Česky átbašová

És hazaértünk az kies Prágából. Ezért most fogok írni egy bőséges útibeszámolót, képekkel és leírásokkal tarkítva. Vagy nem. Legutóbb se ment. Mármint amikor legutóbb Prágában voltam. Valahogy fura lenne leírni egy várost, mikor mindent meg lehet találni róla a gúgliban, fényképezni meg nemigen szoktam, inkább elraktározom a szép dolgokat a kis szívemben. Prága nagyon szép és a nyaralás a Zasszonnyal jól sikerült. Nem rövid, nem hosszú, nem szaladgálós, nem unatkozós. Lehet, hogy ezért kicsit fura lesz a témaválasztás, de bármit láttok leírva ezután, mindig gondoljátok mögé, hogy Prága nagyon klassz hely, a maga középkorban megrekedt belvárosával, ezer tornyával, sikátoraival, hangulatos kiskocsmáival, szívesen visszamennék bármikor és bátran ajánlanám bárkinek. Gyönyörű, romantikus (és mindez turistabarát árakon...).

Most a csehekről magukról szerzett benyomásaimat fogom megosztani. Szóval, a csehek az abszolút antiéletvidám népség. Nagyjából olyan képet vágnak állandóan, mintha a foguk fájna. És ezt helytől, időtől, nemtől és kortól függetlenül. 

Mert hogy a recepciósunknak ilyen feje volt, az oké, én is haragudnék a világra, ha recepciós lennék. De ugyanilyen a rendőr (oké, nála ez meg szakmai előírás), a boltos, a kocsmáros, az utcai hotdogárus, a pincér, meg minden. Ja, a bohóc. Igaz, épp esett az eső...de akkor is, áll két pali bohócjelmezben Prága főterén egy kapualjban, valami vidám macskazenét gitároznak, rúzzsal hatalmas vigyor festve az arcukra és közben látszik, hogy fertelmesen utálják az egészet. Persze, kötelező a szuvenírbolt. Ott is áll az eladó, mint az akasztásra váró, köszönni is alig, legfeljebb akkor szól, ha attól fél, hogy leversz valamit. Jó, nem szabad általánosítani, találkoztunk olyannal is, aki úgy vigyorgott ránk, majd leesett a feje, de nem ez volt az általános. 

És hát így kezelik a vendéget is. Félreértés ne essék, sehol nem várom el, sőt kifejezetten herótom van tőle, ha bájvigyorral körbeugrálnak, lesve minden szavam. Nem, ezzel ki lehet kergetni a világból. De itt ha bementünk valahová, sokszor olyan érzésem volt, hogy "jó napot" helyett "elnézést" kellene köszönni. Jó, hát megkérdezik, miteccik, de csak úgy muszájból. És általában amolyan sürgető jelleggel, gyors, gyors, mommá!! Szóval, többször láttam kiülni a döbbenetet az arcukra, mikor a "mit kérünk"-re az "egy itallapot" volt a válasz. (Plusz kör, vazze!!) És mire visszaértek az itallappal, rögtön jött a kérdés, hogy és enni miteccik, mert ugye nehogy átnézze a kuncsaft a választékot. Ha meg végeztél, még le se nyeled az utolsó falatot, már rohannak elszedni előled a cuccost. Ja igen, étlap. Meg az árak. Lehet, hogy mások a szokások, nem tudom, de nálunk általában a pincér az asztalon hagy egy étlapot. Itt ezt mindig külön kérelmeznünk kellett (hasonló megdöbbenésre), egész pontosan azután szoktunk rá erre, hogy rájöttünk, az árakba bizony mindig belekalkulálnak egy enyhébb, vagy nagyobb mértékű "átba**ási tarifát". Mint már említettem, másodjára voltam most Prágában, volt némi tapasztalatom e téren, ezért a Zasszony volt jobban meglepődve, mikor az első ebédünknél az étlapban 170 koronáért szereplő kaja ára 210 lett a blokkon. A forint-korona átváltása olyan 1-11 a korona javára, szóval kb 300 ftot nyertek ezzel, nem ver minket földhöz, de furcsa, mindenképp furcsa. És ez nem egyedi eset, így, vagy úgy, de szinte mindenhol bepróbálkoztak. Nem durván, nem erőszakosan, nem nagy összegekkel, épp csak annyira, hogy kicsit elfantáziáljon az ember az édesanyjukkal és "jóvan, borravaló, nem éri meg a veszekedést" címszóval kifizesse. A belváros a legprofibb, ott ezt legalizálták. Egyszerűen ráírják a blokkodra, hogy szervízdíj ennyi és ennyi. Ezt így még el is tudom fogadni, mert legalább tudod, hányadán állsz. 

Emlegettem a forint-korona átváltást, ezzel is volt egy jó esetünk. Egy internetes szállodavadász oldalon keresztül (a booking.com volt na, úgyse fizetnek a reklámért...) foglaltuk a szállásunkat, ahogy az oldalon meg volt adva, okosan, euróért. Volt némi bonyodalom az utalás körül, de végül hurrá, elment az euró. Erre írnak ám hamarost egy e-mailt a szállodából, hogyhát, ez oké, de azért a becsekkolásnál majd adjunk még 70 koronát, mert közben változott az árfolyam. Ez ugye nincs 800 hufi, szóval megint csak nem az ingerküszöb feletti összeg, úgyhogy írtunk nekik, hogy hát, ha euróban van megadva az ár, akkor nem illene ezen böfögniük, de egye fene. Aztán rájuk hagytuk. De azért ugye...fura. 

Viszont, asszem volt egy végső pont mindkettőnknél az utolsó nap, amikor úgy voltunk, hogy a következő bármilyennemű pénzkiadásnál úgy rúgjuk bokán a csehet, ha bepróbálkozik, hogy az unokája is sánta lesz. Egyikünk sem az a garast a fogához verő típus (szoktunk is néha nézni okosan hónap végén), de azért ami sok, az...szóval, ez egy hivatalos pénzváltó volt. Nem tudom, mi számít hivatalosnak pontosan, de nem ez az utcai sunyi, hanem rendesen tábla, hogy "cséndzs", meg üvegablak, meg nyakkendős okos. Odatolunk az ürge orra alá egy húszeuróst, erre beírja a kis számológépébe, hogy 320 koronát ad érte. Na, adok egy kis segédletet. Egy euró 270-300 ft. A csehek alapból is ritka gyengén váltják az eurót, olyan 25 korona körül, tehát kb 260 forintért. De a kedves fiatalember ajánlata szerint nagyjából 160 forintot ért volna eurónk darabja. Otthagytuk, nyilván, de nem hagyott nyugodni a dolog, visszamentem és megkérdeztem a palit, hogy most mondja már meg, mennyiért váltja a pénzt? Erre megmérgesedett (gondolom rájött, hogy hoppá van), elfelejtett angolul és mutogatta az árfolyamtáblát. Azon az állt, hogy 25 ért veszik az eurót. Tehát még így is legalább 150 koronával kellett volna többet ajánlania...Hát, meg kellet már kérdeznem, akkor ezt akkor hogy számolta ki az előbb... Erre valamit csehül mérgelődött, én meg kiröhögtem és otthagytam. Hát, ennyi, a csehekről. De mondom, ezt leszámítva, vagy még ezzel együtt is megéri. És nem lehet általánosítani sem, bizonyára. Prága szép, a többi meg le van ejtve.

Viszont, ezt meg kell mutatnom. Híres a cseh abszint, hát hoztam haza egy flaskával. Holnap lesz nálam egy kisebb ünneplés, majd ott megkóstáljuk. De ez már csak az üvegért is megérte...

  

Hogy csesszük fel a magyarok agyát? Angolul.

Szia nép! Szembetalálkoztam a minap egy okosságos weboldallal, az a neve, hogy Matador Network. Ez amolyan utazgatós, világról képet adós, mindenkit szeretős, kultúrákat megismertetős, világcsavargós oldal. Elég sokan posztolnak ki az oldalra blogbejegyzéseket utazásaikról, élményeikről éééésss...rájöttem, hogy elég sok nemzet fia írt már "how to piss of a..."- azaz "hogy csesszük fel az agyát a..." című bejegyzést. Van szó arról, mi bolondítja fel zimbabwe népét, vagy a franciákat, mit kérdezzünk a némettől, ha káromkodást akarunk hallani, vagy a csehtől. Ja igen, így is került elém az oldal, Zasszony küldte át, mert épp Prágába készülünk. 

Na.

Bennem meg felhorgadt a szittya vér, hogy mondom nehommán a magyarokró ne legyen illen!! Hát írtam egyet. Az irománnyal egy baj volt, hogy az oldal angol, ezért angolul írtam meg. Az angollal úgy vagyok, hogy szerintem bárki tudja szépen beszélni, de pontosan senki, szóval eltársalgok én gond nélkül ángliusul, de a nyelvtan az ittott lukas. Ez elmegy a mindennapi életben, de mondom ha blog, legyen kövér. Elküldtem nekik az irományt, és az egyik szerkesztő-ezúton is köszönet neki- kijavította, letisztázta a szöveget. A letisztázást mondjuk elég bőségesen tette, úgyhogy nagyjából mentessé vált a Thorium blogos stílustól, viszont nyelvtanilag igenszép lett, szóval ebből a szempontból közösnek tartom az irományt, és én már bele nem nyúlok mégegyszer, feneotteszi. Mindenesetre kint van az oldalon, olvashatjátok itt:

http://matadornetwork.com/community/Thorium/13/

Illetve ha minden igaz, nemsokára kiposztolják a fészbuk oldalukra , meg a twitterre is.

Úgyhogy. Egyetek gulást!

A Festő-Saga

Elő-szó. Nem tudtam, lesz-e kedvem blogot írni, vagy illik-e most efféle témákkal foglalkoznom, de rájöttem, hogy ez mentegetőzés. Az élet nem áll meg, kedvem van, írok. Jobb ez így mindenkinek.

Na.

Van egy komám nekem, a Festő. Ez mondjuk-mily meglepő-nem az anyakönyvi neve, azért hívják így sokan, mert-mily meglepő- festő a szakmája. Én speciel a keresztnevén szólítom, de ebben a sagában maradjon csak Festő. A pali úgy a huszas közepe felé jár és a neve ellenére állítom, hogy festőként dolgozott a legkevesebbet. Mióta én ismerem, volt már minden, épp csak akasztott ember nem, egyszer még főiskolás is. Ami érdekessé teszi a Festőt, meg a munkahelyeit, hogy emberünk, amellett, hogy szerintem alapvetően egy intelligens és szerethető ember, nagyjából egy kiképzés alatt álló viking berserker fejével rendelkezik, ami ellentmondásokhoz vezethet. Engedelmetekkel, és az övével, íme egy kép róla, hogy értsétek, miről van szó:

Az utóbbi időben továbbá hallottam tőle olyan és annyi munkahelyi sztorit, ami bőven megér egy bejegyzést. 

 Media Marktos korából (igen, az is volt) származik az egyik kedvencem. Ácsorog az emberünk békésen a kisgéposztályon, a piros mediás pólóban. Valaki megkopogtatja hátulról a vállát, ő mondja neki, hogy pillanat, meg hogy tessék. A kuncsaft nekiáll elregélni, hogy villanyborotva érdekelné, Festő közben szembefordul vele. A potenciális vevő gondolkodik egy sort, majd így szól:

-Aztán lehet, hogy inkább másvalakit kellene megkérdeznem....

A jóember ezután, de nem ezért, úgy fél éve, elment ellenőrnek a volánhoz. Ez aztán ugye kifogyhatatlan sztoriforrás. Aszongya: kezdőként az érzelmi hullámzás mindkét végletét megélte. Az első büntetésnél majdnem rosszabbul érezte magát, mint a jegytelen utas. A másik véglet meg az volt, mikor kiborult. Felszáll a buszra, regöli, hogy jegyeketbérleteket. Középtájon egy focista jellegű nyikhaj az orra alá tolja az államkincstár által, sportolópalántáknak kiállított, viszont egy éve lejárt szabadjegyét. Hosszas magyarázkodás kezdődik, mely nagyjából abból áll, hogy a focista bizonygatja, hogy ez a jegy érvényes, Festő meg hogy nem, mert lejárt, tehát legfeljebb érvényes volt. A nyikhaj nem enged a huszonegyből, Festőnek meg rossz napja van és úgy érzi, egyre rosszabb lesz. Ötödszörre állnak neki a taposómalom jellegű "-de ez érvényes -hogyan lehetne, ha lejárt" párbeszédnek, mikor szakad a cérna. Festő kiborul és a kedves utazóközönség csodálatára leordítja a futballista fejét, majd a következő megállónál lependeríti a buszról. Vesz egy nagy levegőt és folytatja az ellenőrzést. A busz végében, holtrasápadva ül egy nyüzüge kölök, Festő nem érti, mi baja, de összeszedve maradék udvariasságát neki is mondja, hogy jegyeketbérleteket. A srác még fehérebb lesz, kotorászik egy darabig a zsebében, majd remegő kezekkel főhősünk elé tartja az államkincstár által, sportolópalántáknak kiállított szabadjegyét...

De, meséli, vannak rafináltabb csalók is. Volt egy ürge, aki vagy két hétig folyamatosan egy tízezressel akart fizetni a buszon felszálláskor. A jegy valami háromszáz forint, a sofőrnek meg nem volt ennyi aprója, hát mindig mondta neki, hogy "na jóvan, mennyé, legközelebb hozz aprót!". Aztán idővel leesett neki a tantusz, hogy hát őt itt palira veszik. Jön ám legközelebb az ürge, már csak úgy megszokásból meglebbenti a tízezrest és indul hátra. "Pillanat!"-mondja a sofőr, majd kiállít az embernek egy jegyet, elveszi a tízezrest, beteszi a kasszába. "Tessék komám, a visszajáró!"-mondja a trógernek, ezután benyúl az ülés alá és kivesz egy körülbelül focilabda nagyságú ámde tízszer akkora súlyú zacskót, benne az előre kiszámolt 9700 forintnyi, tételét tekintve huszasokból, ötvenesekből, százasokból és kétszázasokból álló visszajáróval és elégedett vigyorral a pacák kezébe nyomja.

Ha már pénzezünk: kevésbbé mulatságos, de tanulságos: elhagyott egyszer valaki egy nagy bőrtáskát a buszon. A sofőr meg fogja, bele se néz, reflexből beteszi az ülés mellé, hogy majd keresi valaki. Jön is az ember egy óra múlva, vörös fejjel, remegő kezekkel, hogy megvan, ugye megvan??? A sofőr odaadja az idegzsábának a táskát, az feltépi és meredten néz bele, mintha számolna valamit. Aztán láthatólag megnyugszik, visszanyeri eredeti színét, mosoly és veríték ül az arcára. Kiemel a táskából egy húszezrest és a megrökönyödött vezető kezébe nyomja. "Köszönöm uram. Amúgy hat misi van benne, úgy látom hiánytalanul..."

Ja, a Festő, meg a viking fej. Aszongya, egyszer száll fel a buszra, mondja, hogy jegyeketbérleteket. Adja is mindenki okosan, csak a hátsó padon ül egy jóember elgondolkodva. Festő bevillantja neki az igazolványt, mondja, hogy jegyeketbérleteket. Az ember meg ránéz, előveszi a jegyét, odaadja, és azt mondja: "Ja, ne haragudjon, azt hittem poénkodik. Nem gondoltam, hogy ilyenek is mehetnek ellenőrnek..."

És zárszóként. Állítja az emberünk, hogy kezd túlzottan ráállni az agya az ellenőrködésre. Valami lehet benne. Ülünk a törzsmulatónkban, vagy nem, én akkor nem is voltam ott, fene tudja, na lényeg a lényeg, bejön egy jókiállású bakfis, bulira kiöltözve aligruhában, harci színekre kikenve, Festő meg azt mondja: /Elnézést, idézet következik/:

 "Na, ez már baj. Nem az volt az első gondolatom, hogy úgy megdugnám, hogy O lába lenne két hétig, hanem hogy minek jár bulizni, ha jegyre sincs pénze...tegnap büntettem meg!"