Vegyétek fel a ghúlt!

Elkövettem már egyszer, hogy leírtam egy álmomat, mert furcsának, érdekesnek, vagy/és viccesnek tartottam. Most elkövetem mégegyszer.

Elég vadakat álmodtam az elmúlt napokban, de ez betette a kaput. Ilyenkor ébredés után, amíg nem fakul az álomkép, ki szoktam elemezni magamnak, hogy ez most mi volt és miért. Jelen esetben nem volt nehéz, az agyam egyszerűen feldolgozta az aznapi élményeket, beleöntötte az egész hóbelevancot egy mentális betonkeverőbe és egy viccesen groteszk formába öntötte ki. Aznap

-reggel feltoltam kicsit az agyamat a főnökömön. Ilyenkor az ember első haragjában mond ilyesmit gondolatban, hogy "Hüle liba, jól felmondok, aztán rádszárádnak a lovaid!" Aztán persze a méreg elmúlt, és gondolván, hogy ha az ember leír valamit, akkor tanuljon is belőle, az "ignorálás" módszerének alkalmazásával-lásd előző bejegyzés- békesség teremtődött.

-délután el kellett ugranom a környékünkön egy üzletbe. A bolt pont szemben van még az Animal Spirites időkből ismert exkollégám, P. házával. P. egy olyan figura, aki 100 esetből 99-szer  végtelenül jó kedélyű, vigyorgós, pozitív és világbékeszagot áraszt maga körül. Abban az egy esetben viszont, amikor nem ilyen, akkor "ha lúd, legyen kövér" alapon akkora bunkó tud lenni, hogy elmehetne építkezésre cölöpverőgépnek. A bolt felé mentemben elmorfondíroztam rajta, örélnék-e neki, vagy nem, ha találkoznánk.

-este elalvás előtt olvastam pár fejezetet a könyvből, amit épp fogyasztok. Ez egy amolyan fantasy-jellegű...őőő...fantasy. Az ebben szereplő egyik főkarakter, aki kifejezetten tetszik a sötét képzeletemnek, egy ghoul, avagy magyarosan írva ghúl. A pacákot a könyv legelején levágják, azonban egy isten visszahozza, és amolyan élőhalott jellegű...őőő...élőhalott lesz belőle, ghúl, na.

 

Bummbele a turmixgépbe, és ez lett belőle:

Miután felmondtam a cégemnél, újra elszegődtem az Animal Spirithez. Egy nyári napon épp P.-vel dolgoztunk egy vizenyős domboldalon. A meredélyen vastag szárú, haragoszöld fű nőtt az iszamós, fekete földből, mely boka fölé ért. A levegő érezhetően párásan, de tisztán vett körbe minket, a szürkéskék égbolt pedig szürreális háttérként borította be kupolájával a tájat.  A lejtő alján egy csermely folydogált, melynek vizét kisebb pocsolyák gyűjtötték magukba. P. jól megszokott zöld nyárikalapját és háromnapos kultúrborostáját viselte. Nyugodt hangnemben beszélgettünk munka közben, valami magyar-német keveréknyelven. Gondot nem okozott egyikünknek sem a megértés. Néhány szó az anyanyelvemen jött elő, de határozottan emlékszem, hogy ex-új főnökömet, Ferencjóskát az "Arschloch" kifejezéssel dícsértem. Beszélgetés közben valami apróság miatt szóváltásba keveredtünk, mely egyszerű vitának indult, azonban P.-ből előjött a bunkó P. Persze megharagudtam, mondtam is neki, hogy "bunkó vagy, P.", meg még ugyanazt is, amit korábban az ex-új főnökről. Összevesztünk. Szó szót követett, végül P. végső érvként azt vágta a fejemhez, hogy jobb lesz, ha vigyázok a nyelvemre, mert még nem biztos, hogy megtartanak itt a cégnél, van ugyanis egy másik jelölt, nem is akármilyen, egy igazi élőhalott, egy ghúl. Elgondolkodtam a hallottakon, és még pont volt annyi időm-mielőtt megszólalt az ébresztőóra- hogy kimondjam a végszót:

"Tudod mit P.? B***d meg a melódat, vegyétek fel a ghúlt, úgy kell neked, ha megzabál!!"

Aludjatok jól, álmodjatok ghúlokat!