Hurrá, eMeLeM

Na erre varrjatok gombot. Múltkoronban nekiálltam kísérletezni az agyammal. Egészen pontosan azzal, hogy hányfelé tudom osztani az elmémet, azaz hány dolgot tudok ha nem is egyszerre, de legalábbis kis elcsúsztatásokkal viszonylag párhuzamban csinálni, úgy hogy mindegyikre koncentrálok és képben is vagyok velük.  Na, mit tippelnétek? Hat, bakker, hat! Ezen én lepődtem meg a legjobban. Úgy tudtam, egynél több dologra nem tudok figyelni egyszerre. Úgy fest, megedzett a legutóbbi állásom, ahol rendszeres volt, hogy nagyjából paralell kellett bal kézzel a karomat tőből kitépni igyekvő kutya pórázát fognom, a jobbal süketnéma jelbeszédben elmagyarázni a kollégának, hogy épp telefonálok, várjon egy kicsit, a számmal és a bal fülemmel telefonálni, a jobb fülemmel hallgatni amit a kolléga mond, aki nem értette meg a kézjeleket, a jobb lábammal kiyitni az ajtót, a ballal odébtolni a vödröt és mindeközben azon gondolkodni, hogy hogy szervezzek át úgy, hogy ma se végezzünk időre. Szóval hat. Ehez mondjuk kellett egy csendes, egyedül töltött este, nyugodt lelkiállapot és némi „amúgy mindent letojok” hangulat, ami egy viszonylag ritka bolygóegyüttállás. Meg egy csomó elintézendő dolog, amit alapból egymás után csináltam volna meg, de úgy döntöttem, hogy kísérleti jelleggel megpróbálom ilyen ide nyúlok-oda nyúlok jelleggel egyszerre, azaz egy kicsit ebből- váltás- egy kicsit abból-váltás- egy kicsit amabból módszerrel. És mind meglett! Ez még a Patrick Rothfuss tollából kipattant ifjú arkanista Kvothe-nek is becsületére válna. A Szél Neve című könyvről és folytatásairól beszélek. Tuuuudom, nem ismeritek, de tessék elolvasni, nagyon jó. Erről bővebben itt.  Ez mindenesetre tetszik, és gyakorolni fogom. Na. Ennek az egész monológnak amúgy-szokás szerint- semmi köze nem volt a bejegyzés főtémájához, csak azért írtam le, mert most paralell fogom leírni ugyanannak a dolognak a pozitív és a negatív oldalát. Mert ért mostanában pár benyomás, ami kicsit kettészedte, majd újra összerakta az agyam ezzel kapcsolatban. 

Szóval. 

Multi Level Marketing.

 MLM.

Voltam pár hete egy „állásinterjún”. Valami alig-infós álláshirdetés, ahol a feltételeknek nagyjából közép-Európa lakosságának 40%-a megfelel. Majd egy telefonbeszélgetés, ahol a kérdéseimre pár elejtett félinformáció után a „majd helyben megbeszéljük” volt a válasz. Aztán a „rendezvény”, ahol velem együtt hat-nyolc nagyon feltűnően random ember vett részt. Kivetítő, csinos titkárnők, öltönyös macskajancsik, azok az undok, puha, szürkekárpitos székek. Najsz’ mondom, helyben vagyunk. És ahogy vártam, kezdődött. Előjött a sármos managger, Trumposra fésült hajjal, szuggesztív kék szemekkel, akkora vigyorral, mint a Mariana-árok. Képeket mutogatott a kivetítőn, arról, hogy mekkora jóság, amit ők csinálnak és mennyi mindent lehet elérni vele, hogy bárkiből lehet az élet királya és bárki utazhat Dubaiba nyaralni Karakószörcsök helyett. (Menne a pupom Dubaiba, amúgy.) Az esemény után az engem beszervező ember odalépett hozzám, hogy akkor beszélgessünk. Feltettem neki a számomra leglényegesebb négy kérdést, amiket pont NEM tudtam meg a közel órányi bohócpolírozásból, amit láttam: kik ők, mit várnak el tőlem és mit nyújtanak cserébe, és mennyivel tudnak többet nyújtani, mint bármelyik másik MLM rendszer. Nagyon professzionálisnak és határozottnak tűnő, valójában lényeges információtartalommal nem rendelkező válaszokat kaptam, illetve megbeszéltünk egy pár nappal későbbi időpontot, ahol részletesen megtárgyalunk mindent. Alkottam erre a mentalitásra egy fogalmat. Pontosabban átvezettem erre a témára egy volt kommunikáció-tanárom után szabadon: a „hurrá-világ”. 
És okádok tőle.

Az MLM, mint rendszer, működik. Működését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy van. A nagy büdös kapitalizmus, a szabadpiac és az internet korában ugyanis az üzleti világnak megvan az a dszungel törvénye-szerűen egyszerűségében is szép tulajdonsága, hogy ami életképes az megmarad, ami nem, az eltűnik a pöcegödörben. Emebereket rendszerbe kapcsolni, úgy, hogy oda-vissza profitáljanak egymásból, nem feltétlenül marhaság. Elvégre van és működik. Persze, mindenkinek feláll a szőr a hátán, ha az MLM mozaikszót hallja, akár itthon, akár külhonban, de attól még van és működik.
 Van benne potenciál.

Az engem beszervező embert innentől-mivel nem vagyok hajlandó az MLM-es nyelvezettel „a szponzoromnak” vagy „a managgeremnek” hívni,- nevezzük „B”-nek. Találkoztam vele másodjára is. Összeszedtem a kérdéseimet, amik nagyjából ugyanazon tengely körül forogtak, mint elsőre. Elmondta, hogy nagy potenciál van bennem. Hogy pont a megfelelő életszituációban vagyok ahhoz, hogy az élet királya legyek. Hogy ehhez minden támogatást megkapok. Kicsit beszéltünk a termékekről. Ezen-jó másfél órás- beszélgetés során jutottam el először odáig, hogy megtudtam a cégnevet. Emvéj. Oké. Amwaynak írják, amúgy. A többi kérdésemet ködfátyolba és hurrá-tésztába burkolt-egyébként szép-süteményekkel etették degeszre. Szupermotiváltan, de még mindig úgy mentem el a találkozóról, hogy halvány lila szellentésem nem volt a szigorú szürke tényekről.

Van egy fogalom, ami nagyon megfogott és olyasmi, ami kezd felkerülni a bakancslistámra. Passzív jövedelemnek hívják. Ez azt jelenti, hogy ha épp nincs kedved dolgozni egy hónapig, akkor is érkezik szépen, számmal kiírva a bankszámládra legalább annyi pénz, hogy ne kopjon fel az állad. A legtöbb ember- velem együtt-azért keres pénzt, hogy a körülötte lévő financiális mínuszokat betömje. A passzív jövedelem egy olyan dolog, amivel ki lehetne kerülni ebből az ördögi körforgásból, amiben a legtöbben élünk: dolgozol, hogy legyen pénzed, amit kiadsz olyan dolgokra, amikből élsz és viszik a pénzt, ezért pénz kell, ezért dolgozol. Érted. A passzív jövedelem tudná azt, ami az én életstílusomhoz és vágyaimhoz passzolna. Azaz ha holnap reggel elgurulna a gyógyszer, bevágnám a hátsó ülésre a hátizsákot, illetve  Kutya Urat a csomeszba és elutaznánk két hónapra Nyizsnij-Novgorodba, hogy a ruszföldi nyehőcék megmentésére létrehozott telepen vállaljak idénymunkát mint illuzionista, akkor....hát akkor, ha lenne mondjuk annyi passzív jövedelmem, amiből a havi alapszükségleteim fedezve volnának, akkor csak azon gondolkodnék, hogy Szombathelyen tankoljak-e, vagy ráér-e majd Szolnoknál is. És az MLM tudja ezt.

B a harmadik találkozónkon elkövetett egy súlyos taktikai hibát. Pontosabban kettőt, mert egyet már előtte. Mégpedig azt, hogy a jóval előre megbeszélt találkozót egy nappal a megbeszélt időpont előtt emailben lemondta. Ismétlem. A jóval előre megbeszélt találkozót egy nappal előtte emailben. Innentől az agyamban a korrekt üzletember kategóriából azonnali duplaluccal került át a paprikajancsi dobozba. Elég nagy részben játszott bele abba, hogy mégis elmentem az eltolt találkozóra, hogy rohadtul nem volt más dolgom. Szóval. Kérdezek, kapok némi infót, meg a hurráságot, amit egyébként eléggé bekajálok. És a negyedik találkozónkra terelődik a szó. És B elköveti a második taktikai hibát. Közli, hogy legyek Dugovics Titusz, és vigyek magammal még egy embert. Na, itt álljunk meg, B, mondom neki. Nem arról van szó, hogy ne tudnám megtenni. Hármat is, ha akarnám. Csakhogy. Nem tudok szinte még semmit a cégről, a termékeiről, a rendszerről. Mi indokolja, hogy ajánljak bárkinek is bármit, amit magam sem ismerek? Hát bocs B, de nem. Átböngészem a honlapot, körbeérdeklődöm, informálódok, összeszedem a maradék kérdéseimet és a negyedik találkozót arra használjuk, hogy ezeket megválaszolod rendben? Annak nincs értelme, neki erre nincs ideje. 
Anyád.

Az ember sokkal több mindenre képes, mint amit gondol. Megfelelő körülmények között közel bármire. Akár nullával is oszthat. A megfelelő körülmények lehetnek a hit, az akarat, a muszáj, akármi. Ez nem egy a hurrá-világból vett klisé számomra, ez egy tény. Más emberektől és magamtól is láttam már olyan dolgokat, amiknek a papírforma szerint "nem szabadott volna sikerülniük". Még szerencse, hogy a papírforma gyúlékony. És a genetikailag adott képességeim, azaz azok, amikért még csak a megfelelő körülményeket se kell különösebben megteremtenem, pont képessé tennének az MLM rendszerben való működésre. Egy oldalról. Másfelől, különbséget kell tenni képesség és hajlandóság között. Rá tudnálak beszélni, hogy egy darab száraz kutyaszart vásárolj tőlem? Igen. Ha téged nem, másvalakit igen. Rá akarlak? Nem. Csak annak állok mögé, amiben hiszek. Annak viszont rendesen.

Átnéztem az Emvéj honlapját. Mondjuk, hasraütési alapon, a termékek 70 százaléka tökoké. Jók a visszajelzések róluk, biológiailag lebomlók, hatékonyak, ár-érték arányban rendben vannak. A maradék 30-tól viszont majdnem lefordultam a számítógépezéshez használt konyhai székről. Szóval, hogy én nem fogok senkinek egy serpenyőt harmincötezer, egy üres vizespalackot háromezer, egy púderecset-szettet négyezer, illetve két üveg olivaoljat kilencezer forintért ajánlgatni, az szentség. Akkor se, ha ewokok símogatták előállítás közben. Tegnapelőtt néztem meg a komámasszonyokkal a Tékasztorikat a filmszínházban. Hát annál a jelenetnél, mikor az MLM-es koma be akarta szervezni Vikut, hogy hetvenezeré' áruljon tyúkhuslevest, duplán röhögtem fel. 

Nagyon korrekten festett le mindent, amit csálénak tartok a rendszer kivitelezésében. 

Az MLMbe belekerülni annál jobb, minél feljebb teszi az ember. Egyszer már felvillant bennem a gondolatmag. Megkaptam volna egész Magyarországot. Sógoriában találtak be, pont ezzel a céllal. Akkor végülis három dolgon vérzett el. Egy: a varázsmondat, amiért ütök: "a kezdőcsomagot meg kell venni". Ez pénzmennyiségtől -és minőségtől független. Nem látom be, hogy miért adjak pénzt bármely cégnek azért, hogy aztán áruljam a termékeit, amivel pénzt csinálok nekik. Kettő: a termékek ára-Magyarországon közel eladhatatlan volt. Három: kozmetikumokról volt szó. Namost, be fogok tenni ide egy bulifotót, másodmagamról. Én vagyok a "rövidebbik szakállú", a rendezői jobbon. Képzeld el a szitut, mikor Kovács Béláné szül Kiss Erzsébetet megkérdezem, hogy használ-e arctisztítót. 

Érted, ugye?

 Ellenben a lehetőség mint gondolatmag nem ment ki a fejemből.

B-nek írtam egy rövid emailt, -miután a "megválaszolom a kérdéseidet, holnap beszélünk"-ből nem lett semmi. Körülbelül annyit tartalmazott, hogy köszönöm a fáradozását, de nem akarok a hurrá része lenni. Megkérdezte, hogy mi bizonytalanított el. Hát leírtam neki. Nagyjából azt, amit itt feljebb, csak egyszerűbben. (Hogy megértse.) Sajna, ezek az emberek hozzánőnek az öltönyhöz, vagy a kiskosztümhöz és idővel nem tudják leválasztani magukat róla. 

Ellenben. Lehetne ezt másképp is. Tulajdonképpen mi szól ellene, hogy egy alapból működőképes rendszert olyan formába öntsünk, amitől nem okádják ki az emberek a belüket? Ahol lehet egyenesen beszélni, tényeket közölni, pozitívan szelektálni, úgy profitálni, hogy az ne fájjon senkinek, meeting helyett találkozni, szponzorálás helyett támogatni és hurrá helyet faszának lenni?  Ledobni azt a rohadt öltönyt és farmerban és pólóban is hitelesnek maradni? 

Hm?

Na, ezek járnak a buksim két vágányán. 

Itt találkoztak.

Egyetek rukkolát, egészséges.

Szép estét.