A' honi, s külhoni egészségellátásrul, annak csingáirul, az pórnépnek okulására.

Nemes Varga családbéli Thorium Dániel tollábul, saját kezüleg, télvíz első hónapjának huszonkilenczedik napján.

Maholnap kettő és fél esztendeje már, szeretett feleim, hogy odahagyván pulyanevelői foglalatosságomat a' Magyarhonban, Sógorföldre indulék, hogy szerencsémet megpróbáljam. Jártam én már itt es, ott es, láttam ezt meg azt, hanem, mindezen időknek elteltével most gyúlék először fény elmémben, most látám által a' dolgok mikéntjét, ami a' szanitéci és orvosi ordinácziót illeti, az két uruszágban. Papírra rovom hát hamarján, hadd okuljék belőle, mind, ki látja!

 Hála adassék érette a' jóságos Istennek, nem leendek beteges fajta. Meg is valék nyugodván, hogy ha méges ledöntene valamely nyavalya, s szüksége úgy hozza, annyi baj legyen, felkeresem a felcsert, bárhol is legyek. A' Sógoriába jöttömnek, s új foglalatosságba kezdésemnek örömére, kézhez vétetett egy amoly piciny plasztikkártya, ehelyt azt mondja neki a sógor: "E-card", s azzal gondoltam, ennek minden felcser örül, járjak bár hazai földön, avagy a' sváboknál. 

Esett ám vagy egy és fertály esztendeje, aratás idején, hogy valamely ürdüngösség támadá meg orromat, akárhogy is szippogatám, nem akara szenyelni. Felkeresem hát, mondám, Szombathely kies városának medicusállomását, s szót értek ott valamely gyógyítóval, nézne már bele a' tülkömbe, mi bútt belé! Bécsörtetek hát, elregölöm a kínomat, s felmutatám a' magyar királyi kincstár által, saját nemesi nevemre kiállított papirost. Egy afféle otromba fehércseléd fogadott, mely fajtának jobb vóna a' fazék mellett kevergetni a' tokánt, avagy padlatot súrolni a' konyhában, ily felelőséggel teljes elfoglaltság helyett, mint a medicusé. Nem áll meg bennem, hej, könnyen a szó, mondám is a' máglyáravalónak, mit vélek róla. Barátok nem lettünk, de ahelyt felfedte, hogyhát, nekem meg semmi dolgom a' Szombathely kies városának medicusállomásán, mert biz, ha külhonban foglalatoskodom, s a sógor császárnak fizetem a tizedet, a' magyarok királya bizony nem gondol az én ellátásommal. Otthagyám hát a házsártos fehérnépet, s a piócás emberrel gyógyítatám ki magam.

Cselédet szalajtottam azért a' vármegyének hivatalába, kérdezné ki, mi a teendő, ha újfent valamely rontás szállna belém. Ím a válasz: "Mutassa meg kegyelmed utóbb az Sógor császár által, nemes nevére kiállított E-Cardot, s ellátja az medicus minden kínját, úgy leszen, hidje meg!"

Gondol ám az ember fia ezzel es, azzal es, feledtem es el az egész miskulanciát. Mígnem, vagy esztendőre reá, nemes asszonyommal, szívem választottjával, s annak minden rokonságával elutazánk egynemely napokra henyélni az Balatonra, hol is a' legifjabb legénnyel való játszódás közben megcsuszandék, felhömbörödék, s rusnya karbunkulus nőtt kezem fejére, hogy alíg bírtam hajlítni, nem hogy még szerszámot emelgessek vele. Mit törődtem én a mitugrász felcserekkel, galambot küldtem Sógoriába, hogy ne várjanak, s mentem a piócás emberhez, az  bekente a' kezem fejét pipamocsokkal, meg medvehájjal, s azzal rendben volt. Ej, de mondám, csak kell valami bullát mutatnom róla, ha visszatérek Sógorföldre, miért nem ügyelék a gazdaságra azon pár napig. Bémentem hát, most már Szombathely kies városa helyett szülőfalum, dicső Pornóapáti medicusához, s okulván az előbbiekből, adám neki a' sógor plasztik E-kártyát. 

De hej, hogy a ragya verje ki, ez se tetszett.

Cselédet szalajtottam hát az vármegyének hivatalába, kérdezné ki, mi a teendő, ha újfent valamely rontás szállna belém. Ím a válasz: "Addig nem áldoz kegyelmedre a' magyar király semmit, míg a Sógor hivatalból el nem küldeti az E-106 pecséttel nyomott papirost, a' magyar hivatalnok saját kezibe."

 Gondol ám az ember fia ezzel es, azzal es, feledtem es el az egész miskulanciát. Mígnem, most télvíznek idején elővett a' hidegrázás. Ha mán ez megadta a' gondolatot, küldtem is galambot a' Sógor hivatalba, állítanák ki az bizonyítványt a' magyar kartársaknak, hadd tudják, mi a dolguk. Jön ám vissza a galamb, s rajta az üzenet:"Nem állítunk mink bizonyítványt ki, hisz kegyelmedet akárhogy is, de el kell lássák Magyarföldön, állítasson ki ott bizonyítványt az úr!"

Hej, megmérgedtem erre. Hagyám a cselédet, s becsörteték jómagam a' hivatalba, Szombathely kies városában, s grabancánál markolván meg az papírnyaló fehércselédet, ráripakodtam: "mi hát az igazság?" S mondá: "Ha jóuram kint is lakozik Sógoriában, s nem koslat minden áldott nap a' két uruszág közt, s az ottani járásnál ez be vagyon jelentve, ez esetben ottani felcserhez menjék, ha meghűl. A' plasztikkártyával csak akkor jöjjék medicushoz idehaza, ha kezét-lábát szegi, s mielőbbi ellátásra szorul"

No, a' faszam.-Gondolám.  

Hogy e bölcsességet eleddig senki nem tárá elém. S azóta a' tudásnak fényében élek: 

"Ki hol lakozik, s fizeti a tizedet,

ott keressen magának szanitécet,

csak ha valamely égicsapás éri,

jár az ellátás más honban néki"

Kelt Tulln kies városában, a' Varga rezidencián, gyertyaoltás előtt.