Eszembe jutott, az ördög, az Öregisten, az udmurtok háromfejű markolábja, vagy a rosseb tudja, minek hatására, hogy írtam ezer éve egy okosat. Most megnéztem, tizenhárom éve volt, ami majdnem ezer. Szerintem a rosseb volt.
Najaztán, hogy ez eszembe jutott, elgondolkodtam a fejemmel, hogy mi változott azóta. Hát, a hozzáállásom. (Ez még mindig egy böszme szó.)
Azt kérdezed, kedves olvasó, vegán lettem-e?
Nem.
Vegetáriánus lettem-e?
Nem.
Hanem.
Az van, hogy sok dolog átformálódott az agyamban ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban. Egyfelől a miértje. Arra kellett rájöjjek, hogy a téma nem a pillanatban van meghatározva, tehát nem arról szól, mikor ülsz a soproni papadzsó sztékházban és tömöd az arcodba a husot, mert az csak egy pillanatfelvétel, viszont az egész okosság túlmutat ezen.
Az okosság arról szól, hogy mink emberek, tehát te, a tesód, a Marinéni a közértből, a Béla a konditeremből, a sarki kokainárus, a vörös a tinderről, a sajtszagú informatikus a melóból, meg én, szóval így ánblokk, kinőttük ezt a bolygót. Komoly érv a vegamindenség ellen, hogy deháthő, az őseink is lándzsával vadászták a pöcsmögöt, aztán puszta foggal tépték a véres húsát, merhogy így tudtak életben maradni. Igaz-e ez?
Igen.
A hiba a mátrikszban ott van, hogy se te, se a tesód, se a Marinéni a közértből, se a Béla a konditeremből, se a sarki kokainárus, se a vörös a tinderről, se a sajtszagú informatikus a melóból, se én a büdöséletbe' nem voltunk rászorulva, hogy pöcsmögöt vadásszunk lándzsával. Anyák elment a teszkóba a banyatankkal, föllökte a hülyegyereket a zőccségpultnál, mondta a hentesnek a negyvendeka parizerre, hogy tizet kértem, de maradhat, beletette még a kasszánál a kosárba a kakaóscsigát meg a vaszabismogyorót (az egy qrva jó cucc), mert tudta, hogy szereted, beváltotta a kiskegyedből kivágott kupont a pénztárosnál, mondta, hogy nem gyűjti a pontokat és hazajött.
Nem volt se lándzsa, se pöcsmög. És mi ezt látjuk a dologból. Az érv attól még áll, igen, az őseink máshogy csinálták. Ugyanúgy vadásztak a farkasok is az alaszkai jégmezőn a karibura, de ha Fifikét, a másfél kilós csivavát kitennéd az alaszkai jégmezőre és mondanád neki, hogy eriggy fiam, szabad vagy, akkor Fifike egy olyan egy és másfél óra közötti időtartam alatt dobná fel a négy cuki tappancsát az ég felé.
Van a volt és van a van.
Naszal az első körben ezzel a kérdéskörrel kötöttem békét, hogy ezt így hagyjuk. Mert nincs kapcsolatom az ételemmel. Nem én bactam agyon lándzsával a pöcsmögöt a kebabhúshoz, hanem Ali Hasszám Akbar Törökországban, majd Szukramír Balfütty feldolgozta kebabhúsnak, majd a Haram RT elszállította Bécsbe, ahol is Karl Regenkurt kiskereskedő eladta Jan Janovicsnak, aki az ezerhármas mercédesszel odaállt a kebabtalponálló elé és átadta Can Makmukknak, aki aztán nekem kebabot csinált belőle. Szóval ötletem nincs, hogy a pitában lévő boci mit csinált kebabhús léte előtt. De erőst valószínű, hogy nem sok mindent szegény feje.
Mert ugyi mindenre, amit az emberfia akar, lesz egy iparág. Az okosok szerint négy olyan van, ami az emberiséggel egyidős és érthető okokból addig lesz is, amíg ember: az eszés, az iszás, a b*szás, meg a temetkezés. Namost onnantól, hogy iparág van valamire, mindig lesz sok körmönfont kutyafitty, aki a lehető legkevesebb befektetéssel a lehető legtöbbet akarja kihozni az adott helyzetből, tekintet nélkül a mindenre. Ergó a kép, ami megjelenik a szemünk előtt, mikor a hamburgerhús marhájára gondolunk, az hamis. Az bizony nem a füvön ugrándozó boci, hanem a Kínában másfél négyzetméteren tartott, öt hónaposan felkoncolt jószág.
Hogy akarom-e ezt támogatni? Nem.
Hogy tudok-e tenni ellene? Igen.
Egy opció, hogy elmegyek Kínába, betörök a bociházba és ha valami csoda folytán nem lőnek le már a bejáratnál, akkor cipőorral sejhajonrúgom Liu Hacsöncsüngöt, aki nem érti, hogy ezt miért kapta, mert ő csak azért van itt, hogy a zasszonynak meg a három gyereknek legyen napi fél tál rizs. Ahhoz a palihoz, aki az egészet szervezte, nem jutok el. Ha ezen a ponton még mindig nem lőttek agyon és Liu Hacsöncsüng se érti a trdicionális kungfú útját, akkor rövidúton elvisz a kínai rendőrség és a barátaim nem értik, hogy miért nem válaszolok a vacappüzenetekre.
