Megígértem még ebben a bejegyzésben, ugye, hogy szólok, ha kiderült, mi lett a diplomámból Sógoriában. Hát, most eleget teszek ezen ígéretemnek, elismertettem idekint a diplomámat és kiderült, hogy mi lett belőle.
Egyébként arról akartam mesélni, hogy,...ja, vagy az eredmény is érdekel benneteket? Na jó, elmondom azt is. Sajna, nem sok. Kicsit elhúzták előttem a mézesmadzagot. Beleestem a rendszerek közötti verembe, ugyanis én még nem a Bsc-Msc (Basic-Master, ahogy tetszik) besorolás alapján diplomáztam, hanem a klasszikus főiskola/vagy egyetem hierarchiában. Namost, az én diplomám főiskolai, ami-valljuk be-azért többet nyom a latban mint egy Bsc. De ugye ez a rendszer már nincs, fölfelé meg nem kerekíthetnek, mert kevesebb mint egy Msc, hát Bsc-nek fogadták el. Aztán meg, tanári szakot Sógoriában csak párosával lehet végezni, az én biológia mellé brahiból felvett kommunikáció szakom meg nem kifejezetten tanári. Illetve kifejezetten nem az. És sógoréknál nem is létezik, mint szak. De jó fejek voltak, megoldották a kérdést úgy, hogy a kommunikációt elismerték mint kiegészítő képzést. Ergó lett egy Bsc értékű biológiatanári diplomám. Amivel- nem lévén szakpár- kicsit nehéz lenne a tényleges szakmában mit kezdeni. De van. Ez is valami. Sokat nem lógattam az orrom miatta, tekintve, hogy habár ez nem változtatott az eddigi státuszomon pozitívan, de negatívan se, mert azt amúgy se nagyon tudnám elképzelni magamról, hogy a Jürgenkéknek meséljek a vékonybél részeiről. Illetve elképzelni el tudom, de kedvem, na az nincs hozzá. Plusz, viccesség is van. Sógoréknál középiskolától fölfelé minden hülyeséget a nevéhez írhat az ember, tehát mostantól mint "Daniel Varga BSc" élem napjaimat. Ez meg már nem úgy hangzik, mintha mindenkivel libát őriztem volna, ugye?
Na aztán. Onnantól, hogy kiderültek az irányvonalak, az eddigi piszmogás helyett nekifeküdtem amúgy Istenesen a munkakeresésnek. Meséltem már róla, hogy etéren a "sörétes" módszerrel dolgozom, azaz bárhova, ahol látok némi esélyt arra, hogy jól érezném magam, bedobom az önéletrajzomat. Mondván, hogy inkább röhögjenek egyet rajta, vagy hívjanak be és én mondjam azt, hogy "akkor lesznek szívesek megtermékenyíteni az állásajánlatot, kérem", mint hogy elszalasszak egy lehetőséget. Így esett, hogy jópár elküldött email után múlt hét elején felhívtak. A helyzetet úgy tessék elképzelni, hogy ébredés után vagy egy perccel bandzsítottam bele épp a konyhaasztalnál a kávémba. És akkor egy, az én agyamnál jóval frissebb női hang vidáman, ámde hadarva mondja, hogy jelentkeztem hozzájuk, mennék be próbanapra. Annyi tellett tőlem, hogy "Örülök, megyek." Hála az égnek, gyorsan magamhoz tudok térni, fel is villant a piros sziréna a fejem hátuljában, hogy "ba*ki, ezek most kik?? Illetve: hogy tudjam meg? Csak nem mondhatom, hogy hallod anyám, ti most melyikek vagytok a tízből??" Szóval, amíg nyújtottam a próbanap időpontjának kérdését, előrukkoltam a "Megmondaná a pontos címet kérem?" formulával, ami alapján utána belőttem őket.
Próbanap. Szóval, visszanyomoztam a céget, hogy hova is megyek. Valami állatorvosi klinika, többre nem jutottam, nem mondott túl sokat a hirdetés. Kiderült, azért nem, mert a meló nagyon sok mindent foglal magában, tehát nem akarták aprólékosan leírni, inkább személyesen megnézni a delikvenseket. Tömören elmagyarázva egy állatorvosi asszisztensi állásról van szó. A helyszínen meg lett egymásnak örülés. Én örültem, mert:
1) tetszett a munka, kifejezetten.
2 )Részmunkaidős, 25 órás, de kikombináltam, hogy keresek vele annyit, amennyiből a mindennapi kiadásokat tudom finanszírozni, aztán még keresek mellé valamit, hogy az egyéb igények is kielégíttessenek.
3) Meg a banda is szimpatikus volt.
Ők meg nekem örültek. Mondván, hogy igen jól passzolnék ide. Na mondom, mi baj lehet?
Hát a baj "az" a kolléganő, aki minden cégnél előkerül valahonnan. 25 órás heti munkaidőt rendes ember ugye úgy igyekszik teljesíteni, hogy két nap meghúzza a malac farkát, egy nap dolgozik egy felet, aztán a hét hátralévő részében azt tesz, amit akar. Ez így nagyjából ment is volna. Aztán a próbanap estéjén betelefonált a szülésből épp visszatérő kolléganő, hogy ő most a gyerek miatt csak délelőttönként tud majd dolgozni. Ebből kiömlőleg, hétfőtől péntekig, délután fél háromtól este fél nyolcig lenne a 25 óra, amire én kellenék. Azt meg, ugye, csinálja a hóhér. Gondolom nem kell magyaráznom miért. ( Se magánélet, se sport, se másik meló mellette...) Hát, abban maradtunk, hogy jövő hétfőn bemegyek még egy próbanapra, addig gondolkodom a dolgon. Nagyon nincs mit rajta. Abban bízom még, talán ők is gondolkodnak kicsit és/vagy senki más sem fogja így bevállalni. Ha meg mégse, avagy mégis, akkor ezzel a mézesmadzaggal csomóba kötöm a többit, és azzal legyezem magam, hogy így is jó, előbb-utóbb úgyis bejön, amit szeretnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése