Mobil

Kis esti ujjgyakorlat, nektek, az arcotokba bele. Kezdek elvárosiasodni, az van. Ami valamilyen szinten kikerülhetetlen, ha az emberfia (nagy)városban lakik. Az egész disznóság a Bélával kezdődött. Róla bővebben ehun. Szóval Béla, a mobil, sőt, mit mobil, okostelefon minden tiltakozásom ellenére lett. Igen, Jóanyámnak előbb volt okosfonja, mint nekem. Ne nézzé. De aztán lett. Kaptam na. Ez a tény hozzátett a városiasodáshoz. A másik meg a tömegközlekedés. De majd erről is mindjárt, előbb kép kell, különben hülyén néz ki a bejegyzés felosztása.

Tessék, kép.

Szóval a tömegközlekedés, az nekem kívül esett a komfortzónán. Erős a gyanúm, hogy természetemnél fogva lehet bennem némi lustaság, illetve némi ellenállás az új dolgokkal szemben. Ennek aztán mindig nekimegyek a végén, de néha eltart egy darabig. A tömegközlekedés meg azért volt ilyen, mert nagyjából a Pornóapáti (400 lakosú p***ányi falu)-Szombathely (80000-es városforma) relációban nőttem fel. Azaz az egyetlen tömegközlekedési eszköz, amit rendszeresen használtam, az a Pornóapáti-Szombathely, illetve vicaverza busz. Amúgy gyalogszer volt, vagy bicikli, később autó. Namost, hogy beköltöztem Bécsbe, ezt eleinte próbáltam tartani. Aztán lassanként rá kellet jöjjek, hogy (hülyevagydani) nem, Bécsben nem lehet parkolni és a távolságok nem mindig tehetőek meg "tízpercalatt" gyaloggal. Szóval ha apránként és lassan is, de birtokba vettem a metrót. Közben meg a mobiltelefont.

Namost, az utóbbival kapcsolatban bizonyos dolgokból engedtem. Mint az unalompötyögés. Mert eleinte az se volt ám. De ahogy elmúlt a metrózás varázsa és napi rutinná vált, szimpla időkitöltésnek beindult a csetülés, a fészbukkolás, meg a hepiglász. Jó, bakker, már én is pötyögök a metrón, beee. De van amikor egész hasznos dolgokat csinálok a Bélán. Ügyintézek, vásárolok, bankolok, cikket olvasok. Ez a kellemeset a hasznossal esete. Mondom a saját védelmemre. 

Aztán van amiből nem engedtem ilyen téren. Például, hogy beszélgetés közben nincs képernyővakarás. Nem csak nekem, másnak se. Ezt ugye nem kell magyaráznom, miért? Irgum. Meg menet közben se. Gyalog se. Úgyhogy még mindig érzek némi jogalapot a hőbölgésre. Le szoktam figyelni és megjegyezni a legextrémebb helyzeteket, amiben valakit mobilozni láttam. Az edzőteremben, az oké, lassan megszokott, amíg nem csak azt csinálja az ember a gépen, elmegy. Na biciklistől már furcsállom. Ődóga, elütik, hát elütik, mi történhet, meghal legfeljebb, nem kell mindjárt a legrosszabra gondolni. Autósnak, aki pötyög, egyszerűen az édesanyját, mert ott már más is meghalhat. Buszsofőrnek pedig a két édesanyját. De számomra nem ez a legextrémebb, még ha a legveszélyesebb is. Nekem a top, a férfivécé ilyen szempontból. Oké, ücsörgésnél én is szoktam. De hogy a bömböldék klozettjében a piszoárban állva, fél kézzel a jánosba kapaszkodva hogyan és miért jó a másik kézzel telefonozni...hát azt tessék nekem megmagyarázni, 

itt.

I

I

I

v

Node. Másik dolog amit megfigyeltem, mármint magamon. Jól képzett falusi gyerek lévén a fizikális privát szférám meglehetősen nagy. Kb karnyújtásnyi. Ezt hívják testi magánszférának is, mindenesetre azt jelenti, hogy kellemetlen számomra, ha idegen ember ebbe belép. Na ezt a távolságot felejtsd el Bécsben. Eleve nagyváros, meg a bécsi gánicák amúgy is hajlamosak rá, hogy úgy álljanak az emberfia mellé, illetve közlekedjenek el mellette, hogy egy papírlapot ne lehessen leejteni kettejük között. Ez a tömegközlekedésen és a forgalmas helyeken nyilván hatványozódik. És hát eleinte próbáltam a magam megszokott módján kezelni a dolgot, azaz kikerülni a népeket, meg utat adni, meg ilyenek. Hát, elmúlt. Múltkor morogtam erről komának, hogy te, ezeknek nincs perifériás látásuk? Azt megmondta a tutit, hogy de, csak felvették a "városi leszarom" közlekedési formát. És aztán, ha sietek/nem vagyok hangulatba'/igennagyonsokanvannak/keleten kel a Nap, no akkor én is egyre inkább hajlamos vagyok rá. Ez szimplán egy ki a nagyobb játék, leszeged a fejed és mégy előre. Ha lepattan, hát lepattan. Vagy obábbmegy. Nem szép, de igaz, kezdek rászokni erre, lévén hogy az eredeti udvarias módszerem kevésbbé működik a fenti helyzetekben. 

És akkor vannak az orkok. Akikkel nem lehet mit kezdeni, nemtől, kortól, vallástól függetlenül. Akik képesek mindkét szituációból kihozni a legrosszabbat. Kikeresni a legnagyobb tömeget, elővenni azt a büdös mobilt és arra fókuszálva menni, mint a világtalan. Nem is orknak, hanem zombinak szoktam hívni őket. Brrr. 

Szóval. Van amiben engedtem az elvekből. Van amiben nem és nem is fogok. Zombi nem leszek.

Tudjátok mit akartam kihozni ebből az egészből?

Nem?

Hát lássátok, igazából én se.

Mindegy. Ne legyetek zombik.

'Cakát.