2014. december 19., péntek

Felszántom a császár udvarát! (Vol.3)



No kedveseim, tisztelt feleim, testvérkéim a zűrben, uraim és vaskohászok. Eltartott egy darabig, de igen, szakadjon meg, megcsináltam!

Ebből most pont nem értett senki semmit, igaz? Akkor elmagyarázom, tessék figyelni. Volt egy körülbelüli kitűzésem munkaügyben. Jó, egy elég konkrét kitűzésem. Egy amolyan "akkor is, b*meg" jellegű.  Tehát: állatokkal dolgozni, elfogadható (jó) fizetésért és nem az utolsó láncszemnek lenni a sorban, (egy diplomával az agyamban). A "Felszántom a császár udvarát" és a "Felszántom a császár udvarát, Vol2" című bejegyzésekben már volt szó ilyesmiről, úgy két évvel ezelőtt. Ezért a cím, meg a Vol 3: 3. fejezet. Értem? Mert most is erről van szó. A "Felszántom a császár udvarát" egyébként egy monarhia-korabeli magyar népdal, utalván ezzel Bécs városára. A cím végén a felkiáltójel meg azért, mert most össze is jött. 


Szóval. Elgondolkodtam egy pillanatra, hogy az örömöm világgá kürtölése nagyképűség-e. De asszem a blogba belefér. Végülis még mindig random témájú az oldal. Mondjuk eszembe jutott a helyzetről egy vicc. Valahogy így van: Egy Isten háta mögötti, másodrendű főút melletti falucskában, a templomban épp a gyertyákat oltogatja a pap, mikor belép egy jól szituált, hatvanas évei közepén járó úr. -Atyám, gyónnivalóm van-mondja. Beülnek a gyóntatószékbe,-Gyónd meg bűneidet, fiam!-így a pap. -Atyám, jöttem a főúton az autómmal. Egyszer csak megpillantottam két stoppost: két gyönyörű egyetemista lány volt. Felvettem őket, megkértek, vinném el a következő városig kettőjüket. Ez nagy kerülő volt, de megtettem nekik. A város határában kiraktam őket. Szerették volna meghálálni a szívességet, de nem volt náluk egy fitying sem. Felajánlották hát a bájaikat. Atyám, hatvanöt éves vagyok. Magamévá tettem mindkettőt, kétszer. -Ez fiam, nagy bűn. Vezekelned kell.-válaszol a pap. Mondj el tíz Miatyánkot és tizenöt Üdvözlégyet!- Sajnálom atyám, nem tudom hogy kell.-Nem tudod? Hát milyen keresztény vagy te?-Én atyám, nem vagyok keresztény.-Akkor miért mesélted ezt el nekem?
.
.
.
-Azért, mert mindenkinek elmesélem!! 

Hogy ezen a kérdésen is túljutottunk, elmondom a frankót. Szerveződik egy ideje, úgyhogy az infó nem teljesen friss, de ma lett teljes formájában végleges és biztos. Sok minden alakult az elmúlt időszakban, ezért is volt csend a blogon. Tehát:  január 19-én kezdek a TierQuarTier-ben, ami Bécs frissen kiépített, városi fenntartású állatmenhelye, gyakorlatilag "A" bécsi menhely, korrekt fizetéssel, állatgondozó-csoportvezetőként, a kutyás részleg kisfőnökeként. 

Félreértés ne essék, nem én leszek egyből az Atyaúristen, ugyanúgy megragadom majd a lapát nyelét, de én fogom össze a kutyákok, meg a velük dolgozó emberek dolgait. Ezzel pont boldog vagyok. 
Pont.

.

Tehát, január közepe. Most kecót vadászok, magamnak és Kutya Úrnak, illetve varrom el a szálakat az eddigi dolgaimmal kapcsolatban. Igen, felhagytam/felhagyok az Állatvédők Vasi Egyesületének vezetésével. Kicsit talán ellentmondásos lehet a két dolog, úgyértem, hogy megyek kutyálkodni, közben meg lepattanok az állatvédő egyesületből, nem is magyaráznám túl, elégedjetek meg azzal az egyszerű mondattal, hogy így érzem helyénvalónak.

És nem betojni, Bécs nem a világ vége. Sőt. Közelebb van, mint az eddigi sógor lakhelyem és továbbra is meglehetősen sűrűn elő fogok fordulni Agyarföldön. Akinek kellek, ezután is megtalál, aki kell, azt ezután is megtalálom.

Áldásbékesség.



3 megjegyzés:

  1. Szia Dániel!
    Írtam Neked "private fakebokk" - ra.
    Ha lenne olyanod fb - n, akkor "követem", vagyis követném, azaz követnélek, kérlekalássan. De sajna nincs olyanod. Nem - e lehetne - e, hogy legyen? Nem akarok lemaradni "semmidről"! Mármint az irományaidról. Függővé tettek.
    Zs.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zs,

    először is köszönöm:) Sajna a facebookom helyett valószínűleg máséra írtál, hozzám nem jött üzenet. Nem, az "egyéb" mappában sincs. Magát a blogot tudod egyébként követni, bejelentkezel valamelyik, lehetőleg gmailes emailfiókoddal és ráböksz a követés gombra. Ez esetben értesítést kapsz, ha új bejegyzés kerül fel.

    VálaszTörlés
  3. No jól van, meglett azért az az üzenet...csak elbújt kicsit. :)

    VálaszTörlés