Oldszkúl szocreál szájenszfigsöny

Az egész a vírussal kezdődött. A vírus úgy csapott le, mint derült égből a villám, senki nem sejtette és nem is jelezte jöttét. Csütörtök este volt. Épp hazatértem napi teendőim után, békésen cigarettára gyújtottam a teraszon, mikor érezni kezdtem, hogy valami változott, valami...más. Ez a Valami furcsán mozgott a gyomrom táján, mintha önálló életre kelt volna, mintha egyfajta szörnyűséges...lény akarna kitörni a nyálkás hasfalon, az iszamós beleken és az izmokon át, hogy a világra sikítsa örömét és bánatát. Tettem néhány bizonytalan lépést, majd lélekszakadva rohanni kezdtem és....

...rájöttem, hogy iromba hasmenésem van. Így a hasmarsvírusnak köszönhetően a csütörtök estétől szombat estig tartó időszakot nyugállományban (vagy szaladással) töltöttem, ami extra időt és -ezt kitöltendően- okot adott az olvasásra. 

Így bújtam bele a szocialista-kommunista sci-fi gyöngyszemeibe. 

Josh Kirby műve


Amióta a fenekemet hátul hordom, nagy sci-fi zabáló-vagyok. Legyen szó filmről, vagy írott műről. Valahogy elbűvöl-sok embertársammal együtt- ha olyan dolgokról olvasok, amik nincsenek, de akár lehetnének is. Ez ugye a sci-fi lényege: sci, mint science, azaz tudományos, fi, mint fiction, azaz fikció, fantasztikum. Saját meglátásom szerint leginkábbis ez különbözteti meg a sci-fit a horror műfajától (aminek egyébként szintén rendszeres fogyasztója vagyok), azaz hogy nagyobb a valószínűsége, hogy az emberiség előbbutóbb leszáll a Vénuszon, mint hogy a tengerből előbújt, radioaktivitásból táplálkozó óriásgyíkot kelljen tankkal hajkurászni. Persze a határok sokszor összemosódnak. Mindenesetre tény, hogy a sci-fi sokszor jósol, előrevetít, ha előkapunk egy régi művet, találhatunk benne olyan dolgokat, amik akkor még fantasztikumnak, ma már mindennapinak minősültek, minősülnek.

Ezen perverziómból kifolyólag aztán igencsak megörültem, mikor L. barátném nemrég hozzámvágott egy ölnyi leselejtezett Galaktikát és Metagalaktikát. Ezek egy generációval ezelőtti sci-fi novellás és -kisregénygyűjtemények. No, ezekbe vettem bele magam, a lábadozás alatt.
Hát.

Stanislaw Lem.
Tessék ezt a nevet megjegyezni. A keresztnév "l" betűje ilyen fura ferde vonallal van áthúzva, de én most ki nem keresem azt a karaktert. Az egyik Metagalaktika csak az ő műveivel volt tele. Ismerős is volt a név, míg aztán Jóanyám felhomályosított, hogy ő írta a híres Solaris ősfilm alapját képező azonos című regényt. Mármint Lem bácsi, nem Anyus. Lengyel író, nagyjából a múlt század közepére és második felére tehető alkotói lángolása. Hát fantasztikus az ember. És tudományos. És nagyon retró és nagyon szocreál és nagyon imádom.

Szóval, szó ne érje a ház elejét, bármit írok itt, az dícséret és nem rajta, hanem vele mosolygok. Mert a művei jók, tényleg. Izgalmasak, elgondolkodtatóak, a tényleges történésen túl is jelentéssel bírnak. Mindemellett nagyon jópofa dolog lefigyelni, hogy látta egy akkori sci-fi író a jövőt. Ez így közel hatvan év távlatából visszanézve főleg az. Az űrhajósok fénysebességgel száguldoznak át a világmindenségen és antianyagvetővel pörkölnek oda, ha oda kell pörkölni. Erőtér védi őket a külső behatásoktól és ételsűrítményen élnek. Ellenben az űrhajók szigorúan rakétaelven működnek és a számítógépek mágnesszalagot esznek. (Ne felejtsük: Lem bácsi korában a digitalizáció még gyerekcipőben járt). Nagy kedvencem volt az azonos című regényben "A Legyőzhetetlen" nevű űrhajó térképszobája, ahol mint egy háromárbócos vitorláson, okosan feltekercselve és sorbarakva foglalnak helyet a csillagtérképek. Digitális képernyő és adathordozó helyett pedig az információkat szépen papírra nyomtatva veszik kézbe az asztronauták, ha akcióba indulnak.
Állat.

Nem mellesleg, az író-gyanítom-hithű kommunista volt, ami megjelenik regényeiben is. A jövőben, (ami nagyjából a mi mostunk) a kommunizmus meghódította a világot, békét, rendet és egyenlőséget teremtett, utat adva a fejlődésnek. Az űrhajók nemzetközi összefogással épülnek, hegggesztővel és popszegeccsel. A tökéletesített hasadóanyag, ami mint tiszta energia, az űrbe röpíti a gépeket, a "kommunium" névre hallgat, a központi számítógép pedig Marax néven köpi ki az információt, szalagok és tekercsek formájában. Az orosz és szláv népek mindenhol kiemelkedő szerepet töltenek be, magasságukkal, jóképűségükkel is felhívva magukra a figyelmet.
Imádom, na.

És nem, nem röhögitek ki Lem bácsit. Gondoljatok bele, hogy mennyit változott a világ csak a mi gyerekkorunk óta. Én például általános iskolás kormban találkoztam először az internet fogalmával és tavaly fogtam először okostelefont a kezembe. (Jó ez utóbbiban maradi voltam.)Szóval Lem bácsi jó. Néhány elképzelése nem úgy lett, ahogy, de néhány már igen, vagy még lehet. Ez a szép a sci-fiben. Gondoljunk csak a nagy ősre, Asimovra, neki is sok fi-je már sci lett. És néha nehéz megmondani, hogy a tudományos élet hat-e a sci-fi írókra, vagy fordítva.
 Talán oda-vissza megy a dolog.

Mindenesetre aki szereti a műfajt, olvasson oldszkúl szocreál szájenszfigsönyt, nagy élmény, minden szepmontból.

Ha kell, kölcsönadom a Metagalaktikát.
Ha vigyáztok rá.

Az erő legyen veletek.


U.i: Lem bácsi hatására lett egy Nobel-díj-gyanús öteletem, ami megdönti a relativitáselméletet.
De erről majd később.

Bestiárium és útmutató a Konditermek világához

Remélem, az alábbi gyűjtemény hasznára lesz minden kalandornak, aki a Konditermek földjére lép. Az összafoglaló nem teljesértékű és tapasztalati úton készült, azonban segíthet az eligazodásban Konditermia különös kasztjainak és lényeinek körében. 
Forgasd figyelmesen és váljék hasznodra!

Megjegyzés: Konditermia kasztjai átjárhatóak: kellő gyakorlással és megfelelő körülmények közt kasztot válthat a karakter. A kasztok és a fajok keveredhetnek is, féllényeket létrehozva.

Továbbá az itt leírtak egyéni látásmód leképeződései. Ha valaki felismerni véli a saját karakterét, -vagy ismerőséét- az alábbiakban, akkor dobjon hétoldalú kockával, vegyen egy nagy levegőt és fogadja el, hogy így járt. 

Novícius (kaszt)

A Novícius kasztot a konditermi köznyelvben "kezdő"-nek vagy "zöldfülű"-nek is nevezik. Alapkaszt, minden faj ebben a kasztban indul és minden további kaszt innen fejlődik tovább, kivéve a Recepcióst és a Takanénit (lásd ott). A Novíciust elsősorban nem testalkata, hanem viselkedése és felszerelése határozza meg. A fejlettebb kasztokkal ellentétben gyanakodva méregeti a gépeket, sokszor nem tudja eldönteni, hogy az adott kiálló felületre ráülni kell-e, vagy megragadni azt. A Novícius kaszt képviselői mentalitástól függően kérdésekkel fordulhatnak más kasztbeliekhez, azonban nincs még kellő tapasztalatuk, hogy tudják, kihez érdemes. (Ld. az erre való utalást a Bölömbikák kasztjánál.) Felszerelésük többnyire mackónadrágból (hímek), vagy leggingsből (más néven cicanaci-nőstények), tornacsukából és pólóból áll. TP-jük (tapasztalati pont) alacsony. 

Megjegyzés: épp a mai napon kerültem feljebb ebből a kasztból. Vásároltam egy térdig érő, izzadságelvezető, nagy részben pamut, fekete edzőnadrágot, nagy fehér márkajellel a jobb szárán. Ez +10 TP-t ad. 

Óriásbébik (kaszt)

Az Óriásbébik Konditermia békés kasztjai közé tartozik. Bármely békés faj képviselője betagozódhat ide. Legfeltűnőbb tulajdonsága a fej és a test közötti éles kontraszt. A toldimiklósi bicepsz, mellkas és hát jóindulatú, gyermekded fejjel tetőződik be. Szívesen beszélgetnek, bármely Novíciust párfogásukba vesznek. Az egyetlen negatív élmény, amit okozhatnak e kaszt képviselői, hogy hangjuk gyakran nincs összhangban testi adottságaikkal. 

Megjegyzés: mikor először szólalt meg mellettem egy kasztbéli, sürgősen tüsszentenem kellett, a mosolygást elfojtandó. Bájos volt, de mégiscsak akkora felkarral rendelkezett, mint a combom. 

Őslakók (kaszt)

Ezen kaszt tipikus karakterének legfontosabb tulajndosága: MINDIG ott van. Lépj a nap vagy az év bármely szakában Konditermia földjére, találkozni fogsz vele. Konditermia legtöbb lakóját ismeri és tegezőviszonyban van vele. Többnyire békés fajok választják a kasztot, de akadnak kivételek is. A Recepciós (ld. ott) általában vele együtt nyit és zár. Alkata életmódjához igazodik.

Bölömbika (kaszt)

Konditermia kevésbé békés kasztjaihoz tartozik. Többnyire hím karakter. Általános jellemzője a túlpumpált izomzat, a magas TP-t adó felszerelés (márkás edzőcipő, feszülős nadrág, izomtrikó). A Novícius kaszt (ld ott) tapasztalatlanabb tagjai időnként kérdéseket intéznek hozzá. Erre a tipikus válasz egy lenézően kiejtett"Jahhhmnnn" hangsor, mely ugyanúgy lehet igen, mint nem.  Jellemzően két faj képviselői tagozódnak be ide, úgymint:

-Vállfa (faj)

Nevüket arról kapták, hogy hátulnézetben úgy festenek, mintha bentfelejtették volna felsőruházatukban a vállfát.  Táplálékukat és beszédtémájukat főként a fehérjeporok és a féllegális izomnövelőszerek teszik ki. Ezen témákról azonban csak egymás között, mintegy benfenntesként beszélnek, a többi faj képviselőjével nem állnak szóba. Kedvenc eszközük a fekvenyomópad. Bár ijesztően néznek ki, valós veszélyt nem jelentenek, a krónikák tanúsága szerint a faj képviselői valódi csatában kevésbé állnak helyt, mint amit külsejük sugall. 

-Mérgesember (faj)

Ők azok, akik úgy lépnek be, úgy végzik a gyakorlatokat és úgy hagyják el Konditermia földjét, mintha verekedni jöttek volna. Csíkra húzott szemekkel kémlelik minden más faj képviselőit. A Vállfákkal ellentétben néha beszédbe elegyednek más fajokkal is, többnyire feleslegesen. (Nem értik a válaszokat). Táplálkozásuk a Vállfákéhoz hasonló. Ritkán üdvözölnek bárkit is, ha mégis, az a szintén sajátságos "száááávasz"-ban merül ki. Egyedi humoruk van, amit többnyire csak ők értenek. Például: "Ja hallod, akkorát emeltem, hogy beszartam." Egy efféle mondattól a Mérgesemberek között kitör a falrepesztő röhögés. A Vállfák nem foglalkoznak vele, a többi faj pedig általában nem érti miért.

Megjegyzés: én sem. 

Középiskolás (kaszt)

A Középiskolás, mint kaszt, két fajt olvaszt magába. Mindkét faj egynemű. Közös bennük, hogy küldetésük van. Azaz küldték őket, az iskolából. Továbbá, hogy csoportban mozognak. 

