Entrópiadémon

 

Gyön a Bönci, aszondja a szájával, he, adok neked macskát. Mondom neki a sajátommal, hogy he, eriggy innen elfele, a macskát meg arra húzd rá, ami kellemes. De mondja ám csak, hogy a Nagy, Macskamentő egyesület benne van a tojban, megint feltelt, megint túlvállaták magukat (előzményét ld. itt), van itt három kölyök, hogyesetleg, haletárolnaám egyidőre. Hallod Bönci, én most el leszek menve helyekre, meg amúgy is, azt beszéltük, hogy macskabiztossá tesszük az ablakaimat, mielőtt bármi lesz. Jójó, mondja, akkor megcsináljunk, várjunk kicsit. *Nem történik semmi.* Megint mondja ám a szájával, hogy de baj van he, tudom, nem csináltuk meg az ablakot, de na. Mondom neki, hogy haggyábékén. Átküld egy fotót három macskakölyökről, akik úgy néznek. Összeolvadok a konyha közepén, hogy a konyharuhával itatom fel magam. De a vikingstílusból nem engedünk, ráförmedek a Böncire, hogy na akkor egyen meg a béka, nem variálunk, kemény vagyok, mint a vídia, addeamacskát. 

Bumm.

Az entrópia elmélete és gyakorlata a fizika okostudományának hőtanából jön. Alapból és lefordítva arról szól, hogy ha két (vagy több) dolog összeevékedik, amiknek különböző a hőmérséklete, akkor hamarost az nem így lesz. Ugyi a klasszikus kísérlet, fogsz egy fazakat, teszel bele egy liter (mondjuk) nyolcvan fokos vizet (mondjuk vizet, bár pálinkából a nyolcvanfokos sokkal jobb). Aztán fogol egy üveget, abba teszel mondjuk egy liter húszfokos vizet (ebben az esetben jobb az víznek), aztán az üveget beleállítod a fazakba.  Na most ugye, mire lefől a kávéd meg elszívsz egy cigit, két liter ötvenfokos vized lesz. 

A macska meg, mint arra rájöttem, pont ugyanígy működik.

Beköltöztek ugye a taknyasok, ugyanúgy mint a múltkor, felborítva a (megrögzött agglegényhez képest) pedánsan felépített életrendemet és össze ba**va a (megrögzött agglegényhez képest) pedáns rendben tartott lakásomat, na mondok, szép. 

Az entrópia elméletét aztán átvette az egész fizika, meg a matek is. Bármennyire egy istentelen tudománynak tartom a matekot, azért ha valaminek már matematikai képlete is van, az tud valamit. Az entrópiának van. Kiterjesztve az okosságot, arról szól az egész, hogy bármi, ami teremtetett, létezik, szóval úgy van, annak van egy olyan hajlama, hogy a rendezettségből a rendezetlenség felé tendáljon. Tudod, ha felépítel egy házat és nem tartod rendben, akkor összeburul. Ha a krumplilevest fennfelejted a gázon, akkor krumplikása lesz belőle. A lényege a dolognak, hogy amibe nem viszel energiát, az a fenti elméletnek engedelmeskedve összeba**ódik.

A macska meg, mint arra rájöttem, pont ugyanígy működik.

Hogy pontosabbak legyünk, szerintem a macska, mint olyan, egy entrópiadémon. Alapból kutyás vagyok inkább. A kutya az oké, az megszeretget, ha nem vagy nagyon hülye, megharap, ha nagyon hülye vagy, odahozza a cipődet, megvéd a nagyonhülyéktől, kiszed a romok alól,  vigyázza álmod és egyáltalán, de bezzeg a macska. Az úgy arra van kitalálva, hogy szétdáboljon mindent. Most pont ez történik nálam is,  össze van dúrva a szőnyeg, szét van szórva a macskaalom, minden (is) játéknak van használva és egyáltalán, beköltözött hozzám az entrópia.

A macska meg, mint arra rájöttem, pont ugyanígy működik.

Az entrópia elméletéből, kilesve a fizika szigorú keretei közül aztán filozófia lett. Lényegében arról szól, hogy minden, amibe nem viszel energiát, az elcsesződik. Egyébként csináltak rá egy kísérletet is, hogy bebizonyítsák, hogy az entrópia nem csak hülyeség. Fogtak egy biliárdasztalt és leszimulálták okosan, beletáplálva minden ismert fizikai tényezőt, a rugalmasságvesztés kivételével. Szal lényeg: biliárdasztal, örökké mozgó golyókkal. Na. Megpöccentették az egyik golyót, aztán hagyták két hétig történni a dolgokat. Utána számoltak. Elvileg ugye a gojszlik többnyire random ittott vannak, de!- időnként elő kellene fordulnia, hogy az összes az egyik, vagy a másik térfélen van, vagy felesben elosztva mindkettőn. Azt mit gondolsz, így volt?

Hát nem.

Mármint de, megtörtént, hogy "rendezetten" mozogtak a golyók, de attól, amit a valószínűségszámítás mond erre, tizedesjegyekkel kisebb mértékben.

Az entrópia működik.

A macska meg, mint arra rájöttem, pont ugyanígy működik.

Nekiálltam macskabiztosítani a lakást, ha már a Bönci nem ért ide. Olyan kóklerolást csináltam barátom, hogy egy lengyel építésvezető is elsírná magát, de működik. És ugye ez is ugyanaz a téma, mert ha mondjuk egy kutyát jól tartasz, az ugyan nem akar elmenni tőled. (Tapasztalatból mondom. Drága Kutya Úr, alias Árnyék, az Öregisten vigyázza lépteit az Örök Vadászmezőkön, egyszer kiballagott a nyitva hagyott kapun. Aztán összehuggyozta a szomszéd utcában a kocsik kerekeit és hazjött. ) Na, a macska, az....áh, értitek, miről beszélek.

Lényeg. 

Rájöttem, hogy az entrópiának, mint olyannak, van motorja. Tehát nem egy passzív történés, hanem aktívan kurblizza fel valami ismeretlen erő. És azt hiszem, ezt az erőt macskának hívják. Szerintem egy univerzumszintű összeesküvést fedeztem fel. A macska egy entrópiadémon és kész. 

Ha ezen ponttól fogva nem olvasnátok tőlem több blogbejegyzést akkor igazam volt.

Bosszuljatok meg.

Páúk és helovín

 

Teszveszek a minap a konyhában, hát egyszercsak beballag egy pók az ablakrésen. Könnyen mondjuk nem ment neki, mert az akkora volt barátom, hogy az már inkább páúk, mert póknak nagy. Az ekét elhúzta volna egyedül, akkora állatot* képzelj el. Néztük egymást egy darabig a páúkkal, hogy mi lesz ebből, aztán megemeli illedelmesen a kalapját a páúk, mondja, hogy csókolom, volna-e itt egy kiadó sarok télire. Hát mondom, jól van fiam, azt látom, hogy jólnevelt vagy, engem nem zavarsz, ha koszt nem csinálsz, maradhatsz, legfeljebb majd befoglak helovíndekorációnak, hogy valami hasznod is legyen. Na rövid úton megegyeztünk, hogy a páúkot Giovanninak hívják és mától itt lakik.

Na, hogy a páúk beköltözött, jött a helovín. Az meg olyan páúkos dolog.

Kimaradt idén a nagy lárma, csak a suliban csaptunk némi retyeruttyomat a kollégákkal. Beöltöztünk dolgoknak, én alapból Thort a villámisten akartam volna alakítani, de nem nagyon esett le senkinek. Mondjuk az igaz, hogy a kalapács nem volt méretarányos, de úgy gondoltam, hogy mutogassa az, mekkora kalapácsa van, aki hiányt szenved máshol. Na aztán volt minden tipp a ruházatomra, a hercegtől kezdve a kovácson át a Dr. Strange-ig, a kedvencem mondjuk egy román származék kölöké volt, akivel megegyezéses alapon politika-és haragmentesen rendszeresen szo*a*juk egymást a magyar-román témával, na ő úgy kommentálta a kérdést, hogy "nem tudom mi vagy, de félek, hogy elindulsz visszafoglalni Erdélyt". 

Na.

Mi köze egymáshoz a páúknak meg a helovínnek? Semmi, szigorúan véve, csak valahogy a csűrcsavaron és a zűrzavaron keresztül összerakta az agyam. Olvastam a minap egy jó fröcsögősre sikerült cikket a nagy és bölcs neten valami  karónszáradt fehércselédtől, mely szerint, zanzásítva, aki a helovínt ünnepli, az az ördögöt ünnepli. Na szegény páúk meg szerintem többnyire ugyanígy van, hogy a nagy részünk reakciója a papuccsal agyontoszás és a "sanyividdkíííí" között mozog.

A páúknál eggyel kisebb jószággal, a pókkal amúgy jó ideje hasonló kapcsolatot ápolok, ők így néha bekéredzkednek, mondom nekik, hogy csedvát nem csinálunk, amúgy maradhattok, azt ezek meg tematikusan felosztják maguk közt a sarkokat, cserébe se légy, se szúnyog, se moly, se semmiféle csuszmász nincs a lakásomban, szóval ezzel mink össze vagyunk így egyezve. 

Aztán átkapcsolja az agyam a helovínre a kérdést, amit minden évben körbeordítunk. Magyarországon nincs helóvín, itt fidesz és depresszió van. Sokat agyaltam amúgy a kérdésen, hogy oké vagyok e mindszentekkor a hihetetlenhalknak öltözött parasztpurdékkal, de mostanra úgy döntöttem, hogy igen.

Az van, hogy szoktam olvasni, meg gondolkodni, meg más ilyen idejemúlt dolgokkal űzni az időt mikor ráérek és kicsit átforgattam magamban ezt a helovínt megkiabálós kérdést. Mert igen, kultúraidegen. Mert nálunk ez az időszaka az évnek a csendes megemlékezésről szól, a szeretteink sírjára való gyertyának a csípős novemberi szélben való szencségülés közepette gyújtogatásáról , a nyugiról és az emlékezésről. Ez kultúra, ez egy dolog és aki nem szereti, jogosan teszi.

Hanem nekiállni valláskodni és felvenni a fehér köpenyt a veres keresztvel , na azt asszem, nem kell.

A kaotikus keresztyén egyház jó kétezer éve búvárkodik azon, hogy bármely szokást, mely eggyel régebbről jön, démonizáljon. Hogy légből kapva az első példát idesercentsem, a patásszarvas ördög, az a prekeresztyén dualitikus vallásokból jön. Mer annó nem vacakoltak azon, hogy szakálla, vagy csöcse van-e az atyaúristennek, elrendezték a kérdést úgy, hogy volt egy atyaisten meg egy anyaistennő, azt jó volt mindenkinek. Namost, előbbit hajlamosak voltak a népek ilyen nagy agancsos-szarvas állatnak ábrázolni, mint mondjuk kecske, bika, vagy szarvas, bumm, nesze, keresztyénék megszülték a patásszarvas miszter tájfelt, azt a mai napig így tudjuk az okosságot. 

Szegény páúk meg hasonló hiedelmek áldozata, a praktikus okokon kívül már csak ezért is szoktam befogadni a fajját Vargária kihelyezett grófságába. Merhát az van, hogy a páúknak alapból nincs ám olyan indíttatása, hogy téged megegyen. A legtöbb nép fóbiásan fél a páúktól, pedig se oka, se indoka nem lenne rá. Tudod, mi jószág okozza itt Sógoriában a legtöbb halálos balesetet? A tehén bammeg. (Mer ha a hülyeturista odamegy bocit simogatni, azt ha a boci szól neki, hogy ne, azt a hülyeturista meg nem veszi az adást, akkor a boci mégiscsak jó fél tonna, a nyútoni fizika meg alapjaiban még mindig nem hazudik.) Szal az van, hogy a statisztikai esélyed arra, hogy komolyabb bajod legyen egy páúktól, tizedesjegyekkel kisebb, mint hogy Kolompár Vejnemöjnen bicskája tegyen kárt benned. 

Nade helovín, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem (hehe). Szinte minde prekersztyén vallásban ünnepeltek olyan napokat, amik bizonyos természeti jelenségekkel függtek össze. A keresztyén kaotikus egyház nem volt buta és ráhúzta ezekre a sajátjait. Ugyi mostanra ilyen okos emberek bebizonyították, hogy a Jézuskrisztus tuti nem decemberben született, de ha már ott volt a téli napfordolú, a midwinterblot, a wintersoltice, akkor jóvanazúgy. Húsvétkor igazából a tavaszi napéjegyenlőség is megtörténik (oh, mily véletlen), míg szentivánéjen meg a nyári napforduló, nade mielőtt blaszfémia gyanújával kopogtatna nálam a vatikán, had említsem már meg a mindenszenteket, ami tényleg és teljesen véletlenül esik pont és pontosan egybe egy pogány szokással.

(Nem)

Na, a páúk az pont annyit vett le az egészből, hogy kezd hűs lenni a valagának, úgyhogy be kellene avázni valami melegebb helyre. Szegény jószág nincsen tisztában a rá irányuló fóbiával. Az van amúgy, ha eddig nem vettétek volna le, hogy nálam kimaradt az összeszerelésnél ez a csavar, innentől a páúkot olyannak látom, amilyen. Egy ilyen nagy, bamba jószágnak, aki bekéredzkedett melegedni. Mert igazából ez van. Kicsit tanultam is ám a páúkokról, még lehet, hogy a diplomamunkámat is erről a témáról írtam. Tudod, mennyi páúk van itt nálunk, aki téged el tud tenni láb alól? Semennyi. Hanem ez a kisebbik, a nagyobbik, hogy tudod, hogy mennyi akar eltenni téged láb alól? Hát mínusz semennyi. (Életemben háromszor harapott meg pók, pedig mindig piszkálom őket. Kétszer ráfeküdtem, egyszer becsíptem az ingem ujja alá, szóval még csak nem is szólhatok érte nagyobbat. Azt mégis itt írom a blogot, he, sem meghalva nem vagyok, sem bajom nem lett.)

A helovín amúgy sokszoros áttétellel került át hozzánk. A kereszténységgel elvegyült régi druida vallást amerikába kivándoroltató írek kezdtek töklámpásokat gyújtogatni és aztán ez került át buliként hozzánk is. Mindenesetre a természetközeli vallásokban van egy nap, általában akörül, mikor az ősz télbe fordul, ahol az élők világát a holtak világától elválasztó fal elvékonyodik és lehetőség nyílik az elhunytakkal való beszédre. Ez egyfelől jó, mert meg lehet mondani a mamának, hogy a kiskertben még mindig szépen terem a borsó, másfelől nem jó, mert a gyüttment aljanép is átkéredzkedik, azt meg mindenféle maszkokkal riogatjuk el. Lényegében erről szól az egész hóbelevanc. 

Hogy ez most aztán az ördöggel való üzletelés-e, hát nem hiszem. Hülyék az öregek se voltak, azok se akarták a rosszlekeket a házuk táján. Szóval, hogy kultúra-e vagy sem, azon lehet vitatkozni, hogy rosszat akarnak-e vele vagy sem, azon nem tudom, érdemes-e. Ahogy a páúk se fog megharapni, ez sem. A keretet te tervezed, a töltelék jön magától, de hogy mit kezdesz vele, azt már senki nem mondja meg neked. 

Ahogy a múltkor mondta egy ismeretlen ismerős, nem  a sötétség ellen kell küzdeni, hanem fényt gyújtani.

Na, hogy ezzel az egyveleggel ki mit kezd, azt már-ahogy Berecz András bácsi mondta-akkor se tudom megmondani, ha agyonüt, de engem ezért agyon ne üssön. Mese hátra, rák hátra, én többnyire előre.

Jojcakát.

*: Az állatot némi kutatás után a köznyelveben noszferátúpóknak ismert jószág egy szépen kihízott példányaként könyveltem el, tudományos neve Zoropsis spinimana, hivatalos magyar neve tüskéskezű álfarkaspók. Gondoltam megmutatom valamikori mentoromnak, Sz. Cs. tanár úrnak, de a google szerint ő már könyvet írt róla, mielőtt én egyáltalán tudtam volna, hogy létezik. Csaba egy ász. A páúk amúgy amolyan bevándorló, alapból a mediterrán térségben lakik, de hogy a klíma változ, feleszi a kéváncsiság ide hozzánk is. (Ezért a Giovanni név.) Most itt közép-Európában mindenki tőle van megijedve, pedig ugyan nem kell. A német turista is lemegy télen Ibizára, mégse gondolja senki, hogy agyon kéne bacni papuccsal. 

Na. Eriggy aludni.

Digitális világbéke

 Jocóbá, az Öregisten tartsa meg sokáig jó egészségben, a hetvenes évek közepén látta meg a napvilágot, a Tusnádcsömör vonzáskörzetéhez tartozó Bajánhetyén. Anyakönyvi neve Kisbormándi József Sándor. A nyolc elemi után építőipari technikumot végzett, melynek közében es megházasodott, majd letette az érettségit. A kilencvenes évek közepén az akkori kormány által életre hívott "Talpra Magyar Program" keretén belül elvégezte a pedagógiai modult, mely szabad utat engedett neki az oktatás berkeiben való garázdálkodásra. Lévén, hogy édesapját-az Öregisten nyugosztalja-is Józsefnek hívták, csak épp Kisbormándi József Károlynak, aztán valahogy meg kellett különböztetni a kettőt, Jocóbára a negyvenes évei körül Tusnádcsömörben valahogy úton útfélen ráragadt a Jocóbá becenév.*

Namost.

Jocóbá nem hülye és teljesen jogosan van akadva, ki. A szintén Tusnádcsömör vonzáskörzetéhez tartozó Patánhagymáson kapott szaktanári állást és most, hogy az évszámaink már 202vel kezdődnek, egyre többet fő a feje, hogy miféle borzalom lesz ebből. Mert próbál ő magyarázni a betonkötés statikájáról, azt a hülyegyerek meg a telefonnyát bökködi. Feladja házifeladatnak a területszámítást, azt a csóri kiszámolja csetdzsípítível. Odaadja nekik a Kolonc János féle "Tégla-és habarcsfaltervezés" című könyvet, ezek meg, mit gondúsz, inkább utánanéznek a neten.

Szakadjon rájuk a rosseb. 

Ha így megy ez tovább, holnap már robotból lesz a káposzta is.

Jocóbá ezt pedig nem akarja, mert ő bizony még a pocsolyában mosta meg a lábát és legalább másfél kilómétert gyalogolt az iskolába, hogy aztán arcul taszajtsák vonalzóval, mert elkésett és ez így volt és van rendjén.

Teringettét. 

Mi lesz ebből a világból?

Hova tartunk?

Említettem már, hogy egy amolyan iskolaszerű valamiben tanítok, olyan diákszerű valakiket. Nem most, nem itt fogok nekiállni pontosan elmagyarázni a dolgot, maradjunk a fentieknél. Na. Téma nálunk is, ugye ez a telefonbökködés óra közben. Olvasom közben a magyar híreket, hogy péklapáttal egymásnak való kergetése leend kishazánkban ugyanezen téma miá. 

Eeelvegyük, ne vegyük, izé, he. 

Akarjátok olvasni a véleményemet? Nem? 

De.

El nem veszem a gyerek telefonját, ha három ördög kerget is érte. Miért? Három agyrobbantóan egyszerű okból, fontossági sorrendben felsorolva:

1: Mert nem az enyém. A tulajdonhoz, illetve afelett való rendelkezéshez való jog a legtöbb európai országban az alapjogok közé tartozik, ergó kortól, nemtől, bőrszíntől, vallási hovatartozástól függetlenül mindenkire érvényes. Tehát ahogy nem mondhatom azt neked, hogy most pedig becsukod, bammeg, a leptopodat, amin ezt a blogot olvasod, és odaadod a szomszédnak, úgy nem mondhatom a gyereknek se, hogy tegye a telefonját az asztalomra.

2: Mert az, hogy a telefon bökködve van a nép által, az tény. Kiakadhat rajta Jocóbá, összeanyázhatom én is a kőkeimet, de attól még ez lesz-a telefon bökködve leend. Dolgokkal, amik evolúciós és fejlődéstani tények, két dolgot tehetünk. Vagy összejocóbázzuk őket, amitől függetlenül még a felvett fonal ugyanarra fog gurulni, vagy kézbe veszük a dolgokat és felhasználjuk. (Az én kőkeim mondjuk telefonra kapják linkben az olvasnivalót, meg azon keresnek utána, hogy hány rókafaj van Európában. Ruzsa Sándor is rábólintana, hidd el.)

3: Mert ha az előadásom közben a csórészájú purdé a telefonján a bébisárkot nézi, akkor, -az Öregisten lássa lelkem- szar az előadás. Az meg nem a csórészájú purdé hibája.

Jocóbá, hogy eddig eljutottunk, még mindig berzenkedik. Merhogy, mi az ördög cementes patája az a mesterséges intelligencia hülyegyerek, mikor a természetes hülyeséggel se bírunk, he?

És Jocóbának ebben  is igaza van.

Hát komám, a mesterséges intelligencia, az pontosan olyan, mint egy kalapács. Volt-e már a kezedben kalapács? Mert ha igen, márpedig esélyes, hogy igen, akkor pontosan tudod, hogy a kalapácsot három dologra lehet használni:

1: Beverni vele a szomszédgyerek fejét. Hosszabb leírást nem igényel a kérdés, meglendíted, bumm, fröccs, mentő jön, rendőr jön, mész börtön.

2: Házat építeni vele. Tudod, a klasszikus módon, tégla, meg szeg, meg habarcs, meg az a rosseb, aminek mindig elfelejtem a nevét, de ha odaszegeled a falhoz akkor szép, a lambéria, rohadjon meg na, eszembe jutott, meg a tetőléc, meg a kutyaól.

3: Megmutatni vele másoknak, hogy az előző kettőt hogy lehet elvégezni.

Tudom, hogy Jocóbá szerint ez hülyeség, sőt, őt idézve "disznókocabaromség", de én hiszek benne, hogy a fejlődés jó. Hiszek benne, hogy a kalapács feje változik, de a nyél nem tehet róla, hogy milyen kézbe simul bele. 

Szóval, azt hiszem Jocóbá, most itt van a kihívás, most itt van he. Mindketten a szocializmusnak becézett kommunizmus peremén nőttünk fel és hallottuk a sztorit, mikor az orosz meg akarta fordítani a folyót. Nem ment neki. A mi dolgunk eldönteni, ami már eldöntetett. 

Nekimegyünk fejjel a kecskének, vagy megetetjük és a hátára ülünk?

Hát meglátjuk.

Csendes, békés éjszakát minden kedves olvasómnak.

(Azért, csak mondom, az udmurtok ellen nem véd ám a mesterséges intelligencia, úgyhogy eresszétek szét a kutyákat éjszakára.)

*: Mint az nyilván nyilvánvaló, ha meg nem, akkor a nyilván egy nyúlvány, a következő karakterek, helyiségek, programok, cuccok és dolgok: Jocóbá, Bajánhetye, Kisbormándi József Sándor, a "Talpra Magyar Program" Kisbormándi József Károly, Tusnádcsömör, illetve Patánhagymás: Nos, mindezek, a felettébb olvasható blogot rendszeresen olvasó embereknek rendszeresen blogot író blogíró ember által kitalált karakterek, helyiségek, programok, cuccok és dolgok. Amennyiben a felettébb olvasható blogot író ember mintegy véletlenül beletalált volna abba, hogy a valóságban létezik Jocóbá, Bajánhetye, Kisbormándi József Sándor, a "Talpra Magyar Program" Kisbormándi József Károly, Tusnádcsömör, vagy Patánhagymás, akkor a a felettébb olvasható blogot rendszeresen olvasó embereknek rendszeresen blogot író blogíró ember elnézéskéréssel párhuzamosan kéri annak megértését, hogy mindezen karakterek, helyiségek, programok, cuccok és dolgok csak a felettébb olvasható blogot rendszeresen olvasó embereknek rendszeresen blogot író blogíró ember konszolidáltan bomlott elméjének termékei.

Ha ezzel nem volna a felettébb érdekelt személy rendben, akkor az anyja picsáját.

...a halat úszni...

 

A napokban kiosztották az ignobeldíjat. Avagy anti-nobeldíjat. Tudod mi az, füles? Nem? 

Figyejjé.

No, az ignobel-díj, az egy nem létező valami, amit mégis odaítélnek minden évben valaki/knek. Valójában a nobel-díj paródiája, nem jár se kitüntetéssel, se pénzjutalommal, se őszülő halántékú svéd tudósok kézfogásával, de létezik. 

Olyan népek kapják, akik a maguk tudományos területén valami egyedülállót alkottak, publikálva, készre tervezve, tudományos szemmel korrektül, csak épp semmi haszna nincs és a kuttya* nem foglalkozik vele.

Mikor először hallottam erről a kétes érdemű kitüntetésről, épp egy manusz kapta meg, aki az antarktiszi pingvinek bélmozgásának sebességéről írt egy kábé négyszáz oldalas könyvet-érted, éveket töltött a pali azzal, hogy megtudjuk, mennyi idő alatt k*kálja ki a pingvin a megevett hal maradékát. Egyébként teljesen oké, tudományos leírás, annak minden összetevőjével, tehát bizonyítható, megismételhető, megfogható, de hogy a jövőbe vetett fényes hitünknek része lesz-e ez a felfedezés, az legalábbis kétséges. 

Valamilyen szinten gonosz dolognak tartom amúgy az ignobel díjat, mert az a helyzet, hogy sose tudhatjuk, mely felfedezés mire lesz jó. Példának okádásáért, az a matematikai függvény, amit a kitalálója annó leírt és egy fiókba rakott, mint haszontalant, manapság a CAD-tervezőprogramok alapját képezi, szóval ezzel tervezik meg a sarki boltot, a helyi kórházat, meg az Orbánviktor lakóparkot Kiskunfitymahetyén. Mindemellett fenntartom a szabad szólás jogát, hogy a jelen helyzetből kiindulva jókat mosolyogjak az idei nyerteseken, akik többek közt azt vizsgálták, hogy az élő, vagy a döglött hal úszik-e gyorsabban, ha egy botot húzunk előttük, illetve, hogy az emlősök tudnak-e lélegezni a valagukon keresztül, továbbá, hogy a józan, vagy a berúgott csőféreg talál-e ki előbb egy útvesztőből.

És ehelyt bocsánatot is kérek érte.

Namost, miért bökködöm a billentyűzetet erről az egészről. Egy olyan kérdés miatt, ami régen mocorog a buksimban. Mégpedig, egyik kedvenc tudományágam, az etológia, avagy a jószág viselkedéstudománya miatt. Az van ugyanis, hogy tudományos körökben felreppennek és látszólag bizonyításra szorulnak olyan kérdések, mint hogy a macska boldog-e, ha megsímogatják, tudja-e a kutya, ha rosszat csinált, azért rúg-e a ló, mert mérges, tisztában van-e a kecske azzal, hogy van szarva, valóban azért eszi-e a patkány a sajtot, mert szereti.

Ésatöbbi.

Kis kitérő: Réges rég, a piramisok építése előtt valamivel, bigyológiát tanultam a főiskolán, de muszáj volt mellé felvennem egy másik szakot. Miután kiókumláltam, hogy a matekhoz hülye vagyok, a földrajz nem érdekel, a kémia meg büdös, nagyjából egyedüliként a biológia-kommunikáció szakpárt választottam. (Egyszer egy beszélgetés során egy okos ember megkérdezte, hogy ez akkor most azt jelenti, hogy beszélgetsz az állatokkal?) Namost, az alapvetően bioszos beállítottságú agyammal a kommunikáció szakon valamikor az első szemeszterben szembejött Doktor Doktor Professzor Nememlékszem elmélete, mely szerint: "Az emberi kommunikációt az állatitól három dolog különbözteti meg: Az állatok nem tudnak hazudni, nem tudnak elvontan gondolkodni és nincs jövőképük."

Nahinnye, a bennem élő parasztlegény mindjárt rányúlt a ganazjóvilla nyelére. 

Mondjuk úgy finoman, nem értettem egyet. És itt jön be az a kérdés, amire amúgy az egész hóbelevanccal ki akarok lyukadni, hogy mennyire kell bebizonyítani a nyilvánvalót?

Igen, a macska boldog, ha megsímogatják, a kutya pontosan tudja, ha rosszat csinált, a ló azért fog felrúgni, mert haragszik rád, a kecske pontosan tudja, hogy van szarva és azzal dolgokat lehet felburítani, a patkány meg ehetne fűrészport ist, de a sajt csak jobb.

Ezek u.n empírikus megfigyelések és pontosan tudom a tanulmányaim, az olvasmányaim, a tudományosságban dolgozó ismerősök elbeszélései alapján, hogy ezek nem mindig pontosak, mint ahogy a fecske se azért száll mélyen, mert eső lesz, hanem mert eső előtt a légnyomás megnő, ami lenyomja a repülő rovarokat, amiket a fecske vadászik, de na.

Na.

Valahol azért a tudományosságba is be lehetne venni az-elnézést a szavaimért-" baszod hülyegyerek, nem látod???" effektust.

Aztán kombinálni a többivel.

Zárszóként és Doktor Doktor Professzor Nememlékszem elméletére reagálva, Jóanyám tegnap mesélt egy tündérit:

Bejött a hideg, aszongya a muter, átvolt körmözni a szomszédnál. Kért tőle egy zsák szalmát, hogy betegye a kuttya*házba. Nem mintha a jószágnak nem volna bejárása a házba, de na. Aszondja, húzkodja haza a zsákot, jön be az udvarra, hát a kisebbik vad, a Szotyi (lásd a fenti képen,) jön ám elé, mintha muszáj lenne. Túrja bele az orrát a zsákba, csóvál, mint a szélmalom, aztán bemegy muter, kinnhagyja a zsákot a szalmával, hát egyszercsak megy ki, látja ám, hogy a Szotyi húzkodja befele a zsákot a kuttya*házba. 

Na, ennyit Doktor Doktor Professzor Nememlékszem elméletéről. 

Neki nem ignobeldíj kéne, hanem egy jó tockos.

Tessék a vadat tiszteletben tartani, jónak lenni és kezeket a takaró fölé helyezni.

Kiskezit.

*Hogy miért van három "ty" vel a "kutya" szó: a blogírás emlékeken alapul. Most pont az jutott eszembe, mikor Krisz barátommal ültünk a helyi léleksüllyesztőben és a szomszédban lármázás történt, mely alapján a címzett kartársat "kutttttya vagy, Botond" felszólamlással akarta az opponens illető meggyőzni a saját véleményéről, viszonylag hosszasan, míg meg nem untuk a lármázást és különböző bútordarabok kézügybe vételével úriasan távozásra nem bíztattuk az érintetteket. 

Aztán a "Kuttttttya vagy" megmaradt a fejünkben XD

Muter és a szakemberek

 

Szervuszgyermek, kérszvacsorát? Jajaja. Kifestetem aszobát. Nahurráanyám, akkor leszmunka. Jaheaztakkor mivan, összepakolod a butort? Jasimán. Jönapaliszerdán, utánamegszétiskellpakolni, haggyámuter. Jadejóvan, majdmegoldom, szólokaszomszédnek, deazértna, majdmegoldomvalahogy *sóhajt* jóvanmegcsinálom. 

Csáhe, puszipuszi, nemkérekkávét, adjegypáleszt, jaénisfáradtan. Várgyáátöltözök, hogyvanakutya. *pálesz hüpp* Felhúzoma játszóscipőmet, toljukszétabutrot. Várgyá, adszmégegypáleszt. Nemadokberúgsz. Haggyámuter, jóvanottvan. *pálesz hüpp* Gyerehe, bemenekaszobába, mutermiafaszez. Miméhátkifestette, ismeremám, vótmáitt, akatiférjénekasógora. Muterbammegnemgletteltez. Jaottkicsitferde de jóvanazígy, hallodmuter foltosazegész, nembajgyerek, toljukaszekrényt. Hallodhetisztarepedés, olyanafalmintahangyaboly, ahatárvonalat odapisálta, mutermiez. Jamálátom, hátnemtudom, eddignemvoltbajvele. Fizettélezéraszarér?

Ja.

Na hurrá.

*bútortol*

---

Hallodgyerek, meghúztaaparaszt a kisszuzukit, hogynézmáki. Méhogynézki. Ottheajobbháccsóná, megakőfelverődés, megazacsík, meg a baleleje, megottisegypötty. Jóvanmutermegoldom.

*elmegyfestékér*

*szopvelekétórát*

Muternemmegy, szekamberkell. Najóvanna, tuccvalakit? Jamekkérdzem, vanvacsora?. 

Szevacsá, régbeszéltünkpali, figyejjémá, anyámkispirosszuzukijátlefestede. Nempapa, ez szakemberes, tudokvalakit, mondjadhogyénküldtelek.

Jónaptkivánokhelócsá, asanyiküldött, anyámszuzukija, mennyihogymerre. Neaggódjátesó megoldjukokosba.

*eltelikegyhét*

Halótesséksziavagyok, mizujsmuter, hogyvanakutya, jaittismelegvan. Nemvoltsemmi, dolgoztammostértemhaza. Elhoztadaszuzukit? Elhoztamaszuzukit, montaapali, hogymegcsinálja, tiszteidegvagyok. Mérmivan. Kifizettembeleültem, mostértemhaza, mostnézemmeg, lófasztsecsinált. Felhívtamlebasztam.

Várgyákurvaélet.

*csörr*

Szevacsáadanivagyok, tudodakitasanyiküldött, hallodfaszi, monnyamuterhogymilyenmáazautó. Méhámostmémilyen, megbeszéltükhogycsakcsiszolok, ígyvoltmegbeszélve, deanyudishivottmá. Hallodfaszi, odavittehogycsináldmeg, lófasztnemcsináltál, iszolerendesen?

Jóvammegcsinálomnanemkellámkiabálni.

*megcsinál*

(*úgyahogy*)

---

Szervuszgyermek, megcsináltatomatetőt. Jézuspénisze, biztos? Jaháthogynézmáki. Kérszvacsorát. 

Szervuszgyermek, találtamtetőst, a micisógoránakakörmevége, igenjószakember, mindenkidicséri. Hazajösszsegiteni, haggyámuter, főzöklebbencslevest, jóvanbasszameg. 

Szevaszcsádanivagyok, jamegyekveletekatetőre, jarendeltünkkonténert, aszontadegyelég. 

*konténertízpercmúlvféligmegtelik*

Gyáhallodbiztosnemkell, biztosnemkkellnefossá.

*konténertizenötpercmulvamegtelik*

Gyáhallodmejszter, pupraakonténer, afelénésevagyunk, biztosnemkellmásik? Jadelehetkellmégegy. Azttudodhogyhatvanezer? Jadekellenifog. 

Fogdmegacserepet, addeakalapácst, hinnyefröccs. Holnapravégzünk. Múlthéteniseztmondtad. Holnapratutina. 

Jönazeső, jóvannembaj, holnapbefejezzük, Istenegemúgy.

*nem jön egy hétig*

Császevaszhallodnemértemrá. Mabefejezzükkomolyan. Nemázikbetettemráfóliát. Kellmégegykonténer.

*muterösszevonjaaszemöldökét*

Figyejjébalázs, aszontadháromhete, hogykészleszholnap. Jadenemértemrá. Mikorraleszelkész, holnapra. Afelesincsmeg. Holnaprakészlesz, csaknemtudokjönni.

Pakojjáössze, fogdacuccaid, ésmenjafrancba.

---

És hiszitek, vagy nem, de ez a valóság. 

Nap mint nap.

És nem javul a helyzet.

Ezúton szeretném minden ismerősöm nagynénjének volt iskolatársa melletti szomszéd fiának, aki szakember, üzenni, hogy anyja mindenkinek van, ellenben mindenki a sajátjával szórakozzon.

Továbbá, hogy apja is van mindenkinek, akinek is átlagban van legalább egy fasza. Nos, azzal is lehet mit kezdeni.

Mindenesetre, bár eséllyel nem fogod olvasni ezt a blogot, de szeretném, ha olvasnád. 

Mert hogy mifelénk szak nincs, azt már tudjuk. De ember még lehetne.

*morog*

Vegadalom Vol 2.

 

Eszembe jutott, az ördög, az Öregisten, az udmurtok háromfejű markolábja, vagy a rosseb tudja, minek hatására, hogy írtam ezer éve egy okosat. Most megnéztem, tizenhárom éve volt, ami majdnem ezer. Szerintem a rosseb volt.

 Ehun.

Najaztán, hogy ez eszembe jutott, elgondolkodtam a fejemmel, hogy mi változott azóta. Hát, a hozzáállásom. (Ez még mindig egy böszme szó.) 

Azt kérdezed, kedves olvasó, vegán lettem-e?

Nem.

Vegetáriánus lettem-e?

Nem.

Hanem.

Az van, hogy sok dolog átformálódott az agyamban ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban. Egyfelől a miértje. Arra kellett rájöjjek, hogy a téma nem a pillanatban van meghatározva, tehát nem arról szól, mikor ülsz a soproni papadzsó sztékházban és tömöd az arcodba a husot, mert az csak egy pillanatfelvétel, viszont az egész okosság túlmutat ezen.

Az okosság arról szól, hogy mink emberek, tehát te, a tesód, a Marinéni a közértből, a Béla a konditeremből, a sarki kokainárus, a vörös a tinderről, a sajtszagú informatikus a melóból, meg én, szóval így ánblokk, kinőttük ezt a bolygót. Komoly érv a vegamindenség ellen, hogy deháthő, az őseink is lándzsával vadászták a pöcsmögöt, aztán puszta foggal tépték a véres húsát, merhogy így tudtak életben maradni. Igaz-e ez?

Igen.

A hiba a mátrikszban ott van, hogy se te, se a tesód, se a Marinéni a közértből, se a Béla a konditeremből, se a sarki kokainárus, se a vörös a tinderről, se a sajtszagú informatikus a melóból, se én a büdöséletbe' nem voltunk rászorulva, hogy pöcsmögöt vadásszunk lándzsával. Anyák elment a teszkóba a banyatankkal, föllökte a hülyegyereket a zőccségpultnál, mondta a hentesnek a negyvendeka parizerre, hogy tizet kértem, de maradhat, beletette még a kasszánál a kosárba a kakaóscsigát meg a vaszabismogyorót (az egy qrva jó cucc), mert tudta, hogy szereted, beváltotta a kiskegyedből kivágott kupont a pénztárosnál, mondta, hogy nem gyűjti a pontokat és hazajött.

Nem volt se lándzsa, se pöcsmög. És mi ezt látjuk a dologból. Az érv attól még áll, igen, az őseink máshogy csinálták. Ugyanúgy vadásztak a farkasok is az alaszkai jégmezőn a karibura, de ha Fifikét, a másfél kilós csivavát kitennéd az alaszkai jégmezőre és mondanád neki, hogy eriggy fiam, szabad vagy, akkor Fifike egy olyan egy és másfél óra közötti időtartam alatt dobná fel a négy cuki tappancsát az ég felé.

Van a volt és van a van.

 Naszal az első körben ezzel a kérdéskörrel kötöttem békét, hogy ezt így hagyjuk. Mert nincs kapcsolatom az ételemmel. Nem én bactam agyon lándzsával a pöcsmögöt a kebabhúshoz, hanem Ali Hasszám Akbar Törökországban, majd Szukramír Balfütty feldolgozta kebabhúsnak, majd a Haram RT elszállította Bécsbe, ahol is  Karl Regenkurt kiskereskedő eladta Jan Janovicsnak, aki az ezerhármas mercédesszel odaállt a kebabtalponálló elé és átadta Can Makmukknak, aki aztán nekem kebabot csinált belőle. Szóval ötletem nincs, hogy a pitában lévő boci mit csinált kebabhús léte előtt. De erőst valószínű, hogy nem sok mindent szegény feje.

Mert ugyi mindenre, amit az emberfia akar, lesz egy iparág. Az okosok szerint négy olyan van, ami az emberiséggel egyidős és érthető okokból addig lesz is, amíg ember: az eszés, az iszás, a b*szás, meg a temetkezés. Namost onnantól, hogy iparág van valamire, mindig lesz sok körmönfont kutyafitty, aki a lehető legkevesebb befektetéssel a lehető legtöbbet akarja kihozni az adott helyzetből, tekintet nélkül a mindenre. Ergó a kép, ami megjelenik a szemünk előtt, mikor a hamburgerhús marhájára gondolunk, az hamis. Az bizony nem a füvön ugrándozó boci, hanem a Kínában másfél négyzetméteren tartott, öt hónaposan felkoncolt jószág.

Hogy akarom-e ezt támogatni? Nem.

Hogy tudok-e tenni ellene? Igen. 

Egy opció, hogy elmegyek Kínába, betörök a bociházba és ha valami csoda folytán nem lőnek le már a bejáratnál, akkor cipőorral sejhajonrúgom Liu Hacsöncsüngöt, aki nem érti, hogy ezt miért kapta, mert ő csak azért van itt, hogy a zasszonynak meg a három gyereknek legyen napi fél tál rizs. Ahhoz a palihoz, aki az egészet szervezte, nem jutok el. Ha ezen a ponton még mindig nem lőttek agyon és Liu Hacsöncsüng se érti a trdicionális kungfú útját, akkor rövidúton elvisz a kínai rendőrség és a barátaim nem értik, hogy miért nem válaszolok a vacappüzenetekre.

Namost, mit tehetek akkor?

Hát a komfortzónámból épp csak kilógatva az orromat, két dolgot. Egyfelől, kifogom a vitorlát a szélből és juszt se zabálok naponta kétszer husot. Másfelől, írok és beszélek róla, hogy tízből egy komában valamit felébresszek. 

Done.

A másik téma, amin elmorfondíroztam, az maga a táplálkozás, mint olyan. Erőst kiröhögtem régebben a vegákat, hogy szerintük ők egészségesek. Mostanra rájöttem, hogy ez kevésbé szól erről. A magam részéről, köszönöm, jól vagyok, a genetikai lottó úgy rakott össze, hogy ha nem mennék szembe az árral, akkor a statisztika alapján durván öt éve 140 kilósan meg kellett volna halnom szívinfarktusban. Nem vagyok sem meghalva, sem 140 kiló. Rájöttem, hogy én épp olyan kellemesen el tudok hízni a szalámitól, mint a zöldbabtól. Ezen a kérdésen még sokáig fogják ütni egymást a népek, de én azt gondolom, hogy a lényeg az egyensúly. Éééés most figyelj, ha már egyszer hoztál egy olyan döntést, hogy nem akarsz Liu Hacsöncsüng főnökének pénzt adni, akkor szinte automatikusan elkezdesz odafigyelni minden másra is. 

Húspótlék. Mi a fax. Féltradicionális családból származom, mikor először láttam szójakolbászt, én is megbökködtem bottal, hogy támad-e. Nem. Mi a búbánatnak akarunk utánozni valamit, ami valami, amit nem akarunk megenni, ugye? Akkor ne együk meg. Na erre is megtaláltam az okosságot. Az van, hogy a vegánság felé nem azért mégy, ha mégy, mert nem szereted a husot, henem mert elhiszed azt a sok maszlagot, amit eddig a pontig összehordtam. Az emberfia úgy van kitalálva, hogy amivel az élete első 4-5 évében találkozik, mint kaja, azt az agya elraktározza, hogy oké. Kap érted egy ilyen zöld pipát. Ami aztán később jön és más ehhez képest, arra ugyanez az agy rárakja a piros keresztet. Namost, vegáék ezért zabálják a karfiolból készült rántotthúst, meg a borsóproteinnel dúsított bolonyait. Mert az, hogy hoztak egy döntést, hogy nem akarják támogatni azt az embertelen és állattalan rendszert, amiből a húshús jön, nem jelenti azt, hogy nem ízlik nekik. 

És hogy épült erre is egy iparág? Hát részemről ámen. Elállófülű csimota koromban lekövettem, ahogy Jóanyám először egészségügyi majd morális okokból félvegára váltott. A 90' es évek magyar konyhájának pörkűttnokedli mintájára olyan cuccokat szerzett be, hogy ríva menekültem tőlük a pincébe. Mostanra a helyi boltban nagyobb megerőltetés nélkül tudok összevenni mindent egy vegán bármihez. Szoktam vegánfőzni a kölykeimnek a melóban pont ebből kifolyólag. Jött az afgán bokszoló, hogyaszongya, ez mi, ez rossz-e, mi az, hogy vegán, buzi vagyok-e, megengedte-e ezt Allah, lesz-e tőle baja, aztán jött vissza tíz perc múlva, hogy kérhet-e még egy tányérral.

Nem vagyok buzi.

Sem vegán.

Sem vegetáriánus.

Szerintem soha nem is leszek. Hús nélkül simán ellennék, de hogy a sajt elvegyék tőlem, ahhoz sok bátor ember kell.

Tudod mit csinálok?

Szorítom lefele a húsfogyasztásomat folyamatosan.

Éhes maradok-e?

Nem.

Romlik-e az egészségem? 

Nem.

Tudok-e jókat főzni?

Hajjaj.

Szülinapozni Vargáriában szoktunk, ahol is a társaság egyrészről vegán másrészről nem annyira vegán szokott lenni. Innentől én vegánfőzni szoktam, mert mondok az oké mindenkinek, vicaverza kevésbbé. 

És tudod mi történik? 

Bár kimondva úgy direktben soha nincs, de a nemvegánok neheztelnek. 

És ezt még mindig nem értem. A kaja jó. A társaság jó. Pia van. Tűz van. Kutyák vannak. Anyám ígyisúgyis leteremt, ha bevarrok.

Soha nem basztam nyakon senkit, mert húst eszik. A legtöbb vega, akit ismerek, szintén nem. Vannak kivételek persze és az emberfia mindig arra figyel, aki a leghangosabban ordít. 

De.

Miért kell valaminek, ami alapvetően egy jó ötletből jön ellene lenni?

Miért fáj, ha nem megyek az árral?

Miért fáj, ha gondolkodom?

Miért fáj, ha mást találok ki, mint amit a programom mond?

És főleg, miért, de komolyan miért, ha mindezzel valami jót támogatok?

Meeh?

Na, erre még nem találtam meg a megoldást.

Ötlet?

Kiskezükeccsókolom.

Vazs megye, húzsvét, mötál (avagy hogy függ össze ez a három.)

 

Nyert a cégem egy pályázat. Ennek az volt a lényege lényegében, hogy bárkit bármilyen továbbképzésre el lehet küldeni. Mondom. Bárkit. Bármilyenre. Szóval, hogy segítsek neki elbajszintani a pénzt, beregisztráltam egy online történelmi tanfolyamra, Vas megye történetéről. Na ott aztán olyanokat tudtam meg, hogy aztavihar. Figyelj.

Na először is. Vas megye alapköveit a középkorban tették le, Vas vármegye néven. Most ugye a viktatúrában megint így hívják, a kettő között póriasan Vas megye volt a neve, én most az egyszerűség kedvéért így fogok hivatkozni rá. 

Volt a 15. században egy bencés szerzetes, aki a Vass József polgári névre hallgatott, a papi neve pedig Nikomédiai Szent Adorján után Adorján lett. Ez a pali eredetileg a mai Baranya megye területén fekvő Husztót településről származott. (A falu a mai napig létezik, lakják vagy ötvenen.)

Fent nevezett Adorján atya a papi képzést Pécsett kezdte meg, majd Szombathelyen fejezte be. Végül a vasvári járás ügyeletes papja, majd később esperese lett. Mivel a hívek nagyon szerették és sokat jeleskedett a közéleti eseményeken is, kis híján püspök is lett belőle, de a konkurencia rokona volt valakinek aki ismert valakit, szal ez papéknál se megy máshogy.

Lényegalényeg. Bár Adorján atya nem vonult be a mindenki által ismert nevek közé, de erős befolyása a volt a kor életére és kultúrájára. És hiszitek vagy sem, három olyan dolog is köthető a nevéhez, amit a mai napig ismerünk.

Ezek közül az első Vas megye neve. Ekkoriban fixálták, azaz tették hivatalossá ugyanis a vármegyék neveit. Vas megye esetében a "Vas" és a "Gyepű" név között kellett dönteni a nagyoknak. Mivel a szavazás döntetlen lett, rábízták Adorján atyára a választást, aki (minden szent keze maga felé hajlik) apja emlékezetére a "Vas" szó mellett döntött. 

A második a "húsvét" szavunk. Bármennyire is az terjedt el a köztudatban, hogy ez a "hús vételét" jelenti a böjti időszak lezárásaként, hát, nem. Csak véletlen egybeesés, hogy erre a kifejezésre hajaz. Az igazság az, hogy Adorján atyát a köznép mint "a husztóti pap" ismerte. A vasi dialektus már akkoriban is a vasi dialektus volt, mindent amit lehetett zöngésítettek, tudod, Vazs megye, Vazsvár, ott terem a legvár. Na a husztóti papból innentől huzstóti pap lett. Volt akkoriban Váton egy nagyon szép templom, ami Adorján atya egyik kedvenc miséző helye volt, a feltámadásnapi (a húsvét akkori neve) misét mindig itt tartotta. A mise után mindig megvendégelt a híveit a szabadban, innentől a "huzstóti" pap váti miséje fogalom lett a nép körépen. "Menünk Vátra a huzstótihoz". És mivel a köznyelv hajlamos rövidíteni, Adorján atya húsvéti miséit idővel egyszerűen a "huzsvát" néven emlegették. Ez a szó aztán úgy elterjedt megye, majd országszerte, hogy egyenértékűvé vált a feltámadás napjával. De mivel a magyar nyelv hajlamos értelmetlennek tűnő szavakra valami értelmet erőltetni, hát pár emberöltő alatt "húsvét" lett belőle.

Na a harmadik a legdurvább, azon eldobtam az agyam, ezért le se lövöm előre a poént. Hanem, képzeljétek el, hogy Adorján atya, még fiatal éveiben alapított egy gyerekkórust Vasváron. A hangszerek, amiken játszottak igencsak elöregedettek voltak, de az egyház sajnálta a pénzt újakra, így abból gazdálkodtak, ami volt. Volt többek közt egy hárfájuk és egy balalajkájuk, aminek már teljesen tönkrevoltak a húrjai. Hogy nem kaptak helyette újakat, a helyi kováccsal vékony drótot csináltatott a pap és azzal helyettesítették a húrokat. Namost, ez adott egy olyan fémes tónust a zenének, hogy az emberek megszerették, ezért aztán később is megtartottáka kórusban ezeket a hangszereket. Na most figyelj. Adorján atya egyik kóristája, bizonyos Fehérvári János később egészen ismert zenész lett és megtartván ezt a fémes hangzásvilágot elnevezte vas-zenének, avagy fémzenének a műfajt. Ez aztán a családján belül szállt apáról fiúra, mígnem egy késői leszármazottja 1956-ban gyerekként Amerikába emigrált. Ott aztán beállt egy jazz-bandába és belevitte az őseitől örökölt hangzást a zenébe. A rock&roll előretörésével a banda az akkusztikus gitárokat később elektromosra cserélte, a dobszerkót kibővítette és megalapították a világ első olyan bandáját, ami a magyar "fémzene" szó szerinti fordításaként-hiszed, vagy sem-metálzenét játszott.

Az első nagy slágerüket a mai napig ismerjük. Úgy szól:

"Április elsejére esik húsvét hétfő."

Fussatok, bolondok :)

Nyaú Anyó gaborgyás gyermekei

 

Ülök a randin, fűzöm a fehércselédet. Épp be akarnám dobni az aduászt, hogy "hát mintegy véletlenül van otthon egy üveg borom és nem is lakom messze", mikoris hív a Bönci. Aszondja a szájával: te, nem akarsz két macskát? Hámondom, (és itt virágnyelven felvázolom neki a fenti helyzet) most így visszakézből nem biztos. Baj van? Hát aszongya, határeset. Aztán jó nagy röhögést csinál, mert a németül folyó beszélgetésben elhangzik néhány poén, ami arra alapul, hogy helyi dialektusban az angolhoz hasonlóan a macskát és a gyönyörűséges női test legtitkosabb táját lehetséges ugyanazzal a szóval illetni. Namondok, visszahívlak. Szummaszummárum, három napra rá hozzámvágott két taknyas kamaszmacskát.

A fenti kép kiválóan kifejezi a jelenlegi kapcsolatunkat. Az Öregisten fényében Bertl névre keresztelt jószág nagy duzzogva elfogadja az angyalhajból, reggeli harmatból és szüzek mosolyából készült macskacsemegét, miközben az jár a feje hátuljában, hogy azért csak oda kéne baszni az azt tartó kéznek. 

A Bönci, aki nagy macskamentő és nyilván nem így hívják, elmagyarázta, hogy ez a két füles egy nagyobb mentésből van, amolyan szabadon kóborló félvadállományból. A baj azzal volt, hogy a Nagy, Macskamentő Egyesület feltelt és ha valaki nem tárolja le ideiglenesben ezt a kettőt, akkor mehetnek vissza az utcára szemetet enni, meg elütve lenni. 

Úgyhogy hozzám kerültek, amíg el nem ismerik, hogy az ember nem feltétlenül akar belőlük pörkölt csinálni (mert nem lévén túl sok pozitív élményük az adott fajjal, jelenleg az a határozott véleményük, hogy de), meg amíg nem találunk nekik egy végleges cicatárat (értsd gazdát).

Én meg gondolkodom és filozofálok itt, a munka utáni jól megérdemelt pohár boromat fogyasztva. 

A spirituális világ szerintem úgy üzemel, hogy van ott egy főmufti, hogy most őt Istennek, Allahnak, Ganeshának, vagy Jahwenak hívjuk, az olyan mindegy, de erős a gyanúm, hogy azért van dolga elég na. Ebből kifolyólag, kell hogy legyen neki egy amolyan projektvezetőbagázsa, érted egy kisisten a könyvelésre, egy másik a számtekrészlegre, egy a pr-re, meg ugye innentől kell, hogy minden jószágnak is legyen egy istene. 

Ergó a macskának is.

A macskák istenét énszerintem Nyaú Anyónak hívják és egy amolyan szexi öregasszonynak képzelem el. Tudod, az a fajta, akin látszik, hogy nem mai gyerek, de -hogy kedvenc mesemondómat, Berecz András bácsit idézzem- el lehetne pattintani a mejjin a bóhát, a szemibe meg a' van írva, hogy ő ebbe' bele van egyezve. Majd ha még lesz agyam ma hozzá, megrajzolom MI-képgenerátorral, aztán beteszem nektek ide az okosság végére.

Mert, ha most őszinték vagyunk, mióta ezek a nyürágta szőrgombócok beköltöztek hozzám

- rendszeresen átstruktúrálódik a lakásom

-szarszag van mindenhol

-tiszta seb a jobb kezem, a szelídítésből kifolyólag

-tele van a folyosó macskaalomkövekkel, hogy épp csak hanyatt nem hengerbucskázok rajta

-többször beleszartak az ágyamba a nyüvesek

-pedánsan felépített napirendemet felrúgva időben haza kell érnem

-nem tudok rendesen szellőztetni, mert "jajkimegyacica"

-ipari mennyiségű macskatápot használok el, még ha a Nagy, Macskamentő Egyesület fizeti is

-alig győzök konzervdobozt kihordani

-rendszeresen az van nekem mondva, hogy "PFFFFF!!!"

- Többet mosok szőnyeget, mint az elmúlt tíz évben összesen

-így konkrétan blogírás közben is hallom, ahogy az egyik purdé rugdossa ki a macskaalmot a tálcából a patyolattiszta padlóra.

És akkor gondolatban megkérdezem Nyaú Anyót, hogy te hallod, te ezt hogy csinálod?

Mert mindezen disznajságok ellenére bármikor ránézek a taknyasokra, elkezdek a klímaváltozásnak engedelmeskedő jégsapkák módjára cseppenkét elolvadni és stohlbuci hangján felteszem a kérdést a bóhásoknak, hogy "sziacicamica, hát hogy vagyunk?"

Nyaú Anyó meg röhög a markába bele, mert ő tudja, hogy csinálja. 

Én nem.

Mindegy, a taknyasok maradnak, legalábbis amíg jobb helyük nem lesz. Itt a másik is, e a Koarl.

Jojcakát.

 

És igen, megalkotódott Nyau Anyó is :)

 

Repül

 Van, aki hintalovat kap karácsonyra, de ahhoz már nagy gyerek vagyok. Van, aki zoknit, de az unalmas. Van, aki pléjsztésönt, de azt nem tudnám bekapcsolni. Úgyhogy, az én Jóanyám, az Öregisten tartsa meg jó egészségben mind őt, mind a szokásait, úgy döntött, elvisz engem Rómába. Namost, azt hiszed, elmondom, milyen Rómában, mi? Nem, füles, nézd meg magad. Itt most a repülésről beszélünk. 

Namost, ugye van az a tény, hogy mink emberek mindig gyorsabban/okosabban/többen akarunk eljutni helyekre. Jogos, törekedjünk a törekedhetőre, de azért na. Bármennyire igyekszem (minden ösztönös indulatom ellenére) nyitott lenni a modernizációra, mégis azt gondolom, hogy aki a repülést, mint olyat kitalálta, az azért nekiment valami kemény és szögletes tárgynak gyerekkorában. 

Mert értem én az indulatot na, tehát persze, a Vrájt tesók korában poén volt a repülés, mert volt egy olyan 70 százalék esélyed rá, hogy elvisz az ördög. Azt is értem, hogy az ember, mint olyan, addig piszkálódik dolgokkal, amiket meg szeretne csinálni, amíg meg nem csinálódnak. Azt is értem, hogy manapra a repülés statisztikailag az egyik legbiztonságosabb utazási módszer lett. 

De.

Amit nem értek, az az, hogy amikor elmégy Svehátról a római Tervanzino (nem így hívják, csak nem emlékszem rá és lusta vagyok utánanézni) reptérre, akkor egy rakat emberrel utazol együtt, akik nem fogják fel a helyzet komolyságát.

Bennem abban a pillanatban, ahogy említésre kerül a repülés, kimászik pókhálós, gyermekek csontjaival teleszórt sárfészkéről egy mentális dinoszaurusz és nekiáll kézellábbal tiltaokzni, hogy emberfia, nemár, hát az ember nem való a levegőbe.

Merugye. Kezdődik a dolog azzal, hogy a reptérre két órával az indulás előtt kell érkezned. Ha egyszer a kezeim közé kapom azt a palit/palinát, aki ezt kitalálta, annak Istenbizony baja lesz. Ott ülsz érted, mint egy kendermaggal finoman behintett galambfos a reptéren, két órán át és várod, hogy rossz legyen. És tudod, hogy rossz lesz. Ilyesmit vérvétel előtt szoktam konkrétan érezni, csak oda makszimum fél órával korábban kell menni.

Aztán becsekkolsz. Úgy néznek rád, mintha már eleve, a kereszténység által meghatározott eredendő bűn alapján, disznóságra készülnél. Pedig nem, nyá, én csak meg akarok érkezni a túlsó oldalra. De ezek akkor is úgy néznek. Leveszed az övedet, kiteszed a mobilfonodat, megkérdezik, hogy van-e nálad bicska ( a dinoszaurusz kiakad, hogy az öreganyád pókhálós patáját, persze hogy nincs, mert amúgy mindig van, de most nincs, mert elveszitek, hogy az udmurtok törnék rátok az ajtót) aztán megállapítják, hogy nem akarsz újabb kilenctizenegyet csinálni és átengednek.

Beülsz jól a belső váróterembe, ami ugyanúgy néz ki, mint a külső, csak itt dolgokat akarnak rádsózni. A fennmaradó másfél órán keresztül. Te meg ebbe belemégy, mert tudod, hogy repülni igen rossz, ergó megveszed a gyutifrí soppban az adómentes, de a bolti ár két-és-félszereséért árult jégert. Lesnek aztán a jólszituáltak, mikor a jólszituált negyvenes meg a nagyon jólszituált hatvanas kiveszi a hátizsákból az aknavetőt és rácsókol. De had lessenek, mert aki józanul repül, annak valami baja van.

Mertugye, elérsz aztán, mikor már minden idegszálad külön kiakadt a két-két és fél óra alatt, odáig, hogy beszállsz a repülőgépbe. Nyilván az összekötő folyosón összetorlódik a nép (slukk jéger), mert Wuang-Jan Chi elveszett, aztán felmégy a lépcsőn, egy iromba vasdarabba, ahol nyilván összetorlódik a nép, mert Karl-Fritz Tannenbaum, keletnémet nyugdíjas persze fél órát borzkodik a folyosó közepén állva, hogy a sajtosszendvicset, törölközőt és pornóújságot tartalmazó kulikofferét beemelje a csomagrekeszbe (slukk jéger) és végül megtalálod a helyedet az F18 nevű ülésen és arra gondolsz, hogy na, emberfia, most meghalunk.

(slukk jéger)

Mert ugye azért legyünk őszinték, nem normális dolog repkedni. Értem én a működését, de a dinoszaurusz szerint, ha egy autó megáll, onnan el tudsz szaladni. Ha egy hajó elsüllyed, onnan el tudsz úszni. De ha a repülőgépre rájön a nehézség, akkor az udmurtok háromfejű ördöge vett minket kutyapózba, onnan nem mégy már semerre, he.

De ez a jelenlévőket nem érdekli, a bögyösfaros sztyúárdesz elmondja, hogy mit csináljunk amikor már minden mindegy, mintha bárki elhinné, a kapitány előre begyakorolt hangon elmondja, hogy gúdmóning dír pesszindzsörsz (skreccs) ví ár gonna (szkreccs) end hev ö nájsz flájt és egyszercsak (slukk jéger) a levegőben vagy és nem érted, hogy mi az anyád kockás terítőjét keresel itt.

Ebben a vascsőben, ikszezer méter magasan, beszorítva Jóanyád meg Huan Pablo Carrera közé. De most már mindegy, kimenni úgysem tudsz, mer lepotyogsz, berakod a füledbe az inflémszt, (slukk jéger) és reménykedsz hogy nem lesz nagyobb baj. 

Aztán leszáll a cucc (dírpesszindzsörsz ví örrájvd tu (szkreccs) end hev a gúd déj) és megérinted a büdös betont a reptéren, hogy érezd, hogy ott vagy, ahová tartozol, ahova az Öregisten téged tervezett, a bús, bocskoros, szilárd anyaföldön. (slukk jéger.)

Én nem értem, még mindig, hogy nem zavar ez senki mást. Érted, nem a százalékokról beszélek itt, nem a lehetőségekről, hanem hogy ha már menni kell, akkor ne egy vascsőben, amit egy fizikai princípia tart fenn, amiben nem hiszek.

Bleh.

Na, van itt még nektek zárásul egy Rammstein-zenemuzsika. Egyrészt, mert jóféle, másrészt, mert a kevéssé ismert összefüggés a zenemuszika tartalma és a címe között, hogy a Dalai Láma, bármennyire is muszáj neki sokat, utál repülni. Ő értené ezt a blogot.

Szegény ember, nem ihat (slukk jéger)-t.