2020. július 6., hétfő

Száncsáj, bícs, telehód



Oké, figyejjé, figyejjé, jajfavicc, mit énekel a szuicid vámpír?
"Süss fel Nap, fényes Nap..."
(A közismert kvak-kvak-kvak hangeffektet most tessék ideképzelni. Ha nem menne fejből:)




Naszóval.



Vettem ki szabit. Mármint szabaccságot. Tudjátok miért pont most? Azért, mert nagyjából most lenne a Rockmaraton. Arra meg szoktam kivenni szabit. Akartam is, valamikor március elején, csak aztán megkoronázódott a világ, aztán mondom, ha te így, akkor én is, majd pont azzal foglalkozom, hogy mikor megyek szabira. Ellenben a főnökasszonyom nekiállt verni a tamtamot, hogymápedigtudniakellmikornemleszek, úgyhogy random ráböktem három hétre a naptárban, mondtam, hogy ott. 
Na ez az egyik.

Másik irányból meg J. komámasszony kezdte el rágni a fülemet, hogy menjünk világgá. Én meg a világgámenésbe többnyire bele vagyok egyezve. Ki is okumláltuk, hogy jól elmegyünk két napra Hallstattba, meg kettőre Salzburgba, mert az még mindig a Monarchián belül van és ha jön is a második koronahullám, nem tudnak nagyon messzire elzavarni. 

Ez így fájin, de ugye egy hét szabi, ami hétvégékkel 9 nap, mínusz négy, az még mindig öt, azzal kezdeni kék valamit. Jó mondok kell 1-1 az elején meg a végén, hogy fújjak egyet, meg leadjam/felvegyem Kutya Urat Vargáriába/ból. Marad három. Namondok, az pont jó lesz motort költöztetni, meg az ügyesbajos dógaimat elrendezni. 
Rákkendróll.

A gépsárkányt, mármint a motort, azt azért kell költöztetni, mert a teleket Vargáriában tölti. Ennek az az oka, hogy Vargáriának az udmurtoktól elszerzett gyepüin van hely több gépsárkányt is kitelelteni, és egyszerűbb innen vinni tavaszi felkészítésre mielőtt visszaköltözne Bécsnek kies városába. Illetve nem csak, hogy egyszerűbb, hanem egy magyar műhelyben még csillámpónit is szerelnek az elejére azért a pénzért, amennyiért sógoréknál épp csak a szemük sarkából ránéznének. 

Osztán idén a korona miatt a gép megrekedt Magyarhonban, úgyhogy most költöztetődött. Ez egy négylépéses folyamat: 1: autóval és Kutya Úrral el Vargáriába, 2: motorral vissza Bécsbe, 3: autóért és Kutya úrért vissza Vargáriába akárhogy, 4: autóval és Kutya Úrral vissza Bécsbe. Ennek az egyszerűsített, kétlépéses formája ugyanez fordítva, (Vargáriába akárhogy le, motorral vissza) ha rá tudom bízni Kutya Urat valakire egy éjszakára, de most a világgámenés végett úgyis albérletbe megy pár napra az öreganyjánál, úgyhogy így oldottuk meg. 

Szóóóval. Péntek este szülinapozás, szombat reggel csatt le Vargária. Vasárnap reggel brumm fel Bécs. Közben jött a telehold, úgyhogy úgy aludtam, mint akit néha nyakon öntenek közben egy lavór vízzel. De békességben felértem. Viszont, hétfő délutánra jelenésem volt ismét Vargáriában, mert a Lajkakutya angyalom megy kasztrálásra, oda meg köllök kutyáthurcibálni, megy ilyenek. (Lajkakutya köszöni jól van, a műtét az előrehaladott kora miatt volt szükséges és a bejegyzés írásának időpontjában már itthon van és épp fejét lógatva próbál újra képbe kerülni az altatás után. ) Naszal, vasárnap 10 körül felértem Bécsbe a gépsárkánnyal, mint a nagyobb urak, mondok, este vonat, addig valamit mókoljunk. Meleg volt, mint a pokolban, mondok a srácoknak de jó volna úszni egyet. Mondták a srácok is, hogy de jó volna úszni egyet. Elmentünk úszni egyet. Kicsit kifeküdtem a napra. 

Ehhez tudni kell, hogy a bőröm nem kompatibilis a Nappal. Mármint, hogy félreértés ne kerekedjék, nem vagyok a Nap elől menekülő gót, kifejezetten szeretem a narancssárga gombócot az égen, csakhogy a feledés ködébe veszett feltehetően nem kifejezetten déleurópai elődeimtől olyan színt örököltem, mint a famentes papírlapé. Konkrétan a pincében le tudok égni. 

Szóval, kicsit strandoltunk, aztán sikerült a legelbasz... leghosszabb vonatutat kiválasztanom hazafelé, de visszaértem Vargáriába. Aztán még mindig telehold van, szóval a picit piros hátammal még nyugodtabban aludtam. 
Ma konkrétan flúgos voltam kicsit. 

Nade. Telehold lassan elmúlik, a hátam majd lehámlik, Lajka átvészelte a műtét, holnap vissza Bécs kies városába, aztán igazi nyaralás jön.

Úgyhogy minden szép, ha hiszünk benne.
És hiszünk.

Kellemes nyarat mindenkinek!

Ja, a "picit piros" hátam egy írói túlzás volt. Ha nem lett volna tiszta. A kép bal alján lévő nyíl jelöli ez eredeti színemet.
Basszameg. Fáj. XD














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése