Karácsony másnapja

Hát szervusztok, kedves blogjáró gyerekek, újra itt van Thorium bácsi. Boldog Karácsonyt, kellemes Yulét, áldott fenyőünnepet. Remélem, jók voltatok és kaptatok ajándékot a Jézuskától, a Mikulástól, illetve az ateisták a rokonoktól. Én a magam részéről a tegnapi szenteste és a mai rokonlátogatás utáni enyhe ételmérgezésben és némileg erősebb náthában szenvedek. A következő napok újra a tevés-vevésről és a húsdisznókéhoz hasonló genetikámnak hála két nap alatt felszaladt öt kiló ledolgozásáról fog szólni, ma este azonban még pofátlanul semmi dolgom. De kedvem se semmiféle komoly témához, ezért csak lazán standupolok nektek egyet. Hoztam két sztorit, az egyik elsőkézbőli és egészen friss, a másik másodkézbőli és egészen régi. A témájuk kicsit hasonló, majd megértitek, csak figyeljetek.

Kezdjük a saját kutyánk kölykével. Ennek a történetnek szerves része a pénteki nap két összetevője. Egyfelől, pénteken beindult nálam a nátha. Szerencsére semmi panaszom nem lehet az immunrendszeremre, szervezetem a betegségeket előre megtervezett, katonás rendben, az elfojt-bedarál-kienged módon győzi le. Azaz egy efféle parasztnátha úgy fest nálam, hogy egy nap elkezd fájni a torkom, másnapra egybefolyik taknyamnyálam, aztán ez pár nap alatt kitisztítja belőlem a devlát. A másik összetevője, hogy péntek este kellemes társaságban elfogyasztottam némi italt, majd hazatérve Vargária kies birtokára, egy éjszakai, kicsit heves hangvételű onlájn beszélgetés örömére még egy keveset. 

És jött a másnapi ébredés. Alapból ilyen mennyiségű alkohol nem csinál bennem túlzottan nagy zűrt, azonban lévén hogy a szervezetem spártai küzdelmet vívott az éjszaka során a baktériumokkal, ez a két hatás felerősítette egymást. Ráadásul másnap reggelre Jóanyámmal közös jövésmenés volt tervben, amit kicsit elaludtam. Hogy egoista módon fényezzem még kicsit a genetikámat, nagy szerencsém van az elalvás-ébredés témakörével is, könnyen és gyorsan alszom el, frissen és hamar ébredek. Nos, mikor a Megváltó születése napjának reggelén fél kilenckor Jóanyám kisszobámba toppana, kirúgott az ágyból, majd az őt szellemként követő kamasz bakmacska azon lendülettel az Alien-filmekből ismert arctámadóként rámvetette magát és heroikus küzdelembe fogott a jobb alkarommal (siccinnejdak*rva*nyád), már éreztem, hogy ez a reggel a kivételek közé fog tartozni. 

Kikászálódtam a furcsán visszahúzó ágyból és kicsoszogtam a reggeli rituláis cigarettámra, ami alatt alapesetben aztán teljesen észhez szoktam térni, még ha úgy is ébredek, mint akit nyakon öntenek hidegvízzel. Most úgy éreztem, hogy nem oké a dolog, a cigaretta füstje marta minden nyálkahártyámat, mintha savat nyeltem volna. Beballagtam a fürdőszobába. Ott jött az igazi meglepődés. A tükörből szembejövő viaszfehér bőrű, rikító vörös szemű, csapzott hajú figurában ugyanis elsőre nem ismertem megszokott önmagamra. A tényt elfogadván aztán, lévén ha más nem, az iróniám már éber, meg is jegyeztem Jóanyámnak, hogy úgy festek, mint a Lugosi Béla-féle Drakula, csak hosszú hajjal. Az első újabb kellemetlenség akkor ért, mikor az említett mondat elhangzása után körbe kellett néznem, hogy ezt tényleg én mondtam-e, mert szokott hangom helyett valami "zs" kategóriás horrorfilm démonát hallottam vissza, varjúkárogáshnak is rekedt hangon. A második akkor, mikor Jóanyám közölte, hogy a hasonlat nem pontos, Bélabácsi kategóriákkal jobban nézett ki. 

Nade kérem, a dolog az dolog. Annyira volt időm, hogy beszereljem a kontaktlecséimet, ami nem segített túlzottan a rikító vörös szemeken, kétszer végiggereblyézzek az üstökömön, ami szintén nem lökött túl sokat az összképen, farmert és pulóvert húzzak, aztán már gurult is velem a Jóanyám vezette kis kék suzuki. Első megállónk a pornóapáti bolt-köz-kocsma komplexum volt. Azért bolt-köz-kocsma, mert mint a legtöbb faluban itt is úgy fest, hogy balra bolt, középen kapualj, jobbra kocsma. Jóanyám bement a boltba dolgokat vásárolni én pedig elkeseredetten nézegettem a kis kék suzuki anyósülésén. Jöttek-mentek a falusiak, a korcsmárosbácsi némi küzdelem árán épp akkor nyitotta ki a hivatalt. Mikor meguntam a várakozást, gondoltam, kiszállok, bepróbálkozom még egy cigivel. Egy pillanatra kiment a fejemből a tükörben látott lény. Megálltam a "köz" előtt és előkotortam egy bagót. Az első pofon a jobbról, kutyahúzta rolleren érkező kishölgy részéről ért. Jópár éve, mióta kivándoroltam a faluból, nem vagyok már a pornóapáti mindennapok szerves része, így nagyritkán ugyan, de bukkanak fel új arcok-időközben megnőtt gyerekek, falubeliek távoli rokonai, betelepültek, másnéven gyüttmentek, satöbbi. Őt se ismertem, de mivel nálunk ez a folklór, rámosolyogtam és ráköszöntem, hogy "jóreggeltszia." Első reflexből megpróbálta viszonozni a gesztust, majd ahogy az arcomba nézett, hirtelen legörbült a szája, éles kanyart vett kutyástul-rollerestül jobbra és nagyjából ötméteres félkörben került ki, hogy aztán visszatérjan a járdára, aminek a szélén ácsorogtam.

 Ömm.

Ezen elgondolkodtam egy darabig, miközben füstölt az orrom alatt a Fülöp Móres. Aztán helyreraktam valahogy, mert mégiscsak az idegen kategóriába estem neki, és amúgy is tud antropofág fejem lenni, ha nem vagyok a topon.

 De.

 Amikor a korcsmárosbácsi, akinél a hivatalátvétel óta egyetlenegyszer voltam bent egy félórára, kizörgött az ablakon, végigmért és megkérdezte, hogy:

"-Ide vársz?"

akkor azért elmormoltam magamban egy "na most már igazán menjetek ti a pi...." kezdetű mondatot.

Feladtam. 

Belöktem a kocsmaajtót, deathmetálbandákat megszégyenítő öszhangzással köszöntem egy jóreggeltet és kávét rendeltem. 

Hosszút,tejjel, egy cukorral.

De csak hogy meglepetést okozzak.

.

.

.

A második történet egy nagyon kedves tanárnőmtől származik, aki még a főoskolán igyekezett belenyomni a buksimba a biokémia furfangjait. Nem mondanám, hogy sikerrel járt, bár ez nem az ő hibája, sokkal inkább a témával kapcsolatban kialakult természetes rezisztenciámé. Ellenben nagyon kedveltem és azt hiszem, ő is engem. Amennyiben valahogy szembe jönne vele ez a bejegyzés, ehelyt kérem a megértését: ez a történet majd' tíz éve hangzott el a szájából, egy annál is jóval korábbi eseményt felelevenítve, szóval ha a feledés homályába merült apróbb részleteket az írói fantáziával pótlom-kérem, nézze el,- nagy vonalakban stimmelni fog. 

Naszóval, valahogy a függőségekre terelődött a szó az órán. És-mondta a Tanárnő, rászokni gyakorlatilag bármire rá lehet. Nem csak az alkoholra, a fűre, az egyéb kábszerekre, a cigire, de a csípőspaprikára, a csokira, a kólára és- a kávéra is.

Valamikor, a kommunista rendszer megújítása, a módszerváltás, az egypárti kizsákmányoló rendszer többpárti kizsákmányoló rendszerré alakulása előtt, szóval a 89-es un. rendszerváltás előtti időkben, Tanárnőt, aki már akkor is Tanárnő volt, méginkább fiatal és csinos, konferenciára hívták a Balaton-felvidékre, jónéhány kolléga kíséretében. A kollégák között akadt egy, aki bizony, nevezzük nevén, kávéfüggő volt. 

Hogy félreértés ne essék, itt némi kitérőt kell tennem. Kolléga esetében nem arról a kávéfüggőről beszélünk, aki a mindennapi szóhasználatban poénosan kávéfüggőnek nevezett kétlábú, aki ha nem tud reggel kávét inni, kicsit morcosabban néz a világra, nem. Ő napi 8-10 feketét tolt be, cukor nélkül, húzóra és ha ez nem adatott meg, akkor komoly elvonási tünetei lettek.

Reggel fél hét, Tanárnő és a kollégák ébredeznek a Zánkai úttörőtábor lassanként funkcióvesztetté váló faházaiban, kicsoszognak a "placcra" jóreggelt mondanak, fogat mosnak és készülődnek a nyolckor kezdődő konferenciára. Kolléga pedig kávét keres, mivel jóhiszeműen nem hozott magával. De ajvé, sehol egy kávéautomata, se porkávé senkinél, az Úttörőtábor központi elemeként magasodó breccsapadlós közösségi ház pedig még szomorúan és elhagyatottan meresztgeti villanytalan ablakait. Kolléga viszsárga arccal futkos kollégától kollégáig, a konferencia nyitánya pedig vészesen közeleg. 

Nincs mit tenni, Kolléga öltönyt vesz, nyakkendőt köt, marokra szorítja a feket műbőr aktatáskát és kiballag Zánkába, hogy kávét vadásszon. 

Fontos megjegyezni, hogy nem véletlenül említettem az esemény történésének politikai korszakát. A kocsmák ekkor ugyanis még hivatalosan nem nyithattak ki délelőtt kilenc előtt. 

Ellenben, a magyar furfangos ember, ismer a székelykaput, a bécsi kaput, a nagykaput és a kiskaput. Tudta ezt Kolléga is, hát leült az első kocsmahivatal elé a padra, hátha szerencsével jár és korcsmárosbácsi a szocialista eszméknek megfelelő hivatalos, kilencórás nyitásnak előtte csak beugrik egy félórára, hogy a gyárba induló támaszait a kommunizmusnak reggeli frissítővel suttyomban ellása-mint tette azt oly sok korcsmárosbácsi. Ült a padon szegény ember, öltönyben, nyakkendőben, szorongatva a fekete műbőr aktatáskát-fehér arccal, remegő kezekkel. 

Majd, fél nyolc felé, a fentebb leírtak szellemében, gyülekezni kezdtek a kocsmahivatal körül a kommunizmus gyárba induló támaszai. Nézték, nézegették a fura jelenséget a padon, öltönyben, nyakkendőben, fekete műbőr aktatáskával. Majd egyikük nem bírta tovább, hát kirobbant belőle a mondat:

"- Te hallod-e komám. Nekünk is tud ám hiányozni a reggeli feles, de azért te, hallod, te nem vagy semmi."

Nos, ennek szellemében békességes Karácsonyt, kellemes jó éjszakát és remek holnapot kívánok Nektek.

Jó éjt.