Miért NE írjunk?

Zsendül a tavasz, nyílik a bicska, tonhal mammog a nádasban, szerelem szava fűt faszenes vasalót, pörkölt mosolyog a lábasban.
/McHaver és a Tekknő/

Kellett ide ez a strófa na. Jön a tavasz. Én meg örülök neki. Nem mintha ennek bármi köze lenne a világon a bejegyzés témájához. Ahhoz sokkal inkább van köze annak, amit a legutóbbi konditermes témához szólt hozzá arckönyvön az egyik kedves olvasó. Bemásolom ide igényesen, legfeljebb majd elrúgja a bokámat: 

"(...) nagyon tetszett az edzőtermi élménybeszámoló, jól elkaptad a jellemzéseket :D BTW most hogy szabadúszó, meg hippi, meg ilyesféle vagy, ráadásul igen jól is írsz, nem gondoltál még arra, hogy könyvet írj?"

Én meg mondtam neki, hogy de, gondoltam és nem, nem fogok. Így prószt módon, indoklás nélkül. 

Na majd most. 

Először is, köszönöm a kedves hozzászólást. Jól esett. Ellenben. Ismeritek a "Next", avagy a szokásos székrekedésszintű erőlködéssel "A holnap a múlté" címre magyarított filmet? Nem? Nicholas Cage a főszereplő. Egyébként ő a kezdeti jóság után az idő előrehaladtával egyre nagyobb precizitással választja ki az egyre pocsékabb filmeket. Mindegy, ez még bőven a kellemesen fogyasztható kategória. Szóval, olyat tud benne a pali, hogy folyamatosan látja a jövőt néhány másodpercre előre. És van a film vége felé egy jelenet, ami nagyon tetszett, ahol valami veszélyes helyzetbe kerül, és mintegy lepörgeti magának, hogy mi történik majd, ha ezt lépi és mi ha amazt. No, nem mintha lenne efféle szupererőm. Ellenben a fenti kedves komment után, összhangban több, korábban és hasonlóan elhangzott kérdéssel, ez a könyvírás dolog kicsit így ment végig a fejemben.

Szóval. Mondjuk nekiállok és írok egy könyvet. Felmerül a kérdés, hogy ez a könyv egy jó könyv lesz-e? Felületes szemlélő számára a könyvírás ugyanaz lehet, mint a blogírás, csak hosszabban. Valójában két teljesen külön műfajról beszélünk. A blogírásban az a jó, és azért szeretem, mert spontán dolog, általában csak úgy "megtörténnek" a bejegyzések egy pohár bor mellett. Megírják magukat. Ezért szoktam, most már az unalomig ismételve, a hasmenéshez hasonlítani. Jön a késztetés, kiadod magadból, és jó érzés tölt el. Nem kell agyalni előtte, fogat csikorgatni közben, vagy piszmogni utána. Ellenben több neves író együttes véleménye szerint a könyvírás egy türelmet, következetességet és precizitást igénylő munka, márpedig ezek olyan tulajdonságok, melyeket nem feltétlen írnék tiszta szívvel az önéletrajzom "egyéb jellemzők" rovatába. Bepróbálkoztam pár novellával. Az a gond, hogy nem tudom egyben megírni őket, ezért érezni a "törést" amikor abbahagytam és esetleg tökmás lelkiállapotban újra nekiálltam és mikor a végén újra át kellett volna olvasni és javítani háromszor-négyszer, akkor úgy voltam, hogy na a t.....tokám.
 Szóval, nem tenném rá a nyakam egy pofa sör ellenében, hogy valami igazán egyedi és jó jönne ki a kezem közül, ha hosszabb kellene hogy legyen, mint öt oldal. 

De. Ugorjunk az alternatív valóságok azon verziójára, ahol elvégeztem egy meditációs tanfolyamot, belátom, hogy nem kell feltétlen az asztal sarkát kiegyenesíteni a laptoppal, ha nincs kedvem írni amikor pedig illenne, van hozzá elég türelmem, hogy századjára is átolvassak és újraírjak egy háromszámjegyű oldalszámú okosságot, szóval, elhatározom, hogy írok egy könyvet, amivel gazdag és híres leszek. Rendben. A mai társadalom nem az írott művek kétpofára való bekebelezéséről híres. Tehát, "A" verzió. Mint Brian Griffin a Family Guyból, összedobok valami Müllerpéter vagy Csernus féle, minden problémádra instant megoldást kínáló világmegváltó dolgot, amit Coelho ajánlásával adatok ki, vagy egy "Hogyan legyünk gazdagok és sikeresek öt libatöpörtyűszagúan egyszerű lépésben" jellegű hendautot managgerpalántáknak. Aztán kiadják, az emberek megeszik, megkeresem vele egy új traktor árát és leszerelem a tükröket a lakásban. B verzió. Írok valamit a saját szájízem szerint. Ráköltöm háromhavihavi bruttó fizetésem, hogy nyomdába, majd kiadóhoz kerüljön. Elfogy belőle 150 példány, amiből 130at a barátok, rokonok, ismerősök és cimborák vesznek meg lojalitásból, a maradék huszat meg azok, akik összekevernek a vizilabdázó-festő Varga Dániel Rudolffal. A maradék ötstócnyit meg az Alexandra könyvesbolt központi raktárának egy poros sarkából fogja talicskán a kukába kitolni az alkalmazott, mert kell a hely az új Müllerpéter könyvnek. 

Na. Ezé' nem.

Ha mégis, akkor a blogot fogom kiadatni könyvformában. 

Mondjuk. 

Vagy elmegyek meditációs tanfolyamra.

Vagy mittomén, nincs nekem türelmem ehhez, hagyjatok békibe, még ezt a sz*rt is át kell olvasnom egyszer. :D

Jóéjt, gyerekek.