Pofagyalu

Az itt következőekben azt fogom leírni, hogyan kell cserélni, illetve karban tartani egy motorkerékpár elektromos rendszerét. Mindezt azért, mert hasznos és fontos információ. Első körben levesszük a gyújtást, és típustól függően a jobb, vagy a bal oldalon leszereljük a burkolatot. Vigyázzunk rá, hogy megjegyezzük, honnan indultak és hova tartottak a vezetékek. Ehhez segítségül az alábbi kapcsolási rajz:

Na jó estét. Az előbbi pár sorral biztosítani akartam, hogy Jóanyám nem olvassa el ezt a bejegyzést, mivel az első részének szerves szereplője lesz. Ha nyomtalanul eltűnnék, akkor mégis elolvasta, kérlek vigyázzatok Kutya Úrra.

Na. Jóanyám egy zsibvásárberzerker. Random időpontokban eltűnik órákra és random helyekről szerzett random dolgokkal ér haza, felhasználási területtől függetlenül. Legutóbb hozott nekem egy pár búvártalpat, mert olyan sokat búvárkodom. Így esett, hogy névnapom előtt beszabadult az ócskáshoz. És tudjátok mivel ért haza? Egy pofagyaluval. Azt mondta meglátta és az villant be neki, hogy na ez nekem tetszeni fog. A pofagyalu, vagy herfli, amúgy, műveletlen banda, a szájharmónikát jelenti. Ő az:

Már amennyire le bírtam fotózni. Namost a harmónikával olyanformán voltam, hogy nem érdekelt soha túlzottan. Jó, hát van ilyen is a világon. Ezt az öreg hölgyet meg az arcomba vettem -nem tudom miért hölgy, de olyan hölgyforma-beleszuszogtam és bumm, szerelembe estünk. Aznap délutánra összeneteztem, hogy is működik egy ilyen és azóta esténként olvasás helyett tutulás van. Lehet ez nem tesz jót a műveltségemnek, de ez van. ilyen a szerelem.

Az öreg hölgy amúgy alaphangon valahol 60 és 100 év között van, amennyit utána tudtam nyomozni, szóval ez némi gerontofíliának számít. Kicsit nyekergős is már szegény. Úgyhogy kerestem mellé egy fiatal szeretőt. Az első ő volt:

Ővele igazán jól megértettük egymást, sajnos fény derült a kapcsolatunkra és vissza kellett adnom a gazdájának. Közben azért mutattunk pár trükköt egymásnak. Hiányzik az íze, de sajnos nem találok ugyanilyet. No gondoltam, nem élhetünk kölcsönkenyéren, be kell szereznem egy saját fiatalkát.

Így lett nekem ő:

 Neki kicsit más a működési elve, mint a korábbi szeretőknek. A technikai részletekbe nem megyek bele, elég annyi, hogy az eddigiek tremolók, ő nem. Hogy ez mit is jelent, azt találja ki maga, aki szeretné, mert efféle sikamlós dolgokról csak nem írhatok. Ebből kifolyólag ügyetlenkedtem vele, viszont így-vicces módon- kicsit olcsóbban  jutottam hozzá. Mert nem tudtam rendesen megszólaltatni. Aztán bepanaszoltam, hogy nem szól rendesen, erre rámsózták leértékelve. Otthon aztán megismerkedtünk, és kiderült, hogy szól az, csak okosan kell bánni vele. Vele elvoltunk egy darabig, de még mindig nem ő volt az igazi. 

Úgyhogy kölcsönkértem egy cimbora tízlyukúját, hogy mindenféle hangnemben megtapasztaljam az érzést. Ő már szebben szól, kevesebb a veszekedés, több az öröm. Még keresem az igazit, tapasztalgatom, mi az igazán jó nekem, de meglesz nemsokára, higgyétek el.

És nem, nem megyünk bárokba fellépni, nem alapítunk zenekart, csak a mi magunk kedvéért és kedvére leszünk,
mert így a jó nekünk.

Elheverek este az ágyon és prüntyögök, hogy Over the rainbow, meg Pumukli, meg Auld lang Syne, meg ami eszembe jut. Nem is túl profi módon, de gyakorlás teszi a mestert.
 

Ez ilyen, ez a piszkoséletű szerelem.

És igen, végig a harmónikáról volt szó.

Jó éjt.