Szóval, az úgy volt, hogy elmentünk színházba, igényesen. Illetve, Jóanyám igényesen, én meg felvettem egy farmerdzsekit. Hogy meg ne szólják a ház elejét. Makrancos Kata, Shakespeaere-ék Vilmosától. Egyszer már láttam valahol valamikor, vicces volt. Most a rendező: Alföldi Róbert. Ez mondjuk nálam nem sokat nyomot a latban. Mármint, ő erősen az előítéletem tárgya, mert csináljon akármit, nekem akkor is egy ócska kis hímringyó marad. Legalábbis így voltam vele. Aztán beültünk, hogy elvigyorgunk, meg idegesítjük a többi nézőt a csokipapírzörgéssel, meg megbámuljuk az előttünk ülő szép barna lányt (mármint Jóanyám nem), meg lehímringyózzuk az Alföldit.
Hát népek....na de, csak sorjában.
Vilmosunk Makrancos Katája egy vígjáték. Nagy vonalakban arról szól, hogy van egy testvérpár, két leány. A kisebbik bájos, csendes, aranyos. A nagyobbik amolyan igazi-elnézést a kifejezésért, nem saját kútfőből jön-emancipunci. Megmondja, mi nem tetszik, kiabál a férfiakkal, ha kiabálhatnékja van a férfiakkal, nem eszi meg a spenótot és egyáltalán, a Shakespeare korabeli felfogás alapján igen rossz feleségalapanyag. Jjja, lényeges: apuka kőgazdag. Innentől ugye számtalan kérő érkezik a húgra, de apuka addig nem adja, míg valaki a nagyobbat el nem viszi. Probléma és komédia. Vilmos fog egy rakat férfiembert, beleönti őket a sztoriba és úgy megkeveri az egészet, hogy az Benke Laci bácsinak is becsületére válna. Végül a Kata, a nagyobbik talál egy férfit, illetve egy férfi találja meg őt, akivel kicsit egymásba is szeretnek, aztán a bátor jelentkező annak rendje-módja szerint betöri. Mint mondtam ez egy komédia, azaz végigröhögöd az egészet, semmi erőszak, semmi brutalitás, kicsit itt szekálja férfiember a Katát, kicsit ott, aztán a végén tökéletes házaspár lesznek, boldogan, míg meg nem. Ez volt az eredeti.
A nők. Isten kedves tévedése, házisárkány, asszonypajtás, bárisnya, cicamica, satöbbi, széles spektrumon megnevezve és kezelve. Velünk vannak a kezdetektől, csak hogy a hímsoviniszta is kiszóljon egyet. Először ugye, ameddig az emberi emlékezet kiterjed, amolyan szülőgépek voltak. Aztán tulajdonná váltak. Aztán a lovagkorban felmagasztalták őket, de azért kuss volt. Aztán az újkorban jöttek a kékharisnya-mozgalmak, meg az emancipu...emancipáció és végül már majdnem egyenlőek lettek. Ami rendben van így. Mert abban a világban, ahol egy pár mindkét fele nyóccórát dolgozik és egyenlően építi a közös jövőt, ott tessék már mindent felezni. Mondjuk bizonyos szerepeket azért tartsunk meg, ha kérhetném, szóval a feministák még mindig a legboldogtalanabb lények a világon, egy bizonyos egészséges határt ne akarjunk átlépni. Értem ez alatt, hogy legyenek egyenlőek, de ne ugyanolyanok.
De addig mindenben benne vagyok.
Naszóval, aztán jön az Alföldirobika ezzel az új darabbal, antifeminista vígjáték, beülünk, vigyorgunk. Hááát, elég fura, gondolom az elején. Meztelen emberek vannak benne, meg káromkodás, vulgáris ez az én szép lelkemnek. Na jó nem, csak nincs helyén a vulgaritás, elcsépelt, ripacskodó. A történet követi Vilmosét. Kata megszerelmeseik, Katát elveszik és elkezdik viccesen igába hajtani. Aztán mondom, hülye ez a Robi, túlspirázza, mert-bár ez volt az eredetiben is-ahogy halad a történet, már hozzá tudnám vágni a csokipapírt az újdonsült férjhez. De a sztori megy az előre megírt vágányban, úgyhogy ráfogom arra, hogy szimplán vacak a darab. Mert mondom itt vigyorogni kellene, meg kacagni, meg röhögni, de egyre kevesebb kedvem van hozzá. Pfujrobi. Katát minden lehető módon porig alázzák, testileg-lelkileg összetörik. Gyakorlatilag. Elméletileg még mindig egy vígjátéknál tartunk, hát felhangzik a röhögés. Mert igazából csak az történik, ami az eredeti darabban, amit végignevettem, csak kicsit prózaibban. A zárójelenetben elmondja a monológot arról, hogy ő miért és hogyan fogadta el, mi egy jó és engedelmes nő dolga és ez miért jó neki. Közben könnyezik (A monológ is az eredeti). Aztán férjura parancsára szétdobja a lábát és az úr, bizonyítván ráhatóképességét a násznép előtt megdugja Katát. Itt már kifejezetten viszolygok. Nem baj, mondom, most jön a slusszpoén, a feloldás, a hepiend.
És lemegy a függöny.
És koppan a tantusz. Nincs slusszpoén, nincs vígjáték, nincs hepiend. Egy összetört nő van. Ugyanaz a shakespearei vígjáték, csak egész kicsit máshogy bemutatva dráma lesz. És ez csak így a végén. Nekem legalábbis. Vannak, akiknek akkor sem, nem is kevesen, a mögöttem lévő sor még most is röhög. Nem esett le. Sokaknak nem.
"Enyhe" döbbenet, hogy na ilyet még nem láttam.
Kedves Alföldirobi, akkor is egy kis hímringyó vagy.
De nagyot nőttél a szememben.
Gratulálok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése