A Tarzan-effekt

Beköltöztem az van. Igen, van hol laknom. Miután kiszencségűtem magam ehelyt (klikk) és már mint az ember ki itt belép, felhagytam minden reménnyel, ahogy az ilyen esetekben már csak lenni szokott, az utolsó pillanatban beesett egy kecó. Méghozzá egy jó. Igaz, a szerződés egy évre szól, de jobb mint a nem. Szóval, most itt ülök ennek a szép kis lakásnak a konyháján, a dunapartot cirógató szél halkan lebegteti a kertre nyíló ajtó függönyét (mondom, jó hely...), Árnyék durmol a padlón, én meg elmondom nektek, mi az a Tarzan-effekt.

A Tarzan-effekt kifejezés egészen mostanáig nem létezett hivatalosan. Most, hogy már papírra, pontosabban blogra vagyon vetve, most már igen. A múltkor ugrott be egy beszélgetés kapcsán. Random összeültem random ismerőssel, random csehóban, blablabla, mi van veled. Hát mondom a melóm passzol, az albérletemben annyira nem érzem jól magam, meg kicsit stresszel is mert április végével költöznöm kell. Mond erre egy ilyet az ember, hogy hehe, de hát te mindig ezt csinálod, vagy a meló, vagy a lakhatás megvan, a másik meg nem passzol hozzá. 

És leesett, hogy bakker, tényleg. És bevillant Tarzan, ahogy lendül liánról liánra, az egyik keze mindig stabilan fog valamit, a másik a levegőben. Aztán azzal megfogja a következő liánt, elengedi az előzőt és így tovább.
Le meg csak nem pottyan.

És megszületett a fogalom. Mert basszus, ha végiggondolom, tényleg ezt csinálom. Ha jó a lakhatásom, felmondom a melómat, ha jó a melóm, nem smakkol a lakhatásom. Innentől mindig váltok, egyikről a másikra, csak ritkán párhuzamban.

No most épp párhuzam van. Szuper kecó, klassz meló. Csak ugye megint dörömböl a fejemben a kérdés, hogy meddig? A meló, amit csinálok, egy projekt. A projekteknek van egy olyan rossz tulajdonságuk, hogy végük van egyszer, a lakás meg megint csak egy évre szól. Tessék tessék, jöjjenek közelebb, lehet tippelni, melyik szűnik meg előbb? Lakást, vagy melót kell keresnem?

Bah. 

No mindegy, most jó és ezt élvezem is. Csak valahogy hiányzik néha némi stabilitás. Megvan ennek a cigányéletnek is a romantikája, meg valahogy, az Atyaúristen, Allah, vagy a Kazah Sólyomisten tudja, hogy, de végső soron én is csak fent maradok mindig a fán, mint Tarzan, csak a bizonytalanság olyan, mint amikor az ember kontaktlencséje mögé homokszem megy. 
Meg lehet szokni, de nem kellemes.

Asszem ki kell ókumlálnom, hogy mi váltja ki nálam a Tarzan-effektust. Mert hogy ennyire következetesen ez történik, az szinte biztosan nem a véletlenek összjátéka.

Mindenesetre jelenleg fix helyem és fix állásom van (egy ideig). Talán ez az idő elég lesz kiokumlálni a többit. 

Aztán megint ugrik a Csita a vízbe.

De jelenleg vigyorog :D