Valamikor, úgy november vége felé, üldögélünk a Festővel, meg a Festőné Julaccsal a kedvenc lebujunkban, sörözgetünk és beszélgetünk, ahogy ilyenkor szoktunk, amúgy random és szabadon minden kisebb-nagyobb hülyeségről, ami eszünkbe jut. Valahogy így terelődik a szó a Minecraft nevű számítógépjátékra. Hallottam már róla eztazt, mondja is a Festő, hogy ő tolja egy ideje, meg hogy igen szereti és próbáljam ki, amúgy is kreatív embereknek való. (Köszi:)). Mondja aztán, hogy amúgy rá lehet szokni, de ilyesmit mond ugye az ember pár sör után. Úgy egy hét múlva aztán azon kapom magam, hogy masszívan, durván és ijesztően játékfüggő vagyok.
A Májnkráft a svéd Markus "Notch" Persson
kreálmánya, egy úgynevezett "sandbox" típusú játék, szóval nincs kimondott és konkrét célja a játékmenetnek, az emberfia csak úgy lődörög, építkezik, kreatívkodik. Van benne "végjáték", de az majdnem másodlagos, alapvetően nem arról szól. Kap a játékos egy kis nyomi karaktert, (ő az itt jobbra,) meg egy világot, ahol minden, de minden kockákból áll, a föld, a fák, a víz, még a Nap is. A játék grafikája ebből kifolyólag nagyjából olyan, mint gyermekkorunk legelső tetriszéé. Két "játékmódja" létezik: a kreatív, ahol a kis nyomi karakterünk nincs kitéve a májnkráft világában rejtező veszélyeknek és végtelen és mindenféle nyersanyagforrással rendelkezik, illetve a túlélő, ahol bizony ha kell valami, azt el kell menni megkeresni, vagy meg kell tanulni megtermelni. Aztán lehet benne éhen halni, leesni, megégni, arról nem is beszélve, hogy a nappal még oké, de éjszaka előjönnek a szörnyek. Persze, ezt a módit kezdtem el, mondván, izgalmasabb.
Hogy egy kicsit vissza, illetve elkanyarodjak, az, hogy májnkráfter lettem, azért volt újdonság, mert nem vagyok egy tipikus "gamer". Kiskamasz koromban, nagyjából abban az időszakban, mikor még az is újdonság volt, hogy van otthon számítógépünk, volt egy-két év, amikor napi szinten nyomtam a pc-játékokat, utána elmúlt. Azóta ritka, hogy leüljek játszani a gép elé és még ennél is ritkább, hogy ezt célzatosan tegyen, tehát ne szimpla holtidőkitöltésnek.
Namost, mi más a májnkráftban? Hát kérem, a májnkráft végtelen. Minden játékban többé-kevésbbé keretek közé vagy szorítva. Meg van szabva, hogy merre menj, mit csinálj, van vége, vagy széle a pályának, egy dolgot csak egy, esetleg kétféleképpen tudsz megoldani. A májnkráft szakított mindezzel, egy teljes, komplett világot kapsz, erdővel, mezővel, fűvel fával, hegyekkel, tengerekkel, bányákkal, birkával, malaccal, virággal, satöbbi. És mehetsz, amerre látsz, ameddig látsz. Leáshatsz a föld alá, felmászhatsz a legmagasabb hegycsúcsra, áthajózhatsz a tengeren, ahol újabb szárazföld vár, meg...meg minden, no. A maga kockás módján még szép is. Aztán, tennivaló is van, amihez épp kedved, vagy amire épp szükséged van, termeszthetsz növényeket, tenyészthetsz állatokat, bányászhatsz nyersanyagot, amiből aztán készíthetsz szerszámokat, amivel újabb nyersanyagokat szerezhetsz, amiből újabb tárgyakat készíthetsz, szóval a lehetőségeid is -szinte-végtelenek.
Nem is egyszerű egyébként átlátni a dolgot, teljes májnkráft-lexikonok vannak a neten, amiket folyamatosan bújtam a játék mellett, hogy eligazodjak. Aztán, -kreatív módban mindenképp-van némi izgalom is, mindig akad, aki el akar tenni láb alól. Ezt a fickót itt, a csontvázíjászt, na őt utáltam a legjobban. Tehát, a májnkráftban kapsz egy teljes világot, ami csak a tiéd és amivel azt csinálsz, amit akarsz, ahogy akarod, ha elég rátermett vagy.
A Májnkráft a svéd Markus "Notch" Persson kreálmánya, egy úgynevezett "sandbox" típusú játék, szóval nincs kimondott és konkrét célja a játékmenetnek, az emberfia csak úgy lődörög, építkezik, kreatívkodik. Van benne "végjáték", de az majdnem másodlagos, alapvetően nem arról szól. Kap a játékos egy kis nyomi karaktert, (ő az itt jobbra,) meg egy világot, ahol minden, de minden kockákból áll, a föld, a fák, a víz, még a Nap is. A játék grafikája ebből kifolyólag nagyjából olyan, mint gyermekkorunk legelső tetriszéé. Két "játékmódja" létezik: a kreatív, ahol a kis nyomi karakterünk nincs kitéve a májnkráft világában rejtező veszélyeknek és végtelen és mindenféle nyersanyagforrással rendelkezik, illetve a túlélő, ahol bizony ha kell valami, azt el kell menni megkeresni, vagy meg kell tanulni megtermelni. Aztán lehet benne éhen halni, leesni, megégni, arról nem is beszélve, hogy a nappal még oké, de éjszaka előjönnek a szörnyek. Persze, ezt a módit kezdtem el, mondván, izgalmasabb.
Hogy egy kicsit vissza, illetve elkanyarodjak, az, hogy májnkráfter lettem, azért volt újdonság, mert nem vagyok egy tipikus "gamer". Kiskamasz koromban, nagyjából abban az időszakban, mikor még az is újdonság volt, hogy van otthon számítógépünk, volt egy-két év, amikor napi szinten nyomtam a pc-játékokat, utána elmúlt. Azóta ritka, hogy leüljek játszani a gép elé és még ennél is ritkább, hogy ezt célzatosan tegyen, tehát ne szimpla holtidőkitöltésnek.
Namost, mi más a májnkráftban? Hát kérem, a májnkráft végtelen. Minden játékban többé-kevésbbé keretek közé vagy szorítva. Meg van szabva, hogy merre menj, mit csinálj, van vége, vagy széle a pályának, egy dolgot csak egy, esetleg kétféleképpen tudsz megoldani. A májnkráft szakított mindezzel, egy teljes, komplett világot kapsz, erdővel, mezővel, fűvel fával, hegyekkel, tengerekkel, bányákkal, birkával, malaccal, virággal, satöbbi. És mehetsz, amerre látsz, ameddig látsz. Leáshatsz a föld alá, felmászhatsz a legmagasabb hegycsúcsra, áthajózhatsz a tengeren, ahol újabb szárazföld vár, meg...meg minden, no. A maga kockás módján még szép is. Aztán, tennivaló is van, amihez épp kedved, vagy amire épp szükséged van, termeszthetsz növényeket, tenyészthetsz állatokat, bányászhatsz nyersanyagot, amiből aztán készíthetsz szerszámokat, amivel újabb nyersanyagokat szerezhetsz, amiből újabb tárgyakat készíthetsz, szóval a lehetőségeid is -szinte-végtelenek.
Nem is egyszerű egyébként átlátni a dolgot, teljes májnkráft-lexikonok vannak a neten, amiket folyamatosan bújtam a játék mellett, hogy eligazodjak. Aztán, -kreatív módban mindenképp-van némi izgalom is, mindig akad, aki el akar tenni láb alól. Ezt a fickót itt, a csontvázíjászt, na őt utáltam a legjobban. Tehát, a májnkráftban kapsz egy teljes világot, ami csak a tiéd és amivel azt csinálsz, amit akarsz, ahogy akarod, ha elég rátermett vagy.
Summa summárum, hogy a rontáshozót, a Festőt idézzem, seperc alatt "beszippantott" a májnkráft világa. De olyan szinten, hogy úgy éreztem, ez már feszegeti a noooormális határát, ha ugyan túl nincs rajta. Kezdett zavarni, hogy azon kapom magam, munka közben az jár a fejemben, mit hogyan kellene kiépíteni a játékban és alig várom, hogy hazaérjek, aztán a Zasszonynak egy amolyan rutinpuszi, meg egy gyors kutya-fejbúbolás után már a gép előtt meresztem a scheggem és építek és bányászok és alkotok és szerelek. És nem azért hagyom abba, mert megunom, hanem mert "most már muszáj", mert ideje aludni, vagy mert úgy érzem, hogy ha tovább folytatom, az a világgal való kapcsolatom rovására megy. Vagy amikor a való életben ránézve valamire elkezdek kockákat látni. Ezúton szeretném megköszönni Zasszonynak a derűs és elfogadó hozzáállását, azt szokta mondani: engem nem zavar, ha te ettől jól érzed magad. Nade, nem éreztem jól magam, kifejezetten úgy tűnt, minta a rabja lennék valaminek. Mint egy kábítószar. Na jó, nem dramatizálom túl, de: ismeritek azt az érzést, mikor egy átmulatott este vége felé bandzsán néztek az "utolsó" korsó sörre, amit a haver letett elétek, hogy "nadjere mégehsztmehisszuk asztmenünk" és arra gondoltok, hogy "ha ezt most leburítom, akkor hányok. De csak nem hagyom itt...." Na, ez is ilyen.
December vége felé úgy döntöttem, elég volt. Hazamegyek, letörlöm a p*csába a gépről az egészet. Teszem hozzá, addigra kicsit nyugvópontra jutottam, kiépítettem mindent, amit nagyon akartam, de még volt bennem kíváncsiság bőven. Végül is, nem kellett törölni, azok hozták a megváltást, akik a rontást is, a Festő, meg a Julacs. Ha nem is készakarva. Megmutatták ugyanis , hogy egy kis csalással át tudok váltani játékmenet közben kreatív módba. Innentől úr, sőt, isten, sőt, Chuck Norris lettem a májnkráftban. Egy intéssel varázsoltam magamnak kerteket, a felhők között száguldva gyönyörködtem a tájban, lávában fürdőztem, elmentem a föld középpontjába, péklapáttal vertem tarkón az ellent és a zsebemből halásztam elő a gyémántot. Persze, ha már tudtam, hogy megtehetem, nem kínlódtam a szokásos módszerekkel. Ennek az lett a vége, hogy kábé három nap alatt felfedeztem mindent, ami érdekel, megcsináltam mindent, amit akartam, agyonvágtam a főellenfelet és...
és ennyi, elveszett a játék varázsa. Rendben is van ez így.
Leálltam, tiszta vagyok és egészséges, kiszabadultam a Minecraftból.
Hurrá! :)
No azért, utolsó szösszenetnek, még megmutatom nektek a kis levegőbe épített birodalmamat. Ím:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése