2013. január 22., kedd

Mi a neved, sógol? Helbelt?



Grüsszgott. Mivel rajtam van mostanság a grafo-blogo-mánia, a téma meg az utcán hevert, ezért újfent nyelvészkedünk egy jóízűt. A téma pedig, mely az utcán hevert, az az osztrák családi vállalkozás. Jujj, azt mondjátok most, lesz itt makroökonómiai előadás, világgazdaságtannal vegyítve, meg minden. Hát nem. nem lesz.

Ez most arról szól, hogy milyen remek neveket tud kreálni az osztrák,meg a német, meg a véletlen. Mert náluk adott ugye, ami egy jól működő családi vállalkozáshoz kell: a tradícióhűség, meg a pénz. Az ész nem mindig, pedig ugye többet ésszel, mint ész nélkül. A tradíció pedig azt mondja, hogy ha a fene fenét eszik is, ha családi vállalkozást csinálunk, édesfiam, akkor az a család nevét is kapja. Punkt. 

A téma utcán heverése pedig úgy történt, hogy egyik nap munkába menet a következő táblára lettem figyelmes: 

Na mondom, ezt az embert nálunk nagyon megvernék. Ez így szóösszetételként ugyanis olyasvalakit jelent, aki hivatásszerűen kivagdossa mások autógumiját. Aztán persze az első meglepetés után leesett, hogy szegény csórinak Schneider (Szabó) lehet a vezetékneve, és gumikereskedése van. Lenne mondjuk péksége, vagy hívnák Kovácsnak, fel nem tűnt volna, de így...okos vagy, leülsz.

Aztán ezen felbuzdulva kikutattam még pár hasonló ügyességet, német nyelvterületről, mely közzétételre kerül, csak most, csak Nektek, csak a Thoriumblogon. (Aki beleszállna a sikerdíjba, annak adok számlaszámot.) Tehát:

Az "Optik Brillen Augendübler" , azaz a szemkibökködő optika egy kölni illetőségű vállalat, remek névválasztással. Karlheinz Augendübler úr jó eséllyel igazi családfi. 

A "Fleischer Bauch", egy Berlini hentes, ahol mint a cégtábla is mondja "has hentes" munkálkodik. Gondolom a hasfelmetsző túl erős lett volna. De a "Metzgerei Schimmel", avagy Penészhentes is ügyes.

Az "Automobil Gustav Beule" szintén remek név...lenne, ha az úr utóneve nem épp karambolt jelentene.

Az optikusokra mindenesetre rájár a rúd svábéknál, így a Wolfgang Blind tulajdonában lévő Blind-Optik, azaz "Vak-Optika" esetén is meggondolnám, betérjek-e...

A "Frisur und Kosmetik Breitschädel" Frankfurtban kínálja szolgáltatásait a nagyfejű (Breitschädel) embereknek.

Duisburgot se ajánlanám, ha tapétázni akarunk, ott található a "Tapetenmarkt Dreckmann", szóval a szutyokmatyi tapétaáruház.

Aztán, okos volt a "Folter" családnévvel illetni egy autósiskolát. Oké, lehet a Ritmo, meg ilyenek már régi lemez, de azért a "Kínzó Autóiskola"....? Vagy a dunamellékei "Fahrschul Schrott", a "Roncs Autóiskola"?

Létezik továbbá egy családi asztalosvállalkozás, ami a család után a "Handlos", azaz kezetlen nevet viseli.

De a kedvencemet meghagytam nektek a végére. Dr. Lotar Loch. Elsőre semmi furcsa. De. Alapítson ez az ember egy nőgyógyászatot "Gynäkologie Loch" néven...mint az megtette. Mondjuk ez találó. Mi más lenne egy nőgyógyászat neve. Egyszerű, kifejező. "Luk." Ennyi.


De most komolyan...vagy épp ez a jó marketing? Na ezen még gondolkodnom kell:)

2013. január 16., szerda

Vegyétek fel a ghúlt!



Elkövettem már egyszer, hogy leírtam egy álmomat, mert furcsának, érdekesnek, vagy/és viccesnek tartottam. Most elkövetem mégegyszer.

