Negyöjjébe

Az Atyaúristen fényeskedjék napjaitok felett, s a' Jézus Krisztus őrizze álmotok, kedves Testvéreim. Újonnan levelet kell hogy írjak kendteknek, hisz mint ökrös szekér a' poros faluszélen, olyaténképp poroszkál egy gondolat elmémben. Ideje már, hogy a' szittya magyar lángot hordozván Vargária kies uradalmából Bécs császárvárosába helyeztem székhelyem, s ott védem az elesett jószágot, okítom Allah híveit a' szilvórium jótékony hatásaira, s hajkurászom a' sógor fehércselédet. S szembejövel, tán tavaly, avagy ezen év elején, tudja mán a Mindenható, egy kiáltvány Lázár Jánostól, az Magyar Viktatúra  prókátorától. Ezen kiáltványban (ehun) mondá Lázár úr, hogy Bécsnek császári városa biz odavan. Beköltözének az gyüttment keleti gánicák, s az egykor csillogó uradalomból gennyel pettyezett férgek tanyáját sikerítének, honnan es kiakolbólítanak mindenkit, ki es nem közibük való. 

Elmúlt Vasárnap márpenig, minekutána szerét ejtém a heti fördőzésnek, s lerovám az Istentiszteetet, szétszalajtám küldönceimet, hogy invitálnák meg barátaimat s testvéreimet az Úrban egy esti mulatozásra, mivel is telne az idő. De jaj, fullajtárjaim biza üres marokkal térének vissza. A' nemes urak mind dolguk után voltak, avagy hazalátogattak éppenség a' szép magyar földre, a' nemes hölgyek peniglen az előző napi bál fáradalmait pihenék. Így hát dologtalanul maradék, s ezt nem szereti a nemes úr. No, gondolám, megállj Lázár. Habár Bécsnek kies városát lakom egynehány esztendeje, tán sose' valék annak legijesztőbb részein. Lázár úr ezen Istentelen szekciókat a "nogo" névvel illeté, jómagam, mivel híve vagyok az szép magyar nyelvnek, "negyöjjébe" helynek nevezem őket, annak reménységében, hogy idővel megszokja majdan a' magyar fül a' magyar beszédet. S ha már a' Viktatúra jobb időket es látott szép földjéből sarjadt gyarló testem, de szerencsémet az Sógor birodalom káposztafalói közt teszem próbára, mondám, lássuk. Nosza, felnyergelém lovam, felöltém a' szebbik mentém, s sötétedés után kicsinnyel elindulék megtekinteni, miféle rettenet tanyáz Bécs városának léleksüllyesztőiben.
 Bétekinték a negyöjjébe helyekre.

Tervem az vala, hogy két helyet látogatnók meg. Elsősorban, a' Lázár Úr által szemügyre vett Favoriten középpontját, a' Rojmanpláccot, másodsorban, ha már hízólúd, legyen kövér, ahogyan illik, a' Práternek környékét, mely szintén romlottságáról híres. Bécsörteték hát a' Rojmanpláccra, leszállék lovamról, s szemem sarkából figyelvén az eseményeket, tevék egy karikát. Mindenre elkészülten, markomat kardom nyelén tartve lépkedék. A' Rojmanplácc, avagy ahogy a' barbár sógornépség, kik semnem a' pörköltöt, semnem a' túrórudit, s mégúgysem a' sóskafőzeléket nem eszik, Reumanplatz-nak írják eme helyet. Kies kis park ez, fűvel-fával, s mindenféle padokkal, hol es a' fáradt vándor megpihenhetik. S itt es, ott es üle valamely nép, hogy odafülelék beszédükre, szentigaz, gyöttmentek. No mondok, lássuk. Begombolám mentém, leszegém állam, s béballagék közibük. Ezek meg? A fene akárhova a' fajjukat, rám se hederítének. No gondolám, itt nem akarnak csörtét a' nemes úrral, hát mihez kezdjünk mostan? Útnak igazítám lábam, s megtekintém a' placc környékét. Találék is egy kies templumot, mely előtt illő keresztyén módjára keresztet veték s elrebegék egy Miatyánkot. Majdan visszakanyarodék a' placc felé, megkerülém, hogy megtekineném háturul es. Ott biz étkezdék valának, amolyan talponálló kimérések, hol es az emberfia futtában haraphat egyet. Itt biz már nagyobb csoportba gyűlve gagyogtak az istentelenek, evék két pofára a' húsétket, melyet erre a' "kebab" néven ismernők, s tárgyalák egymás közt a' világnak dolgait. Elporoszkálék köztük, mondván, hátha rámförmed valamék, hogy kiránthatnám kardom, s mondhatnám: eb ura fakó! De ezek, haj, kedves testéreim az Úrban, csak a' kebabbal, s a' világnak dolgaival foglalkozának. No, mondok, kutya a' májatokat, ez nem az a' hely, miről es Lázár úr regéle. 