Namost, mit tehetek akkor?
Hát a komfortzónámból épp csak kilógatva az orromat, két dolgot. Egyfelől, kifogom a vitorlát a szélből és juszt se zabálok naponta kétszer husot. Másfelől, írok és beszélek róla, hogy tízből egy komában valamit felébresszek.
Done.
A másik téma, amin elmorfondíroztam, az maga a táplálkozás, mint olyan. Erőst kiröhögtem régebben a vegákat, hogy szerintük ők egészségesek. Mostanra rájöttem, hogy ez kevésbé szól erről. A magam részéről, köszönöm, jól vagyok, a genetikai lottó úgy rakott össze, hogy ha nem mennék szembe az árral, akkor a statisztika alapján durván öt éve 140 kilósan meg kellett volna halnom szívinfarktusban. Nem vagyok sem meghalva, sem 140 kiló. Rájöttem, hogy én épp olyan kellemesen el tudok hízni a szalámitól, mint a zöldbabtól. Ezen a kérdésen még sokáig fogják ütni egymást a népek, de én azt gondolom, hogy a lényeg az egyensúly. Éééés most figyelj, ha már egyszer hoztál egy olyan döntést, hogy nem akarsz Liu Hacsöncsüng főnökének pénzt adni, akkor szinte automatikusan elkezdesz odafigyelni minden másra is.
Húspótlék. Mi a fax. Féltradicionális családból származom, mikor először láttam szójakolbászt, én is megbökködtem bottal, hogy támad-e. Nem. Mi a búbánatnak akarunk utánozni valamit, ami valami, amit nem akarunk megenni, ugye? Akkor ne együk meg. Na erre is megtaláltam az okosságot. Az van, hogy a vegánság felé nem azért mégy, ha mégy, mert nem szereted a husot, henem mert elhiszed azt a sok maszlagot, amit eddig a pontig összehordtam. Az emberfia úgy van kitalálva, hogy amivel az élete első 4-5 évében találkozik, mint kaja, azt az agya elraktározza, hogy oké. Kap érted egy ilyen zöld pipát. Ami aztán később jön és más ehhez képest, arra ugyanez az agy rárakja a piros keresztet. Namost, vegáék ezért zabálják a karfiolból készült rántotthúst, meg a borsóproteinnel dúsított bolonyait. Mert az, hogy hoztak egy döntést, hogy nem akarják támogatni azt az embertelen és állattalan rendszert, amiből a húshús jön, nem jelenti azt, hogy nem ízlik nekik.
És hogy épült erre is egy iparág? Hát részemről ámen. Elállófülű csimota koromban lekövettem, ahogy Jóanyám először egészségügyi majd morális okokból félvegára váltott. A 90' es évek magyar konyhájának pörkűttnokedli mintájára olyan cuccokat szerzett be, hogy ríva menekültem tőlük a pincébe. Mostanra a helyi boltban nagyobb megerőltetés nélkül tudok összevenni mindent egy vegán bármihez. Szoktam vegánfőzni a kölykeimnek a melóban pont ebből kifolyólag. Jött az afgán bokszoló, hogyaszongya, ez mi, ez rossz-e, mi az, hogy vegán, buzi vagyok-e, megengedte-e ezt Allah, lesz-e tőle baja, aztán jött vissza tíz perc múlva, hogy kérhet-e még egy tányérral.
Nem vagyok buzi.
Sem vegán.
Sem vegetáriánus.
Szerintem soha nem is leszek. Hús nélkül simán ellennék, de hogy a sajt elvegyék tőlem, ahhoz sok bátor ember kell.
Tudod mit csinálok?
Szorítom lefele a húsfogyasztásomat folyamatosan.
Éhes maradok-e?
Nem.
Romlik-e az egészségem?
Nem.
Tudok-e jókat főzni?
Hajjaj.
Szülinapozni Vargáriában szoktunk, ahol is a társaság egyrészről vegán másrészről nem annyira vegán szokott lenni. Innentől én vegánfőzni szoktam, mert mondok az oké mindenkinek, vicaverza kevésbbé.
És tudod mi történik?
Bár kimondva úgy direktben soha nincs, de a nemvegánok neheztelnek.
És ezt még mindig nem értem. A kaja jó. A társaság jó. Pia van. Tűz van. Kutyák vannak. Anyám ígyisúgyis leteremt, ha bevarrok.
Soha nem basztam nyakon senkit, mert húst eszik. A legtöbb vega, akit ismerek, szintén nem. Vannak kivételek persze és az emberfia mindig arra figyel, aki a leghangosabban ordít.
De.
Miért kell valaminek, ami alapvetően egy jó ötletből jön ellene lenni?
Miért fáj, ha nem megyek az árral?
Miért fáj, ha gondolkodom?
Miért fáj, ha mást találok ki, mint amit a programom mond?
És főleg, miért, de komolyan miért, ha mindezzel valami jót támogatok?
Meeh?
Na, erre még nem találtam meg a megoldást.
Ötlet?
Kiskezükeccsókolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése