Mert több téma is beugrott, amit nem lett volna rossz leírni, szegény elhagyatott blogra, de vagy kedv, vagy pofa, vagy idő nem volt. Főleg az első kettő. Aztán mondom, miért ne lehetne mindent random a nyakatokba burítani, hogy mindenből legyen is, meg ne is, lovon is jöjjön, meg ne is, ruhában is, meg ne is. (Aki ezt nem érti, az vegyen elő egy magyar népmesés kötetet.)
Anime
Az történt, hogy elkezdtem animéket nézni. Ezért azért érdekes, vagy ha nem érdekes, akkor is az van, hogy korábban nem igazán érdekelt ez a műfaj, sőt kicsit taszított is. Minden tiszteletem a japán kultúráé, érdekesnek találom, és szívesen megismerkednék vele közelebbről, de megmondom őszintén, én boldog vagyok, hogy nem születtem japánnak. Nem szeretnék az lenni. Nade. Az első úgymond felnőtteknek szóló anime-és nem, ezt nem félreérteni- amit láttam, az "Angyaltojás" című volt. Ezt nem ajánlom senkinek, aki egy kellemes másfél órát akar jókedvű filmezéssel tölteni, én fél napig depressziós voltam utána. A szerző saját bevallása szerint maga se érti egészen a filmet. Viszont tény, hogy, szóval, hogy mondjam szépen, odabasz, na. Aztán, pár éve jött a Csihiró szellemországban, a híres, de számomra megjegyezhetetlen nevű japán rendezőtől, őőőő, pill, google:)....Mijazaki Hajao, azaz, nagyot nőjjön. Most meg ugyanennek a mesternek a Vándorló palota c. filmje. Aztán bekattant valami, és nekiálltam letölteni az összes filmjét. Aranyosak, van mondanivalójuk, tartalmasak. Megnéztem a gyerekfilmjeit is, nyugodtan ajánlom őket kicsinek nagynak egyaránt. Mondjuk a "Mononoke hercegnő", avagy a "Vadon úrnője" címűt pl már csak 14 felett...abban azért akad némi brutalitás. De megszerettem ezt a szerzőt. Meg kicsit az animét is. Párhuzamban elezdtem nézni a Hellsing nevű vámpíros-zombis-lövöldőzős döbbenetet is. És az is tetszik. Elvesztem:)
De mondom, respect a japánoknak. Semmi gond velük, csak én nem szeretnék úgy élni, mint ők.
A japánokról akarva akaratlan mindig eszembe jut egy sztori, amit roppant mókásnak tartok. Ezt még a főiskolán hallottam, pontosan a kommunikáció szak valamelyik óráján. A fő csapásirányomnak számító biosz mellett elvégeztem egy ilyet is, mert akkoriban ez volt a dolgok rendje. Jó szak, ha az ember négy évig viszonylag kis erőfeszítéssel sok érdekes dolgot akar tanulni. (nem ajánlom, ha utána az illető kezdeni is akar vele valamit:D) Na, japánok.
Képzeljétek, az első európai Suzuki gyár hetek alatt taccsra ment. A japánok, mikor elkezdtek terjeszkedni az öreg hölgy felé, fogták, és úgy ahogy volt, teljesen japán mintára, japán vezetéssel, japán vállalati struktúrával betelepítettek egy Suzuki gyárat Franciaország szivibe. Felvettek párszáz franszuá melóst, aztán durrbele rákenndróll. Szüttyögnek be első nap a kis kényelmes francia úriemberek, hónuk alatt a baguette-tel, meg a hagymával, mennének meginni a reggeli kávét, elszívni mellé egy szivarkát, mikor mondja nekik a japán vezető, hogy "Konisuáááááá, reggeli tornáááá!". Szóval kávé, meg szivarka helyett terpeszállás lett karlendítéssel, utána vállalati himnusszal. Délben az üzemi konyhán meg párolt hal rizzsel omlette du fromage helyett. Délután meg kötelező túlóra. Akkor aztán mondták a franciák, hogy "Merrd, lö Jean-Pierre, ezek teljesen fue, gyere, elmegyünk innen lö francba, át lö Peugeothoz!" Szóval a gyár jó két hét alatt gyakorlatilag munkás nélkül maradt. Bumm, csőd, bezársz van. Szegények.
De a japán nem buta, tanul a hibáiból, új gyárat nyitottak valahol máshol (talán az olaszoknál? nem tudom már...) európai főnökkel, és azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
Barátok, vagy mi...
Tény, hogy sok ember, ha belép egy párkapcsolatba, amiben jól érzi magát, idővel kicsit úgymond antiszociálissá válik a külvilággal szemben. Kevesebbet jár el "csak úgy fröccsözni a haverokkal", a közös programokat a párjával tervezi, eltűnik a fészbukról, meg ilyenek. Az ismerősök enyhe elhanyagolásától a teljes elzárkózásig elég széles skálán mozoghat a dolog. Ez azt hiszem bizonyos mértékben természetes és rendjén is van, hiszen amit eddig az emberfia a nagyvilágban keresett, most megtalálta egy emberben. Asszonyban, na:) Ez előjött nálam is, ha nem is végletesen, továbbá próbálom ezt valamennyire tudatosan kiküszöbölni. Meg aztán ez összejátszott azzal, hogy tényleg volt egy amolyan "mindenki menjen a p*csába" időszakom, nagyjából magam se tudom miért. Szumma szummárum, ilyenkor érdekes módon azt veszi észre az emberfia, hogy még ha nem is bunkózik, nem is hajt el senkit, egyszerűen csak nem keresi a "barátokat", haverokat, cimborákat, a 90 százalékuk bizony elvan ezzel a tudattal, és felé se bagózik az említett embernek. Sajnos köztük olyanok se, akik pedig ténylegesen barátnak mondják magukat. Volt mondjuk pár kisebb összezörrenés is az elmúlt időszakban, de a fene tudja...volt aki egyszerűen megváltozott, egyik pillanatról a másikra teljesen másik arcát mutatta, volt aki sokadjára kért elég nagy szívességek után nem volt képes ezeket egy apróval viszonozni... Ez elgondolkodtatott kicsit. Sajnálom, hogy így van.
A szörny szeme
Az albérletemben, amibe november végén költöztem be és mindezidáig remek helynek bizonyult (lekopogom, maradjon is így...:) egyik nagy kedvencem a szobámban lévő kandalló. Meleg, hangulatos, imádom. Íme.
Na, a kandalló nemrég megharapott. Mert ugye rongy nélkül fogtam meg a kilincsét. Ettől nőtt egy ilyen valami a kezemre:
Nőtt növekedett, én meg közben elkezdtem nézni a bejegyzés elején említett animéket. Hát, rájöttem, hogy ez nem akármi ott a kezemen. Nem kellet sok fantázia hozzá, és kiderült, ez bizony egy szem. Nem is akármilyen. Vagy csak én látom bele?
Így? Teccikérteni?
ha már az albérletnél tartunk, hát....úgy fest, hogy
Összeköltöz
Legalábbis ez a terv, mely már az elméleti megvalósítás útján halad és terveink szerint a következő hónapokban a gyakorlati megvalósítás útjára lép. Kicsit félek, vannak korábbi rossz tapasztalatok, meg kételyek magamban is, de inkább örülök. Sőt, egyre inkább örülök. Sőt.
Na, ennyi. Egyétek, míg meleg. Különben spenót lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése