Hé, ez alliterált. Mármint a cím. Pénteken volt az utolsó napunk a ziskolában. Mármint a munkahelyemen. Addigra már nagyon úgy festettünk, mint a süllyedő hajó, vagyis mint a lomtalanított. Minden ami könnyen mozdítható, azt már bedobozoltuk, kidobtuk, vagy szétosztogattuk, minden, ami nehezen mozdítható, az már elszállítás alatt volt, vagy elszállítódott, vagy széthordták a rókák. Mert ugye a ziskola igazából nem ziskola, hanem egy felnőttképzési központ, amit egy projekttel nyert pénzből tartottak fenn. A projekt kifutott, a cég elb... nem nyerte meg a folytatását, úgyhogy ennyi, roló le.
Igen, a képen lévő jószágokat már ismerhetitek. A hátsó sorban Árnyék, avagy Kutya Úr, aki köszöni, már jobban van. Az első sorban jobb oldalt Fraubert, a tőle balra álló Herbert felesége. Herbert pedig a leghasznosabb kollégám és tanársegédem volt a projektben. Bizony, őt kimentettem a kapuit csukó intézetből, hogy továbbra is szárnysegédem, háptértanácsadóm, plasztitkárom és akaratom gácsérvényesítője legyen. Mivel azért az emberfia se hülye, és időben bezörgetett azon cégek ajtaján, akik viszont megnyerték a projekt folytatását, hogy nem kőne-e ide egy tréner, aki bírja az erős pistát, már alá vagyok írva a következő munkahelyemen. Tehát most két hét pihi jön, utána pedig Herberttel teljes erőbedobással folytatjuk az istentelen nép okítását. Úgyhogy a pénteki zárásnak teljes nyugalommal mentem neki.
Ha Herbert felemelkedéséről és tündökléséről többet szeretnél olvasni, akkor katt ide: katt.
Azt hiszem, hogy az ilyen jellegű lezárások mindig egy jó visszajelzést adnak. Jót abban az értelemben, hogy igazat, illetve igazit. Mert ugye akinek van egy kis szeme a felszínen látható "örültemhogymegismertelek, továbbimindenjót" jellegű sztenderd búcsúzkodás alatti gondolatok meglátására is, az tudhassa, hogy minek mi lett itt a vége. Nem tudom, hogy a vezetőségünknek van-e ilyen szeme, mindenesetre én azért belekuncogtam a téli szélbe, mikor jött a mail, hogy a záró tímmíting utánra szervezett főnökséggel való iszogatás "érdeklődés hiányában elmarad". Ellenben nekem személy szerint nagyon jól esett a péntek. Odajöttek egymás után a kutyafejűek, mármint a tanítványaim. Azán ott nem ám kézfogás volt, hanem ölelés. Olyan igazi, tudod. Meg a közvetlen főnököm is úgy köszönt el, mint amikor nem is köszönsz el igazán, mert tényleg szeretnél még találkozni a másikkal. Mindezután fogtuk magunkat a kollégákkal és teljesen a szervezeti kereteken kívül, önkéntességi alapon jól beb... átbeszéltük az elmúlt másfél évet, meg úgy általában a világ dolgait. (Igaz a cehhet rálőcsöltük a cégre :D ).
Így ez olyan érzés volt, összesítve, hogy a francba, valamit csak csináltam itt, talán még nem is rosszul.
Ez olyan szívmelengető.
Remélem a következő etáp is ilyen lesz.
Aztán meg, van még egy zárógondolat, ami nem hagy nyugodni. Ezt komámember indította el bennem, miután puszta kíváncsiságból kinéztünk a bécsi O1G tüntetésre. Szóval. A migránspolitikához való hozzá-és bizonyos szintű ellenállásom egy dolog. Egy másik, az a gondolat, hogy ha mán itt vannak, kezdjünk velük valamit, lehetőleg értelmesen, amihez igyekszem hozzátenni. De akár így, akár úgy, a munkám kapcsán, meg abból kiindulva, hogy külföldön élő magyar vagyok, én bizony kőkeménynek sorosbérencnek számítok. Szóval, szerintetek, számíthatok rá, hogy Gyuri bácsi egyszercsak átutal egy nagyobb összeget a számlámra? Csak mert eddig nem igen láttam a Viktorunk által emlegetett pénzből egy garast se. Ez nekem valahogy egy logikai ellentmondás. No mindegy, hátha majd. Akkor veszek rajta nektek fröccsöt, jó?
Záróképnek beteszek ide mindenesetre egy képet, amin épp a gyűlölettől fűtött migréncsek álláhú akbároznak, hogy megdöntsék a viktoriánus Magyarország és a primitív Ausztria rendjét. Arcomon rettenettel figyelem őket, igyekezvén távolságot tartani.
Közben néha eszembe jut, hogy az eszme és az egyes ember nem ugyanaz.
Szóval, kellemes Karajcsont és ha addig nem firkálnék, akkor boldog új esztendőt is mindenkinek.
Áldás és békesség. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése