Fakk

Szerdán, ami csütörtök volt, kaptunk egy fejtágítást a cégemnél. Három óra hosszát, juhú. Azért volt az a csütörtök szerda, mert alapból szerdán szoktam késődélutánig bent kornyadozni és az estébe hanyatló nap vörhenyes fényénél beleautózni a bécsi autópálya dubstepesen haladó forgalmába, mint Lucky Luke a sztyeppe alkonyába. Szóval. A fejtágítás a kompetenciaanalízisről szólt, két program segítségével. A puding próbája ugye az evés, a pálinkáé az ivás, a teszté meg a kitöltés. Az oktató vigigcsekkolta az eredményeinket, aztán-mivel jó szokásom és az ősemberkorból megmaradt ösztöneim alapján mindig a terem belső sarkában, az ajtóval szemben ülök,-mikor utolsóként rám került a sor, kiült az arcára, hogy na gyerekek, ezt elb@sztuk.

Mondanám, hogy kezdjük az elején. De már tudjátok, hogy mindig ezt mondom és soha nem kezdem az elején. Van egy elméletem. (Mily meglepő, ugye?) Az elméletem arról szól, hogy az összes tudományos módszer, aminek a célcsoportja valamilyen élőlény, és ami kategóriákkal, "fiókokkal" dolgozik, azt, hogy is mondjam csak, meg lehet...enni, na.

 Ne káromkodjunk annyit.

Az van ugyanis, hogy a kategóriák azért kellenek, hogy a tudományos módszert kitaláló manus valahogy megfoghatóvá tegye az egész okosságot. Hogy fel tudjon állítani egy rendszert, mint egy fiókos szekrényt, ami mindig ugyanolyan marad. Az emberfia kihúz egy fiókot, beletesz valamit, becsukja, csókolom. Na, ezzel van egy gond. Mégpedig, hogy az élőlények, azok olyan szemtelen, hétszentséges jószágok, hogy az Istennek nem maradnak meg békében a fiókban. Kilóg a lábuk, átmásznak a másik fakkba*, kirágják a fiók alját azt áteszi őket a penész oda ahova nem valóak, meg ilyenek.

Nem kell ám ehhez a kompetenciaanalízis, elég ha a kaptafájánál marad a Varga (szóvicc, érted), szóval a biológiánál. Már garabonciás deák koromban is azt gondoltam, hogy itt valami nem stimmel. Van a biológiának egy ága, a rendszertan, ami arról szól, hogy találjuk ki, hogy melyik jószág hova tartozik. Ez a tudományág úgy ahogy van, nem működik. Ugyanis -elvileg- ez egy örökérvényű szisztéma kéne hogy legyen, szépen grafikusan felrajzolva, mint egy családfa. Gyakorlatilag szinte napi szinten átvariálják. Szerintetek hány szentet és főördögöt soroltam fel emlékezetből, mikor a diplomamunkám során az egyik pókfajról, amiből akkorra már kábé kétszáztizenkilenc példányt vizsgáltam meg, menet közben kiderítették, hogy valójában KÉT pókfaj? Az egyik jószág hímjének a párzószerve belső oldalán volt egy sárga pötty, a másiknak meg hát, a rosseb akárhová, nem. Egy nagyjából félcentis állatkáról beszélek. Gyakorlatilag autonóm testrészemmé vált a mikroszkóp, mire ezt rendberaktuk.

 Szóval, ezt is meg lehet enni.

Namost, a történet még mókásabb lesz, ha emberi tulajdonságokat akarunk így beletuszkolni a fakkokba. 

A kompetenciaanalízises fejtágítás a cégemnél arról szólt, hogy kitaláld, hogy a tulajdonságaid és képességeid alapján milyen munkára vagy igazán alkalmas, illetve hogy igazán alkalmas vagy-e arra a munkára, amit jelenleg csinálsz, avagy csinálni szeretnél. Alapból nem nekünk szól, hanem az okított népnek, de letszteltük magunkon. Kitöltesz egy hosszadalmas tesztet, nagyjából igen-nem válaszokkal, azt összeszámolod a pontokat, azt azokból kapsz egy hárombetűs kódot. Ezek a kódok hozzá vannak rendelve különböző munkakategóriákhoz. Akár működhetne is. De.

