Kutyavilág

Van nekem egy legalább hét országra szóló barátosném, az Annács. Annács egyfelől mindig összecsipog, ha Annácsnak hívom Annácska helyett, pedig Istenuccse, mindig hozzáteszem, hogy "ka", csak van amikor később. Másfelől hétvégén evótunk kávézni és olyan jóízűt mesélt a leány, hogy rögtön megkértem, hogy megírhassam.

 No.

Elutazott a leány a cégével Törökországba. Pontosabban Izmirbe. Ilyen üzleti pityputty téma, de volt idő lófrálásra is. Annáccsal hasonlítunk egymásra abban, hogy elő tud fordulni, hogy elindulunk valahová, aztán egy állattal jövünk haza. Izmir meg pupra volt kóborjószággal. Viszont, ami azonnal feltűnt, hogy ezek a kóbor jószágok nem úgy viselkednek, mint nálunk. Néhány év állatvédős tapasztalat után mindkettőnkben kialakult a "szemre kóbor képesség". Ez alapján elég nagy pontossággal meg tudjuk különböztetni ránézésre a kerítés alatt kibújt és a szomszéd szukához tartó foxit, az önsétáltató, "amúgy a szomszéd utcában lakom, csak belehömbölögtem a pocsolyába" labradort, és a ténylegesen kitett, riadt tekintetű, minden elől menekülő kóbórjószágot. 

Ezeknél az Izmiri jószágoknál meg besült a tudomány. Láthatóan nomádok voltak, de némi kócos szőrzetet leszámítva teljes békében heverésztek mindenfelé. Aztán Annács kibökte, hogy mindegyiknek egy kis biléta van a fülében. Hát nosza, ennek utána kell járni. És ki is derült, hogyan van ez törökéknél. 

Figyelj, gondolatindító. 

Az izmiri kutyákmacskák, igen, ténylegesen kóborok. Azonban: részben központi, részben egyéni szervezésre a következőt csinálják az izmiri népek: Minden jószágot egyszer befognak. Ivartalanítják, beoltják, féregtelenítik és bolhátlanítják, megjelölik, megvárják míg felépül, aztán huss visszateszik az utcára. Ez így elsőre furán hangzik, de egy zseniális megoldás. Ugyanis az izmiriek innentől eltartják a jószágot. Szinte minden élelmiszerüzlet előtt vizes-és kajástál van, továbbá a város rendszeres orvosi ellátást is biztosít a vadaknak. A járókelők mintegy a városképhez tartozónak tartják a kóborokat. És, mint a fényképek is bizonyítják: Ezek valójában nem a magyar értelemben vett kivert kóborok, hanem életvitelszerűen az utcán élő és bandázó, jól tartott állatkák.  Nekem a fenti fotó volt erre a legjobb bizonyíték, a képen békésen sziesztázó, majdnem a túlsúlyosba forduló, öreg kutya. Ugye nálunk a kóborok nem szoktak megöregedni....

Ráadásul, olyan szinten vannak jóvilágban, hogy nem rohannak ám rá marakodva a kajára, hanem válogatnak az apróra vágott sült hal és a kebabmaradék közül, mikor melyik esik jobban, amolyan "pfuhh, dugig vagyok' arccal. Éjszakára gyakorlatilag mindenhova bejárásuk van, az épp záró üzletek előterében, vagy a kávézók székei alatt alszanak. És igen, ez mindenkinek tökoké. Nappal elcsászkálnak errearra, haverkodnak egymással, meg a járókelőkkel,fetrengenek a napos helyeken, és éjszakára ott hajtják álomra a fejüket, ahol épp éri őket a sötétedés,

mindig van hol aludniuk. 
Ha a starbucksban, hát a starbucksban. Rossebotteszi.

Hogy ne vigyem túlzásba a bezzegkedést, azt azért meg kell említenem, hogy Izmirben ezen feltételek kialakulásához van egy a fekvéséből adódó, nagyon fontos plusz tényező, a klíma.

                                                                                                                       

Mikor Annács ott volt, azaz kábé két hete, tíz fok volt és mindenki panaszkodott a "hidegre". Szóval mediterrán történet, pálmákkal, meg minden. Ergó nem fagy meg a jószág. És hogy ez biztosan ne legyen így, tíz foknál, amikor mi már azon gondolkodunk, hogy érdemes-e strandra menni, ezek, hát ezek betakargatják a kutyákat. De még így is zseniálisnak tartom a rendszert. Van ezen felül még néhány segítő kezdeményezés, tápautomaták,

amiket facebookon keresztül lehet irányítani, itatók, satöbbi. Még szerencse, hogy törökékről az elmaradott balkán képe él a fejünkben. :D Annács küldött a képeken túl pár linket is, ami bővebben szól a témáról, ezeket a bejegyzés végén majd jól belinkelem. 

Aztán, elment a leány Izmir mellett valami görög város romjaihoz. Majd kommentben megírja gondolom, hogy mineve én már úgy elfelejtettem, mint a pinty. Itt a romok és a korinthoszi oszlopok, meg az amfiteátrum mellett

mindenfelé macskák vannak. Kövér, lusta purpurrok, mindenki által símogatva, annyi a fura rajtuk, hogy mindegyiknek hiányzik a bal füle legcsücske. És hát ugye, Annács jól lecsekkolta, hogy ez  hogyan megy itt. Valóban, ezek "kóbor" macskák. A romvárost fenntartó szervezet az idevetődő kóborokat teljes ellátásban részesíti, ivartalanítja, eteti. A fülcsippentés azért van, hogy tudják, hogy "emmánrendbevan". Innentől aztán királyi

dolguk van, mindössze azzal kell foglalkozniuk, hogy melyik turistának engedjék meg, hogy vakargassa a hasukat. És a turisták vakargatják, bizony. 

Aztán nekem magyarázhassa jakárki, hogy "eztet nálunk nemlehetmer". De, lehet. Egyszerű, logikus, költséghatékony. Jó. Akarni kell, akkor mindent lehet. Ha a "balkánon" működik, működik mindenhol. (Érdemes volna az oktatással kezdeni.)

 Csak úgy zárójelben. 

Íme, az ígért linkek:

A Vodafone felkarolta az ügyet és létrehozott egy alkalmazást kóboréknak. Ehun. 

Egy hang nélküli jútúb videó a török ebekről: Ehun.

És az Izmiri és...bakker, meglett a romváros neve, ephesusi macskákról: Ehun.

Nem mellesleg, Annács, eldöntöttem, hogy holnap oktatási anyag lesz a történeted. 

Köszi.

Ka.