Szóval, épp arra gondolok, hogy a kergekór és a szárazragya, valamint a mocsárláz és a narkolepszia, és általában mindenféle csúfság verje ki a pénzt, mint fogalmat, mint létezőt, és mint bajforrást. Bár az én esetemben nem a pénz a bajforrás, hanem, hogy vannak dolgok, amikre vágyom, és vannak megátalkodott emberek, akik rendelkeznek azzal, amire vágyom, és pofátlan módon pénzt kérnek érte. Amim nincs. Tehát végső soron nem is a pénz a bajforrás, hanem a hiánya. Tény, hogy az élet sok fontos dolgát, mint teszem azt barátság, szerelem estébé, nem lehet pénzen megvenni, vagy ha mégis, akkor az már nem barátság, szerelem, estébé. És mégis… néha határozottan jót tenne a kis lelkemnek, ha jobban el lennék eresztve anyagiakkal. Határozottan eszközszemléletűen kezelem a pénzt, azaz nem fűz semmiféle sóvárgás semmiféle színes papírdarabokhoz, nem célom, hogy ládaszám gyűjtsem a bankókat, csak hogy legyen. A pénzben nem önmagát látom, hanem a célt, amire fel szeretném használni. Tehát lehetőséget látok benne, például arra, hogy ha el szeretnék utazni, megtehessem, ha randira megyek, akkor két kisfröccs helyett esetleg beleférjen egy vacsora is, vagy hogy hétvégén ne kelljen azon gondolkodni, hogy el merjek-e menni bulizni az ismerősökkel olyan helyre, ahol van belépő…És ugye ezek az „extra” igények, mert akkor ott vannak még a „szükségletek” is, mint például az étel jóétvágyú önmagamnak, a szintén nem épp kisfogyasztású kutyának, benzin a bélpoklos autóba, miegymás. És ilyenkor haragszom a világra, mert az ember életét azt hiszem az „extra” igények teszik igazán széppé, illetve az, ha be tudja teljesíteni őket. Persze, utazni lehet repülő helyett busszal is, gyönyörű szép randi tud lenni egy séta is az erdőben, és a hétvégi buli helyett is lehet mondjuk fát vágni…de mégis, jól esne…csak néha. És a világra is hiába haragszom, hiszen nem a világ a hibás. Illetve annyiból, hogy Magyarország nem tipikusan az a hely, ahol kevés, de becsületes munkával sokat kereshet az ember. Mindemellett, ha végiggondolom, a magyar átlaghoz, és a korosztályomhoz képest nem keresek rosszul, mondjuk úgy jó erős átlagosan. Talán egy paraszthajszállal felette. Csak sajnos nagy a kiadási oldal is, meg aztán, hajlamos vagyok játszani a Csekonics bárót, szóval amíg van, addig semmi se drága, utána meg finoman rágom a küszöböt. Ráadásul a magamfajta makacssággombócok hajlamosak rá, hogy ha valamire azt mondják, hogy KELL, akkor a következményeket nem nézve rúgják fel az akadályokat. No igen…valamikor a télen egy jóbarátom megemlítette, hogy ki fog menni az ERASMUS programmal Norvégiába, és ha ki tudok jutni, lakhatok nála egy nyaralás erejéig. Persze, felvillant az agyamban a „KELL” gomb…régóta kívánkozom a fagyos északra, ahol tiszta a levegő, és a vodka, csinosak a lányok, és még a tömegből se tűnök ki, míg meg nem szólalok:). Nos mostanra megoldottam, de jó adag agyalásba, és szervezésbe került, hogy úgy tudjak kimenni, hogy nem megy rá ingem-gatyám, és még így is rezeg a léc... és itt kanyarodnék vissza az alaptémához. Mert nem azért szeretném, ha ilyenkor lenne mondjuk plusz ötvenezer forintom, hogy LEGYEN. Hanem, hogy az életnek ezeket a gyöngyszemeit könnyebben elérjem…persze, lehet, hogy ez adja meg a savaborsát igazán, hogy a semmiből csikarja ki az ember…nem tudom.
De akkor is utálom a pénzt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése