Madarat lehetne fogatni...

"Tele van a hócipőm, fogom magam és  kimegyek Tömördre a hétvégén." Ez akkor szokott elhangzani, mikor tele van a hócipőm és épp eldöntöm, hogy a hétvégén fogom magam és kimegyek Tömördre.

Maga Tömörd egy nyúlfekvésnyi falu a Szombathely-Csepreg útvonal mellett, nagyjából az a méret, amin az ember úgy megy át, hogy "te, nem kellett volna itt ötvennel? Á, má' vége." Van benne egy templom, uszkve háromszáz lakos (Sparta!!) egy kocsma (egy ideig kettő volt, de ahhoz kevesen vannak), egy játszótér, egy buszmegálló és némi dicső történelmi múlt. Ami ki szokott csábítani ide időről-időre, az viszont még a falun kívül van. Az utolsó utca végén felballag az ember az erdei úton, vagy átugrat az Opellel a kátyúkon, megy tíz percet, vagy vezet ötöt, aztán a lucfenyves és a tölgyes határán vesz egy balost, beballag, átugorja a pocsolyát és máris a Tömördi Madárvártán van. (Halkan jegyzem meg, mikor először tettem meg ezt az utat, úgy eltévedtem, mint vak ember a süketszobában.)

A Tömördi Madárvártát a Magyar Madártani Egyesület hívta életre 1997-ben, Dr. Gyurácz József, egykori főiskolai tanárom és Dr. Bánhidi Péter, alias "Papi" védnöksége alatt, a híres ornitológus, Chernel István munkáját folytatván. A Tömördi Madárvárta, leegyszerűsítve a képletet, egy madárgyűrűző állomás. 

És aztán, mikor tele van a hócipőm, vagy mikor épp nincs, csak kedvet érzek, akkor Kutya Úrral kikepesztünk ide, önkéntes segítőnek. Mert itt csend van, békesség és nyugalom. Az erdő közepén áll a faház (ld. kép), mellette a konyha, szintén fából, és a többi szükségletkielégítő helyiség. Pont annyi, amennyi kell, nem több és nem kevesebb. A tábor körül madárbefogó hálók feszíttettek ki, ezeket ellenőrizzük, óránként egyszer. A háló vékony szemű, mint a pókfonál, a madárnak így gyakorlatilag láthatatlan, úgyhogy bumm, belerepül, belegabalyodik és bele van gabalyodva. Aztán jön az önkéntes madarász és kigabalyítja. Ennek megvan a saját technikája, amivel sérülés nélkül ki lehet szabadítani a jószágot. Igényel némi gyakorlást, de elsajátítható és figyelnek is rá, hogy elsajátítódjék. Utána hopp bele a vászonzsákba és ballag a madár (vagyis a madarász) vissza a táborba. Ott a szárnyas górcső alá vétetik, faj, nem, kor, súly, satöbbi, majd kap egy gyűrűt a lábára és mehet Isten hírével.

Nem, a madarak szigorúan véve nem szeretik ezt. A történet jelentősége a nagyobb volumenű természetvédelem. A madarat esetleg befogják egy másik madárvárta másik önkéntesei, beballagnak vele a másik táborba, a másik gyűrűző ránéz a gyűrűjére és azt mondja: Ejha! Az "ejha" után az adatok rögzítésre és elemzésre kerülnek. Ezzel a módszerrel ugyanis lekövethető, merre vonulnak a madarak, melyik fajból mennyi van, hol ütközik problémákba, mire kell figyelni. Aztán lehet tenni érte, vagy ellene. Így van ez kitalálva.

Az önkéntes madarász meg addig is jól érzi magát. Először is, buli az egész. Sokat lehet tanulni és testközelből megfigyelni olyan madarakat, amiket amúgy aligha lát az ember. Most hétvégén volt egy törpegém. A nyaka háromszorosára nyúlik és szemre támad, úgyhogy nem hajolunk közel hozzá. Volt egy vizicsibe, aminek hatalmas "talpai" vannak. Akadt egy szajkó is, a szép kék szárnytollaival. Fogós madár. 

Amikor meg nincs mit csinálni, akkor beszélgetés van, vagy üldögélés és elmélkedés. Este tábortűz, vagy a romaház, ami egyébként hivatalosan "aromaház" és a falu egyetelen (a túlélő) kocsmahivatala és boltja egyben. (Az alábbi képen épp tejszínhabos almatorta kiosztása forog fenn, a bográcsos lecsó utáni levezetésként.)

Az egész kicsit olyan nekem, mint egy meditáció. Olyan gőzkieresztős dolog. Szeretem.

Annó főiskolán tettem egy elvetemült lépést. Volt ugye a biológia szak árnyékában egy kommunikáció szakom. Ott pedig a szakdolgozati témám film készítése volt. No mondom, kellemeset a hasznossal, csináljunk filmet a Madárvártáról! És lőn. A film elég kezdetleges, amatőr és rossz képminőségű, de a miénk. Talán átadja a tömörd-érzést. Úgyhogy itt és most közzé tétetik. 

Tömörd jó.