Elég vadakat álmodtam az elmúlt napokban, de ez betette a kaput. Ilyenkor ébredés után, amíg nem fakul az álomkép, ki szoktam elemezni magamnak, hogy ez most mi volt és miért. Jelen esetben nem volt nehéz, az agyam egyszerűen feldolgozta az aznapi élményeket, beleöntötte az egész hóbelevancot egy mentális betonkeverőbe és egy viccesen groteszk formába öntötte ki. Aznap

-reggel feltoltam kicsit az agyamat a főnökömön. Ilyenkor az ember első haragjában mond ilyesmit gondolatban, hogy "Hüle liba, jól felmondok, aztán rádszárádnak a lovaid!" Aztán persze a méreg elmúlt, és gondolván, hogy ha az ember leír valamit, akkor tanuljon is belőle, az "ignorálás" módszerének alkalmazásával-lásd előző bejegyzés- békesség teremtődött.

-délután el kellett ugranom a környékünkön egy üzletbe. A bolt pont szemben van még az Animal Spirites időkből ismert exkollégám, P. házával. P. egy olyan figura, aki 100 esetből 99-szer  végtelenül jó kedélyű, vigyorgós, pozitív és világbékeszagot áraszt maga körül. Abban az egy esetben viszont, amikor nem ilyen, akkor "ha lúd, legyen kövér" alapon akkora bunkó tud lenni, hogy elmehetne építkezésre cölöpverőgépnek. A bolt felé mentemben elmorfondíroztam rajta, örélnék-e neki, vagy nem, ha találkoznánk.

-este elalvás előtt olvastam pár fejezetet a könyvből, amit épp fogyasztok. Ez egy amolyan fantasy-jellegű...őőő...fantasy. Az ebben szereplő egyik főkarakter, aki kifejezetten tetszik a sötét képzeletemnek, egy ghoul, avagy magyarosan írva ghúl. A pacákot a könyv legelején levágják, azonban egy isten visszahozza, és amolyan élőhalott jellegű...őőő...élőhalott lesz belőle, ghúl, na.
 
Bummbele a turmixgépbe, és ez lett belőle:

Miután felmondtam a cégemnél, újra elszegődtem az Animal Spirithez. Egy nyári napon épp P.-vel dolgoztunk egy vizenyős domboldalon. A meredélyen vastag szárú, haragoszöld fű nőtt az iszamós, fekete földből, mely boka fölé ért. A levegő érezhetően párásan, de tisztán vett körbe minket, a szürkéskék égbolt pedig szürreális háttérként borította be kupolájával a tájat.  A lejtő alján egy csermely folydogált, melynek vizét kisebb pocsolyák gyűjtötték magukba. P. jól megszokott zöld nyárikalapját és háromnapos kultúrborostáját viselte. Nyugodt hangnemben beszélgettünk munka közben, valami magyar-német keveréknyelven. Gondot nem okozott egyikünknek sem a megértés. Néhány szó az anyanyelvemen jött elő, de határozottan emlékszem, hogy ex-új főnökömet, Ferencjóskát az "Arschloch" kifejezéssel dícsértem. Beszélgetés közben valami apróság miatt szóváltásba keveredtünk, mely egyszerű vitának indult, azonban P.-ből előjött a bunkó P. Persze megharagudtam, mondtam is neki, hogy "bunkó vagy, P.", meg még ugyanazt is, amit korábban az ex-új főnökről. Összevesztünk. Szó szót követett, végül P. végső érvként azt vágta a fejemhez, hogy jobb lesz, ha vigyázok a nyelvemre, mert még nem biztos, hogy megtartanak itt a cégnél, van ugyanis egy másik jelölt, nem is akármilyen, egy igazi élőhalott, egy ghúl. Elgondolkodtam a hallottakon, és még pont volt annyi időm-mielőtt megszólalt az ébresztőóra- hogy kimondjam a végszót:
"Tudod mit P.? B***d meg a melódat, vegyétek fel a ghúlt, úgy kell neked, ha megzabál!!"


Aludjatok jól, álmodjatok ghúlokat!

2013. január 9., szerda

Így neveld a főnököd




Előszó

Kedves nebulók! A tankönyv, melyet a kezetekben tartotok, komoly céllal jött létre. Szigorú tényekre szorítkozik, mellőz minden humort és mellébeszélést. Hogy rögtön egy neves szerzőtől idézzünk: "Ez nem vicc kérem! Fogja, elolvassa, és megtudja mi hülyeség, mi nem az. Hazamegy, és már tudja!" (Besenyő István, 2004, Lila Liba) A tankönyv célja a szerző tapasztalataiból merítkezve megismertetni a fiatalságot a nagybetűs életben előforduló veszélyhelyzetek egyik legkomolyabbikával, a Főnök-Beosztott viszonnyal, annak kisiklásaival és kezelésének lehetséges módszereivel. A műben szeplő legtöbb személy kitalált, minden hasonlóság csak a véletlen műve. Jó olvasást, eredményes felkészülést kívánunk!


1. Problémafelvetés

A kérdéskör alapproblémája két markáns tényezőből-részproblémából- áll össze. Ezek a következők:

A.) A vállalatvezető, egyesületi elnök, igazgató, köznapi nevén a Főnök.

B.) Én. Tágabb értelemben bárki, aki nem én vagyok, de került/ kerülni fog hasonló helyzetbe.

A Főnök-Beosztott viszony régi téma. Az alapprobléma része, hogy-bár nem kellene így lennie-az említett reláció mindig túlmutat a szigorúan szakmai, az előrehaladást segítő kapcsolaton. Ez bizony, bármennyire is nem akarjuk, egy alá- fölérendeltségi, tehát hierarchikus viszony. Ez a hierarchia azonban mesterséges úton jött létre. Az ősközösségben is létezett hierarchia, itt azonban még relatíve egyszerűen alakult ki a sorrend: a legerősebb beverte mindenki pofáját, akinek nem tetszett, hogy ő a vezető. Innentől nem volt kérdés, vagy gondolkodnivaló. A későbbiekben, a civilizálódás folyományaként már a hierarchiában való előrelépést jelenthette az is, ha valakinek több esze, tapasztalata, vagy vagyona volt másoknál. Az így megszerzett előny aztán néha öröklődött, néha véletlenszerűen alakult ki, így az erőviszonyok idővel megváltoztak. Az évezredek során eljutottunk oda, hogy újoncként egy munkahelyen szembesülhetünk a ténnyel, hogy a-minden józan emberi gondolkodás ellenére is fennálló, ősi ösztönökből fakadóan kialakuló- hierarchiában felettünk álló ember egy macskajános. Egyáltalán nem biztos, hogy akár a mi munkánkhoz, akár a sajátjához jobban ért, mint magunk. Vizsgáljuk meg közelebbről a részproblémákat!

Én

A nálam fellépő Főnök-Beosztott viszony, melyben eddig többnyire Beosztottként vettem részt, szinte soha nem volt súrlódásmentes. A részproblémát megvizsgálva az első szembetűnő tulajdonság, mely ezt okozza, az öszvér (Equus hinnus) nevével fémjelzett makacsság. Tudjátok kedves nebulók, én vagyok annak az embernek az iskolapéldája, akinek nem fogjátok elmagyarázni, hogy a polcot rosszul szerelte fel a falra, egészen addig, míg az a fejére nem esik. Utána is csak üggyel-bajjal. A másik a MKTVT-azaz a "Mér', Ki a Tököm Vagy Te?" szemléletmód. A tiszteletet megszerezhető, de nem kikövetelhető dolognak tartom, tehát korra, fajra, nemre, bőrszínre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül tudok szkeptikus lenni bárkivel, aki macskajánosi tulajdonságokat mutat fel. Mindebből látható, hogy az alany meglehetősen nehéz eset a főtéma tekintetében.

A Főnök

Bár az előző pontban leírtakból látszik, hogy az érem másik oldala sem egyszerű, még ezt leszámítva is tényként kell kezelnünk, hogy ahogy a mindennapi szóhasználatban mondják, "mindig kifogom". Talán még a jelenlegi Főnökömmel vagyok eddig a legelégedettebb, ezt azt jelenti, hogy havonta átlagosan csak egyszer rúgjuk össze a port, többnyire azt is értelmesen meg tudjuk beszélni. Tehát a hiba mindkét oldalon fennáll. Ebben a műben néhány módszert fogtok megismerni, melyeket az elmúlt néhány év tapasztalata adott,  mely segíthet hasonló beállítottságú Éneken és melyeket magam is igyekszem alkalmazni, sajnos a részprobléma előző bekezdésben leírt sajátosságai miatt csak több-kevesebb sikerrel, tehát, kedves nebulók, mindenkinek van mit tanulnia. Lássuk hát!


