Agglegény formagyakorlat

Maga nős ember, vagy boldog,
Maga rossz ember, vagy jó?
Vagy a nőket pont úgy falja, mint a trójai faló?
Maga pártatlan, vagy páros,
Maga csal, vagy csalható,
Maga házastárs, vagy társasházban agglegény lakó?

Mert ugye agglegénynek lenni, az bizony státusz. Annak minden velejárójával. Viszont határozottan tanító jellegű. Ráébreszti az embert, hogy vannak dolgok, amikről eddig azt hitte, csak lassan, és bonyolultan végezhetőek el, az agglegény-alternatívákkal azonban gyorsan és egyszerűen is. Tehát az agglegénység-jórészben- túlélési forma. Valójában én csak agglegény "jellegű" életet élek (épp egy egész szépen alakulgató párkapcsolatban vagyok ;)), de az egyszemélyes háztartásom feje jómagam vagyok (és ezen egyelőre azt hiszem nem is fogok változtatni). Illetve nem is annyira egy, mert ott van ugye Kutya Úr, aki nagyon precízen fel tudja hinteni fekete szőrrel a ház minden pontját, valamint Nyúl Úr, aki meg fekete sz...hagyjuk. Namost, tekintetbe véve, hogy általában rohampocok módján élem a munkanapokat, meg kell oldanom, hogy viszonylag kis idő és energiabefektetéssel viszonylag kis kupleráj legyen körülöttem, és jól érezzem magam otthon(is:)). Szeretek például főzni. A gond az, hogy egy jóféle paprikáskrumpli elkészítése legalább egy óra, és rengeteg krumplihéj. A pogácsát nagyon szeretem, de aki csinált már, tudja, mennyi mocsokkal jár, hogy ne is emlegessem a lángost. A babgulyással pedig egy baj van: a bab, ami (főleg ha a feledékenyebbje nem áztatja be előtte nap) ha jó formában van, 3-4 órát is elrotyog, mire ehető állapotba kerül. Nade, az "agglegény" nem hülye. Teszkós chilis bab agglegény módra. Hozzávalók: Kék bevásárlókosár, 3 babkonzerv, 1 kukoricakonzerv, egy löncskonzerv, egy nagy fej hagyma. Hangos "csókolom" a pultnál. Összeborít, megrottyant, bekebelez. Körülbelül 1000 jó magyar forint, és másfél napi eleség. Kisebb csodákat lehet varázsolni továbbá rizsből, és tésztából, mindenféle szervesanyag hozzáadásával. Ha már a gyorsított eljárásoknál tartunk,a mosás egyik eleme, amit világéletemben utáltam, a teregetés. Főleg, ha sok apró dolgot (zokni, ld. ott) kell teregetni. Erre találta fel az agglegényvilág a teregetés helyett a "borogatást": lavórt vállmagasságban a fregoli fölé emelni, majd vertikálisan 180 fokkal elfordítani. (A holmik 80%a fennmarad. Tényleg.) Aztán ott van a reggeli torna-projekt: futás-súlyzózás-felülés-kutyaetetés-súlyzózás-felülés-reggelikészítés első fázis-súlyzózás-felülés-reggelikészítés második fázis-súlyzózás-felülés-mosógép beindítása-súlyzózás-felülés-lihegés. Vagy a levegőben történő ruhahajtogatás, és a 10 pár sötét zokni előnyeként alkalmazható random párosítás. Akárhogy is, nem feltétlenül rosszabb mindig, ami egyszerűbb. A tapasztalat az tapasztalat. Főleg, ha működőképes, márpedig az agglegénytechnikák működnek.
Tényleg:)

Utóhangzat: Agglegénysaláta kamrazug módra

Pár nappal járok a bejegyzés után. Egy ideje bújkál bennem valami megfázásféle, de ma határozottan kifejzte a kisördög, hogy nem viccel, beteg leszek, ha nem vigyázok. Na ilyenkor szoktam "ördögűző" estet tartani, ami annyira pogány gyógymód, hogy itt nem is merem leírni. Elég annyi, hogy kell hozzá egy meleg takaró, egy jó film, esetleg társaság, méz, és Mici néni^® -féle házi. Hatásos, tényleg. Naszóval, épp az Asszonypajtást^® , és a Kopasz^® cimborámat vártam, miközben megkezdtem a szeánszot, amikor is rámjött a konyhai kreatívkodhatnék. Frissiben rögzítem a dolgot, hogy én is emlékezzek rá később.

Hozzávalók: 1 fej saláta (még mielőtt kidobnám), kockatészta (eredetileg a kutyának főzve), hagyma, baconszalonna, és a kamra egy elfeledett zugából elővakart Maggi^® rakott húsos rizs alap.

A salátát apróra szabdaljuk, némi hagymát vágunk hozzá majd felöntjük salátalével. Közben feltesszük főni a tésztát. Pörköltalapgyanúsan megpirítjuk a hagymát, majd a paprikázás után felengedjük vízzel, hozzáöntjük a rakott húsos rizs alapot, és hagyjuk rotyogni. Összeérés után a salátáról leöntjük a levet, és jól átmossuk, majd kinyomkodjuk. A megfőtt tésztából hozzámerünk annyit, hogy a kutyának is maradjon egy vacsorára való. Nyakon borítjuk a pörköltalapgyanús- rakott húsos rizs alapos szósszal, és beleszeljük a szalonnát. Ha igazán autentikusan akarjuk elkészíteni, akkor mindezt menet közben találjuk ki. Főleg, hogy valószínűleg lehetetlen kétszer egymás után ugyanúgy elkövetni, hacsak nem szerezzük be direktbe ezeket az alapanyagokat. De akkor már azért nem lesz ugyanolyan.
(Mondjon aki, amit akar, de nem sikerült rosszra:).)

Emzérájder, öcsém!

Két kerék.
Két ütem.
Kétkomponensű üzemanyag.
Kétségtelenül a motorokról beszélünk.




Mint ígértem a plüssmackó által félbeszakított bejegyzésben, megosztom Veletek gondolataimat a motorozásról. Szóval, valahogy úgy kezdődött nálam ez az egész, hogy úgy három éve(?) vettem egy simsont. Pusztán anyagi megfontolásból tettem, mert az opelparipa, a maga benzinzabáló módján erősen péntárcakárosító tud lenni, ha az emberfia 40-50 km-t vezet átlagban naponta. Valójában soha nem érdekeltek a gépek, így a járművek se, ha elment mellettem egy egy szép autó, vagy motor, megnéztem, és...és ennyi. Namost a vírust akkor kaptam el, amikor felültem a simsonra, elkezdett fütyülni a szél a fülem mellett, telement az orrom az út porával, és rájöttem, hogy a sokat emlegetett "szabadságérzet" nem csak legenda. Innentől nem volt pardon, motor kellett a vala... fenekem alá. Hogy mi adja pontosan ezt a "szabadságérzetet", azt nehéz megmagyarázni, mert elvileg egy lehúzott ablakú autóban furikázni majdnem ugyanilyen, valójában, aki ült már motoron, az tudja, hogy egészen más. Talán őseink érezhettek hasonlót egy tüzes paripán száguldozva. Olyan, mintha kitágulnának a határok, bárhova eljuthatnál, ahova akarsz, és maga az utazásélmény is egészen más, ha egy motoron ücsörögsz, mintha egy zárt kaszniban: gyakorlatilag közvetlenül érzed a téged körülvevő levegő illatát, hőmérsékletét, még a táj látványa is mintha közelebb jönne. Mondjuk a fent említett simson messze volt egy "tüzes paripá"tól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ráadásul delikvensünk finoman szólva hülye volt a gépekhez, így elég sok problémát okozott a motor karbantartása. Sajnos, bármi romlott rajta, segítséget kellett kérnem. Márpedig romlott, szinte naponta. Így néhány hónap szenvedés után elhatároztam, hogy megválok a német csodától, és beruházok valami...más jellegűre. Itt követtem el A hibát. A következő masinám egy drága, ámde sz*r gép volt. Bár szép. Nagyon szép. De a jó tulajdonságai itt véget értek.


A Red Rose-t elég ütöttkopott állapotban vettem, mondván, hogy majd felújítom (hozzánemértés). Az első meglepetés akkor ért, amikor a szervizben közölték, hogy hááát...nem volt jó ötlet. A gép rosszabb állapotban volt, mint gondoltam (hozzánemértés), és drágább volt hozzá az alkatrész, mint gondoltam (hozzánemértés). Mindenesetre kapott egy szép fényezést, mintákat, miegymást, szóval kívülről gyönyörű lett...de heti szinten elromlott rajta valami, aminek a javíttatása nem kis pénzbe került. Az egyetlen haszna a dolognak az volt, hogy mint jó szamár, a saját káromon elkezdtem megtanulni, hogy mégis hogy épül fel egy motor, hogy lehet házilag kisebb javításokat elvégezni, mire illik odafigyelni. Ez a folyamat még mindig tart, de hálIsten már tűrhetőbben állok :) A kiindulóponthoz képest mindenképp. Nos, miután be kellett látnom, hogy magával a szépségével annyira megyek, hogy nézegethetem, megváltam az Apriliától is. Elég jó áron. És mivel a hangya már elszaladt, elhatároztam, hogy az árából leteszem a nagymotorjogsit, és beruházok egy erősebb, gyorsabb, de olcsóbb motorra. Így került a kezem alá a Motorradwerk Zschoppau egyik szösszenete, az
MZ ETZ 251.



Persze ez még mindig egy amolyan "oldschool" tragacsnak számít a modern motorok világában, de, DE! a maga negyedliteres motorjával elég erős szerkezet, bőven megy annyit, hogy viszonylag kezdő motorosként ne merjem továbbhúzni a gázkart, és a forgalomnak ne fenntartója, hanem aktív részese legyek, valamint ne kelljen autóba ülni, hogy "előbb odaérjek", és az azóta összeharácsolt motorbütykörész-tudásommal a legtöbb kisebb gondját megoldom otthon, óccsóé'. Ha pedig megáll a tudományom, még mindig megvan az az előnyöm, hogy egy gépésziskolában dolgozom, sok motorbolond gyerek között:) Szerencsére mindig akad(t) segítségem, akár a tanítványok, akár a gyakorlati oktatók, akár exapósjelöltem (Isten nyugosztalja), akár valamelyik hozzáértő ismerős személyében. Szerencsére egyre inkább tolódik a segítség az elméleti támogatás felé, és a "fejlődésből" kifolyólag egyre ritkábban van szükség bütykölésre. Nem mintha nem követnék még el mindig marhaságokat, de...ritkulnak ezek az estek, határozottan. És hát...az MZ nem csak egy márka, az MZ egy érzés:) Persze, egy szemszögből mondhatjuk, hogy ezeréves keletnémet kramanc, és messze nem egy kategória az újabb gépekkel, de valahogy...megvan a saját élményvilága. Néha látom az emberek szemében a csillanást...jééé MZ:) Mindenesetre mostanában se kedvem, se pénzem, és főleg pénzem nem lesz új motorra beruházni, de sokszor átfutott már az agyamon, hogy ha lenne se biztos, hogy megválnék ettől a csettegőtől. Most hétvégén kalézoltunk egy jóízűt egyik barátommal az MZ-n, dombosvölgyes-erdősmezős tájakon áthaladva egy country dzsemborira tartva, és az ő szavaival élve "Néha csak becsukta a szemét, és élvezte". Persze én sofőrként nem csuktam be a szemem, de tényleg olyan...szabadságillata van az ilyesminek.
Egyszerűen szeretem.

Motor helyett Medve

Ismét sikerült "nemránéznem" a blogra pár hete. Nem mintha eseménytelen pár hét lett volna...a napokban morfondíroztam rajta, hogy írok egy bejegyzést a mostanában szokásossá vált közlekedési módszeremről, a motorozásról, és hozzá fűződő viszonyomról, gondolataimról, de...ma találtam az utcán egy plüssmedvét. Itt be is fejezhetném, mert tulajdonképpen ennyi. Feküdt, háttal a porban, félig szétszabdalva, egy réteg sárral elkeveredve. Ha egy huszas lett volna, vagy egy csavarkulcs,aligha veszem fel. De a játékmedve valamiért mindenkiben, aki nem ölte ki magából a gyerekkort, emlékeket, érzéseket támaszt. Nem sokkal Karácsony előtt találtam egy hasonlóan nyomorúságos állapotú mackót, azt kimostam, és nekiajándékoztam egy hozzám közel álló embernek. Ez a jószág most még a mosógép foglya, majd unalmas perceimben nekimegyek tűvelcérnával, és megfiatalítom. Úgy hiszem, ő is ajándék lesz. Talán kicsit jelképes.
A motorokról pedig legközelebb:)