Fölpattanék hát jó lovamra, s átügeték szekundér czélomra, hogy tán ott meglelem, miről es a' fáma szól. Práter, így mondja a' sógor, azon környéke a Császárvárosnak, hol es afghanisztánnak és csecsenisztánnak férfiúi ölik egymást, roboncok kínálják bájaikat garasért, ürdüngős szerencsejátékkel múlathatja idejét a' pórnép, s általánosságban minden megtalálható, mi alá es a' szent Inkvizíció máglyát építene. Nem valék rest, rovék hát itt is egy karikát, de biz az ittott öszgyülevészkedett fura alakok, kik es pont nem akarák utamat keresztezni, s a helyben született népségnek úrnapi kirándulást folytató letéteményesei, isa, testvéreim, nem szólának hozzám.

Sértve is érzém magam, hogy hamár nemzetünk s országunk dicső prókátora ily szavakkal illeté Bécsnek kies városát, nem lehet hát, hogy ne légyen benne való, s sértetlenül érnők haza az uradalomba. Betérék hát egy kimérésbe, tán rámborítaná valaki az asztalt. Jövel es az szolgálólyány, s kérdé, mit parancsolok. "Sert", mondám, csupán bizalmatlanságból, hisz jó bort csak a' Vargária nemes uradalmának tőszomszédságában lakozó néne ád, s vizet mégse ihaték, mint holmi igásjószág. S, kedves testvéreim, s barátaim az Úrban, gondolnátok, mi történe? Ha összetöritek kobakotok se fogjátok kiokumlálni, elárulom hát: jóízűen behörpintém a' sert, válték egynehány forró pillantást a szomszédos asztalnál ülő kormos urihölggyel, s nagy unatkozván, ásitozván hazatérék.

S bár hiszek egy Istenben, egy hazában, midőn az uradalomnak kényelmében levelemhez fogték vala, csak incselkedni kezdék a gondolattal: lehet, hogy ez a' Lázár, testvéreim, ez egy balfasz?

Isten tartsa meg jó egészségben kendteket, s kendeknek családját. Tán biz választ kapok kendtektől mihamarább, kérdésemre. Addig is maradok tisztelettel:

Vargha gróf, Vargária örököse.

Kelt: Bécsnek kies városában, Vargária kihelyezett uradalmában, Szent András havának huszonkettedik napján, lámpaoltás után.

Tehülyete!-Vol.9

Nagy a feje, búsúljon a hód. Toljunk most valami vidámabbat. Újra aranyköpések a nebulóimtól, immár a kilencedik csomag.  

Szaporítsuk, vágjunk bele. 

Van-e bármi ötletetek, hogy miért került ide ez a kép? Na azért, pupákok, mert talán még emlékeztek csimotakorunkból az Egyszer volt az élet című rajzfilmsorozatra. Igen, arra, ahol az emberi test működését mutatták be mindenféle figurákkal. Tegyem hozzá, teljesen korrektül. Úgyhogy én ezt  oktatóanyagnak használom. A főcímdal alatt futó képsorok között van egy, mikor a fenti pacákok, akik amúgy a lymphociták, vagy fehérvérsejtek, futnak egy rakat gelesztaforma vírus után és fenyegetik őket a gumibotjukkal. Épp ez pörgött, mikor az egyik afgánom így bemukkant egy ilyet, hogy "ni, menekültek...."

Szeginfeje....

Aztán, ez nem az én órámon volt, de elmesélésre került. Nőmozgalom, az volt a téma. Hát ki tudja, hogy mi az a nőmozgalom-jött a kérdés. Volt aki tudta. Szépen, körmondatokban megfogalmazva, precízen kidolgozva a témát elmesélte az ember, hogy a nőmozgalom arról szól, hogy a nők mozgási szokásai miben mások, mint a férfiaké.

Nesze nektek, feministákok.

Herbert. Herbert megvan, ugye? Igen, ő az a gumikacsa, akit tanársegédemül fogadtam. Ha így se rémlik, akkor itt bővebben esik szó róla.  Namost, a Herbertnek van ugye a neje, aki eredetileg a Laura nevet kapta. Laurát azóta amúgy leszerződtettem gyakornoknak egy másik kollégához, aki Herbert eredményes munkája nyomán szintén felismerte a gumikacsákban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. Laura kevéssel a munkába állása előtt nevet is váltott, egyik jóemberem rájött ugyanis, hogy lévén Laura a Herbert neje, sokkal jobban illene hozzá a Fraubert név.

És tényleg.

Vegetáriánusok. Tudjátok mi az? Igen? Akkor jó. Mert amikor feltettem ugyanezt a kérdést a csoportban, akkor jött egy olyan válasz, hogy azok, akik getáron játszanak.

Hülye, de kreatív.

Fúj, fizika volt, meg képletek, meg blee. Tudod, a sebesség kiszámolása az idő és a távolság segítségével. Van egy jány, akinek az a legjobb tulajdonsága, hogy szép. Ezt tudja is magáról, innentől az órához nemigen szokott hozzászólni, ami talán jobb is így. No, ma megtette. Az "oké népek, hogy is számoljuk ki a sebességet?" kérdésre megmondta, de meg ám, hogy: "Matematikával."

v=s/t, paszmek.

A kedvencem maradt utoljára. Két témát terveztem a napokra, a kommunikációt, meg egy enyhébb szexuális felvilágosítást, nemi betegségekkel, védekezéssel, meg ilyen pironkodós dolgokkal. Kérdeztem is, hogy na komák, mi legyen ma, kommunikáció, vagy szex? (A kérdés már önmagában is hülye volt, de megüberelték. Ez németül úgy hangzik, hogy "Kommunikation, oder Sex"?)

Jött is a válasz: Sieben!

(Sechs, németül: 6. Sieben, németül: 7)

Igen, azóta ven egy új tabuhelyettesítő szavunk a szexre.

Hét.

Gyá.

Na menjetek aludni.

B*zd meg, karma.

Épp azon "vigyorgok" itt nézegetve a blogot, hogy a kettővel ezelőtti bejegyzésemben még arról írtam, hogy milyen tuti minden. Az pedig nem egy túl régi bejegyzés. Tényleg, minden oké volt. Na persze, hülyegyerek, mondtaja karma.

Ahogy az illik, gyakorlatilag pár nap leforgása alatt felborult minden. A kapcsolatom elcsesződik és rövid de kellemetlen véget ér, a munkahelyemmel összerúgom a port, megszívatnak a rendőrök, nem megy a biznisz és még az eső is esik. 

Brrrr.

Nem jó. Szóval valahol valakinek igen rosszat kellett, hogy tegyek. 

Aztán arra jövök rá, hogy a karmát lehet okkult-spirituális módon is értelmezni, meg reaálisan is, ahogy tetszik, a végén ugyanoda lyukadunk ki. A minket érintő események, főleg az effélék ugyanis nyilván rendelkeznek egy "véletlenfaktorral", da nagyon nagy részben egy általunk generált döntéssorozat kicsengései. Az meg befolyásolható. Visszamenőleg persze nem, szóval a "mi lett volna, ha" leginkábbis csak utólagos sebpiszkálgatásra lett volna jó. Illetve, röviden és hideg fejjel végiggondolva, tanulságnak. Azt meg azért hívják tanulságnak, hogy tanuljon belőle az ember. Nem, nincs jó kedvem. De viszonylag nyugodt vagyok. Elvégre a helyzet tiszta, hiszen csak egy opció maradt.

Felállni, továbbmenni.

De azért most kicsit kivan a f*sz. 

Az meg a része a folyamatnak.