2. A kérdezés művészete

Egy osztrák közmondás szerint: "Aki kérdez, az nyer." Ennek az igazságát a saját bőrömön tapasztaltam és káromon tanultam meg, illetve egyik örök tanácsadóm, főállásban Édesanyám ébresztett rá. Képzeljünk el egy fiktív helyzetet! A kuplunggyárban dolgozol. Egyik nap a Főnök műszak elején közli, hogy: 
-Emberek, mától a kuplungokat műanyagból csináljuk!
A természetes reakció alapján odamégy, és ezt feleled:
-Főnök, hülye maga? Ez életveszélyessé teszi az autókat!
A válasz nem fog váratni magára:
-Jóska, ezt nem a te dolgod eldönteni. Menj vissza dolgozni!
Hogy a jelenség háttérpszichológiáját megértsük, tudnunk kell, hogy ilyenkor a Főnök hajlamos nyilvánvaló baromságokhoz is a végletekig ragaszkodni, még akkor is, ha közben esetleg maga is rájött a dolog baromság voltára. Ennek oka, hogy ha hagyná, hogy egy Beosztott ébressze rá erre, csorbulna a tekintélye és a hierarchiában betöltött szerepe megingana. A megfelelő eljárás ilyenkor a kérdezés, ami által megadjuk a marhájának az érzetet, hogy ő találta fel a spanyolviaszt. Tehát, figyelem:
-Főnök, ezek a műanyagkuplungok, ezek ugye ugyanolyan frankók, mint a régi edzett acél cuccok?
-Hát Józsikám, ezen én is rágódom egy ideje. Azt hiszem a felső vezetés hibát követett el. Háh, ostobák. Fel is hívom őket, legalább tudni fogják, hogy nem vagyok én hülye!
Teccikérteni?

3. Ignorálás

Az ignorálás tényét-bármennyire logikus lépés is lenne néha- nem vonatkoztathatjuk magára a Főnökre. Ez azzal a következménnyel járna ugyanis, hogy a fennálló rendszer az ignorálót 30-40 évnyi papírzacskó-hajtogatással jutalmazza. Lehetőségünk nyílik azonban a Főnök hülye ötleteinek ignorálására, figyelembe nem vételére. Mintha nem is lennének. A tapasztalatok alapján ezek az ötletek aztán idővel "tényleg nem is lesznek". Ezzel sok stressztől kíméljük meg magunkat és időt takarítunk meg. Jelenlegi munkahelyemen csodálatosan alkalmazom ezt a tézist. Félreértés ne essék, mint mondtam, a Főnökömmel relatíve jó a viszonyom, nem rossz ember és messze nem ostoba. Jól csinálja, amit csinál, azonban kórosan túlbuzgó. Nemrég alakult át kifejléssel Főnökké, és túlteng benne a bizonyítási vágy. Ezért-hogy egy példával éljek- legutóbb a nyakunkba sózott egy "apró" munkát, konkrétan körülbelül 140 db, egyenként 15 kilós tárgy három méterrel való odébb mozdítását. Az ok? Hogy jobban átlátható legyen a halmaz. Az ok jogos, és mivel- becsületére legyen mondva,- a Főnököm azon kevés Főnökök közé tartozik, aki maga is megfogja a munka végét, ha úgy alakul, tisztában is kellett legyen az elvégzendő munka nehézsége/ elért eredmény arányszámmal. Ami alapján a felületes megfigyelő számára is azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy (ld előző fejezet) u.n tipikus baromság. A munkát ignoráltuk. Senki nem mondta, hogy "nem csinálom b...meg", vagy hogy "hülyeség". Egyszerűen nem csinálódott meg és a világ arcára mosoly derült. Mindenki csendesen elfogadta a tényt, köztük szemmel láthatóan a Főnök is. Könnyen lehet, hogy a 2. fejezetben leírt "közben rájött" effektus működött. Ha ugyan egyszerűen el nem felejtette. Tény azonban, hogy a munka a mai napig nincs megcsinálva, és ez így is van rendjén.

4. Optikai munka

Az optikai munka, mint munkapszichológiai fogalom, a saját néhány héttel ezelőtti felfedezésem. Azt hiszem, nem esek túlzásba, ha legalább egy Nobel-díj elnyerésére számíthatok érte. Figyelmeztetnélek azonban benneteket kedves nebulók, ez egy kétélű fegyver, csak rendeltetésszerűen, és szükség esetén használható, különben idővel visszaüt. Tehát ne éljetek vissza vele! Túlzott mértékben. Az optikai munka remekül alkalmazható azonban abban az esetben, ha a munkaidőkeretünket nem tudjuk kitölteni-nem azért, mert hanyagok vagyunk, hanem mert gyorsak és nincs már mit csinálnunk. Jobb esetben. Vagy lusták. Ez esetben, mint írtam, csak mértékkel alkalmazható! Az optikai munkának két fajtáját különböztetjük meg, a látható optikai munkát, és a látszat optikai munkát.

A.) Látható optikai munka

Ezt a módszert különösen sikeresen alkalmazhatjuk nőnemű Főnök esetében. A látható optikai munka lényege, hogy viszonylag kis erőfeszítéssel is elvégezhetünk olyan munkálatokat, melyek felettébb látványosak. Például, összesöpörhetjük az iroda ajtaja előtt az őszi avart, kitakaríthatjuk a kávégépet, nedves szivaccsal letörölgethetjük a filodendron leveleit. És a Főnök azt mondja: "Á, de szép itt minden, ez igen, itt kérem kemény munka folyik!" Ezek a munkák sokkal kevesebb időnket és erőnket veszik el, mint a macerásabb, kevésbé látványos-többnyire azonban lényegesebb- dolgok, a Főnökben mégis a precíz, megbízható Beosztott érzetét keltik. 

B.) Látszat optikai munka

Remekül alkalmazható fennmaradó idők kitöltésére. A legtöbb Főnök meglehetősen rigorózus munkaidő tekintetében. Nincs késés, vagy korábban távozás, a kettő között pedig munka van. Pont. Ha maradék időnk van, az problémaforrás lehet, mert a Főnök azonnal észreveszi, hogy nincs dolgunk és előbb letol, majd ad, általában többet, mint amennyi a fennmaradó időbe belefér. Ezért ezekben az időkben érdemes foglalatoskodnunk valamivel. Hogy mivel, szinte lényegtelen, a fontos, hogy a Főnök lássa, elfoglaltak vagyunk, minden rendben. A saját példámmal élve, ilyen esetekben, ha a Főnök a közelben van, céltudatos arcot öltök és komótos, de határozott léptekkel megindulok bármerre. Tehát, a Főnök látja, hogy dolgom van, aminek épp utánajárok, azaz minden rendben. Sétálni pedig szeretek, illetve ilyeténképp idővel kikerülök a főnökzónából, tehát az én részemről is rendben van minden.


5. L' resistance!

Végső esetben mindig legyünk tisztában vele, hogy a főnök szellenetje sem illatosabb a mienknél. Ha mindezen módszerek nem segítenek, vagy tarthatatlanul barom és makacs a főnök, még mindig nyitva áll a lehetőség a nyílt ellenállásra. Az ilyen jellegű megmozdulásokat azonban tudni kell precízen időzíteni és a legjobb körülmények között megtenni. Hidegvérrel, tárgyilagosan, megingathatatlanul, igazunk teljes tudatában is elegánsan kimérten. Ebben az esetben hatásos lehet. Le kell erre írnom egy iskolapéldát. Egy rég elfeledett munkahelyemen esett meg, hogy a Főnök, pontosabban rögtön két (!) Főnök egy értekezlet keretében szörnyen legorombított minket, különös tekintettel ezen belül is két Kollégára. A probléma a legorombítás teljesen alaptalan voltában leledzett, valamint abban a tényben, hogy a két Főnök az ehez szükséges információkat szemmel láthatóan valami tizedkézbőli hallomás útján szerezte, és egymás felspannolása után szándékozták ránk zúdítani dörgedelmeiket. Tehát baromságokat beszéltek. Itt lépett közbe az egyik szorosabban érintett kolléga. Az illető egy középkorú, mindenben mérsékelt úriember, amolyan nyárspolgár, talán pont ezért tudta jól elhelyezni a mondandóját. Hallgatta egy ideig a nevetséges és fals állításokat, próbálkozott néhány észérvvel, majd mikor ezek nem hatottak, egy sóhajtás után teljesen normális hangnemben és teljesen váratlanul ezt mondta: "Akkor én most szeretnék egy titkárnőt hívni, hogy innentől jegyzőkönyvezhessük ezt az értekezletet, mert ami itt elhangzott, az rágalom." Az ezután beállt pár másodperces döbbent csendet szerettem volna magnóra venni, hogy később dubstep remixben kiadhassam és világhírű legyek vele. Persze aztán a Főnökök elütötték ezt a mondatot is valami baromsággal, de az értekezlet érezhetően más hangnemben folyt tovább. Node, ehez sokat kell tanulni.

Remélem, kedves nebulók, tanulságos volt számotokra ez az olvasmány. Gondoljatok rá, ha egyszer Beosztottak, vagy ha Főnökök lesztek. Aludjatok jól és ne felejtsetek el fogat mosni lefekvés előtt!
jó éjt!



2013. január 7., hétfő

Random, avagy barátokrul, animérül, összeköltözésrül, effélékrül




Mert több téma is beugrott, amit nem lett volna rossz leírni, szegény elhagyatott blogra, de vagy kedv, vagy pofa, vagy idő nem volt. Főleg az első kettő. Aztán mondom, miért ne lehetne mindent random a nyakatokba burítani, hogy mindenből legyen is, meg ne is, lovon is jöjjön, meg ne is, ruhában is, meg ne is. (Aki ezt nem érti, az vegyen elő egy magyar népmesés kötetet.)


Anime

Az történt, hogy elkezdtem animéket nézni. Ezért azért érdekes, vagy ha nem érdekes, akkor is az van, hogy korábban nem igazán érdekelt ez a műfaj, sőt kicsit taszított is. Minden tiszteletem a japán kultúráé, érdekesnek találom, és szívesen megismerkednék vele közelebbről, de megmondom őszintén, én boldog vagyok, hogy nem születtem japánnak. Nem szeretnék az lenni. Nade. Az első úgymond felnőtteknek szóló anime-és nem, ezt nem félreérteni- amit láttam, az "Angyaltojás" című volt. Ezt nem ajánlom senkinek, aki egy kellemes másfél órát akar jókedvű filmezéssel tölteni, én fél napig depressziós voltam utána. A szerző saját bevallása szerint maga se érti egészen a filmet. Viszont tény, hogy, szóval, hogy mondjam szépen, odabasz, na. Aztán, pár éve jött a Csihiró szellemországban, a híres, de számomra megjegyezhetetlen nevű japán rendezőtől, őőőő, pill, google:)....Mijazaki Hajao, azaz, nagyot nőjjön. Most meg ugyanennek a mesternek a Vándorló palota c. filmje. Aztán bekattant valami, és nekiálltam letölteni az összes filmjét. Aranyosak, van mondanivalójuk, tartalmasak. Megnéztem a gyerekfilmjeit is, nyugodtan ajánlom őket kicsinek nagynak egyaránt. Mondjuk a "Mononoke hercegnő", avagy a "Vadon úrnője" címűt pl már csak 14 felett...abban azért akad némi brutalitás. De megszerettem ezt a szerzőt. Meg kicsit az animét is. Párhuzamban elezdtem nézni a Hellsing nevű vámpíros-zombis-lövöldőzős döbbenetet is. És az is tetszik. Elvesztem:)

