Butapest- avagy Vargha gróf a' nagyvárosban

Isa, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, hogy Kikelet hava végéhez közeledik, s a' Szelek hava már küszöbön kopogtat, felkerekedék, s elutazék kies uruszágunknak legfőbb városába, hogy négy kellemes napot töltsek ott tekintgetéssel, csángálással s kulturálódással, kedves kompániám gardérozása mellett. S bár Budapestet felettéb szép városnak gondolom,  s felettéb kellemesen múlattam az időt, vidéki nemesúrként még mindég meglep, miféle ürdüngátka visz rá bármely emberfiát, hogy beköltözvén itt végleges  lakhatást keressen, s a szép magyar föld eme kapitoliumában verjen gyökeret.

Én bizony elszörnyedék néha, hogy mi folyik itt.

Elírák, kijavítám. 

Első napon elfoglalánk hát lakunkat s szállásunkat kompániámmal, mely lak tágas, s kellemes vala, s az uradalmi kincstárt sem kellet vala túlzottan felbolygatnom, hogy fussa rá. Bár úri ízlésem otthonosabb s barátságosabb hajlékhoz van szokva, igazán nem vala ok panaszra, s még őrzőink es akadtak, kik a' gangon strázsálva vigyázták békénket. 

Majd nyakunkba vevénk a várost, s múlatozással és tsavargással mene el a következő néhány nap, melyről itt bővebben nem is, csak egynehány szóban szólanék. Elég az, hogy kiválóan tele, valánk a' budai várban, s a' Normafán, letekinténk a' nemes Erzsébet királynénkról elnevezett kilátóról, mozgóképszínházban múlattunk, s megtekinténk a' híres Sziklakórházat es. Még a' libegőre is felkényszeredtem vala, hol es meg kell jegyeznem, hogy némileg iszonyodván a' magasságtól, hogyha a' nemesi virtus nem hajtott volna vala, s nem tarték volna tőle, hogy szégyenben maradok kompániám előtt, a' magam jószántából ugyan fel nem ülnék valamelyes rozoga padra, mely aztán a levegőégen szánkáz lefelé, hogy az ember csűdje közben a kék semmiben kalimpál. De az úr a pokolban is úr, ledönték hát erősítésnek az útszéli csapszékben egy erős kisüstit, s uccu. 

Végezetül megjegyzést kell tennem a' méltán kedvelt Széchenyi feredőről, melynek belépti díja borsos ugyan, de egyszer minden nemesúrnak próbát kell tenni vele, igazán kellemes időtöltés a különféle meleg s forró vizekben lubockolni, s a' gőzben s melegben izzadás után a hűtőfürdőbe beleugrabugrálni . Meglepve látám itt továbbá, hogy a' falakon peniglen Cthulhu Nagyúr képmása van csempébe öntve. 

Node, hogy mulatozásainkról a szót ne szaporítsam, s pennám feleslegesen ne kopjék, mesélek most kelmeteknek arról, hogy miért es nem tudom megszeretni ezt az egyébként gyönyörű királyi várost. Nos, azért tán, mert a' népek biz olyanok itt, mintha orrukat  mogyorófa bottal ütnék. Több csárdába is betérénk kompániámmal, mely esetben is jómagam, mint a'hogy ezt drága nemes szüléimtől tanulám, hangosan s illedelmesen köszöntöm a' mulatozó társaságot, s a' fel szolgáló személyzetet, hogy: "Isten tartsa meg sokáig jó egészségben a ház népét". S ezek meg?? Ha tán válaszra es méltatják az emberfiát, akkor es csak ennyire, hogyaszondja: "száááávasz"! S munkájokat úgy végzik, mintha nem fizetést, de verést kapnának érette a nap végén. Előtaláltatik, sej, hébe-hóba a' mi vidékünkön es az efféle mogorva cseléd, de hogy mindenütt ilyen legyen, hát nem megy bele fejembe. S ha az evés-ivást végezvén fizetni óhajtánk es úgy fogadák a pénzt, mintha nem bér, hanem fájdalomdíj volna, hogy nyomorult létükért elnézést kérjünk. Az ilyet biz' minálunk hamarvást szélnek eresztik, vagy eladják disznópásztornak a' hegyoldalba. Az utczán a' népek dühösek mindenkire, s kiabálva szidalmazzák egymást. Szem s fültanúja valék, mikoris egy apó a' piros lámpánál átkeltében megszidalmaztatott az arra hajtó kocsistól. Ilyet még csak hallék mifelénk is, de hogy az öreg, rozoga apó erre olyan cirkalmasat válaszolt, miben még fallosza is benne foglaltatott, no arra már lekonyult a bajszom. S hogy az élelmiszerboltban a pékné a kenyér után érdeklődőnek azt mondja, hogy őt nem érdekli, csak haza akar menni már, vagy hogy a' lépcsőn a' népek fürtökben löködik odébb egymást, mind-mind igen fura, s pórias dolognak tűnék nekem. S hogy egyik nap szállásunkra hazatérvén, a szomszéd néne seprűvel üté belűlről az ablakot, hogy őt erisszék ki, mert ő nem akar ott egyedül lenni, s a' túlfelőli szomszédot megkérdezvén az azt válaszolá, hogy ez itt normális, no, az feltevé a koronát a főre. 

Mindent egybevéve, kedves feleim, bármely szép es emez város, s bármely jó is volt a kiruczanás oda, én biz ezer Butapestért nem adnék egy Vargáriát. S most, hogy hazatérvén pennát ragadék, s egy kupa bor, valamint Kutya Úr és Macska Úr társasága mellett papírra vetém soraimat, előre örvendek, hogy estvére kelvén komáimmal s barátaimmal bétérhetek majdan a' vombathelyi mulatóba, s ha ott azt köszönöm a' népeknek, hogy: "Isten tartsa meg sokáig jó egészségben a ház népét", akkor azt fogják felelni, hogy: "S a' kendtekét is hasonlóképp, jóuram!"


Nem ám Száááávasz...

Isten segítse kendteket, s további szép napokat kévánok, tisztelettel maradok:

Nemes Vargha Gróf, Vargária örököse

Kelt a' Szelek havának második napján, Vargária birtokán, ebédidő után.