Kutyatár, kutyatár, kutyafülű Aladár

 

Na az Aladár az úgy lett, hogy Jóanyám kitalálta, hogy kellene egy fiatalabb kutya az összekuszált szemű szánhúzó mellé. Úgyhogy nekiállt mentett állatvédőskutyusokat nézegetni, én meg kaptam az ívet meg a képeket meg videókat véleményezésre. Egy buksit már majdnem elhoztunk, de kiderült, hogy macskát eszik. Így aztán hirtelen és váratlanul lett egy Aladárunk.

Namost, az Aladárnak a levése az úgy lett, hogy Aladár megláttuk, aztán  ígycsináltunk, hogy húdeszép. Aztán volt ott valami bonyolítás, mert Aladár ugyan állatvédő oldalon volt fent, de kiderült, hogy a gazda ezt nem egészen így gondolja. Szóval valamit nekiállt molyolni, hogy ez egy mittomén milyen tenyészkan, meg ígymegúgy, aztán igazából arról van itt szó, hogy megöregedtek, elköltöznek panelba, ott meg nem jó a kutyának. Aztán rájött a báttya, hogy jobb ha nem molyol, mondta, hogy vigyük a vadat, ha tetszik.

Namost, én itt kerülök képbe, mert felajánlottam, hogy leszek sofőr, meg segéderő. A terv az volt, hogy levezetünk a halálf@szára, megnézzük a vadat, ha szimpik vagyunk egymásnak, akkor ezt megtesszük mégegyszer Husky Úrral, és ha az is működik, akkor egy harmadik lépésben elhozzuk. 

Ebből aztán az lett, hogy levezettünk halálf@szára, ami 3 és fél órára van tőlünk és Aladárral ott helyben Jóanyámostól egymásba szerettünk. Aztán úgy voltunk vele, hogy a radai rosseb vezet le mégegyszer halálf@szára, kutya jön, a többit meglássuk.

Aladárnak a becsületes neve amúgy Ali, de mivel szerintem ez kebabárusnak való név, nem német juhásznak, viszont egy ötéves kutyát aki ezzel a névvel nőtt fel már nem keresztelsz át, hát maradt Ali, aztán a címadó rigmusból rajtaragadt a becenév. Egyébkéntl egy farkasszerű testbe oltott kölyökkutyalálek a legény. 

Szóval lepapíroztunk mindent Palibácsival (akit szintén nem így hívnak, csak én, továbbá többször meg akartam harapni, pedig jólszituált úriember, csak nem szívelhettem a stílusát), bevágtuk a vadat a csomeszbe és uzsgyi. Egy beokádással haza is értünk. 

No aztán hogy hazaértünk, jött a bingó, a husky szerint Aladár sem nem szép, sem nem aranyos, és egyáltalán, menjen a búbánatba az ő királyságából. Úgyhogy én homeofficban Vargáriában maradtam és segítettem kutyát nevelni. Ez eleinte egy elég húzós feladat volt. De megoldottuk, meg biz. Nagyobb balhé végülis egyszer lett, mert a fent említett kölyökkutyalélek nem tud róla, hogy ő kb másfélszer akkora mint a husky és hagyta magát lenyomni. Aztán hogy megsegítettem a történetet a vizesvödörrel, hallgatólagos megállapodással béke köttetett, majd ez-lekopogom-állandósult.

Aladár elfogadta a huskyt mint a morcos apót, amaz pedig Aladárt mint a hülyegyereket, akiből amikor már igen sok, akkor így csinálunk neki, hogy grrrr és akkor elpucol. 

Aztán azóta Aladár itt boldog és szocializálódik. Kiderült többek közt, hogy bármennyire is kiskutyalelkű, területőrzésben nagyon is németjuhász, az első csengetés nélkül érkező ismerősnek pont annyi ideje volt, hogy kimenjen a kapun. 

Továbbá egy másik melléknévként megkapta az illetékes elvtárs címzetet is, mivel amiről Aladár nem tud és nem ellenőrizte le, az nincs is. Az alábbiakban épp a nappali felmosásának folyamatát minősíti.

Nem könnyű amúgy lefényképezni a jószágot, elnézést a képekért, de olyan szinten fekete, hogy csak teljes rivaldafényben lehet lefotózni. Az alábbi képet egy sógoriai ismerősömnek csináltam a két kutyáról.

Szóval. Kemény menet volt, de szépen lassan beállt mindenki a helyére és most itt boldogít minket a nagy fekete farkaskutya. És szemmel láthatóan ő is boldog. Imádnivaló jószág. Azért ha mostanában jöttök Vargáriába, csengessetek mielőtt kinyitjátok a kaput. :)

Népszavazás kiskutyával

 

Lehet nekem nem is ilyen mindenről-semmiről szóló blogot kéne csinálnom, hanem gasztroblogot. Mert hajlamos vagyok a bejegyzéseket a kajával összehasonlítani. Ez most olyan lesz, mint a lecsó, hogy úgy nagyjából minden belemegy, azt jóvan. Lesz benne kis ez, meg kis az, aztán ha nem tetszik ami a végén kijön, akkor a disznóknak adjuk.

 Na. 

A gasztoblog ciki. Nem csinálok ám.

Az van, hogy népszavazás volt ma Ferencjóskalandban. Illetve nem ma, hanem egész héten népszavazás van, hétfőtől péntekig. Mégpedig az állatvédelemről, vagyis az állatvédelmi törvény módosításáról. Ezt egy polgári kezdeményezés indította el és az a célja, hogy odacsesszenek végre a tömegtartásnak, a kényszervágásnak, az állatok állattalan (vagy ha úgy tetszik embertelen) szállításának, meg még pár olyan dolognak, amiről mindannyian tudunk, de hajlamosak vagyunk "iszenna" alapon nem tudomásul venni. 

És, tegyem hozzá teszik ezt okosan. Mert nem a véresszájú módszerekkel dolgoznak, hanem másfelől erősíteni akarják a helyi parasztgazdaságokat is. Mert ugyi a kiskutya aranyos, de szerintem a tudatos élethez hozzátartozik az is, hogy tudomást veszünk a kevésbé szép dolgokról is, illetve megtanuljuk átértékelni őket, mint például, hogy a virslisszendvicsben lévő állatnak is volt anyja meg apja, voltak gondolatai és érzelmei és bizony rítt mikor levágták. Szal lehetett volna akár kiskutya is.

És aztán ha ez tudatossá válik, akkor vagy nem eszünk virslisszendvicset, vagy ha már a virslisszendvicsevés mellett döntünk, akkor csak jobb a Csöpi nevű ötéves disznó virslijét enni, aki a Hanziparaszt mezején hömbölgött a dagonyában és az alatt az öt év alatt azért egy jó élete volt, mint a fenekén a 32543-as számot billogként viselő négyhónaposan levágott cocáét, aki életében fényt sem látott. 

Aztán tudjátok, azért nekem ez az állatvédelem eléggé a lelkemen van ám. Csináltam én ezt "hobbiból", meg szakmaszerűen is, de ez olyan bokor, hogy ha egyszer belekeveredsz, többet nem mászol ki belőle. Nem is akarsz igazából, valahogy mindig a részed lesz. Most épp azon dolgozom, hogy a frissen alapított cégem közösségi szerepvállalás címén magyar állatvédő szervezeteket támogasson. Erről a cégről még nem meséltem itt, de világuralomra tör és majd megteszem egyszer. Mármint a mesélést.

Nade, folytatva a  népszavazás dolgát, ez meg pont erről szól. Mármint nem a cégemről, meg nem is a világuralomról, hanem hogy ésszel bánjunk a jószággal. Tetszik. Kéne ilyen hazulra is, komolyan. Ez olyan nekem való dolog. Fel is kerekedtem hej, hogy szavazok. A felkerekedés az munkaidőben történt, mert a nagyon menőn disztenszlörningnek nevezett, az értelmetlenhez konvergáló távoktatás mellett, amit jelenleg csinálok, mindenre is van időm. És mivel manapság már mindent is lehet onlájn, még oktatni is, ezért aztán lehet népszavazni is, mármint onlájn. Úgyhogy elmentem onlájn népszavazni, viszont a szavazásnál kiderült, hogy én nem vagyok nép.

Na mondom szép, itt húzgálom a császár bajszát már majd' tíz éve, terelem a vadakat, fizetem a tizedet a kétfejű sasos ládába, futkosok a sváb fehércselédek után (vagy elől), azt még azt se mondhatom, hogy én pedig a Csöpidisznóra szavazok?

Hát nem, merthogy, mint utánaolvastam, állampolgársághoz kötött.

Aztán itt jön az a téma, ami már a habarás a lecsóban. Merthogy nem sikerült népszavaznom, lementem az oskolaudvarra cigerettázni, aztán filozofálni kezdtünk a kollégákkal erről a fenti témáról, amit aztán továbbgondoltam. Azt mondta a Péter és a farkas, hogy na ja, ez elég fura, mert pár emberöltővel ezelőtt, mikor még nem volt globaziláció, érthető lett volna, hogy mindenféle gyüttment ne brekegjen bele az állam dógaiba, de ma ő inkább ahhoz kötné, hogy ki hol lakik. Péter és a farkas amúgy egyazon személy, egy kedves kollégaember aki egy szerencsés véletlen folytán a Farkas Péter névre hallgat. Illetve erre nem, csak ha németül mondják neki. És az előbbit nyilván nem így fejezte ki, mert nyakon vágtam volna. Meg lehet nem is vágtam volna nyakon, mert csípem.

Nade.

Ezen felkerekedve elindult az agyam a "nép" fogalmán. Ennek is olyan ám nekimenni, mint a Dunának, hogy attól függ, hogy széltében, vagy hosszában akarod átúszni, mert egyik irányban igen sokáig tartana. Mindenesetre legjobb tudásom szerint a nép mint olyan nem egy túl öreg fogalom. Meg merem kockáztatni, hogy a kora újkorig kevésbé volt használatban. Inkább kötötték magukat az emberek identitás tekintetében rokonsághoz, mint nyelvhez és határokhoz. Nem véletlen, hogy ékes anyanyelvünkben a nép szinonímájának számító "nemzet" szó etimológiailag a nemzésre vezethető vissza, azaz akinek a pereputtya vagy, oda tartozol. Hát ugye manapság ez már kicsit máshogy megy. 

Ugyanezen a gondolatmeneten felúszva veséztük ki Péterrel és a farkassal azt is, hogy viszont ugye az is kérdéses, hogy helyén van-e, hogy a Maldív-szigeteken élő sógor viszont belebrekeghet, hogy merre menjen a szekér Bécsben, a bécsi török, hogy elnök legyen-e Erdoganból, hát meg ugye az is, hogy nekem szabadna-e beleevetkéznem, hogy mi van Orbániában. Mert ugye szabadni szabad. Csak hogy jogos-e, az a kérdés. 

Mert ugye a tények nem mindig vágnak össze az identitással. Nekem ebben pedig nincs zavarom, határozottan Sógoriában élő szittyaként definiálom magam. De a tények azt adják ki, hogy bizony szavazhatok legközelebb is a Viktor ellen Bécsből, de a Csöpidisznóra legközelebb se, pedig ha néha veszek darálthúst a billában, akkor azt belőle. Aztán én ebbe nagyjából bele vagyok nyugodva, bár Isten látja lelkem, ha rajtam múlna, már kicserélték volna a két jelöltet. 

Nem is fogok egyik kérdés végére se pontot tenni ebben a bejegyzésben, tudom, hogy mindenkinek megvan a témá(k)ról a saját hujjognivalója, ez inkább volt amolyan gondolatindító kontra gondolatülepítő volt. 

De indult és ülepedett, úgyhogy nekem most jó.

Vélemények szabadok.

u.i: Ne bántsd a kiskutyákat, a kurv@nyád.

Bazmegleves

 

Csendes vasárnap van, úgyhogy főztem bazmeglevest. Ez úgy készül, hogy az emberfia mikor felkel, előhalász a mélyhűtőből egy adag levescsontot, azt felteszi egy fazék vízbe éppcsak főni, azt otthagyja. Ezért kell ehhez a vasárnap, mert a bazmegleves időt igényel. Aztán mire a fent említett emberfia kezdene megéhezni, addigra a csontból meg a vízből lesz egy jó sűrű csontleves. Ekkor felteszi a delikvens nagyobb lángra, szel bele répát, meg hagymát, meg dob bele egy marék száraztésztát, aztán az egészet jól meghinti borssal, sóval, meg csiliporral. Ez így még pislog egy negyedórát és fogyasztható. Ekkor az addigra már igencsak éhes emberfia kimeri egy tálba, leül befejezni a tegnap elkezdett filmet és mivel a leves forró, de az emberfia éhes, ezért összecsücsörített szájjal beleszürcsöl. Ez oda vezet, hogy a leves tetején meggyűlö csilipor direktben az emberfia tüdejében landol, aki ettől fuldokló köhögésben, majd ennek elmúltával Istenkísértő káromkodásban tör ki, és közben többször elhangzik, hogy "bazd meg, leves'". Na innen a neve.

Ennek amúgy az égvilágon semmi köze a mai témához, de le akartam írni. A mai téma a magyar szolgáltatószféra lesz.

A magyar szolgáltatószféra meg onnan jutott eszembe, hogy így Karácsony kontra Szilveszter táján a csilibe bele-nem-fulladt emberfia gyakrabban találkozik ezzel a fenoménnal. Illetve találkozott, mert most már utána vagyunk, de most értem el a blogig. És így azért csak mindig vakaróznom kell egy kicsit tőle.

Jujde, most olyat csinálok, amit nem szeretek, bezzegkedni fogok. Ugye így, hogy most már jópár éve Bécs kies városában dolgozom a valamikori Monarhia Pornóapáti központtal való visszaállításán, van némi rálátásom, hogy hogy futnak a dolgok Sógoriában kontra Agyarországon. Van ugye ez a klisé, hogy Ausztria drága. Azért mondom, hogy klisé, mert ez így ebben a formában nem igaz, bizonyos dolgok jelentősen drágábbak hanziéknál, a többi éppcsak, vagy ugyanannyi, mint otthon. Az egyik ilyen bizonyos a szolgáltatószféra. Tehát bármi olyan, amikor nem egy tárgyi dologért fizetsz, hanem azért, mert valaki csinál neked valamit. Nyilván, én is otthon járok autószerelőhöz, meg fodrászhoz. Igen járok fodrászhoz, csitt. Néha. 

Namost ugye, vajon miért drága otthonhoz képest a hódítás alatt álló területeken a szolgáltatószféra? Azért, mert a kínálatot a kereslet szüli, azaz itt el tudja kérni a száz ojrót a masszőr óránként, mert lesz aki odaadja neki. Van viszont ennek szerintem egy másik vonulata is, amit érdemes volna megvizsgálni.

Mégpedig az, hogy az árért biza minőséget is elvársz. És ahol minőséget kapsz, oda szívesen mégy vissza. És arról mesélsz a barátaidnak és üzletfeleidnek és ők is odamennek. És akkor a szolgáltató boldog lesz és boldogan szolgáltat neked. Ellenkező esetben felkopik az álla. Hiszen lejártak azok az idők, amikor mosógépért a Hajdúhoz mentél, elromlott tévével a Villszövhöz, fájós foggal meg az SZTK-ba, most már mindenre (is) van alternatíva.

És azt gondolom, kis hazánkba pont ez a gondolatsor nem érkezett még meg, hiába, hogy a realitás már kívánná. Másfelől megy a májjogás, hogy a magyar vásárlóerő inkább vásárlógyengeség, meg nem lehet egy értelmes üzletet összehozni, nade, kérdem én, min csodálkozunk?

Csak néhány saját példa az elmúlt hónapokból. A Sógor császár által részemre átutalt 14. havi bérből gondoltam beruházok egy új leptopra, mivel a régi kb már a szupermáriótól is lefagy. A közelebbi komák most már fogják a fejüket, annyit nyaggattam őket információért, de muszáj volt, lévén annyit értek az elektronikához, mint teknősbéka a legóhoz. Nem sokat, na, ha nem lenne egyértelmű. Szóval, beballagok egy itt meg nem nevezett vombathelyi leptopbótba, mondom a komának, hogy mikő. Mondja, hogy mi van. Mondom, hogy az egyik tetszik, de van két kérdésem, annak nézzen utánna, azt ha stimmel minden, akkor otthagyok egy átlag magyar fizetést. Mondja, hogy "jajóvanminnyá". Elmenek a dolgomra, jövök vissza egy óra múlva, kérdem a komát, hogy na? Aszondja, hogy na, mi? Hát mondom megnézted amit kérdeztem? Jaaaa....nem volt rá időm. Jó mondom, itthagyom a telefonszámom, hívj fel. Na azóta is hív. Hát máshol hagytam ott egy átlag magyar fizetést. Namost nekem ugye mindegy, végülis lett laptopom, de hogy mikor ő az esti sörözés közben panaszkodik a haveroknak, hogy "szarul megy az üzlet", akkor gondol-e ezekre az esetekre, azt nem tudom. Gondolom nem, mert akkor nem menne szarul az üzlet.

Aztán eszembe jut az is, mikor azzal a feltett szándékkal néztük végig egy jóbarátommal Sopron cívis városát, hogy beszerzünk egy használtautót. Körbenéztünk jópár kereskedőt és egész érdekes volt megfigyelni a reakciókat. Jó, egyikünk se néz ki annak a fajtának, aki a maláj kurvák hátáról szívja fel a kokaint unalmában, de talán ágrólszakadtnak se tűnünk. És így sokszor volt az, hogy bemegyünk valahova, aztán mint a westerfilmekben, csak a szél süvítését hallani. És ha találunk valakit, akiről utólag kiderül, hogy odatartozik, annak az arcára elsőként az ül ki, hogy : "Jézusereje, egy kuncsaft. Mit akar ez itt?" 

Hát szerinted??

Aztán kaptunk, több helyen is, olyan korrekt felvilágosítást, hogy csak még. Elmondtuk az opciókat, mikéne, mire jött az információáradat, hogy: "Őőő, jaaa aszzem lehethovvan. Nézzetek körül."

Kiváló, köszönjük.

Namostugye, '89 óta nagyjából szabadpiac van. ilyenkor az emberfia, ha nem fullad meg addig a csilitől, továbbáll egyel. Aztán ha ott foglalkoznak vele, akkor boldog. Ha meg ott se, akkor megint tovább megy, és elmeséli a barátainak és üzletfeleinek, hogy na oda ne menj, nem érdemes. És a barátok és üzletfelek nem fognak odamenni és a kereskedő, vagy szolgáltató néz a lenyugvó Nap utolsó sugaraitól narancsra festett nejlonzacskóra, amit az őszi szél görget az úttest bal felén az árok felé és arra gondol, hogy "Istenem, bárcsak tudnám, mit csinálok rosszul..."

És azt hiszem bele fog még telni pár évbe, míg a magyar szolgáltatószféra rájön, hogy mit csinál rosszul. Míg felismerik, hogy a hiba nem abban van, hogy az emberek nem akarnak vásárolni, vagy szolgáltatást igénybe venni,-mert hiába jön onnan is a panaszáradat, igény biza van- hanem abban, hogy ha-elnézést-le se sz@rod a kuncsaftot, akkor odébb megy két sarokkal és ott költi el azt az összeget, ami akár a te zsebedet is vastagíthatta volna. Mert van másik bolt, van másik masszőr, másik leptopárus, van amazon és ebay és választhat. Te viszont nem. Aki egy ilyen tapasztalat után ment ki az ajtódon, azt többet nem fogod látni. És a végén örülhetsz, ha a haverokkal való esti sörözés során, mikor panaszkodsz, hogy nem megy az üzlet, nem a haveroktól kell kölcsönkérni sörre.

Ha el akarsz adni valamit, akkor kell valaki, aki azt megveszi. Magát nem fogja eladni. Mármint a valami. És ha te nem adod el a valamit, akkor a szomszéd fogja. Talán pont annak, aki tőled jött át hozzá. Mert igen, a szüleink idejében csak egy helyen lehetett megcsináltatni a mosógépet, összeforrasztatni az elszakadt láncot és megrendelni a tortát Mariska esküvőjére, de azóta eltelt néhány év. Ha hülye vagy és nem akarod az ember pénzét, akkor megteheti, hogy nem adja neked. Van választása. Aztán elmondja a barátainak és üzletfeleinek, hogy a Petőfi 1-be ne menj, ott valami paraszt van, menj a 2-be, ott jó fejek. És a barátok és üzletfelek nem fognak a Petőfi 1-be menni. És lehet panaszkodni, hogy Magyarországon szart se lehet csinálni. Vagy lehet elgondolkodni, hogy mi az a szar, amit csinálsz.

Ez a te döntésed.

Ugyanitt trabant eladó.