De, hogy hátulról kezdjem, nálam beborult a rendszer. Másodjára csináltuk meg a tesztet az aktuális munkánkra. Kell itt egy kis kitérőt tennem, hogy magyarázkodjak és értsétek a dolgot. Igen, ez nagyképűség lesz. Igen, szégyellem is magam érte. Igen, megtépem ruhám és hamut hintek  fejemre. De az van, rúgja meg a ló, hogy én egy egész jó tréner vagyok. A teszt szerint ellenben a helyzet nálam a következő: a kódom alapján lényegében eléggé rendben vagyok a szakmában, azonban erősen sántít a legfontosabb tulajdonságkör: a szociális kompetenciák.

 Ami logikus is lenne, elvégre enyhén aszociális vagyok, tehát nagyon nem kellene emberekkel dolgoznom. 

Aztán másnap reggel a kávécigi kombó mellett megtaláltuk egy hasonló beállítottságú (és teszteredményű) kollégával a kulcsot a lakatba. Egyfajta enyhe aszociálisság kifejezetten ELŐNY a mi szakmánkban. Magyarra lefordítva: ha megérted és átéled valakinek a problémáját, megpróbálsz segíteni rajta, és könnyeket csorgatva símogatod a buksiját, akkor neked magas a szociális érzéked. Ha kevésbbé magas a szociális érzéked, (mint nekem és a kollégának), akkor megérted az ember problémáját, adsz neki egy tippet, hogy hogyan tud  segíteni magán, és mosolyogva elmégy ebédszünetre. A különbség a kettő között az lesz, hogy az első esetben szereztél egy utánfutót aki minden nyűgjét veled akarja megoldatni és két hónapon belül megegeresedsz. A második esetben segítettél egy embernek a saját lábára állni és munkaidő után békésen mégy haza.

 Csak a teszt erről nem tud.

Aztán. Megcsináltam a teszt első részét. Illetve nem aztán, hanem előtte. Szóval MOST kezdjük az elején, így a végén. Okosan beírtam a válaszokat, kiszámoltam az eredményt, kaptam a kódot. A számadatok alapján a kód tök egyértelmű volt, három tulajdonság a többihez képest magasan kiugró, viszonylag közel mozogva egymáshoz. (Ilyen esetben lehet a kód különböző kombinációival is próbálkozni.) Kétszer is visszaellenőriztem, hiba kizárva, a teszt megmondta a tutit.  

Hát nézzük az eredményt: AIE-ez volt, még emlékszem is rá.

A: vezető, szervező.

I: Kreatív, rendező

E: tudományos, kutató.

Ezt eddig még adom is. Viszont.

A kombinációk, nos azok konkrétan nem léteztek, tehát nem volt hozzájuk rendelve munka.

Akkor nézzük hát meg az AIE kombó eredményt. Itt dobta el az emberem a papírt. Nézte egy darabig a hóttokos kódtáblázatát, egy darabig engem, majd megint a kódtáblázatát.

"Ebben a kategóriában kivételesen csak egyetlenegy munka van megjelölve."-Mondá.

"A kiadói lektor"

.

.

.

"Ez egy faszság"-mondtam neki. "Ez egy faszság"-mondta nekem metakommunikatíve, miközben valamit dadogott hibaszázalékokról és variációkról.

Oké, az ember soha nem ismeri meg teljesen önmagát. Sok gyakorlásba és idegtépésbe kerül, hogy kiderítsük, kik is vagyunk mink. De annyira azért csak tudom, ki a pöcs az a Varga Dániel, hogy kiadói lektornak, amihez alapfeltétel a pontosság, a türelem és a stresszrezisztencia, annyira ne tudjam és akarjam elképzelni. Vágod, ez az a mókus, aki egy félhomályos szobában az asztal sarkán görnyedten ülve, egy bögre hosszúkávé (laktózmentes tejjel) kíséretében nyálazza át napi nyolc órában a feltörni vágyó írók zögő papírra rótt bölcsességeit, mondatról-mondatra, szóról-szóra, vesszőhibák, mondattörések és stilisztikai buktatók után kutatva.

 Én meg ugye nem vagyok laktózérzékeny.

Konzekvencia: ennyit a tesztről, a fiókokról, a tudományról, meg a relativitáselméletről.

Ez egy faszság. :D

Meg lehet enni.

*Fakk: ténylegesen és a viccen kívül, tárolót, rendszerezett irattartót, bekategorizált nyomtatványok gyűjtőhelyét jelenti. 

Szerintem irtóböszmén hangzik.