nyom a latban, mint a funkcionális analfabéta színesfémújrahasznosítóé, az anyagyilkosé szintén ugyanannyit mint Teréz anyáé.
 Őőőő.

Mikor idáig jutottam a gondolatmenetben, na akkor villant fel a nagy sárga kérdőjel a fejemben. Nem tudom miért volt sárga, de az volt.

Kis kitérő, hogy aztán összefűzzük a többivel. Az átlagos IQ, az IQ-tesztek rendszere szerint, 100. Azonban ennek a statisztikai eloszlása a lényeg, ez ugyanis így néz ki:

Ebből elég gyorsan levonhatjuk a konzekvenciát. Az van, hogy egy átlag országban, az átlag népesség átlagosan és jelentősen nagyobbik része valahol a tökkelütött ostoba és a mérsékelten intelligens között ingadozik. Az igazán intelligens emberek száma az összmasszához képest viszonylag alacsony.

Kanyarodjunk vissza az eredeti témához, összevetve ezzel a fenti szösszenettel. Gondolom elég egyértelmű már, hogy mire akarok kilyukadni: a demokrácia gépezetében egy öklömnyi homokszemet jelent az önmaga lényegéből eredő tény: mivel mindenki szavazata ugyanannyit számít, innentől egy demokratikusan működő országban a statisztikai többség démonikus lován vágtatva végeredményben mindig az "egyszerű gondolkodású plebsz" fogja meghatározni, hogy ki kerüljön a pálca végére.

Namost, hogy tovább vigyük a fonalat, pont ez az a réteg, akiknél érzelmi inputokkal sokkal gyorsabban és sokkal többet lehet elérni, mint a dolgok logikusan felépített magyarázatával. Tehát a "kisfiam, azért ne edd meg azt a csokit, mert ma már ettél egyet és a túl sok szénhidrát nem tesz jót a szervezetednek, túlsúlyhoz vezethet, aminek hosszútávú negatív hatásai lehetnek, valamint a fogaid egészsége szempontjából se előnyös" helyett az "azért ne, mert különben kapsz egy pofont" működik.

És a demokratikus rendszer által kitermelt átlag politikus- bármennyire is szeretjük ezt mondani-valójában nem hülye. Aki a politika világában megállja a helyét, annak szükségszerűen kell hogy legyen némi töklé a fejében. És akinek van némi töklé a fejében, tehát nem az IQ-statisztika haranggörbéjének első kétharmadához tartozik, az előbbutóbb rá fog jönni a fenti dolgokra.

És innentől a kör bezárul.

Tehát valójában, a demokratikus rendszerben egy ország nem arra a politikusra szavaz, amelyik a legrátermettebb, legjóindulatúbb, legszavahihetőbb, szóval legokébb, hanem arra, amelyik a legnagyobb csokit ajánlja a legkisebb pofon mellett, a legszebb mosoly kíséretében tálalva.

A demokrácia rendszerének legitimitása innentől számomra megkérdőjelezhetővé válik. És itt abba is hagyom a gondolatmenetet, mert sokkal jobb alternatívát visszakézből nem tudnék mondani, csak magára a gondolatra akartam rávilágítani. Mart ugye annak is ezeregy hátulütője van, ha csak egy adott réteg szavazhat. Hiszen miért is lenne több joga valakinek, a fenti példából kiindulva azért, mert magasabb az IQja? Ismerek imádnivaló ostoba embereket és utolsó lufaszjóskákat kimagasló intelligenciával. Illetve, ki határozná meg, hogy ki szavazhat? Mi legyen az alapja? Az értelem? A nehezen mérhető "jóság"? Vagy akkor legyen egy azaz egy ember aki a döntéseket hozza? Ezt már próbáltuk pár ezer éven át, nem működött annyira. Vagy csináljuk véletlenszerű alapon? Vagy legyünk önirányítóak, mint a pórok a Gyaloggaloppban? Vagy írjunk rá egy szoftvert? Vagy nevezzük ki Kutya Urat miniszterelnöknek?

Nem tudom gyerekek, nincsenek válaszaim. De ez a bejegyzés nem is a válaszokra megy ki. Inkább a kérdésekre. Sokszor azok is előremozdítják a világot. Hátha valaki elkezd gondolkodni és kitalál valami okosat.

No hajrá.

Amúgy, most, hogy jobban belegondolok, Kutya Úrból nem is válna rossz miniszterelnök.

Árnyék for President!