Mesterséges intelligencia és természetes hülyeség

 

Na. Gatyaszárogató ünnep van ma Sógoréknál, valaki mennybemenetele, Jézusurunké, vagy a Szűzmárjáé, tudomén, lényeg, hogy itt ma nincs dolgozás, úgyhogy itthon esz a békesség és ráérek gondolkodni. Túlzásba mondjuk nem viszem, mert akkor nekiállnak kiabálni a hangok, abbú meg veszekedés van. 

Mindenesetre.

Mindenki használja a mesterséges intelligenciát, a boltos Mari nénitől kezdve a Gyúróspistin át a szomszéd szőkéig. (Utóbbit csak az alliteráció kedvéért írtam, a szomszédom egyszer van itt havonta és egy hetvenéves Rózsinéni.) A lényeg, hogy mindenki, akinek hozzáférése van az inter és nethez, ilyen vagy olyan formában találkozott már a jelenséggel.

Generációnként megoszlik aztán a véleményezés, a boomerek szerint baromság, elveszi a munkánkat és átveszi a hatalmat a répaföldön, az X és Y generációknál változó a vélemény, a Z generáció, akik nagyjából a tanítványaim, meg fingani is MI alapon mennek.

Jaj te, várjál, bele kell írjak egy közteset ide. Ha nem érdekel, ugord át. Generációelmélet he. Én az X-Y generáció határesete vagyok. Azért, mert a korom alapján Y lennék, viszont az a muki, aki először leírta a generációelméletet, az amcsi és nyilván nem random határozta meg a határvonalakat a generációk között, hanem bizonyos társadalmi változások alapján, erősen ráhúzva a technikai fejlődést is. Namost mivel drága, turulmadár keblén ringatott, búzakalászban sarjadt, rovásírással felszentel kishazánk technikában jó tíz évvel a bűnös kapitalista nyugat után kullog, ezért én technikailag az X-be esek. Tehátérted, az Y leírása úgy kezdődik, hogy "már az internettel nőtt fel"-hát nem, kiskamasz voltam, mikor először láttam tárcsázósmodemes internetet, amin a pornó akkor még nem ment el, úgyhogy maradtak a macskás képek. Na, amit ki akarok hozni ebből, hogy a múltkor félvéletlenül rájöttem, hogy ennek a határeset generációnak már külön neve is van, a "Xenial".

Na szóval, a xenial agyammal, amióta megjelent a továbbra is tudatosan ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell, azóta használom és imádom őkelmét. Ha most nem tudod hülyegyerek, mi az a xenial, akkor ugorj vissza egy bejegyzést, mert mondtam ugyan, hogy ugord át, ha nem érdekel, de nem gondoltam komolyan. Lényeg, hogy örömkönnyek között fedeztem fel a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell azon funkcióját, hogy nagyon jól tud szöveget korrigálni. Nagy a képem és megmondja, hogy elég jól beszél németül. Ami a mindennapokhoz bőven oké, de ha hivatalos iratot kell fogalmazni, ami a munkámból kifolyólag gyakori, akkor azért az ideggörcs kerülgetett, míg kitaláltam, hogy semlegesnemű kislányra vonatkozó tárgyesetben álló melléknév végződése "e" lesz-e vagy "s". Aztán most meg he, megírom a szöveget parasztnémetül és nekieresztem a MI-t. Az meg nem kevés időt és energiát takarít meg nekem.

Azóta sok minden más funkcióját is felfedeztem és még mindig jó barátok vagyunk. Hanem. Hogy a srácaim (értsd: tanítványaim, a továbbiakban: srácaim) is felfedezték maguknak, azért merültek fel kétségeim. Nem játszottam nyuggert, mint pár másik kolléga és tiltottam meg nekik a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell használatát, ellenben igyekeztem rávezetni őket a korlátaira, amiket ők az Istennek nem ismernek el. Hát még nekem. Az van ugyanis, hogy a "mesterséges intelligencia" kifejezés jelenleg még egy kicsit erős. Ez egy böhöm nagy nyelvi program, ami az inter és netről szed össze információkat és rakja őket-jó esetben-megfelelő sorrendbe. Viszont, minden esetben követi az alaputasítást: válaszold meg a feltett kérdést. Innentől aztán önmagába van a hiba programozva, mert ha a kérdés eleve hülyeség, akkor a válasz is az lesz. Azt viszont nem fogja neked megmondani a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell, hogy kisfiam hülye vagy. Az megválaszolja. 

Ergó kapsz egy fals infót. 

Sokat javítottak ezen amúgy az elmúlt hónapokban a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modellt üzemeltető gyíkemberek, de még mindig csetlik. Ha megfelelően hülye kérdést teszel fel, akkor teljes magabiztossággal rendelkező hasonló választ kapsz.

Mutatom a példákat, amiket blogírás előtt kalapáltam be:

Namost. Baj-e ez? Nem. Ez a cucc fejlődik, méghozzá rohamosan. A bajt én abban látom, ha valaki nem tudja megkülönböztetni a kalapács nyelét a fejétől, továbbá a kalapácsot a törlőkendőtől. Merthogy, egy nyelénél megfogott kalapács, aminek a fejével bevered a szeget az épülő madáretetőbe, az hasznos. Ha a kalapács nyelével vered be a szeget az épülő madáretetőbe, az macerás. Ha a nyelénél megfogott kalapács fejével vered be a szeget a szomszédgyerek fejébe, az nem hasznos. Ha ablaktisztításhoz törlőkendő helyett kalapácsot használsz, akkor az, akár a nyelénél, akár a fejénél fogod meg, nem hasznos. Továbbá törlőkendővel madáretetőt építeni megintcsak necces. 

Lényeg: szerintem a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell egy irgalmatlan hasznos dolog, ha az emberfia/lánya/harcihelikoptere megfelelően használja. Mivel a napokban beszédtéma volt ez a családi/ismerősi körben, ezért most írástémává is tettem.

Megeszi-e az emberiséget a mesterséges intelligencia? Nem, szerintem nem. Ha igen, akkor meg nem az ő sara, hanem a miénk. Tudod, a madáretető meg a szomszédgyerek esete. Én szeretem a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modellt, szekálom a srácaimat, hogy tegyék hozzá az agyukat a szerszám használatához, mert akkor madáretetőt építenek és nem a szomszédgyerek nyelét verik be törlőkendővel, de aztán hogy ez átjön-e, vagy sem, azt már a ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell se mondja meg.

Mindenesetre igyekszem.

Gondolatkör lezárva, ezúton kívánok kellemes mennybemenetelt annak aki ma tartja.

Várjál, ez még kell ide.

A ki nem mondott nevű, ellenben világszinten ismert mesterséges intelligencia modell a ChatGpt, bazdmeg.

Atomnyugger

 

No, dícsértessék a Jézus Krisztus, főleg ha már a mai napon szegezték fel szegény fejit a rómaiak a fára, akiknek amúgy a boron, az utakon, a közbiztonságon, a csatornákon, a vízvezetéken, a fürdőkön, a szoborművészeten, a könyvtárakon és az olivaolajon kívül nem köszönhetünk semmit. Pfujj, demagóg. 

Na. 

Rájöttem, hogy ludasabb vagyok, mint a Matyi, mert a kedves tévéhallgató, rádiónéző és blogolvasó közönséget, ahogy az mán megszokva van, nem szórakoztattam el áprilisi tréfával, hogy az ördög hozzon nekem csokoládét, a rossebből gyógyuljak ki és a rossznyavalya kerüljön el. Ezért most pótlólag sztorizok, viszont, hogy a a hibrid magatartásforma megmaradjon, kivételesen igazat mondok, mert a föld alatt nyugvó okos emberek szerint a legjobb vicceket a valóság szüli. 

Lényeg, hogy a napokban beugrott egy eset, így, hogy bumm. Még abban se vagyok biztos, hogy valahol, valamikor nem írtam-e már meg, de ott eszi a rosseb, inkább olvasd el kétszer, mint egyszer se. 

Tehát.

Történik mindez pár éve, talánbiz korona elvtárs uralma alatt, lényeg, hogy személygépjárművel haladok A-ból B-be. A személygépjárműről tudni kell, hogy egy ribanc, mert amikor is autóvásárlásra adtam a fejem, négy kitételem volt, ebből az első kettő, hogy nem francia és nem dízeles. Egy 1.5 dízel renault captur-azóta is boldog-tulajdonosa vagyok, de ugye mivel francia, ezért hajlamos panaszkodni, ergó, A-ból B-be menés közben mondja, hogy "lö möszjő, etá szomjas"*.

Na dá, befordulok a benzinkútra, felcsapom a tanksapkát, jól összeszorítom a szemem, hogy nehogy megint benzint tegyek bele, kiakasztom azt a bizgenytűt a dízelcsapon, amitől autómatán folyik bele, egyszercsak, mitgondúsz, odagyön egy öregasszony.

Na mondok, ebbű baj lesz. Tudni kell a dologról, hogy a fideszpropaganda, mely szerint Sógoria az iráni, az iraki, az afgán, a csecsen, meg a nigériai migránsok miatt extrémen veszélyes hely, na az egy baromság (mint ahogy a legtöbb fideszpropaganda) - az iráni, az iraki, az afgán, a csecsen, meg a nigériai migránsok amíg nem piszkálod őket, elvannak maguknak, a valódi veszélyt az osztrák öregasszony jelenti. Attól félek.

Mondja a nénje, hogy jó reggelt fiatalember, mondom neki, hogy keziccsókolom, aszondja, hát kellemetlen, de nem tudja, hogy kell belőni a keréknyomást, segítenék-e neki. 

Na megnyugodtam, hogy ez nem akar megverni, mondom persze, dik, itt figyel ez a mobilpumpa, tudod, ami úgy néz ki, mint egy nagyképű öntözőkanna, gyöjjön nénnye, felfújjuk. Kérdezem hol az autó, mutat ott egy fekete volvóra, hogy az, kérdezem mennyi a keréknyomás, mondja, hogy mittudjaő, kipiszkálom a tankfedelet, oda van írva betűvel, hogy 2,5, nénjével közben eltrécselünk, mondom oké, ez kivételesen egy jó fej néni, bántani se akar, toljuk.

Nekitérdelek érted a járműnek, piszkálom felfele a keréknyomást kettőfélre, hát csak megjelenik két vaskos férfiláb a látóteremben, a hozzátartozó felsőtest meg mondja, hogy:

"Mit csinál maga az autómmal?"

Nézek feljebb, ha már így magázódunk, hát jön még a két vaskos férfilábhoz, meg a hozzátartozó felsőtesthez egy összevont szemöldök. Hámondok, pumpálnám felfele, bár most már nem vagyok biztos a dolgomban.