-Középiskolás hím (faj)

Kinézetre a Novíciusra hasonlítanak, bár vannak fejlettebb képviselőik is. Tipikus viselkedésük az úgynevezett öt-egyes edzés, azaz öten körbeállnak egy gépet és bíztatják a hatodikat, aki dolgozik rajta. Ezután csere következik. Nem túl hatékonyak, ellenben tisztelettudóak. 

Középiskolás nőstény (faj)

Konditermia egyik legrapszodikusabb faja. Kisebb-nagyobb csoportokba tömörülve ülnek a gépeken, vagy a földön és az iskolai dolgozatra készülnek. 

Megjegyzés: igen, bár hihetetlen, de ez utóbbi is létezik. Sokat frissített halványodó történelmi tanulmányaimon jelenlétük. 

Bezzegék (kaszt)

Némileg hasonló a Bölömbika (ld. ott) kaszthoz és karakterei gyakran ez utóbbinak öregedő példányaiból kerülnek ki. Jellemzőjük a tényleges életkort meghazudtoló testfelépítés, illetve a "bezzeg a mi időnkben, a Haladás teremben nem volt ennyi nyikhaj" mondat. Többnyire párban lelhetőek fel. 

Személyi edző (kaszt)

Feltűnően fejlett izomzatú és professzionális felszereléssel rendelkező kaszt. Női és férfi karakterek egyaránt lehetnek. A legkülönfélébb fajok tagozódnak be ide, a békés Atlétáktól (ld ott) a Mérgesemberekig. Motivációs képességük és gyakorlottságuk + 25 TP-t ad nekik és döntetlen dobásnál az ő szavuk mérvadó. Bármely faj igénybe veheti szolgáltatásait, azonban állandó szimbiótája a Fitnesszbula (Ld ott).

Fittnesszbula (kaszt)

A kaszt egyetlen, azonos nevű fajból áll. Kizárólag női karakterek. Szoros szimbiózisban létezik a Személyi edző kaszttal. Jellemzői a darázsderék, a kerekre edzett fenék, amin el lehet pattintani a bolhát, a becsmérlő tekintet és a Vállfákéhoz (ld. ott) hasonló távolságtartás. Tipikus felszerelésük a szigorúan bőrhöz tapadó színes edzőnadrág és a top. Különleges képességeik a fent jelzett Személyi edző kaszttal való vitatkozás és az "olyan nagyképű vagyok, hogy magammal se állok szóba" bűbáj. 

Atléta (kaszt)

Az Atléta Konditermia viszonylag ritka, ámde legkedvelhetőbb kasztja. Izomzata és felépítése első ránézésre hasonló lehet a Bölömbikákéhoz, azonban velük ellentétben a kaszt képviselői megőrzik rugalmasságukat és gyorsaságukat.  A kaszt karakterei -szintén ellentétben a Bölömbikákkal-csendben végzik dolgukat, mellőzik a csak időleges TP-t adó kokszot és képesek az intelligens kommunikációra. Többnyire békés fajok alkotják.

Megjegyzés: na nekem ez ad értelmet az egész játéknak...

Takanéni (kaszton kívüli)

A Takanéni Konditermia világának egyik automatikusan generált lénye. Kaszton kívüli, de minden kaszt és faj képviselője tart tőle. A legteljesebb fegyverzettel rendelkezik Konditermia világában, a felmosófa, törlőkendő és ablakmosó melett szivacs, portörlő és seprű is lehet nála. Karaktered megőrzése érdekében igyekezz jóban lenni vele.
 Nem kérdez.

Recepciós (kaszton kívüli)

Bár ősi pergamenek szerint hímek is léteznek, kizárólag női egyedeik ismertek. Valójában ő Konditermia lelke. Mindenki ismeri és mindenkit ismer, mindenkit a keresztnevén szólít és minden az ő kezében fut össze. A Novícius (ld. ott) legnagyobb pártfogója. Többnyire Juditnak, Lizának, vagy Andinak hívják. 

Most már tiéd a világ. 
Jó játékot, sok TP-t!

Az én házam...

2009 elejét írjuk. A Thoriumblog még gondolatban sem létezik. Bontogatom frissen kinőtt szárnyaim a nagybetűs életben: komoly párkapcsolatban és a párkapcsolat másik tényezőjével együtt albérletben élek, fix munkahelyem van, adót fizetek és határozottan el vagyok költöződve a szülői házból. Kutya Úr épp fogantatódik. És akkor jön a nagy ötlet: mi francnak költsünk albérletre, mikor ugyanennyiből megvan egy saját kecó hitele is? A gondolatot tett követte, és 2009 nyarán asszonykástól és kölyök-Kutya Urastól beköltöztem az immár saját birtoknak számító kis vombathelyi családi házba, amely az utcanév után szabadon "A Tinódi" néven ismeretes a baráti körben. Nos, a mai nappal "A Tinódi"-t hivatalosan eladtam.

Beszélgessünk erről, jó?

Jó.

Már csak azért is, mert több ismerőstől, baráttól hallottam mostanában visszhangozni az általam 2009-ben kiejtett szavakat. Hogy a magántulajdon tulajdonképpen ugyanaz mint az albérlet, csak az legalább saját. No igen. Nem fogok tudni teljesen objektív maradni a kérdésben, de igyekszem pro és kontra is írni a dologról. Valahol, valaki írt már egy nagyon bölcs cikket a témában, ami hatással volt rám. Lusta vagyok előkeresni és lehivatkozni, ezért ha az illető a saját szellemi termékét látná visszaköszönni valamely gondolatsorban, nos akkor köszönöm a mentorálást és a plágiumért járó fájdalomdíjat hajlandó vagyok házikolbász és házipálinka formájában megfizetni. 

Először is. Magyarország még mindig magántulajdon-berzerkernek számít. (Ez a gondolat, határozottan tudom, abból a cikkből származik). Ami alatt azt értem, hogy ha kikopófélben is, de benne van a kultúránk által meghatározott alapgondolkodásunkban, hogy csak az jó, ami saját. Mondjuk ez szerintem az ember alaptermészetében is benne van. 

Namost, a Tinódi. 

Megvétetett. És jó érzés volt, igen, hogy saját. Úgy éreztem magam, mint a földesúr a frissen szerzett lovagi birtokon. Az enyém. Azt csinálok vele, amit akarok. Úgy alakítom át, ahogy akarom. És senki nem szól bele. Ez bizony, jó érzés. És neki is álltam átalakítani. Persze, tőke nuku, a fix állás, azaz a nevelőtanárság a vépi gazdasszony és -orkképzőben meg pont annyit hozott a konyhára,  hogy a hitel-törlesztőrészlet kifizetése, a csekkek feladása, az autó tankolása és az egyéb kiadások mellett nemigen indultunk világkörüli útra a maradékból. Ígyhát amit lehetett, azt saját erőből és észből. Falat bontottam, lamináltpadlót raktam, gipszkartont csavaroztam. Persze ez meg is látszott mindenen, lévén először csináltam. Asszonyka nem erőltette túl a közös élet hosszú távú építését, úgyhogy a munka nagyjából rám maradt. Mindegy, egy nyár alatt lakható és kellemes lett. 

És ez is jó érzés volt. 

Aztán asszonykával úgy egy év múlva felmondtunk egymásnak. Innentől ugye, férfiuralom lett, a cseperedő Kutya Úrral birtokoltuk az agglegénylakássá avanzsált Tinódit. Azokra a dolgokra, amik "csak úgy" vannak, különösebb költség és ráfordítás nélkül, használják mifelénk azt a szófordulatot, hogy "enni nem kér". Hát itt bizony elkezdtem érezni, hogy "A Tinódi" meg kér. Közben ugrott egy kategóriát a törlesztőrészlet (nem, nem svájci frankos, és innentől már nem ugrált), az exasszony hozzájárulása a háztartáshoz pedig kiesett. A nevelőtanári fizetés is kategóriát ugrott közben, emlékszem, ujjongva vártuk a kollégával a nagy pénzt, majd legörbedt szájjal néztük a bruttó 2500 forintos többletet a bérpapíron. Szóval a hónapok végei kezdtek nyomorúságossá válni. Ezzel egyidőben kezdett végleg telelenni a púpom a nevelőtanársággal. Jaj, édes Istenem, de mennyire lett volna kedvem megtenni akkor azt, amit a legutóbbi munkahelyemen, hogy bemegyek az igazgatósághoz és egy negédes mosollyal közlöm, hogy "akkócsá", aztán majd lesz valami. De ugye nem lehetett, mert ha "A Tinódi" pár hónapig nem kap enni, akkor elviszi a bank. Itt nyert értelmet számomra az a buddhista okosság, hogy a tulajdon rabság is egyben. 

Úgy egy évnyi -elnézést- töketlenkedés után kikecmeregtem a csávából, elmentem Sógoriába dolgozni. Ezzel beindult a vándorcigány életmód. Hétvégente vagy Vargáriában, vagy "A Tinódi"-ban töltöttem az időmet. A sógor fizetésből még maradt is a hónap végére egy fröccsrevaló. Közben újra elkezdtem-sógoréknál-albérletezni. Az ottani albérletárakról már szóltam. A Tinódi még mindig kért enni, de már volt miből etetni. Ellenben, gondoltam, lyukas vödörbe nem öntünk vizet, hát kiadtam albérletbe. Az albérleti díjjal pont nullán voltam házügyben. Ez így ideális állapot volt, saját is volt és enni se kért. Gondoltam, jól van az úgy, úgy tekintek rá, mint befektetésre. 

Igen ám, csakhogy tudni kell, hogy "A Tinódi" már újkorában se volt új. Én meg az esztétikai és kényelmi dolgokon kívül komolyabb részeihez nem nyúltam. Vagy pénz nem volt, vagy inger, vagy egyik sem. És hát ugye fiatalabb nem lett. Néha a bérlőkkel is voltak összezörrenések. Végül "A Tinódi" újra enni kért, eljutott abba az állapotba, hogy muszáj nekimenni és felújítani, ha nem akarom, hogy az elkövetkezendő öt évben a fejemre szakadjon. Csináltattam egy kalkulációt a szakimmal, hogy mennyiazannyi. Hanyatt vágtam a duplaluccot a székről, mikor körülbelül az egykori vételár felét adta meg eredményként. 

Agyaltam egy ideig a helyzeten. Pro és kontra. Bár nem sokáig. Egyedül odaköltözni sok. Jövőbeli családdal, kevés. Mars, Tinódi. Ment a Jófogásra, meg az ingatlanközvetítőhöz. Majd' egy év után, de lett gazdája. Nem, nem nyertem az üzleten. Amennyit emelkedtek az ingatlanárak közben, annyit romlott az állapota, úgyhogy nagyjából annyiért ment el, mint amennyiért annó megvettem. Ha egyáltalán. Körülbelül ugyanott vagyok, mint ha végig albérleteztem volna, mínusz a beleölt idő, energia, pénz és ősz hajszálak. 

Szóval. Nem kell a messzemenő konklúzió. Ez az én életem. Más helyzetben, máshogy, másnak lehetett volna ez jó is. Pontosítok: jobb. Mert nem volt ez rossz, születtek ott boldog pillanatok emlékei. Csak felvetődik a kérdés, hogy nekem így, ezzel a történettel, megérte-e. Mert ugye, az adott, pillanatnyi életvitelről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az így is marad. Aztán itt se essék félreértés, van akinél igen, van aki huszonegypár évesen megtalálja élete párját és élete hivatását. (Vagy beindul a "jóvanazúgy" effektus...). Nálam nem ez volt a helyzet. Más életstílushoz, más anyagi megfontoltsággal, más mentalitással, vagyis, mondjuk ki, más emberhez akár passzolhat is "A Tinódi".

 Remélem, megtalálta ezt az embert.

Mindenesetre mostanában nem tervezek magántulajdonú ingatlant. Ha, akkor zsírújat. Jobban átgondolva. Jobban az életvitelemhez igazítva. Meg ugye, vándorcigány ne építsen kőkunyhót. 

Majd ha leteszi az ekhós szekeret. 

Zár-szó. Ezt a bekezdést nem ilyennek szántam, hanem egy afféle pro-és kontra okoskodásnak a magántulajdon témájában. Nem az jött ki belőle, de a blog ilyen, az írja magát, én meg nem akadályozom benne. Ellenben. Találtam pár cikket. Nem "A" cikket, amiről írtam, de ez a kettő egész jól összefoglalja, pro és kontra, amit eredetileg mondani akartam. 

Tessék elolvasni. 

Már aki szeretné.

Egyik cikk

Másik cikk

Rúzsa Sándor legyen veletek.