De mondom, respect a japánoknak. Semmi gond velük, csak én nem szeretnék úgy élni, mint ők.
A japánokról akarva akaratlan mindig eszembe jut egy sztori, amit roppant mókásnak tartok. Ezt még a főiskolán hallottam, pontosan a kommunikáció szak valamelyik óráján. A fő csapásirányomnak számító biosz mellett elvégeztem egy ilyet is, mert akkoriban ez volt a dolgok rendje. Jó szak, ha az ember négy évig viszonylag kis erőfeszítéssel sok érdekes dolgot akar tanulni. (nem ajánlom, ha utána az illető kezdeni is akar vele valamit:D) Na, japánok.
Képzeljétek, az első európai Suzuki gyár hetek alatt taccsra ment. A japánok, mikor elkezdtek terjeszkedni az öreg hölgy felé, fogták, és úgy ahogy volt, teljesen japán mintára, japán vezetéssel, japán vállalati struktúrával betelepítettek egy Suzuki gyárat Franciaország szivibe. Felvettek párszáz franszuá melóst, aztán durrbele rákenndróll. Szüttyögnek be első nap a kis kényelmes francia úriemberek, hónuk alatt a baguette-tel, meg a hagymával, mennének meginni a reggeli kávét, elszívni mellé egy szivarkát, mikor mondja nekik a japán vezető, hogy "Konisuáááááá, reggeli tornáááá!". Szóval kávé, meg szivarka helyett terpeszállás lett karlendítéssel, utána vállalati himnusszal. Délben az üzemi konyhán meg párolt hal rizzsel omlette du fromage helyett. Délután meg kötelező túlóra. Akkor aztán mondták a franciák, hogy "Merrd, lö Jean-Pierre, ezek teljesen fue, gyere, elmegyünk innen lö francba, át lö Peugeothoz!" Szóval a gyár jó két hét alatt gyakorlatilag munkás nélkül maradt. Bumm, csőd, bezársz van. Szegények. 

De a japán nem buta, tanul a hibáiból, új gyárat nyitottak valahol máshol (talán az olaszoknál? nem tudom már...) európai főnökkel, és azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.



Barátok, vagy mi...

Tény, hogy sok ember, ha belép egy párkapcsolatba, amiben jól érzi magát, idővel kicsit úgymond antiszociálissá válik a külvilággal szemben. Kevesebbet jár el "csak úgy fröccsözni a haverokkal", a közös programokat a párjával tervezi, eltűnik a fészbukról, meg ilyenek. Az ismerősök enyhe elhanyagolásától a teljes elzárkózásig elég széles skálán mozoghat a dolog. Ez azt hiszem bizonyos mértékben természetes és rendjén is van, hiszen amit eddig az emberfia a nagyvilágban keresett, most megtalálta egy emberben. Asszonyban, na:) Ez előjött nálam is, ha nem is végletesen, továbbá  próbálom ezt valamennyire tudatosan kiküszöbölni. Meg aztán ez összejátszott azzal, hogy tényleg volt egy amolyan "mindenki menjen a p*csába" időszakom, nagyjából magam se tudom miért. Szumma szummárum, ilyenkor érdekes módon azt veszi észre az emberfia, hogy még ha nem is bunkózik, nem is hajt el senkit, egyszerűen csak nem keresi a "barátokat", haverokat, cimborákat, a 90 százalékuk bizony elvan ezzel a tudattal, és felé se bagózik az említett embernek. Sajnos köztük olyanok se, akik pedig ténylegesen barátnak mondják magukat. Volt mondjuk pár kisebb összezörrenés is az elmúlt időszakban, de a fene tudja...volt aki egyszerűen megváltozott, egyik pillanatról a másikra teljesen másik arcát mutatta, volt aki sokadjára kért elég nagy szívességek után nem volt képes ezeket egy apróval viszonozni... Ez elgondolkodtatott kicsit. Sajnálom, hogy így van.


A szörny szeme

Az albérletemben, amibe november végén költöztem be és mindezidáig remek helynek bizonyult (lekopogom, maradjon is így...:) egyik nagy kedvencem a szobámban lévő kandalló. Meleg, hangulatos, imádom. Íme.

Na, a kandalló nemrég megharapott. Mert ugye rongy nélkül fogtam meg a kilincsét. Ettől nőtt egy ilyen valami a kezemre:

Nőtt növekedett, én meg közben elkezdtem nézni a bejegyzés elején említett animéket. Hát, rájöttem, hogy ez nem akármi ott a kezemen. Nem kellet sok fantázia hozzá, és kiderült, ez bizony egy szem. Nem is akármilyen. Vagy csak én látom bele? 



Így? Teccikérteni?

ha már az albérletnél tartunk, hát....úgy fest, hogy

Összeköltöz

Legalábbis ez a terv, mely már az elméleti megvalósítás útján halad és terveink szerint a következő hónapokban a gyakorlati megvalósítás útjára lép. Kicsit félek, vannak korábbi rossz tapasztalatok, meg kételyek magamban is, de inkább örülök. Sőt, egyre inkább örülök. Sőt.


Na, ennyi. Egyétek, míg meleg. Különben spenót lesz.