Felállok okosan, egyfelől, hogy ha pofont kapok, legalább nagyobbat essek, másfelől hogy a néni is elmondhassa a véleményét az esetről.

Na elmondta.

Átnéz a szomszéd boxba, majd kijön belőle egy ilyen, hogy, idézem "ba***d, ilyen hülye nem lehetek, amaz ott az én autóm."

S valóban, a szomszéd állomásban, egy nett fekete volvó leend, erőst felpumpálatlanul. 

Itt akár be is fejezhetném a történetet, hanem itt következett el a világok összeütközése, mikor is a tőzsgyökeres krautfresserirgumburgumrotzenbub öregasszony és a paprikásszalonnán és papramorgópálinkán nevelt bevándorló külföldi tekintete összeakad és egyszerre értik meg, hogy mi történt és mindkettő a röhögéstől összegörnyedve hömbölög a földön, miközben a (helytelen) fekete volvó tulajdonosa fújtatva toporzékol.

Na emberek, az nagyon szép volt.

És kívánok nektek, magamnak, a keresztre feszített Jézuskrisztusnak és általában mindenkinek még sok ilyen pillanatot.

Keziccsókolom.

*: a legöregebb jármű, amit vezetek, az egy '98-as Honda Shadow motor. Na az nem ilyen picsa, az egyszerűen megáll alattad, ha kifogy a benzin. XD

Vargha Gróf meg a fehércselédek

 Az Öregisten tartsa meg kigyelmeteket jó egészségben, mint a'hogy a' kigyelmeteknek házát, pereputtyát, asszonyát, szolgálóit és lábasjószágát es. Nem ma volt, hogy levelet írtam volt kendteknek, melynek oka es, hogy grófi szolgálataimat tévén szédelegtam a' nagyvilágban, s időmnek nagyobbik részét a' kujtorgás, az udmurtokkal való hadakozás, s az uradalomnak igazgatása köté le, melyből kifolyólag az kevés idő, mi maradt vón' es, hát elméne egyebüvé. Node, hogy az udmurt farkát behúzván visszavonult, az uradalom dolgát a' számadó rendben igazgatja, s a' hétnek ezen végét uradalmam csendjében s békéjében a' dologszobában tölteni van szerencsém, pennát s pergament ragadván olyant mesélek kendteknek, melyről azt gondolhassák, no, ennek ideje volt. Megírom hát kendteknek, hogy is áll Vargha Gróf a' fehércselédekkel.

Na mánmost, hogy nekieresszem pennámat az igazságnak, aztat gondolom, kérdezik kendtek , hogy mi okból is kell írni az fehércselédről. Hisz mióta az Öregisten faggyúból, sárból, s hajnali harmatból megtremté a' Földet, az embernek oldalán mindég ott vala az asszony. S mint ilyent, úgy tartottuk vala, hogy mindég is ott lesz, tehát ahol emberállat, ott asszonyállat.

S mégis, mint azt kendtek jól tudják, grófi uraságom nem él ily miskulanciákkal.

 Biz, benne vogymuk mán abban a' korban, mikor es más grófok már az onokákat lovagoltassák a térgyeken, hanem, jómagam a' csendes nyugodalmat élvezvén, asszonytól mentesen tengetem evilági időmnek fogyó idejét. 

Mán félre ne értsenek kendtek, nem arról szól a fáma, hogy ne pederném hegyesre bajuszomat, mihelyst valamely fehércseléd úgy néz rám, mintha mézes tejet inna, s gondolatim es másfele kalandoznak, ha Vargária dombos vidékének látványában gyönyörködvén másféle dombok pezsdítik veres véremet. Csakhát, a halandóság alól, bármit mond es az uradalmi prédikátor, a' gróf se kivétel. Lassaban öregszünk, mink, nemes fajjak, valóban, mint a' paraszt, de az idő vasfoga minket is csak megrágcsál. Hét varkocsom aranya lassan fejérbe fordul, érces hangom morgássá lesz s az udmurtból is mán csak hármat tudok felhömböríteni egyszerre. Mindez még nem es zavarná a fehércselédet. Csakhogy, mint az a' Bibliában áll, az asszony, mely es az embernek bordájábul teremtetett, marad olyan, amilyen az teremtésnek elein vala. Nem tudja, mi volna kívánsága, nem tudja, mikoron akrá azt, nem tudja, hogyan történüljön, hanem amit akar, abban lényeg, hogy mindez azonnal legyék. 

Osztán, őszülő főm ezen lépéssel mán nehezben tartja a' léptet. Hogy es anno dacumál Vargária kies mezeiről, ha nehéz szívvel es, de sorsomat grófhoz méltóan elfogadván felvállalám a' küldetést, mely szerint es a' Sógor birodalom gyepüin terjesszem az igaz hitet, s onnan elcsángálván emitten alapíték helyi grófságot, úgy érezém magam, mint Búvár Kund. Merthogy ehelyt, az Sógor birodalomnak első városában, itt biza mind az nép, mi az nagyvilágban lakozik, összegyűle. Van itt talján fazekas, tót ördögűző, oszmán sütödés, gyüttment uráli zsebes, délvidéki kocsijavító, az Öregistent tagadó gyaur kebabszatócs, meg tudja a' rosseb még miféle nemzet nem. Mindezeknek vannak leányaik, kik es idővel fehércseléddé érnek, s ránéznek a grófokra. S ha a' grófok visszanéznek reájok, akkor abbul hömbörgetés lehet. Hanem, a' gróf idővel azt mondja, mindnek ugyanaz vége, megette a fene, hogy a' talján fazekas, a' tót ördögűző, az oszmán sütödés, a' gyüttment uráli zsebes, a' délvidéki kocsijavító, az Öregistent tagadó gyaur kebabszatócs, vagy az udmurtok rossebes háromfejű ördöge rángatta ide a' fehércselédet, eben guba, mindnek ugyanaz a' baja, s a Gróf valahogyan bajba' van velek, bárhunnan gyöttek. 

