2019. október 20., vasárnap

Thunberg-szindróma




Van egy tan valamelyik keleti filizófiarendszerben (nyilván a buddhizmus lesz az, csak nem vagyok biztos benne, ezért ködösítek), ami szerint néha tök hasznos dolog, hogy mielőtt kimondunk valamit, átgondoljuk, hogy valójában miért akarjuk kimondani azt a valamit. Mármint hogy tényleg miért, mi a valós indok. Ez a módszer más hasznos tulajdonságai mellett az ember kásalesőjét is pihenteti, mert az esetek jelentős hányadában rájövünk, hogy a valódi indokunk nem a mondanivaló maga, hanem irigység, önzés, magamutogatás, vagy valami efféle nem túl vicces dolog. Azt ilyenkor ahelyett hogy az emberfia megosztana egy újabb, teljesen lényegtelen valamit a világgál, inkább sztenderre teszi a pofázmányát. Nem is buta dolog ám.
Na.


Van ugyi ez a svéd kiscsaj, aki úgy lebajszintotta a múltkoronban egy ENSZ-konferencián a tisztelt egybegyűlteket, hogy csak úgy csörömpölt. Tette mindezt nem épp ok nélkül, hiszen nem újdonság, hogy a klímánk épp az összeomlás felé tart méteres léptekkel, a világ vezetői pedig némi szivárványpurrantáson kívül nem sok mindent tesznek ez ellen. Szerintem helyén volt a dolog és őszintén, melyikünk nem tenné meg ugyanezt szívesen?

Aztán beindult a-hogy egy szép régi magyar szóval éljünk-shitstorm Thunbergék Grétája ellen. Merhogy ígymegúgy, mit szájal ez, mennyeninkábbtanúnyi, megegyáltalán. Először csak hallomásból, mostanra már direktben is találkoztam ezzel, közvetlen ismerőseim is tolnak ki itott facebookra nyiltabban, vagy burkoltabban Thunberg-ellenes posztokat, illetve a helyi médiumok is lehoznak egy-egy ilyen passzívagresszív bölcsességet. Ma konkrétan egy (egyébként általam nagyon hitelesnek, stílusosnak és jól informáltnak tartott)* vombathelyi onlájn-médium, a Nyugat.hu rakott ki egy cikket (ehun) a témában, ahol Gretat nem túl burkoltan egy másik természetvédő hőssel állítják szembe.

Izé. Gondolkodjunk kicsit, az se baj ám mindig. Szóval, értem én, hogy ez a Gretalány kicsint idegbetegnek tűnik, meg tikkel az egyik szeme, meg még a neve is milyenmár és ráadásul úgy fest, mint Wednesday Addams az Addams családból, csak szőkében. Tudom én, hogy sokak szerint mennyenhaza és hogy tényleges megoldásokat nem nagyon kínál, csak morgolódik. Tudom én, hogy vannak tudósok, felfedezők, szent emberek és pokemonok, akik valamit sokkal jobban csinálnak mint ő. 
Azonban felmerül bennem egy kérdés:

ÉS AKKOR??

Nem gondolom, hogy Greta Thunberg szerpe az lenne a nagy kirakós játékban, hogy feltalálja a klímamegcsinálógépet. Nem hiszem, hogy az lenne a szerepe, hogy zászlót lobogtatva egy ócenjáró hajó orrában állva gyűjtse a műanyagszemetet. (Meg ezt így amúgy is nehéz lenne.) Nem hiszem, hogy az lenne a szerepe, hogy a svéd hadsereg női osztagában gépfegyvert lengetve rohanja le a fehér házat. Ne akarjátok ráhúzni ezt. Ennek a kislánynak pont az a szerepe, amit csinál, hogy egy kicsit frusztrált svéd kamaszcsajszi legyen, akinek tikkel az egyik szeme, és megmondja Trump bácsinak és Merkel néninek, hogy komák, nektek bizony az apátok f@szát. Ez a lány egy ikon. Egy eszmét képvisel és tár a világ elé, ami arról szól, hogy a nagyhatalmak, illetve azok, akiknek tényleg hatalom van a kezében, észbe kellene már, hogy kapjanak, különben mind megyünk a darálóba lecsónak. És Greta ezt igenis jól csinálja.

