Oldszkúl szocreál szájenszfigsöny

Az egész a vírussal kezdődött. A vírus úgy csapott le, mint derült égből a villám, senki nem sejtette és nem is jelezte jöttét. Csütörtök este volt. Épp hazatértem napi teendőim után, békésen cigarettára gyújtottam a teraszon, mikor érezni kezdtem, hogy valami változott, valami...más. Ez a Valami furcsán mozgott a gyomrom táján, mintha önálló életre kelt volna, mintha egyfajta szörnyűséges...lény akarna kitörni a nyálkás hasfalon, az iszamós beleken és az izmokon át, hogy a világra sikítsa örömét és bánatát. Tettem néhány bizonytalan lépést, majd lélekszakadva rohanni kezdtem és....

...rájöttem, hogy iromba hasmenésem van. Így a hasmarsvírusnak köszönhetően a csütörtök estétől szombat estig tartó időszakot nyugállományban (vagy szaladással) töltöttem, ami extra időt és -ezt kitöltendően- okot adott az olvasásra. 

Így bújtam bele a szocialista-kommunista sci-fi gyöngyszemeibe. 

Josh Kirby műve


Amióta a fenekemet hátul hordom, nagy sci-fi zabáló-vagyok. Legyen szó filmről, vagy írott műről. Valahogy elbűvöl-sok embertársammal együtt- ha olyan dolgokról olvasok, amik nincsenek, de akár lehetnének is. Ez ugye a sci-fi lényege: sci, mint science, azaz tudományos, fi, mint fiction, azaz fikció, fantasztikum. Saját meglátásom szerint leginkábbis ez különbözteti meg a sci-fit a horror műfajától (aminek egyébként szintén rendszeres fogyasztója vagyok), azaz hogy nagyobb a valószínűsége, hogy az emberiség előbbutóbb leszáll a Vénuszon, mint hogy a tengerből előbújt, radioaktivitásból táplálkozó óriásgyíkot kelljen tankkal hajkurászni. Persze a határok sokszor összemosódnak. Mindenesetre tény, hogy a sci-fi sokszor jósol, előrevetít, ha előkapunk egy régi művet, találhatunk benne olyan dolgokat, amik akkor még fantasztikumnak, ma már mindennapinak minősültek, minősülnek.

Ezen perverziómból kifolyólag aztán igencsak megörültem, mikor L. barátném nemrég hozzámvágott egy ölnyi leselejtezett Galaktikát és Metagalaktikát. Ezek egy generációval ezelőtti sci-fi novellás és -kisregénygyűjtemények. No, ezekbe vettem bele magam, a lábadozás alatt.
Hát.

Stanislaw Lem.
Tessék ezt a nevet megjegyezni. A keresztnév "l" betűje ilyen fura ferde vonallal van áthúzva, de én most ki nem keresem azt a karaktert. Az egyik Metagalaktika csak az ő műveivel volt tele. Ismerős is volt a név, míg aztán Jóanyám felhomályosított, hogy ő írta a híres Solaris ősfilm alapját képező azonos című regényt. Mármint Lem bácsi, nem Anyus. Lengyel író, nagyjából a múlt század közepére és második felére tehető alkotói lángolása. Hát fantasztikus az ember. És tudományos. És nagyon retró és nagyon szocreál és nagyon imádom.

Szóval, szó ne érje a ház elejét, bármit írok itt, az dícséret és nem rajta, hanem vele mosolygok. Mert a művei jók, tényleg. Izgalmasak, elgondolkodtatóak, a tényleges történésen túl is jelentéssel bírnak. Mindemellett nagyon jópofa dolog lefigyelni, hogy látta egy akkori sci-fi író a jövőt. Ez így közel hatvan év távlatából visszanézve főleg az. Az űrhajósok fénysebességgel száguldoznak át a világmindenségen és antianyagvetővel pörkölnek oda, ha oda kell pörkölni. Erőtér védi őket a külső behatásoktól és ételsűrítményen élnek. Ellenben az űrhajók szigorúan rakétaelven működnek és a számítógépek mágnesszalagot esznek. (Ne felejtsük: Lem bácsi korában a digitalizáció még gyerekcipőben járt). Nagy kedvencem volt az azonos című regényben "A Legyőzhetetlen" nevű űrhajó térképszobája, ahol mint egy háromárbócos vitorláson, okosan feltekercselve és sorbarakva foglalnak helyet a csillagtérképek. Digitális képernyő és adathordozó helyett pedig az információkat szépen papírra nyomtatva veszik kézbe az asztronauták, ha akcióba indulnak.
Állat.

Nem mellesleg, az író-gyanítom-hithű kommunista volt, ami megjelenik regényeiben is. A jövőben, (ami nagyjából a mi mostunk) a kommunizmus meghódította a világot, békét, rendet és egyenlőséget teremtett, utat adva a fejlődésnek. Az űrhajók nemzetközi összefogással épülnek, hegggesztővel és popszegeccsel. A tökéletesített hasadóanyag, ami mint tiszta energia, az űrbe röpíti a gépeket, a "kommunium" névre hallgat, a központi számítógép pedig Marax néven köpi ki az információt, szalagok és tekercsek formájában. Az orosz és szláv népek mindenhol kiemelkedő szerepet töltenek be, magasságukkal, jóképűségükkel is felhívva magukra a figyelmet.
Imádom, na.

És nem, nem röhögitek ki Lem bácsit. Gondoljatok bele, hogy mennyit változott a világ csak a mi gyerekkorunk óta. Én például általános iskolás kormban találkoztam először az internet fogalmával és tavaly fogtam először okostelefont a kezembe. (Jó ez utóbbiban maradi voltam.)Szóval Lem bácsi jó. Néhány elképzelése nem úgy lett, ahogy, de néhány már igen, vagy még lehet. Ez a szép a sci-fiben. Gondoljunk csak a nagy ősre, Asimovra, neki is sok fi-je már sci lett. És néha nehéz megmondani, hogy a tudományos élet hat-e a sci-fi írókra, vagy fordítva.
 Talán oda-vissza megy a dolog.

Mindenesetre aki szereti a műfajt, olvasson oldszkúl szocreál szájenszfigsönyt, nagy élmény, minden szepmontból.

Ha kell, kölcsönadom a Metagalaktikát.
Ha vigyáztok rá.

Az erő legyen veletek.


U.i: Lem bácsi hatására lett egy Nobel-díj-gyanús öteletem, ami megdönti a relativitáselméletet.
De erről majd később.