B*zdmegmedve, avagy a belső török

 

Nyuszika megy az erdőben, ballag a medvéhez, hogy kölcsönkérje a fűnyíróját. Közben gondolkodik: "Hát, azért a fene tudja, ez a medve elég nagy sóher. Nem tudom odaadja-e a fűnyírót. De ha már idáig eljöttem...." Ballag tovább Nyuszika, közben forognak a gondolatai is tovább: "És az hagyján, hogy sóher a medve, de irigy is. Múltkor csak egy fej káposztát akartam kérni, már azért is csúnyán nézett. Nem tudom van-e ennek értelme..."Ballag-ballag a Nyuszika és azt gondolja közben: "Á, a fene, kár is volt eljönnöm. Amekkora zsidó ez a medve, biztos, hogy nem adja oda azt a rohadt fűnyírót. Egyszerűbb volna megfordulnom, de hát már látszik is a háza." Nyuszika elér a medvelakhoz és bekopog. A medve kinyitja az ajtót, mire Nyuszika: "Na tudod mit? B*zd meg medve, a fűnyíródat"

Szakállas vicc, de nagy bölcsesség.

Hogy miért?

Nos...

Nos azért, mert ez egy ténylegesen működő pszichológiai jelenség. Szoktuk is az ismerősi körben b*zdmegmedve effektusnak hívni. Hogy valaki addig spiráz valamit az agyában, míg külső behatás nélkül már túl is reagálja az adott helyzetet. És a napokban kijutott belőle bőven, tegnap medve voltam, ma nyúl.

Van egy pali. Na várj, nem innen kezdjük. Van egy pali a suliban. Á, így sem jó. Az oktatási intézet, ahol dolgozom, egy irodaépületben van, ahol más cégek is helyet kapnak. Azon az emeleten, ahol az én birodalmam van, az egyik oldalt kap helyet az én termem, mellette a kolléganő fúrósfaragós műhely / kontra osztályterme, szemben, a folyosó túloldalán meg egy Seráfütty* nevű cég irodája. Na, ott van egy pali. Így lesz jó. Ez ott valami főnök, vagy mirosseb és a múltkor bemokkantott nekem, hogy hangosak vagyunk. Ez azért volt, mert épp átmentem a kölkeimmel a fúrósfaragós osztályba fúrnifaragni. Ehhez tudni kell, hogy a projektünk idestova a 3. évét tiporja és ott azóta fúrfaragás van. De ennek most volt mokkanhatnékja. Hogy csúnyán néztem rá a mokkantásért, rájött, hogy okosabb lesz felnőtt emberek módjára beszélni és nyugodtabb hangnemben elmagyarázta a problémáját. Én megértettem, kötöttünk egy kompromisszumot, innentől ennek a betartásával történtek a dolgok. De gondolom triggerelte a dolog, hát tegnap átment nyúlba és hogy megint fúrfaragtunk a kölkekkel (aszerint amit megbeszéltünk) benyitott és mondta, hogy a fűnyírót akkor leszünk szívesek. Viszont a medve nem játék, nálam kiakadt a rugó, aztán mondtam neki dolgokat, hogy ígymegúgy, meg enyjebejnye. Hogy aztán ennek nem lett foganatja, fel meg a cégem képviselőjeként mégse rúghatom, végülis elhajtottam, hogy ha baja van, akkor hozzám legfeljebb veszekedni jöhet, de érdemben a főmedvével (projektvezetés) kell beszélnie, mert én azt csinálom, amire ez a terem van, ha neki meg nem tetszik, akkor ne akarjon füvet nyírni. Ebben megegyeztünk, a projektvezetés épp megoldást keres. A nyúl hülye ám alapból, ha még nem jöttetek volna rá. 

Nade, most figyelj. Ma szerepcsere volt, nyúl lettem. Ehhez némi karakterleírás szükségeltetik, először is. A résztvevők: egy adag kölök (mármint fiatal felnőtt, lévén felnőttoktatásban dolgozom, de a továbbiakban: kölök), meg jómagam. Közülük a folyamat teljes megértéséhez fontosabb szerepe lesz egyrészt Jumurdzsáknak** a törökömnek, akivel régi cimboraságot ápolunk, lévén visszatérő vendég nálunk. Amolyan nagyszájú kópé, néha az ember idegeire megy de nem lehet haragudni rá. A másik főkarakter az Sanyi***. Sanyi egy olyan, hogy is mondjam. (#sóhaj). Sanyi az a fajta ember, akinél a pedagógia kicsit meghal. Igen, értem, hogy nem mindenki egyforma. Igen, értem és elfogadom, hogy problémái vannak. Igen, kimentettem a kakiból, mikor a csoport elkezdte kiközösíteni. De idővel betelik a szociális pohár és egyre nehezebben tudsz elvonatkoztatni tőle, hogy Sanyi minden problémája mellett és mindenféle megértés és buksisimogatás szemüvegén át nézve is, teljesen objektív és a jelenben való megítélés alapján egy gusztustalan, igénytelen, ostoba, lusta és mindemelett, a kicsapongás betetőzéseként önző és irritáló jószág, akinek legszívesebben alárúgnál. Szóval néha nehéz tanár-diák felállásban beszélni vele és nem az ősi ösztönöknek engedve elhajtani Lesotóba hogy ott szüreteljen tarhonyát minimálbérért.

Na.

Ülünk a számítógépteremben, megy a hülyeség, meg mellékesen némi munka is. Mondom a kőkeknek reggel kilenckor, hogy keressenek maguknak munkát. Mondom nekik azt is, többször és hangosan, hogy a hülyébbje is megértse, hogy de mielőtt elküldenék a jelentkezést élesben, küldjék el nekem, hogy átnézhessem. Sanyi tízig eljut odáig, hogy egy kecsegtetőnek tűnő állás weblapját görgeti le, majd fel, majd megint le. Az ebédszünetig eljut odáig, hogy kinyögi, hogy hát erre igazából már jelentkezett. Délután egyig eljut odáig, hogy talál egy másikat. Fél kettőig odáig, hogy megnyitja az emailfiókját és beilleszti az amúgy előre elkészített jelentkezését. Közben akad némi dolgom, ezért kettőkor rákérdezek, hogy na, Sanyi, mi van a jelentkezéssel?

Mondja ám szegény ember, hogy "Elküldtem...".

Erre bennem aktiválódik a nyúl és úgy lebaszom Sanyit egy ötperces tirádában, hogy nemmegmontam, hogyelőszörnekem, azánygyodmindenit, hogy a verebek riadtan menekülnek az eresz alól. Majd mikor levegőt veszek anyázás közben, szegény faszi halkan befejezi a mondatát, hogy "Önnek."

Na erre lesz ám olyan röhögés a csoportban, hogy az előbb említett verebek, akik épp visszatérni készültek volna, végleg felszedik a sátorfájukat. Én meg összevissza szégyellem magam. 

És hogy a tortán legyen hab is, megszólal a Jumurdzsák, hogy "Na Dániel, most kiszólt belőled a 'belső török'".

Hát erre most mit lehet mondani? Hogy nálunk nyúlnak hívják? Sanyitól elnézést kértem, leellenőriztem a jelentkezését, aztán engesztelésül megkapta a tábornoki ülőlabdámat (amihez akart rögtön még egyet, mert akkor lehet vele óriáscicist játszani), aztán megnyugodott mindenki. 

Belső török, mi?

A nyúl hülye ám alapból, ha még nem jöttetek volna rá. 

*= Álnév, nyilván, adatvédelmi okokból.

**= Ez is, nyilván, ugyanazon okokból.

***= Nyilván.