Olyanformán vagyok, tudjátok, a technikai újításokkal, mint a székely ember a gőzgéppel, hogy értem én, de mi hajtsa? Szóval, valahogy, ha bekerül egy új elektronikus akármi a piacra, akkor általában akkor és csak akkor veszem használatba, ha valaki szánt szándékkal a kezembe nyomja. Ilyeténképp mindig le vagyok maradva pár évvel az aktuális technikától. Emlékszem még a haverok kaján vigyorból erőltetetten simára igazított arcára, mikor 2005 körül valamelyiküknél megláttam egy pendrájvot, és megkérdeztem, hogy ammegmifene? Nem mondom, hogy síkhülye vagyok a témához, de bármely ellenvéleménynek is teret adok. Viszont erősebb az érdeklődéshiány. És egy új kalapácsot nehezebb elveszteni, mint egy új telefont.
Így alakulhatott a következő is: Úgy hat éve megjelent az általam vezetett személygépjárműben, azon bizonyos Opelben egy memóriakártya. Nem mondom, hogy odakerült, mert egyszercsak ott volt, lőn és vala. Nem tudom, hogyan és honnan, de ott figyelt. Namost, a fentiekben írtaknak megfelelően én ezt a cuccot bevágtam a rendeltetésével ellentéten aprópénz, blokk, és egyéb cseprő dolgok tárolására használt hamutartóba. És azóta is ott pihengetett, egészen a múlt hétig. Akkor ugyanis volt egy ritka laza napom a cégnél. És hogy, hogy nem, eszembe jutott ez a holmi. Hinnye, mondom, nézzük meg, mit tud! Fogtam magam, és elvonultam a műhelybe.
Ennek a műhelynek szentelnem kell pár sort, a teljes megértés végett. Ez egy viszonylag nagy alapterületű sufni, amiben a szerszámokat tároljuk, illetve munkaasztallal és néhány okos géppel vagyon felszerelve. A cégem többi munkatársai, akik nem én vagyok, tehát a "többiek", ezt a helyet egy egyszerű ok-okozati összefüggés miatt kerülik. Ez pediglen a következő: 1: Az ott lévő dolgok egy része, mint a flex, vagy a fejsze ijesztő. 2: Ami nem ijesztő (csavarhúzó, fogó) annak többnyire nem érthető a működése. 3: Ami nem ijesztő és érthető is a működése, azt úgyse találnák meg. 4: Mivel úgyse találják meg, vagy ijesztő, vagy nem érthető a működése, és általában úgyis a Dániel szereli meg a dolgokat, egyszerűbb, ha szólunk neki.
Végkövetkeztetés: a műhely gyakorlatilag az én külön szentélyem, bármikor, ha épp nincs dolgom, elvonulhatok ide anélkül, hogy bárki más betévedne. (Ez azon esetek egyike, mikor kifejezetten örülök, hogy a főnökeim nem sprehenzi ungáris, illetve hogy a google- fordító magyar-német fordítás esetén egy erős zagyvalékot ad vissza. Úgyhogy a műhely meg is marad annak, ami.)
Tehát, elvonultam a műhelybe, széjjelborítottam a telefonomat. A memóriakártyára az volt ráírva, hogy nokia, meg a telefonomra is, hát mondom csak össze lehet hozni őket. Ha nem megy, legfeljebb rásegítek hegesztővel. (Jó, ez vicc volt, ennyire nem gáz a helyzet.) Miután párszor majdnem eltörtem, végre belekerült a gépezetbe a kártya, és lőn. Nézegetem a kijelzőt, hát azt mondja, a 2 gigabájtból 1,7 szabad. Mondok, akkor ezen van valami. Nos, volt is. Pár fájl, ami valószínűleg egy a telefonom által használhatatlan program része, némi zene, és jópár fotó. Sem a fotókat nem láttam soha, sem az ember nem ugrott be róla, akihez köthetném őket. Úgyhogy továbbra is rejtély, kié lehetett a cucc. Mindenesetre, a képek, amik feltehetőleg egy nyaraláson készültek, 2008-ban, egész szépek. Kifejezetten szépek. Egyik-másik már-már művészi, főleg ha egy telefonnal csinálták őket. Nos, úgy gondoltam, megérdemlik, hogy közzé tegyem őket. És a gondolatból tett lőn, tessék, a fotók.
Utóirat: Ha valaki valamely valószínűtlen véletlen folytán felismerné a saját fotóit, remélem nem haragszik, hogy közzétettem őket.
Utóirat#2: Ez esetben természetesen hajlandó vagyok ingyen és bérmentve visszaszolgáltatni a memóriakártyát, ha így hat év távlatából igényt tart rá.
Utóirat#3: Amennyiben megmondja az illető, milyen zenei stílust kedvel, illetve kedvelt akkoriban:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése