Like tears in rain

Haláltudat. Én így hívom. Nem tudom már, hogy saját kifejezés-e, vagy szedtem valahonnan, de jó ideje velem van. Nem tudom mióta. Évek, sok. Annak az egyszerű ténynek a tudata, elfogadása és elismerése, hogy minden, ami születik, terem, vagy osztódik, annak valahol vége is van. Furcsa ezt így kimondani, de ennek a tudása és elfogadása, a "nem akarok hallani róla" helyett, nos, hülyén hangzik, de megnyugtató. Nem várom, nem akarom, de rendben van. Nem befolyásolható, nem változtatható. De a két végpont közötti út igen. Kicsit fordított szamuráj-gondolkodás, ha jól megnézem. :)

Mielőtt legörgetnétek ijedten a bejegyzés végére, Kutya Úr jól van. Sokat emlegetett szereplője a blognak. Mintegy állandó jelenlevő, akiről azonban soha nem meséltem. Ideje. 2009 áprilisa, akkor született. Én akkor épp azt hittem, hogy letelepszek. Ház, asszonyka, munka, szóval a belevágás a klasszikus felnőtt életbe. (Bár már akkor gyanús volt, hogy ez a hajó nem ezen az ismert vizen fog úszni.) Kutya kell. Berni pásztor. Hát elmentünk megnézni egy alomnyi totyogó, fekete-fehér-barna csöppséget. Egyikük, mind közül a legbucibb, odaballagott hozzánk, amúgy komótosan, mintha nem is kiskutya lenne, hanem egy mindentudó bölcs, hogy jól megnézzen magának. Gyors és jó döntés. A név gyakorlatilag előbb megszületett, mint a kutya. Árnyék. Exem agyréme, de az idő bebizonyította, hogy nómen eszt ómen. Pár hét múlva elmentünk érte. Azonnal elaludt a kocsiban, mintha mindig is hozzánk tartozott volna. 

Volt egy nagyon csúnya időszakom a nyár végén-ősz elején. És elkezdett zavarni. Zavarni a halál gondolata. Lementem a mélyére, amennyire lehetett. Azt találtam, hogy a köztes út miatt. Mert még mindig hiányérzetem van. És nem leszek fiatalabb. Nem panaszkodom. Jó kondiban vagyok, egészséges és ha megfürdök, még a nők is megnéznek. De őszül a halántékom, előbb leszek másnapos, mint hogy berúgjak, ősszel befájnak az ízületeim és van néhány nem-csak-időleges ránc a homlokomon. Az idő vasfoga, ha lassan is, de elkezdett rágicsálni. Bár nem mondanám, hogy különösebben zavar. Mostanság néha elgondolkodom rajta.
 A rossz érzés mulandóban. De még keresem a kimenetelét.

A hajó aztán nem arra úszott, amerre a bólyák vannak. Ex balra, én jobbra, munkával kilett a púp, ház nyűg lett. Kutya Úr meg hozzámnőtt. De úgy véglegesen. Idővel rájöttem, hogy ez alól nincs kifogás. Bármi lesz, az Kutya Úrral lesz. Aztán, ha már olvasgattatok errefelé, tudjátok, hogy levitorlázott azóta pár karikát a hosszúhajó. Néha önmagukba visszatérőeket, néha előrevezetőket, de úton volt. És lesz is még jó darabig. És Árnyék mindig utazott vele. Nem is egyszerű ám egy kutyával hajózni.

Hülye kommersz sorozatok. Hülye írók. Nem csak a blogírók, úgy egyáltalán. De néha, néha, megragad egy gondolat. GOT. Avagy Game of Thrones, Trónok harca, vagy ahogy tetszik. Volt, valamikor az elején, egy jelenet, ahol Aryának a vívomestere, rá kell gugliznom, Syrio Forel, úgy hívták, a maga elcseszett akcentusával elmagyarázza a saját hitvallását. Mely szerint a halál elkerülhetetlen. És az egyetlen dolog, amit mondhatunk a Halál névtelen Úrnőjének, hogy: "nem ma".
 Nem ma. 

Not today.

Hétvégén Jóanyám volt nálam a Császárvárosban. Látogatásból, meg karácsonyi vásárból kifolyólag. Szombaton megnéztük a középkori vásárt a HGMnél, aztán haza, kutyaetetés, majd ivászat barátokkal. Éjfél körül értünk haza. Kutya Úr áll a konyha közepén és görcsöl. Látszik, hogy nincs képben. "Gyomorcsavar"-volt az első gondolatom, de nem, okádik. Akkor nem. Nincs baj, csak szorulás. Olaj, séta, símogatás. Reggelre elmúlik. De nem. Ügyelet, az első, ami szembejön. Állatorvosi egyetem. Biztos megússza egy hashajtással. Fiatal csinos doktornő. Zavart arccal jön ki. Nem tudom az orvosi szakszót, utánanézni meg nem fogok most. A belek körüli izmok az előrehaladott kor és a hormonok miatt leépültek. Szombat éjjel az egész béltraktus megcsúszott hátrafelé és magával rántotta a belső szerveket, pontosabban a húgyhólyagot és a prosztatát. 

Eszembe jutott egy másik filmes jelenet. Mikor a Szárnyas fejvadászban a replikáns, Boy Ratty, utolsó szavait súgja oda a fejvadásznak. "Láttam sok olyat, amit ti emberek el sem hinnétek. Lángban álló hadihajókat túl az Orion csillagképen, C-sugarak ragyogását a sötétben a Tannhäuser Kapu közelében. Ezek a pillanatok mind eltűnnek majd az időben, mint könnyek az esőben. … Ideje meghalni."

Közel egy hétbe került. Nem tudom hogy, de bevezettek neki egy katétert, hogy ürüljön a hólyagja. A közvetlen életveszély ezzel elmúlt. Beteget jelentettem. Három napig, a második életmentő beavatkozásig akkora volt a gyomrom, mint egy alma. Őszintébb leszek, mint amennyire alapból is lenni szoktam a blogon. Belemegyek a vörös zónába. Folyamatosan részeg voltam. Pont annyira, hogy működő-és vezetésképes, valamint ugrásra kész legyek, de ne bolonduljak meg. Aztán kedden felhívtak, a műtét sikerült. Benn kell maradnia megfigyelésre. Iszonyatos dolog szembesülni az érzelmek és a realitás összetűzésével, hogy a költségek közel meghaladják a keretet. Közben találtak még valamit, ami gyanús. Ezt most babonából nem írom le. Három nap után összeszedtem magam és elrendeztem mindent. Mármint a körülményeket. Addig is minden nap látogattam Kutya Urat. Az első alkalommal ki kellett küldenem a doktornőt meg az állatorvoshallgatókat, mielőtt összebőgtem volna magam. Panteista lévén imádkoztam Istenhez, Allahhoz és elvégeztem egy ősi pogány szertartást. Eddig segítettek. A többi is rajtuk múlik.

Szedjétek össze magatokat, bassza meg.

Van egy banda, a Fear Factory. Ők ilyen 0/100 együttes nekem. 90 százalékban fos zenéket csinálnak. A 10 százalék üt. Van egy számuk, ami nekem kicsit körülírja az egész haláltudat dolgot. Be fogom linkelni a bejegyzés végére.

Ma hazahoztam Kutya Urat. Hihetetlenek ezek a jószágok. Átrendezték a fél belsejét, van rajt egy vágás a herezacskóitól a mellkasáig. Meg egy tölcsér a fején, amit utál. De él, mozog, kakál, pisál, eszik. És örül nekem, meg hogy itthon van. Bánatosak a szemei, utálja a tölcsért és még bágyadt. De itt van, erős, mint egy gép és mindketten tudjuk, hogy nincs még itt az ő ideje. Nem most, nem így. Voltak pillanataim, amikor kételkedtem ebben. Most már nem. Lesz egy második lépése a műtétnek. De az már egyszerűbb. Kiderítjük a kérdéses, babonából-le-nem-írt szimptómát is. Lassan tíz éves, ami berniben már öreg. Ez is tiszta. De a két pont között, lesz még időnk. És azt jól fogjuk használni. Délután leterítettem a matracomat a földre és pihentünk egy félórát egymás mellett.

Dolgok, amikért érdemes a két pont között.

All this memories will fade in time. Like tears in rain, time to die.

But not today.

Köszönöm mindenkinek, aki szorított nekünk.