Jihad

Ezt a bejegyzést természetesen a Charlie Hebdo ügy ihlette. Tudom, tudom, ez a sokadik. Gyakorlatilag mióta múlt hét szerdán Párizsban a Charlie Hebdo című vicclapot kiadó szerkesztőségbe betört és ott tucatnyi ember lemészárolt egy muszlim testvérpár, minden blogger, aki nem turkálóban vett és felújított ruhákról, vagy házi készítésű ékszerekről ír tematikusan , kitárgyalta ezt az esetet és elmondta az okosságait. Nem a sorba szeretnék beállni, csak a véleményemet elmondani, amúgy Thorium módra, megforgatva ezt az érmét, kicsit megnézve mindkét (három? négy?) oldalát, melyik csillog szebben. Hátha ad valami pluszt. Meg mert böki az oldalamat egy ideje a kérdés, valahol ki kell jöjjön.

 Szóval a vélemény legyen inkább a tiétek, én kérdezek.

forrás: www.theblaze.com

1. 

No, kezdjük az elején, aztán bontjuk, ami a fejemben van. A jihad. Vagy dzsihad. Vagy dzsihád. Vagy eredeti írásmódban:    جهاد  

A szerkesztőségbeli és az utána lévő napokban következő lövöldözés és gyilkolászás a jihad jegyében folyt. És ebben a kifejezésben az a jó, hogy a kutya se tudja, mit jelent. Még a muszlimok sem. Pontosabban, mindegyikük tudni véli, de mindig van közöttük, aki mást mond. A jihad-most már maradok ennél az angolosított írásmódnál- Mohamed prófétánál jelenik meg először. Általánosan elfogadott jelentése az Allah útján való küzdelem, törekvés. Értem?

És akkor essünk neki, csapjunk oda. Vagy ne? Mert ugye ez a kifejezés bizonyos értelmezésekben arra szólít, hogy b*sszunk oda mindenkinek, aki nem muszlim. Megint más átiratban arra hív fel, hogy védjünk meg mindent, ami muszlim, de ne erőltessük rá senkire, aki nem az. Megint másképp arra szólít, hogy tegyünk már rendet a saját portánkon, fejünkben, lelkünkben és legyünk jó muszlimok. Jó emberek. Igaz emberek.

(Az 1. rész margójára. Nem tudom, mit akart Mohamed. Remélem az utolsó kitételt. )

2.

Ha felületesen is, de ismertem pár muzulmán srácot. Közülük az egyik legmeghatározóbb élmény a Shamil volt, róla többször írtam már itt. Ő egy csecsen ürge és az első sógor munkahelyemnek, az Animal Spiritnek volt olyan, hm....hogy is mondjam, szürkemunkása. Szóval nem kifejezetten illegálisan volt ott, de azért rácsapott volna az adóhatóság a főnökember mancsára, ha mindennek pontosan utánanéz. Elsőre nem bíztam az emberben. Olyan tipikus ikertoronyrobbogató feje van. Aztán ismerkedtünk, beszélgettünk, sokmindenről. Utána se bíztam volna rá a számolatlan pénzt, de jó viszony alakult ki köztünk. Haverok lettünk, na. 

Shamil ébresztett rá, hogy a muzulmánok nem veszik viccnek a muzulmánságot. A mi kultúránkban ugye, amit nagy vonalakban kereszténynek írnak le, ténylegesen keresztények lenni ilyen "jóvanfiam" jellegű dolog. Ha akarod csinálod, ha nem akarod, nem. Elmész misére vasárnap, azt beülsz a haverokkal utána kocsmába, meg a nagycsaláddal ebédelni. Kisfalumban például így csinálják a templomos lovagok. 

Namost, a Shamiloknak ez szerves része az életüknek, amolyan velük született dolog. Nem "kell" vagy "nem kell", hanem "van", "ha" és "de" nélkül. 

És volt egy eset, ami ezt igen szépen elmagyarázta nekem. Shamil egy link. Nem nagyon, épp csak az a fajta ember, aki nem lép ki könnyen a komfortzónájából. Szóval, mindig lehetett rá számítani, ha épp ráért, mindent megcsinált, ha épp olyanja volt és mindig betartotta a munkaidőt, ha nem esett egybe mással. Nade. Jött a ramadán. Ez a muszlimoknál egy nagy ünnep, kb egy hétig tart, és a Korán előírása szerint muszlim ember ramadánkor pirkadattól napnyugtáig  nem vehet magához se ételt, se italt(!). Naplemente után mindent lehet, de addig egy morzsát vagy kortyot sem. És ez európai időszámítás szerint nyáron van. És a Shamilnak ramadánkor, a negyven fokos nyári melegben, mikor szénát gyűjtött a mezőn a segédletünkkel, könyörögtünk, hogy ha már nem iszik egész nap, legalább üljön le az árnyékba egy fél órára, mert megüti a guta és elviszi az ördög. 

És neki ebben nem volt linkség, meg tréfa, meg Shamilság. Nincs víz, nincs kaja, kész.

 Ez eleve fel sem merült, mint kérdés. 

(A 2. rész margójára. Shamilt azt hiszem az itt következő, nyers németből érzés után magyarra fordított mondta után kedveltem meg igazán. Épp vallási dolgokról beszélgettünk, és azt mondta: Dániel, tökmindegy, hogy Allahnak, vagy Jézusnak, vagy tudom én minek hívod, ha AZ a valami nincs a szívedben, minden disznóságra képes vagy.)

3.

Életemben nem jártam Franciaországban, hacsak azt nem vesszük, hogy párszor átrepültem fölötte. Nincs is fenn a bakancslistán, nem vonz különösebben se a kultúra, se a nyelv: nem eszem meg nyersen a hagymát, nem hordok micisapkát, és szeretem úgy ejteni az "R" hangot mint amikor száraz diófaágat törnek ketté. De találkoztam a muszlim-európai őőő...kérdéssel? problémával? akármivel, Bécsben. Harmadik-negyedik generációs muszlimok élnek a császárvárosban úgy, hogy az egy tömbben letelepedett párszáz török közt élik le az életüket, alig beszélik az ország nyelvét, letojják a kultúráját és egyáltalán, ők törökök, csak épp nem Törökországban. Ez persze nem általános, de sok ilyen akad. Érdekes dolog ellenben, hogy nem kevés, ellenben sok magyar él kint Bécsben és környékén. Amire a sógorok rácsodálkoznak, ha megemlítem. Mert mi nem tűnünk fel. Ebben nyilván több mint felerészben bent van az is, hogy a rasszunk és a kultúránk is hasonló. De-szerintem-benne van az is, hogy mi többnyire amolyan magányos farkasként kerülünk ki és tetszik, nem tetszik, asszimilálódunk valamennyire.

 Ezt most döntse el mindenki maga, hogy jó-e, vagy sem. 

(A 3. rész margójára. Többször kérdezték sógor ismerősök, nem akarom-e letenni az osztrák állampolgárságit. Két okból nem. Az első gyakorlati: amíg Sógoria és Agyarország is EU-s tagállam, nem járna különösebb előnyökkel. Egy-két extrém kivételtől eltekintve minden jogot élvezhetek, amit a Sógorok. A második lelki. Bár nem számítok a trianon miatt ordító, búzakalászba burkolt nagymagyarok közé, azért magyarnak születtem, erre büszke vagyok, magyarként élek, és úgy is temetnek majd el.)

4.

Száradjon el a muzulmán pokolban, aki bármilyen vallási okból embereket öl. Csak hogy félreértés ne essék, ezt gondolom. És az itt következő "DE" ennek fényében értendő, hogy de azért vannak átgondolandó dolgok.

A muzulmán vallásban mind az isten, Allah, mind az ő prófétájának képi ábrázolása tilos. A Charlie Hebdo vicclap ezt megtette, méghozzá elég gusztustalan formában. Had engedjem meg, még viccnek is durva volt Mohamedet pucsítópózban, segglukat villantva ábrázolni. Hosszú-hosszú éveken keresztül. Nem akarok erre korrekt hasonlatot írni, hogy mit kellene tenni a keresztény kultúrában, hogy hasonlóan essen. Talán nem is tudok. És nem is tudom elfogadni, ami történt. De az előzőekben leírtak fényében, ha muzulmánnak születek és kezembe fogom a Charlie Hebdot, azért én is megkérdeztem volna, hogy ezt ti most komolyan gondoljátok? 

(A 4. rész margójára. Én a büdös életbe' nem lennék se jó keresztény, se jó muzulmán. Nem hiszek a papnak gyónásban és megiszom a fröccsöt. Buddhistának se lennék jó, mert hülyén áll a narancs. Meg krisnásnak se, mert megeszem a döghúst és a házasság előtti candrálkodást is gyakorlom néha. Ettől függetlenül végig kell olvasnom egyszer a Bibliát és a Koránt is. Ez bezzeg fenn van a bakancslistán. Na, most kérdezek. Miért van az az érzésem, hogy az ilyen balhék mindig az ostobaságból fakadnak?

 Nem kell nyuszisimogató, szivárványfingó liberális hadvezérnek lenni, de had kérdezzek már emberek:

 basszátok meg, miért???  )

Nem, nem akadtam ki.

Az iróniában legalább hisztek?