Miért kell őt szembeállítani bárki mással? Miért kell bezzegkedő cikkeket lehozni arról, hogy jajmerez, csak kiabál, de az xy ezt és ezt csinálja, mégse figyel rá senki? Ennek a mufurc kislánynak az a dolga és célja, hogy figyeljenek rá és felhívja a figyelmet a változtatás szükségességére. És ezt elérte. Vicces módon részben pont ezeken a "bezzeg a" véleményeken keresztül aztán tényleg megismerünk olyan figurákat, akikről amúgy kuss van a médiában, mint a fenti nyugatos cikk indiai farmere, vagy Boyan Slat, a tengereket megtisztító masina felfedezője. Szóval lényegében ez is arra a malomra hajtja a vizet, amiben a lányzó őröl. De miért, az égbe is, miért kell bárki mást bármiféle ellenpontként, szinte már ellenfélként odaállítani a Grétával szembe? Mit szeretnétek ezzel pontosan? Hogy legyen a Thunbergék lánya is tudós? Vagy költözzön Indiába és ültessen fákat? De hé, akkor ki fogja azt mondani az ENSZnek, hogy korpás a szemöldöke? Majd az indiai farmer, vagy a holland tudós? 
Hát nem. Mert az nem az ő dolguk. 

Lehet, hogy a Gréta kicsit idegesítő. Meg az is lehet, hogy aszperger-szindrómája van. Még azt is el tudom képzelni, hogy néha szellent is. De srácok, mióta ez a bakfislány nekiállt ütni a tamtamot, azért történt ám egysmás. Az ilyen változások élén, nem feltétlenül az áll, aki a változtatást végbe is viszi. Az ilyen változások élén egy olyan ember áll, aki kinyitja a száját, a többiek meg ebből erőt nyernek és fölrúgják a sámlit. Ez mindig így volt a történelemben, gondold csak végig. És Greta ezt igenis jól csinálja.

Szóval, a következő efféle Thunbergszekáló megnyilvánulás előtt állj meg egy percre, és gondold végig, hogy miért csinálod pontosan? Frusztráció? Irigység? Valamiféle srég önmegvalósítás? Zavarnak a tikkelőszemű emberek? Fáj, hogy te tizenhat évesen épp az első komolyabb berúgásodat tervezted a kulturház háta mögött kannásborral, ő pedig nem anyanyelvi beszélőként angolul szólal fel az ENSZ előtt? Zavar, hogy az emberek összedobták a leégett Notre Dame árát, és akkor is kiabáltál, hogy bezzeg másra nem adnak? Azt te meg nem adtál bele egyikbe se? He? Vagy szereted a negyvenfokos nyarakat, meg a tömeges kihalást, és szerinted mindenki aki fellép a klímaváltozás megállításáért, annak tikkel a szeme? Vagy te se akarsz klímaváltozást, csak lópikulát nem teszel ellene, és így vezeted le a bűntudatod? Vagy beszólt az asszony, de félsz a sodrófától és most valakit muszáj elküldened a francba? Vagy mi? Mi bajod van? De most komolyan...gondold ezt végig, légy szíves.

Köszi.

Amúgy én részemről a Gretával vagyok.
Ha eddig nem lett volna tiszta. ;)


*= Vigyázat, irónia 






2 megjegyzés:

  1. Azért a nyugat.hu-nál néhány apróságot nem vettek figyelembe. Jadav Payeng FARMER Indiában, alapból közel élt a természethez, és nem sok minden korlátozta a "civilizált" városokhoz képest, így neki teljesen kézenfekvő, és még szakmája is az lett végül lényegében, feltehetően nem egyedüliként a családjában, hogy egy elsivatagosodott területet ültetéssel újra életre tudjon hívni.
    Greta Thunberg pedig városban él, jobban lekorlátozva, mint a lépcsőházak, csak ahhoz van joga, amit kivív magának. Kíváncsi lennék, hogy mekkora lenne a felháborodás, ha ő is elkezdene ültetni, mint az összehasonlításban alapul szolgáló férfi, például az utak repedéseibe, meg minden szárazabb földterületre. Akkor meg az lenne a baj, hogy hogy képzeli, hogy engedély nélkül próbálja megmenteni a természetet. Lehetőségeihez mérten így is többet tesz havonta, mint a legtöbb ember valaha fog összesen az élete során.
    Nem vagyok aktivista, nem vagyok környezetvédelem híve, én úgy vagyok vele, hogy az emberiség úgyis hamarabb pusztul ki, minthogy a természet megadja magát, de "józan paraszti ésszel" végigmérve is felháborítók az efféle támadások felé.

    VálaszTörlés
  2. A nyugat.hu általában nem "apróságokat" nem vesz figyelembe :D

    VálaszTörlés