Bazmegleves

 

Csendes vasárnap van, úgyhogy főztem bazmeglevest. Ez úgy készül, hogy az emberfia mikor felkel, előhalász a mélyhűtőből egy adag levescsontot, azt felteszi egy fazék vízbe éppcsak főni, azt otthagyja. Ezért kell ehhez a vasárnap, mert a bazmegleves időt igényel. Aztán mire a fent említett emberfia kezdene megéhezni, addigra a csontból meg a vízből lesz egy jó sűrű csontleves. Ekkor felteszi a delikvens nagyobb lángra, szel bele répát, meg hagymát, meg dob bele egy marék száraztésztát, aztán az egészet jól meghinti borssal, sóval, meg csiliporral. Ez így még pislog egy negyedórát és fogyasztható. Ekkor az addigra már igencsak éhes emberfia kimeri egy tálba, leül befejezni a tegnap elkezdett filmet és mivel a leves forró, de az emberfia éhes, ezért összecsücsörített szájjal beleszürcsöl. Ez oda vezet, hogy a leves tetején meggyűlö csilipor direktben az emberfia tüdejében landol, aki ettől fuldokló köhögésben, majd ennek elmúltával Istenkísértő káromkodásban tör ki, és közben többször elhangzik, hogy "bazd meg, leves'". Na innen a neve.

Ennek amúgy az égvilágon semmi köze a mai témához, de le akartam írni. A mai téma a magyar szolgáltatószféra lesz.

A magyar szolgáltatószféra meg onnan jutott eszembe, hogy így Karácsony kontra Szilveszter táján a csilibe bele-nem-fulladt emberfia gyakrabban találkozik ezzel a fenoménnal. Illetve találkozott, mert most már utána vagyunk, de most értem el a blogig. És így azért csak mindig vakaróznom kell egy kicsit tőle.

Jujde, most olyat csinálok, amit nem szeretek, bezzegkedni fogok. Ugye így, hogy most már jópár éve Bécs kies városában dolgozom a valamikori Monarhia Pornóapáti központtal való visszaállításán, van némi rálátásom, hogy hogy futnak a dolgok Sógoriában kontra Agyarországon. Van ugye ez a klisé, hogy Ausztria drága. Azért mondom, hogy klisé, mert ez így ebben a formában nem igaz, bizonyos dolgok jelentősen drágábbak hanziéknál, a többi éppcsak, vagy ugyanannyi, mint otthon. Az egyik ilyen bizonyos a szolgáltatószféra. Tehát bármi olyan, amikor nem egy tárgyi dologért fizetsz, hanem azért, mert valaki csinál neked valamit. Nyilván, én is otthon járok autószerelőhöz, meg fodrászhoz. Igen járok fodrászhoz, csitt. Néha. 

Namost ugye, vajon miért drága otthonhoz képest a hódítás alatt álló területeken a szolgáltatószféra? Azért, mert a kínálatot a kereslet szüli, azaz itt el tudja kérni a száz ojrót a masszőr óránként, mert lesz aki odaadja neki. Van viszont ennek szerintem egy másik vonulata is, amit érdemes volna megvizsgálni.

Mégpedig az, hogy az árért biza minőséget is elvársz. És ahol minőséget kapsz, oda szívesen mégy vissza. És arról mesélsz a barátaidnak és üzletfeleidnek és ők is odamennek. És akkor a szolgáltató boldog lesz és boldogan szolgáltat neked. Ellenkező esetben felkopik az álla. Hiszen lejártak azok az idők, amikor mosógépért a Hajdúhoz mentél, elromlott tévével a Villszövhöz, fájós foggal meg az SZTK-ba, most már mindenre (is) van alternatíva.

És azt gondolom, kis hazánkba pont ez a gondolatsor nem érkezett még meg, hiába, hogy a realitás már kívánná. Másfelől megy a májjogás, hogy a magyar vásárlóerő inkább vásárlógyengeség, meg nem lehet egy értelmes üzletet összehozni, nade, kérdem én, min csodálkozunk?

Csak néhány saját példa az elmúlt hónapokból. A Sógor császár által részemre átutalt 14. havi bérből gondoltam beruházok egy új leptopra, mivel a régi kb már a szupermáriótól is lefagy. A közelebbi komák most már fogják a fejüket, annyit nyaggattam őket információért, de muszáj volt, lévén annyit értek az elektronikához, mint teknősbéka a legóhoz. Nem sokat, na, ha nem lenne egyértelmű. Szóval, beballagok egy itt meg nem nevezett vombathelyi leptopbótba, mondom a komának, hogy mikő. Mondja, hogy mi van. Mondom, hogy az egyik tetszik, de van két kérdésem, annak nézzen utánna, azt ha stimmel minden, akkor otthagyok egy átlag magyar fizetést. Mondja, hogy "jajóvanminnyá". Elmenek a dolgomra, jövök vissza egy óra múlva, kérdem a komát, hogy na? Aszondja, hogy na, mi? Hát mondom megnézted amit kérdeztem? Jaaaa....nem volt rá időm. Jó mondom, itthagyom a telefonszámom, hívj fel. Na azóta is hív. Hát máshol hagytam ott egy átlag magyar fizetést. Namost nekem ugye mindegy, végülis lett laptopom, de hogy mikor ő az esti sörözés közben panaszkodik a haveroknak, hogy "szarul megy az üzlet", akkor gondol-e ezekre az esetekre, azt nem tudom. Gondolom nem, mert akkor nem menne szarul az üzlet.

Aztán eszembe jut az is, mikor azzal a feltett szándékkal néztük végig egy jóbarátommal Sopron cívis városát, hogy beszerzünk egy használtautót. Körbenéztünk jópár kereskedőt és egész érdekes volt megfigyelni a reakciókat. Jó, egyikünk se néz ki annak a fajtának, aki a maláj kurvák hátáról szívja fel a kokaint unalmában, de talán ágrólszakadtnak se tűnünk. És így sokszor volt az, hogy bemegyünk valahova, aztán mint a westerfilmekben, csak a szél süvítését hallani. És ha találunk valakit, akiről utólag kiderül, hogy odatartozik, annak az arcára elsőként az ül ki, hogy : "Jézusereje, egy kuncsaft. Mit akar ez itt?" 

Hát szerinted??

Aztán kaptunk, több helyen is, olyan korrekt felvilágosítást, hogy csak még. Elmondtuk az opciókat, mikéne, mire jött az információáradat, hogy: "Őőő, jaaa aszzem lehethovvan. Nézzetek körül."

Kiváló, köszönjük.

Namostugye, '89 óta nagyjából szabadpiac van. ilyenkor az emberfia, ha nem fullad meg addig a csilitől, továbbáll egyel. Aztán ha ott foglalkoznak vele, akkor boldog. Ha meg ott se, akkor megint tovább megy, és elmeséli a barátainak és üzletfeleinek, hogy na oda ne menj, nem érdemes. És a barátok és üzletfelek nem fognak odamenni és a kereskedő, vagy szolgáltató néz a lenyugvó Nap utolsó sugaraitól narancsra festett nejlonzacskóra, amit az őszi szél görget az úttest bal felén az árok felé és arra gondol, hogy "Istenem, bárcsak tudnám, mit csinálok rosszul..."

És azt hiszem bele fog még telni pár évbe, míg a magyar szolgáltatószféra rájön, hogy mit csinál rosszul. Míg felismerik, hogy a hiba nem abban van, hogy az emberek nem akarnak vásárolni, vagy szolgáltatást igénybe venni,-mert hiába jön onnan is a panaszáradat, igény biza van- hanem abban, hogy ha-elnézést-le se sz@rod a kuncsaftot, akkor odébb megy két sarokkal és ott költi el azt az összeget, ami akár a te zsebedet is vastagíthatta volna. Mert van másik bolt, van másik masszőr, másik leptopárus, van amazon és ebay és választhat. Te viszont nem. Aki egy ilyen tapasztalat után ment ki az ajtódon, azt többet nem fogod látni. És a végén örülhetsz, ha a haverokkal való esti sörözés során, mikor panaszkodsz, hogy nem megy az üzlet, nem a haveroktól kell kölcsönkérni sörre.

Ha el akarsz adni valamit, akkor kell valaki, aki azt megveszi. Magát nem fogja eladni. Mármint a valami. És ha te nem adod el a valamit, akkor a szomszéd fogja. Talán pont annak, aki tőled jött át hozzá. Mert igen, a szüleink idejében csak egy helyen lehetett megcsináltatni a mosógépet, összeforrasztatni az elszakadt láncot és megrendelni a tortát Mariska esküvőjére, de azóta eltelt néhány év. Ha hülye vagy és nem akarod az ember pénzét, akkor megteheti, hogy nem adja neked. Van választása. Aztán elmondja a barátainak és üzletfeleinek, hogy a Petőfi 1-be ne menj, ott valami paraszt van, menj a 2-be, ott jó fejek. És a barátok és üzletfelek nem fognak a Petőfi 1-be menni. És lehet panaszkodni, hogy Magyarországon szart se lehet csinálni. Vagy lehet elgondolkodni, hogy mi az a szar, amit csinálsz.

Ez a te döntésed.

Ugyanitt trabant eladó.