Bemenek a eccőterembe, átöltözök, megtekerem kicsit a futópadot, bemelegítek, tolok itt egy sort, húzok ott egy menetet, közben a szemem sarkából lesem az órát, mert ez most tesztüzem, hogy meló előtt belefér-e az időbe egy edzés. Kezdek kellemesen elfáradni, van még időm tusolni, meg átöltözni, gyóvanakkor. Lelazít, csattbeöltöző, harmincas kislány vígan rángatja fölsalá a porszívót, mert most van reggel, most kell takarítani. Hát ugye, én meg nem itt dolgozok, úgyhogy nekem menni kell tovább, felső ledob, cipő levet, edzőgatya letol. Kislány közben jobbról-balról körbeporszívóz. Na, komámasszony, mondok neki, remélem nem szégyellős kend, de nekem muszáj lesz letusolnom. Alsógatya le, lompost himbálja a porszívó hátszele, beslattyogok a tusolóba. Melegvíztusfürdőmelegvíz törülköző, visszaszekrény. Tiszta alsógatya felrángat, kislány közben épp a tükröket törölgeti. Farmer felhúz, ing felvesz, mindjárt úriembernek nézek ki. Leszámítva, hogy közben kilögybölöm a fehérjeséket, ami gyanús foltokat hagy. Mondom is a lánynak, hogy basszus, bocs, idedisznókodtam, erre elmosolyodik (amitől valamiért beugrik egy verekedés utáni cirkuszkerítés képe ), mondja, hogy ne foglalkozzak én semmivel. Gyóvanakkor. Kondibóki, metrórafő.
Aztán eszembe ugrik úgy hertelen, hogy ez az egész szitu most hogy nézett volna ki fordított felállásban?
Valahogy így: Fiktív én, mint higéniaügyi alkalmazott a konditeremben (nem szabad raklámoznom, tehát nem írhatom le, hogy a FitInn vót) reggel fél nyolckor kezdek. Mivel ilyenkor még kevés az ember, hogy ne zavarjam túlzottan a népet, a női öltöző porszívózásával indítok. Ez kábé húsz percet vesz igénybe. Míg tevékenykedek beszállingózik két kuncsaft. Látszik rajtuk, hogy sietnek. Egy darabig mérgesen néznek rám, majd így szól az egyik: "Fiatalmeber, nem takarítana máshol? Átöltöznénk." "Dehogynem, hölgyem", mondom, és elkezdem törölgetni a tükröket. erre odajön a másik, hogy, "De úgy értettük, hogy a női öltözőn kívül". Mire én: "Jajcsókolom, tessék csak nyugodtan ám, nem vagyok szégyellős".
Kuncsaft sikoltozni kezd, engem felnyom a recepción, recepcióst felnyomja a másik kuncsaft. Engem és a recepcióst azonnal kirúgnak, a FitInn elé tüntetést szerveznek a feminizmus aktivistái, a helyi média leközli az égbekiáltó disznóság hírét. A FitInnt bezárják, az exrecepcióssal pedig -miután kisírtuk magunkat egymás vállán- exklúzív edzőteremláncolatot alapítunk, ahol a személyzet az egyenlőség jegyében kizárólag húszéves maláj lányokból áll. Ötvenévesen, dúsgazdagon halunk meg, egy Bali melletti magánszigeten a luxusvillánkban kokaintúladagolásban.
Nem tetszik.
Nem eszem a kokaint.
Na.
Múltkor valahogy belekeveredtünk egy messzirőgyött ismerőssel a témába. Hogy feminizmus. Ugye ezt a szót sokféleképpen lehet értelmezni, én mondtam is, hogy hát én annyira nem. Mondta, hogy ő meg igen. Erre elmeséltem neki az álláspontomat, mire ő közölte, hogy az van, hogy ez, amit itt két percben előperformanszoltam neki, az pontosan az, amit náluk feminizmusnak hívnak. Bummbuksi, feminista vagyok. Ilyet kell megérnem őszülő halántékkel. Csak ugye, mint írám vala, ismerős messzirőlgyött. Bár az a messzi azért még Európán belül van, de akkor is, itt a valamikori Monar(c)hia területén kicsit máshogy néz ki feministának lenni. Itt nem vagyok az.
Azért nem, mert én az egyenjogúság híve vagyok, nem az azonosságé.
Nemtom, otthon, mármint Agyarországon találkozni-e ilyen álláshirdetéssel, Isten látja lelkem, időtlen idők óta nem kerestem kishazánkabn munkát, mindenesetre Sógoriában most az a divat, hogy bizonyos szakmákban erősíteni akarják a női vonalat. És ilyenkor, merthogy faszagyerekek, beleírják, hogy "az egyenjogúság nevében emelni akarjuk a nők arányát a szakmában, ezért ugyanolyan képesítéssel rendelkező jelentkezők közül a nőket részesítjük előnyben".
Na itt azért már elkezdek csuklani. Mert ez most egy igencsak korrekt (Pol,-Szoc,-Genderkorrekt) mondatnak számít. Ami alapból jó. Csak ugyi, a másik felén meg, ott is áll ám valaki. Egyszer kapcsolatban álltam egy céggel, akik nagyon akartak egy melóra, viszont kiböktem a honlapjukon, hogy van egy másik projektjük, ami távolságban, fizetésben és egyáltalán mindenben nekem jobban feküdne, csakhogy, ez egy nőkkel foglalkozó projekt volt. "Veszteni velóm nincs vele" alapon megkérdeztem őket, hogy izzzzé, van esélyem férfiként ide bejutni, vagy le se adjam a jelentkezésem? Hát, így kerekperec megmondták, hogy ne.
És tovább csuklottam.
Azt akarom, ugyi, kihozni az egészből, hogy mindent túl lehet tolni. Nem először, és gyanúm szerint nem is utoljára megyek neki efféle témának. Volt itt a blogon már cigányozás, buzizás, szkinhedezés, migráncsozás, orbánozás, zsidózás (ja, az még nem), vegetáriánusozás, kriplizés. Megminden. Épp most néztem rá, hogy idén júliusban elmúlt 9 éves ez a kramanc, mármint a blog, és közelíti a 300 bejegyzést. Valahogy mindig ugyanoda lyukadok ki a végén. Az emberek felismernek valamit, ami rossz. Ez jó. Az emberek változtatni akarnak valamin, ami rossz és ez is jó. Az emberek változtatnak ezen a rossz dolgon, ami szintén jó. Aztán jön egy marék szivárványt izzadó birkabarom, aki felkapja ezt a hullámot és addig tolja, míg a változtatás rögös útján való haladás közben valami újabb rosszat ki nem hoz a dologból. Na ez már nem annyira jó.
Igenis, tessék a férfiakat és a nőket egyenlő jogokkal rendelkező lényeknek tekinteni. Igenis tessék őket egyformán szeretni, de egyformán mondani is nekik, hogy "faszkalap", ha megérdemlik. Tessék egyformán elfogadni az igényeiket, egyformán érvényesíteni a jogaikat, de betartatni a kötelességeiket is.
De ne tessék egyformának tekinteni őket. Me' nem azok. És ez megintcsak, ha hiszitek, ha nem, de jó. És tessék ezt a gondolatmenetet beépíteni, mielőtt kiabálni kezdtek.
Vagy gondoljatok a következő képre, amit pusztán színtiszta disznóságból hagyok itt :)
Na csókollak benneteket.
(A férfiakat mindenesetre legfeljebb arcon. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése