Winter is coming

Most azt fogom csinálni, amihez nem értek. Illetve a hangsúly nem is a "mit"-en van, hanem a "hogyan"-on. Egyszerre kérem. Pedig ha valamiben nem vagyok jó, az a több dolog párhuzamosan való végzése, szóval tudjátok, én vagyok az, aki ha tudomén olvas valamit, akkor nem hall, ha eszik, nem lát, ha meg iszik...arról ne is beszéljünk. De most mégis két témáról fogok párhuzamban írni, ez talán menni fog.

A minap rájöttem, hogy valószínűleg ez volt a leghosszabb tél, amit eddigi rövidke, ámde eseménydús életem során megéltem. Az első havat tavaly november eleje körül láttam. Igaz, az egy erőtlenebb próbálkozása volt a zord évszaknak, meg akkor még hegyiork módban éltem valami Isten háta mögötti magaslaton, ahol azért az ilyesmi mindig korábban jön. (Szerettem ám ott, csak idővel kezdett fura lenni, hogy a Kutya Úrral folytatott társalgásaimat leszámítva nemigen hallottam emberi hangot.) Szóval, az első hó hamar elolvadt, és a november-december elég barátságos is volt, de már egyértelműen tél, hideg szelek, késői napfelkelte, korai napnyugta. Aztán az újév meghozta az igazi havas telet, és akárhogy is nézem, ez kisebb kihagyásokkal még mindig tart, pedig holnap már a húsvéti nyúl ugrálja körbe a vidéket.

Még az említett tél során letöltöttem a Trónok harca c. sorozat első évadját. Aztán az úgy is maradt, letöltve, a gépen megnézetlenül, egészen úgy február elejéig. Mégpedig azért, mert még tavaly nekiálltam okosan a könyvnek, pontosabban könyveknek, amiből, illetve amikből a film készült, hogy elolvasom őket és háááááttt....ritkán teszek le könyvet, ez esetben sikerült.

A "winter is coming", azaz "közeleg a tél" a film, illetve könyvsorozatban központi szerepet betöltő családnak, a Stark famíliának a jelmondata. A történetben a George R.R. Martin által megálmodott világ lakói épp egy sok-sok évig tartó nyárban élnek, melynek úgy fest, vége és hosszú telet hoz maga után. Brrr. Vicces módon passzol a mi évszakunkhoz, nem? No, azért nálunk semmi baj, van egy hosszabb telünk és ennyi, annak is lassan vége, szóval inkább "winter has gone". De, és, valamint, a HBO, ami Agyarországon forgalmazta a filmet, vicces reklámot talált ki: Az első évad egyik főkarakterének számító Lord Eddard Starkot és az említett jelmondatot montírozta a fostos télies időjárásjelentés alá. Ügyes.

Amúgy semmi bajom a téllel, helye és rendje van, továbbá elég jól tűröm a hideget, meg minden, de azért így, hogy munkámból kifolyólag sokat vagyok szabad ég alatt, már kicsit tele van vele a hócipőm, főleg március végén. És valahogy mindenki szentségel, anyázik, rázza az öklét az ég felé- az időjárás meg pont letojja az ilyesmit, az ellen nem lehet mit tenni. Mondjuk ez talán rendben is van így.

A Trónok harcát filmben megnézni valamikor február elején kezdtem el, a pillanat hevében pusztán unaloműzési célzattal. Aztán azt mondtam: hoppá! Félreértés ne essék, a könyv nem rossz. Pusztán sok olyan elem van benne, ami számomra olvashatatlanná teszi. Jó, rosszul is álltam neki, mert a négykötetes történetfolyam utolsó darabja került először a kezembe, az meg az előző három ismerete nélkül követhetetlen. Azt félbehagytam, pedig ez nálam ritka. 
Aztán átrágtam magam az elsőn, de az is szenvedős volt.

Éppolyan szenvedős, mint a téli autózás. Már hatodik éve, hogy az Opel viszi a sejehajom mindenfelé és összességében nagyon elégedett vagyok a járgánnyal. A Trónok harcában hangzott el az, hogy "semmi sem számít igazán, amit a „de” előtt mond ki az ember". De. Az Opel nem szereti a telet. Egy klasszikus suzuki népautóból nyergeltem át erre a bárkára és ilyenkor erősen érezni a különbséget. A suzi volt az a jármű, amit, ha megsüllyedt valahol, az atyámfia üresbe rakta, kiszállt, és egy rövidebb káromkodás kíséretében kitolta a kátyúból. Az Opel közel tonnás bányarobbantó felépítményével ugyanezt nem lehet megtenni. Az Opel kérem arra való, hogy ráálljak vele az autópályára Győrnél, benyomjak egy Iron Maiden albumot,  és mire az másodszor lepörög Pesten legyek. Erre tökéletes. És épp a masszív felépítése miatt nagyon biztonságos is, ellentétben a suzukival. De. Képes megsüllyedni a három centis hóban. Úgyhogy, télen kétszemélyessé válik, mert a csomagtartóban Kutya Úr utazik, a hátsó ülést pedig elfoglalja a hólánc, a jégkaparó, a gyalogsági ásó, a jégoldó, meg ilyenek.

Hoppá, ott tartottunk, hogy hoppá. Megy ez. A film azért volt nekem hoppá, mert amellett, hogy mind a szereplőgárdát, mind a kivitelezést tekintve profi, kiküszöböli a könyvnek azon dolgait, amiktől hülyét kaptam. A könyv ugyanis oldalanként legalább tíz új szereplőt dob a színre, néha csak egy pillanat erejéig, akiknek később, esetleg harminc fejezettel arrébb majd valami fontos szerepük lesz. Addigra meg már az ördög se tudja, hogy kifijaborja az illető. Ráadásul az író felváltva használja a szereplőknek hol a vezeték- hol a kereszt- hol a becenevét. Jaj. Nagyjából tíz oldal után elvesztettem a fonalat. Bár erős a fantáziám, de az, hogy a filmben látom is az embereket, gordiuszi csomóként vágja át a problémát-tehát Targeryen (Mi? ) Viserys(Ki?) a Targeryen ház(Aha...) utolsó élő férfisarja, akinek címere egy sárkány (A többi harminc címer mellett) rögtön a helyére kerül, mint a "nyálasszájú szőke fürtöske". Tehát nem kell jegyzőkönyvet vezetnem mellé, hogy tudjam követni, ki kicsoda. Továbbá, a filmben események is történnek, míg a könyvben leginkább a szereplők fejezetekre rúgó dialógusaiból derül ki, mi fontosság van éppen, az előbbi élvezhető tempójúra pörgeti az utóbbi langyosvíz történetfolyamát. Mind a film, mind a könyv a párhuzamos történetépítés technikáját választja: négy-öt helyen folynak egyszerre az események, a film pedig ezek között ugrál, ami kiválóan alkalmas az izgalom fokozására, a néző következő jelenet iránti igényének felkeltésére és ugyanígy ugrál a könyv is, ami kiválóan elősegíti a rétestészta jellegű történet még inkább összekeverését és nyújtását. A könyv nálam megbukott, a film nyert-ritka madár.

Március vége van és végére értem az első évadnak, pontosabban értünk a Zasszonnyal, mert közben összeköltöztünk és ő is rákapott. A hét elején még volt egy újabb szösszenete a télnek, ami mostanra leginkább latyakká vált, mi pedig nekiálltunk a második évadnak. Úgyhogy egyik fronton közeleg a tél, a másikon remélem távolog.

Jó éjt.

Igen, a távologot én találtam ki.