Ippeg a' minap vala találkám egy leánnyal, ki es az oszmánoknak idehagyott származéka, s gondolá, a' grófnak bajsza nem csak a' vajaskenyér símogatására való. Meginvitálám hát a' fehércselédet uraságom gyepűjének külszélén egy kupa sördörjénre, s míg fogyasztánk a' nedűt, böszménkedénk s targánkodánk. Hinnye, gondolám utóbb, tán csak van még az nagyvilágban menyecske, ki érdemes az grófságnak örököst nemzeni. Kellemest beszélgeténk, látám, hogy meg tudja gyúrni a tésztát, értette az Öregisten útját, olyan combja vala, hogy agyon lehetne vele verni a'medvét, továbbá nekem bikhtnákom, neki gyukhatnékja volt. Ennek fényében, galambom lábára levelet kötvén megüzeném szívem hölgyének, hogy:

" Drága hölgyem, legyék egy második találka"?

S bármily mértékben es kellemes vala az találka, hogy postagalambot küldék az leánynak, mely szerint alkalmas az utódnemzésre, s a' grófságnak fenntartására, s meginvitálnám másodikul es egy kupa sördönjénre, említett fehércseléd olyat írt viszontul vala, hogy tétúl tekintve tekergetém a tenyerem, s írásra rángatám pennámat, hogy kendtek es okuljanak, mi böszménségre képes az asszony. 

Figyeljék kendtek, aszondja:

"Kedves Gróf Úr. Bármely kellemes az találka számomra es vala, emiden kell kifejeznem szándékom, mely szerint folytatása ezen sorozatnak nem leend. Bár Gróf Úr az férfinépnek kiváló példánya, s hiszi az Öregistent, továbbá mind testben s lélekben kiváló, valamint gróffal nem minden nap találkozhat az ember leánya, kend nem mutatott elegendő érdeklődést irányomban. Ezért aztán további kapcsolatra nem szándékozom igényt tartani."

Namánmost. 

Ezért.

 Ezért nincs Vargáriának még megfelelő örököse.

 Mert az szülőanyádnak cafrangos szarvaskompótját, fel kell, hogy tegye grófságom a kérdést, hogy mi az udmurtok hosszasan elterülő zöldellő mezeinek talajában fogant vadhagyma szárából kinőtt, s virágbába borult hajtása mellett felállított búcsui sátor közepén táncoló Tóthné Aranka kezéből kifordult kínai papírból összeáklált madár szárnyáról csepegő zsiradéktól fűtött masinéria által szállított bányásztörpe bajszáról cseppenő veresborban megcsillanó önarckép által motivált szárnyas ürdüng főztjében gőzölgő légben eltévedt tavaszi légy szárnyáról lehulló vízcsepp tükrében megcsillanó tükörben látható önarcképététől megijedt barnamedve faszáról lelógó penészgomba által sugallt okosságnál akarsz több érdeklődést, mint hogy:

" Drága hölgyem, legyék egy második találka"?

(Hogy a baszás rángasson ki a bocskorodból.)

Drága barátaim, testvéreim az Öregistenben, s egyéb nemes népek, még talán megkockáztatnám, hogy a' nemteleneket is ideveszem, amennyiben arra vetemednek, hogy a' grófi papírt olvassák. Vigyázzatok a' fehércseléddel. Mert bár az Öregisten egyenlőnek teremtett férfiembert s asszonyállatot, de nem ugyanolyannak. S bár ez imígyen rendben is van, igazság sosenem lesz. Mert aki szerint a' " Drága hölgyem, legyék egy második találka"? nem elég érdeklődés, az grófságom szerint egyék abból a' fura gulyásbul, a'mit az udmurtok főznek medvetalpból, fehérrébábul és vizitarhnyábul. Amennyiben értik kendtek, mire gondolok.

Befejeztem emígyen levelemet, a' nemességben társunk, Karinthy Frigyes soraival. Az Öregisten áldja kendteket, házatok népét s pereputtyát.

"Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit."

Kelt: Szelek havának tizenkettedik napján, Vargária kihelyezett uradalmának dolgozószobájában.

#NotAllMen

 

Nakérem, a blog életében, vagy mije van a blognak, először került hesteg a címbe. Ez ez a pityputty ni, ez a sajópalkai szövésmintára hajazó izé, ez e: #. Na ezt is megértük. A #NotAllMen mozgalom egyféle szatíra, ami annak kifigurázása, hogy férfiak hajlamosak felhozni érvként, ha egy férfitársunk disznajságot csinál egy nőtársunkkal, hogy dejszenhe, nem minden férfi ilyen. Ennek az angol megfelelője a "not all men", avagy még ismert "NAMALT" avagy "not all men are like that" néven is. Ez nyilván egy baromság, mert ha mondjuk agyonverlek seprűnyéllel, akkor egy elég rossz érv a védelmemre, hogy de hát nem mindenki vert volna agyon seprűnyéllel. Ellenben. Hosszas agyalás és beszélgetés és több fröccs után úgy döntöttem, hogy én márpedig juszt is namalt vagyok. 

Mé? 

Dik.

Na először is azért, mert negyvenegy év után-és ezt most tökomolyan mondom- tavaly értettem meg először, hogy miért nem értettem meg eddig, hogy a nők miért nem értik, hogy nem értem, hogy mit nyavalyognak a nők. Ez konkrétan egy ilyen tábortűz mellett, hajnalkettőkor folytatott beszélgetés volt, amiben már az erjesztett cukor neuroszinaptikus hatása is szerepett játszott, hogy rámjött a megmondóemberség. Most a kontextus, hogy hogy kezdődött az egész társalgás, mindegy is, lényeg, hogy így kiröffent belőlem a malac, hogy az udmurtok háromfejű istene húzzon már rá benneteket a csizmapucoló kefére, itt pampogtok, hogy megnéznek benneteket. (Ha eddig nem esett volna le, nők ültek a tábortűz túloldalán.) Voltatok mostanában konditeremben, he? Nem mi? Na én igen. Nem érdekel, hogy nem látszik, most nem erről van szó, hanem hallod, én ezt nem értem, mert egyfelől külön női részlegeket csinálnak már ilyen helyeken, hogy a palik ne lessenek be a jányok szoknyája alá, másfelől a jányok úgy járnak ilyen helyekre, hogy a sztenderd felszerelésük egy olyan nadrág, ami annyira feszül, hogy ha jobban tenné, ahhoz már orvos kellene, meg egy akkora top, amibe ha tejfelt öntenél, egy kölyökmacska nem lakna jól. 

Másodszor, mert aztán mondott erre a lángok tufelirül az egyik jány valami olyat, ami olyan visszhangot vert a fejemben, hogy olyan érzésem lett, hogy ezt olyan jó volna leírni. Aszonta a fehérnép, hogy az Öregisten hordozza a tenyerén, hogy:

"De ez nem rólad szól."

Na mondok ez szép, mert az előbb az mondtátok, hogy megbámulnak a férfiak, most akkor vagy nem tartasz férfinak, amitől megsértődik az Y kromoszómám és emberjogi bírósághoz fordulok, vagy nem vagy tisztában a ténnyel, hogy de bizony, ha egy olyan menyecske lebeg el előttem, akinek a mejjin el lehetne pattintni a bolhát, a szemibe meg az van írva, hogy ő ebbe bele van egyezve*, akkor bizony megnézem magamnak, sőt még az is eszembe jut, hogy vajon milyen lehet a koratavaszi szellő halk suttogásában a csendesen csobogó csermely csiklandozóan csilingelő csobogásában jól meg... nézni magamnak a szemét, na. 

Aszondja aztán fent említett fehérnép, hogy igen, ha ez nem így lenne, fura lenne. De mit csinálsz utána? Hát mit csinálnák, mondok, megyek a dolgomra.

Na aszondja, ez a különbség.

Nekem meg itt a tantusz akkorát esett, hogy a mai napig fáj tőle a lábujjam. Itt értettem meg, hogy miért nem értettem meg eddig, hogy a jányok miért nem értik meg, hogy miért ágálok az ilyen kijelentések ellen.

Mert nem én vagyok a probléma.

Mert nem nyúlkálok a jányok szoknyája alá a buszon. Mert nem teszek kakukktablettát a sörükbe. Mert nem fütyülök utánuk az utcán. Nem azért, mert nem gondolok arra, hogy hinnye, de elszavalnám neked a Laár Andrástól a Kebelbarátot, hanem mert nem láttam még olyan utánafütyült jányt, aki az utánafütyülésre megfordult volna, hogy "jaj de jó, had adjam mán meg a számom". Mert nem fogok utánadmenni az utcán mert körtealakú a feneked, vagy megdobálni döglött macskával, ha nem adod ide a didit. Rád fogok moccanni, ha az emberiség fenntartására és a genetikai palettám színesítésére alkalmasnak talállak, (vagy ha vörös a hajad), de az első "nem"-nél jobb elfoglaltságot keresek magamnak. Ha olyan tajtrészeg vagy, hogy azt se tudod merre van előre és miután lesmároltál, megkérsz, hogy kísérjelek haza, majd a lakásban ledobod magadról a textilt, de láthatóan azt se vágod, hogy mi történik akkor be foglak dugni a hidegzuhany alá, majd befektetni az ágyba, mellédtenni egy vödröt és álló miazzal távozni (megtörtént eset). És hidd el, nem a libidómmal van a baj, mert ha annak a felét eladnám, még mindig maradna elég két embernek. Csak van egy bizonyos morális kompassz, amin nem megyünk túl.

És a barátaim is így működnek. És a barátaim barátai is így működnek. Talán még azok barátai is. A többiekről nem tudok. 

Mindenesetre, mikor legközelebb ellövöd a "minden férfi" rigmust, akkor gondolj rám, a barátaimra, a barátaim barátaira, talán még azok barátaira is. 

Mert nekünk ez rohadtul nem esik ám jól, he.

Akit meg érint, arra szakadjon rá a szénapajta.

Namalt és namaste.

Kiskezit.

*:"a mejjin el lehetne pattintni a bolhát, a szemibe meg az van írva, hogy ő ebbe bele van egyezve"-idézet a magyar nyelvközösség szerintem legjóarcabb mesemondójától, Berecz András bácsitól :)

Rindfleischetikettierungsüberwachungsgesetz, avagy miért nem beszél a magyar nyelvekül?

 Hát miért az Öregisten radai kénköves sistergős nyiláért nem, mit gondolsz, he, mert az egész magyar nyelvoktatási rendszer annyit ér, mint egy zsák libafos, csak vitaminok nélkül, azér. 

Na.

Most, hogy rájöttem, hogy ez akár életem legrövidebb blogbejegyzése is lehetne, folytatom. Akartam amúgy egy a témához illő képet csinálni mesterséges intelligenciával, ami ugyan a természetes hülyeség ellen nem véd, de beírtam kicsit megtekerve a képkészítőnek a "német nyelv" kifejezést és ez lett belőle. Nem korrekt, de aranyos, én meg jót röhögtem rajta. 

Érted. 

NÉMET. 

NYELV. 

(Igenhülye MI.)

Na, lényeg, valamikor pár éve csináltak egy felmérést kishazánkban, hogy magyarjaink, hej, mennyire tudnak nyelveken. Mármint más nyelveken. Tudod, mint a rétoromán, meg ilyenek. Most ha már az udmurtok kergetnek meg érte, se fogok utánanézni a pontos évnek, se a pontos eredménynek, de pluszmínusz az jött ki, hogy az EU-s átlaghoz képest ott vagyunk, ahol a béka seggének árnyéka rajzolódik ki, alulról.

Én meg ám, hanemde, és egyáltalán, hosszú idő után (egy messzi-messzi galaxisban) újra elkezdtem német oktatni és újra szembe jött velem annak az elméletemnek a napalmfényes bizonyítéka, amit itt most, amint valahogy kikeveredek ebből a barokk körmondatból, leírok.

Azér' nem beszél tudod a magyar nyelvekül a statisztika szerint, mert ha csinálnak egy ilyen felmérést, az úgy néz ki, hogy odatolják a józsibogár orra alá az ánégyes papírlapot, amire rá van írva a kérdés, sorban, betűvel, hogy A: ön beszél-e idegen nyelveket, B: ha igen, hányat? Mire a józsibogár azt fogja írni, hogy A: nem, B: egyet, azt is szarul.

Aztán a statisztika bemegy a hivatalba, ott a Marinéni nekiül a dáúve egbert meg a pirosszimfónia mellett és kiértékel és átlagol és kijön, hogy a magyar, az bizony nem egy nyelvzseni.

Tudod, velem meg sokadjára esik meg, hogy leülök első alkalommal valakivel, aki saját véleménye szerint pont ezt a statisztikát erősíti, aztán gerillamódszerrel átváltok spontán németre, amire még a százhúszkilós férfiemberek is lányosan zavart vihogással szoktak reagálni, majd elkezdenek velem németül társalogni.

De konkrétan olyan szinten, amihez képest a Bécsben felnőtt kebabárus, aki napi szinten folyékonyan társalog és ügyet intéz és megmondja a hivatalban a Hildrenbrumm néninek, hogy szép a szeme, szóval amihez képest a a Bécsben felnőtt kebabárus egy süketnéma.

Csak tudod, hol a különbség? Ott barátom, hogy az Alinak, mikor először elmondta németül, hogy "köszönöm, nem kérek bele hagymát", akkor az anyja azt mondta, hogy ejnye fiam, de jól megtanultál németül. Most ezt nyilván törökül mondja neki, de az nemtom hogy van, meg mindegy is. De, egyen meg a rosseb, megnéztem neked: hadi oğlum ama almancayı iyi öğrendin, így van, nesze. Most mán ezt is tudjuk.

Na.

Nyelvet tanítani szerintem úgy kéne, mint ahogy az emberfiát énekelni tanítják. Tudod, fogod a nótát, elénekled, az emberfia utánadénekli, aztán hamis, aztán elénekled vele mégegyszer, aztán már jobb, azt egyszer csak fújja. De neeeem, mink Magyaruruszágon, a szittya turul karmai közt, a viktatúra érájában mi ezt nem így csináljuk, mert ez egy, buziság és a Soros találta ki, kettő, csipkebokor vessző. Mi leültetjük az emberfiát, bemagoltatjuk vele a dalszerző önéletrajzát, megtaníttatjuk vele, hogy milyen jambusban van a dal szövege, aztán ha utána nem tudja elénekelni, akkor fejbe verjük lábbal.

És hogy miért?

Hát azért, kedves barátom, mert azt az embert, aki a magyar nyelvoktatási rendszert kitalálta, azt konkrétan vizes zsákba kéne húzni, megpörgetni a saját tengelye körül és addig folytatni ezt, míg háromszor egymás után el nem tudja mondani levegővétel nélkül, hogy rindfleischetikettierungsüberwachungsgesetz.

Itt most má megint abbahagyhatnám az írást, de most meg már benne vagyok a közepibe, szal az van érted, hogy nyelvet, ami amúgy egy szép dolog, mi úgy tanítunk, hogy beleverünk a tizenkétéves gyerek fejébe olyan szabályrendszereket, amiken egy nyelvészprofesszor kiakadna, elmondjuk neki, hogy mi az a plusguanperfekt, meg a szenvedő múlt, meg a prézensz perferitum, aztán ezt csináljuk vele pár évig, miközben azt mondjuk már nem tudja megkérdezni, hogy hun a véce és mire a fenti perfekcionista nyelvoktatás eléri a hatását, a gyerekkel két dolog történik: 1: úgy megutálja az adott nyelvet, hogy többet a közelébe nem akar menni, 2: ha akar se mer, mert azt tanulta, hogy vagy tökéletesen beszél, vagy kussol.

Érted, hogy ne a levegőbe durrogtassak, én valami négyszer hasaltam el a rigó utcai nyelvvizsgán, úgy hogy közben már a szomszéd falubeli osztrák gyerekekkel beszélgettem a kutyafajták tulajdonságairól, a napi politikáról, meg a kedvenc palacsintareceptünkről, miután kifociztuk magunkat. Mert a teljesítményrendszert úgy csinálták meg, hogy az nem arra van kitalálva, hogy te beszéld azt a nyelvet, á-á kisbarátom, az konkrétan úgy van kitalálva, hogy te beszélj a nyelvről. Érted, konkrétan letettek egypárszor ilyen nyelvvizsgákat anyanyelviek elé és nem tudták megugrani a lécet. Na itt tartunk, he. (Tegyem hozzá, mikor végre engedett a rendszer és behoztak más típusú, beszédközpontú, külföldi nyelvvizsgarendszereket, úgy mentem át rajta, mint forró kés a vajon, szal végül ez is megoldódott. De azért szegény anyám pénztárcájából kikerült előtte az a jópárezer forint...)

Apropó nyelvvizsga. Na az, hogy a bármilyen fiszfasz diplomához nyelvvizsga kell, az megint egy hungarikum ám. A legtöbb országban tolmácsoknak, meg nyelvészeknek van kötelező nyelvvizsga, meg itt sógoréknál mondjuk még a migréncseknek, a többiek esetében senki nem foglalkozik vele. Mert most komolyan, miért muszáj egy építőmérnöknek tudnia, hogy mondják németül, hogy vajaskenyér? Ha az úvas neve érdekli londonul, meg majd rágúgliz.

Aztán meg, hogy lassan lecsengessem az egész felhergedést, ott van ám az is, csak hogy maradjak az énekléssel való hasonlatnál, hogy úgy az egyiket, mint a másikat, lehet ám csiszolgatni, de ha fahanggal születtél, sose leszel operaénekes és ha nincs nyelvérzéked, akkor nehezen fogsz nyelvül tanulni. A kérdés inkább az, hogy akkor meg minek erőltetjük? Ott van mondjuk az adatvédelmi okokból itt meg nem nevezett kuzinom, aki egy kiváló számítástechnikai szakember és már gyerekkorunkban működő helikoptermodellt épített míg én a kutyákkal birkóztam, de nuku nyelvérzéke van így soha nem kapott diplomát. És ez nekem személyesen fáj, mert bár jó helyen dolgozik és rendes tenyerestalpas ember lett belőle, de mindig eszembe jut, hogy szerencsétlennek mi a francnak kellene tudnia, hogy mi a magashegyi nyehőce angol neve? Neki azt kell tudni, hogy mi az az enter, meg az escape, azt jóvan. Azt meg tudja. (Szerintem ezért még kapok tőle egy sallert, de értitek mire akarok kilikadni, na.)

Lényeg. 

A magyar nem hülye. A magyar nem nem beszél nyelvül. A magyar egy irgalmatlanul elbaszarintott oktatási rendszer áldozata, ami ahelyett, hogy megtanítaná neki a francia kislány fülébe súgni van neked egy bagettem Trianonért cserébe, megtanítja utálni a nyelveket és félni saját magától.

Nem jól van ez így.

Nekem szerencsém volt, mert gyerekkoromban a magyar 1 és 2 mellett csak az ORF1 jött be, amin a Maja a méhecskét néztem nyelvekül, meg hogy kevert nemzetiségű faluban nőttem fel, meg amúgy is egy elég pofátlan jószág vagyok és pont leszarom, hogy valamit jól mondok-e vagy sem, csak elkezdem, azt majd belejövök, szal nekem ez a beépíteni próbált hülyeségkapcsoló kimaradt. De ezzel asszem egy vagyok a sokból. 

A többieknek meg próbálom minden lehető úton elmagyarázni, hogy gyerekek, ne fossatok. Amit ti szemétnek tartotok, az kincs. 

Ha nem mertek kiabálni, énekeljetek.

Keziccsókolom.

Jaaaj, hogy az udmurtok háromfejű ördöge el ne vigyen érte, de most, hogy véresre koptatott ujjvégeimet megpihentettem a blog végén a klaviatúrán átlibbenő szellő hűvös lehelletében, eszembe jutott még egy sírvaröhögős sztori. Csajhaver nővére Oxfordban tanult és ott tette le a felsőfokú angol nyelvvizsgát. Hogy értsd, ez az angoltudásnak az a foka, ahol már nem azt kérdezik, hogy mennyire tudod a nyelvet, hanem, hogy mennyiért. Hazajött az ember, keresett melót valami cégnél ilyen angolul tudó emberként, bekérték a papírjait érted, mondták, hogy ide ez nem jó he, kérdi miért, hát mondják neki, mert nem államilag elismert. Érted, tehette le az ember a rigóutcait. Rám meg úgy néztek itt sógoréknél, mikor belobogtattam állásinterjún a nyelvvizsgámat, mint tik az égre, merhogy, idézem, "mit kezdjünk ezzel, há tudsz németül..."

Na, most tényleg befejeztem.

Keziccsókolom. 

Reggel

 

Hajnal öt. A Vörösmacska feltelepszik az ágyamra, komótos megfontoltsággal kiválaszt egyet a takaró alól kilógó hajtincsek közül, beleveszi az arcába és elkezdi húzgálni. Cserébe valami olyasmit hall a takaró alól (gondolom legalábbis), ami egy ősi udmurt démonidéző rigmus és a kilencvenes évek tárcsázós internet-modemje hangjának keveréke. Kinyitom a szemem, adok egy barackot Vörösmacska kobakjára, aki igencsak örül ennek, mert ha az emberfia ébren van, akkor kaja is lesz. Közben arra gondolok, hogy ezt bizony magamnak kerestem, mert nem azért nyaggat a macska, mert ő kel hajnal ötkor, hanem mert én szoktam akörül. Aztá', hogy szombat van, azt a macskanaptár nem jegyzi. 

Na jóvan.

Kivakaródok a takaró alól, Feketerosseb és Kistarkamacska szétspriccel az ágy lábától, ahol eddig figyelték, hogy az előreküldött desszantos egység sikerrel jár -e, majd faroktekerve beállnak a hollósiporcelán macskatálak mellé és mondják, hogy mí. Na dá, megvakarom ami viszket, elengedek egy békegalambot és beslattyogok a konyhába makkatápér. Közben arra gondolok, hogy ezt már megette a nyavalya, most már fel vagyok ébredve.

Adok enni a vadaknak, akik erre azt mondják, hogy mí, majd tokáig merülnek a leírás szerint szüzek lehelletéből, gabonamentesen készült tápanyagba. Teszek fel kávét, kicserélem a makkavizet, rágyújtok egy bagerettára. Közben a nyirokdémon is felébred és elkerget oda ahova a király is gyalog jár, majd kikotrom a makkaalmot.

Kávé.

Beindul a slo-trans rendszer és éber leszek, mint kiskutya búcsukor. Jaoké, de hajnal féhat van, mi az anyám tyúkját csináljak, porszívózni még kora van, mert a szomszédnak nincs macskája, bökködöm a telefont, de mindenki alszik még, na jó, legyen reggelisport.

Felhúzom a futócipőt meg a bundáspulóvert aztán nekiveszem magam a bécsi hajnalnak. Persze cseszek bemelegíteni, mert a futás pont arra van, hogy bemelegedj, szal hasmenéses galamb módjára futok száz métert, majd megállok egyet szentségülni, majd futok kétszázat, majd megállok szentségülni, majd úgy döntenek a vádlijaim, hogy most akkor ők bemelegedtek úgyhogy komótós kutyakocogásban nekiindulok a promenádénak.

Szembe jön a néni a skótjuhásszal meg a miniskótjuhásszal, ők ilyenkor mindig szembe jönnek, átdzsavázok az utca túloldalára, mert a kutya nem álhassa a futkozó embert. Felérek a promenádéra, ami az erdős sétány neve dájcsul, a pulzusom már a helyén van ergó a gyors belégkiléggel érzem a srácok tegnapi gandzsájának maradék illatát. Befordulok a panelházak osztrák verziójánál, meglesem, hogy jön e villamos, átkacsázok az úton, nagyot szusszanok, hogy félúton vagyok és kétszázadjára is kiröhögöm a "wok in" nevű kínai étterem nevét. 

Avázok tovább, most már a kör hazafelé mutató ágán, közben összerakom a napi teendőket, a hétvégi spontánszorzóval is kalkulálva, amikre most, hogy ébren vagyok reggel hatkor, már bőven lesz időm. Kikerülöm az utcaseprőt, benézek a polák követség kertjébe, hogy meglátom-e az évek óta ott lakó rókahölgyet, visszaérkezek a kecó elé, fújok egy nagyot és arra az esetre, hogy valaki pont erre sétálna, úgy csinálok, mintha épp sprintben toltam volna le a félmaratont.

Aztán a lakásban kilihegem magam, közben az acskák mondják, hogy mí, ergó kapnak még egy adag acskatápot, behörpintem a maradék kávét, bedurrantom a fűtést a fürdőben és széthúzom a függönyt. 

Kezd feljönni a nap.

És aztán délután egy fröccs mellett kibeszéljük a cimborákkal a donáttrámpot, a vlagyimirputyint, az aktuális randikat meg hogy mennyit hízott a feri és akkor valahogy előjön a téma, hogy ki mit csinált reggel és akkor kiakadnak. És mindig jön az egózsír, hogy hinnye, milyen diszciplinált dolog így tölteni a reggeleket, meg milyen erőfeszítésba kerülhet és egyáltalán hajjaj, és minden alkalommal elmondom nekik, hogy nem, ez nem erről szól.

Se diszciplína, se hajjaj, csak a bioritmus sajátsága, meg némileg a megszokás. Gyerekként korán kellett kelni a suliba, meg sokat jártam vadászni Faterral, a szalonka meg nem délután kettőkor ébred. Én nem látok különbséget, csak korábban fekszem le, mint a többi.

De azért egy-egy ilyen reggel után megnézni a napkeltét, az szép.

Olyan ez, mint a szakállas vicc, mikor az alkoholista elmegy az orvosdoktorhoz. Mondja neki az orvosdoktor, hogy de hát ember, minek iszik, hát tönkreteszi a máját. Tudom, tudom, mondja az alkoholista. De hát szétmegy a veséje, meg a gyomra! Tudom, tudom. Dehát rámegy a pénze, a családja, a munkája! Tudom, tudom. De akkor miért??

Mé, mé. Mer szeretem.