Rágom magamban egy ideje ezt a témát. Pontosan negyedik napja. Hogy mondom, le kellene írni, mert megegeresedek, ha nem. De talán mostanra tisztult ehetővé. Továbbá, így ébredés után, hogy a tervek szerint futni megyek a kutyákkal, majd feladom a csekkeket, elintézem az egyesületi ügyeket és keresek munkát, pont kedvet éreztem mindezek nem csinálására, helyette a billentyűzetszaggatásra. Szóval, szombaton elmentem egy kurzusra. Egy lovas kurzusra, ami a szabadidomításról szólt. Majd mesélek erről is, bár az alaptéma nem ez lesz. Van egy srác kisfalumban, aki pár éve elkezdett lovakkal foglalkozni, valahol megismerte ezt a trénerembert és most meghívta magához. Lehetett menni, okosodni. Mentem, okosodtam. De a lényeg nem-csak-ez.
A fenti fotó a bevezetés és a főrész közötti elválasztóelem funkcióján túl azért is került ide szükségszerűen, mert a legtutibb, amit készítettem a kurzuson. (Összesen kettőt csináltam, amúgy.)
Nokérem. Jött a tréner, nagy autóval és nagy elánnal. Teljesen szimpatikus figura egyébként, középtermetű-és korú emberke, áradó békével és állandó vigyorral. Magáról a kurzusról csak pár szót ejtek, hogy végleg sárba tiporjam azok reményeit, akik bíztak benne, hogy a lovakról lesz szó. Meg amúgy se tudnám hitelesen visszaadni. A szabadidomítás, összefoglalva, legalábbis ahogy az én fejemben lecsapódott, arról szól, hogy a lovat nem kell "tanítani", vagy "idomítani", helyette a természetes, ösztönös viselkedését felhasználva közös nevezőre jutni vele. Ezáltal ember és ló kapcsolata sokkal mélyebb, békésebb és kiegyensúlyozottabb lesz, mint a klasszikus "túdneki" jellegű lóbetörésnél és jobban is funkcionál. Nem hülyeség.
A kurzus egésznapos volt, reggeltől estig, utána összeülés, beszélgetés, buli, szóval erre szántam a szombatomat. Jól éreztem magam, jó volt a társaság, tanultam okos dolgokat. A hallottakat persze mindenki máshogy szűri meg, én valahogy azt éreztem, hogy nekem, értsd, személyesen nekem ez a tréning most arról szól, hogyan tehetném jobbá az emberi kapcsolataimat. Kinek hogy csapódik le, ugye.
A trénermájszter mélyen vallásos ember, sokat emlegette az előadás alatt Jézust. Néha az Atyaúristent is, de főleg Jézust. Azt mesélte, hogy ő nemrég, talán egy éve, úgymond megvilágosodott és azóta Jézus szól belőle. Ez nekem rendben is van. Hanem délidőben, az ebédszünetben, vesztemre megpróbáltam belemenni vele egy beszélgetésbe erről. Mivel többször elhangzott tőle a "csak és egyedül Jézus" mondat. Részemről teljesen elfogadom az embernél nagyobb szellemi erők létezését, viszont nem kötöm konkrét személyhez, vagy névhez őket. Ez persze az én véleményem, nekem ez így kerek, ez van. Noszóval, bedobtam neki ezt a kérdést. Erre kaptam egy jó félórás előadást Jézusról, illetve a tréner kapcsolatáról Jézussal, illetve az ő erejéről, megtűzdelve bibliai idézetekkel és példaszerű esetekkel. Ennek során többször elhangzott az "Isten MÉG téged is nagyon szeret" mondat, ami bennem megkondította a vészharangot, hogy ajjaj, itt azért van gond. Persze, visszakérdezhettem volna, hogy azért, mert én máshonnan megyek neki az egésznek, miért kerülök egyből a "MÉG...IS" kategóriába, de tekintve az emberünk egyirányú kommunikációját-értsd, nem megbeszél, hanem előad-meghallgattam, ráhagytam, megköszöntem és kerestem más társaságot. A fenti, beszélgetésnek nem nevezhető monológ után nálam is kezdett formálódni egy doboz, amibe belekerült, ez pedig a "nem érdemes belemenni" volt.
Lement aztán a kurzus, este, mint a verebek összegyűltünk az eresz alatt. Keresztály Komám nem volt ott a déli beszélgetésnél, de bökte a csőrét a téma, hát megráncigálta a macska bajszát. No, kezdődött az egész előről. Gyakorlatilag kaptunk egy monológot Jézusról, anélkül, hogy esélyünk lett volna belekérdezni, megvitatni, megbeszélni. Pedig próbáltuk, komolyan. Én a korábbi tapasztalataim alapján már kevesebb lelkesedéssel, Keresztély aktívabban, de ő se ment többre.
Alapjáraton nem lett volna semmi bajom a hallottakkal, ha nem lett volna DE. DE volt. Hogy az emberünk megvilágosodott és megtalálta Jézust és rajta keresztül az útját, az nagyon jó dolog. Nekem egyedül az általa hirdetett kizárólagosság fájt. Volt aztán a beszélgetésnek egy pontja. Nem bocsánat, ezt pontosítanom kell. Volt a tréner és Keresztély közötti, látszólag vitának tűnő, valójában befogott fülű szóáradatban egy lélegzetvételnyi szünet, amibe sikerült-kihasználva öblös hangomat- belemekegni, ami bökte a csőrömet. Bedobtam a kérdést: a világnak uszkve harminc százaléka keresztény. A maradék hetven százalék, akik közül sokan még csak nem is találkoztak Jézus nevével, mert egyszerűen olyan kultúrában nőttek fel, ahol nem került említésre, szóval, ők akkor mind sötétségben élnek és soha nem világosodhatnak meg? A válasz elég egyértelmű volt: Ez így van. Két mondattal odébb hangzott el, hogy : A pokol tele van jó emberekkel.
No, nálam itt borult a bili. Rövid úton megköszöntem a kurzust a trénernek és a résztvevőknek és hazaballagtam. Szegény, sötétségben élő, elkárhozott Dalai Láma. Csak ő jutott eszembe hirtelen. Két dolog kristályosodott ki bennem utólag. Bármely ember, aki képes azt állítani egy-egyébként általa végtelenül bölcsnek és jóságosnak tartott -felsőbb lényről, hogy az képes az-egyébként a vallásában a legborzasztóbb helynek számító-pokolra küldeni egy -egyébként jó és tiszta szívű-embert azért, mert-tegyük fel-esélye sem volt megismerni Jézus nevét-sok beszédnek sok az alja-no, az az ember előttem ott elveszti a hitelét. A másik pedig pont ennek az estének a kontraposztjaként, hogy nálam a megvilágosodott ember ott kezdődik, hogy képes csöndesen mosolyogva meghallgatni másokat, még ha nem is ért egyet. Beszélgetni, meg ilyenek.
És félreértés ne essék, rendes kis ember volt ez és a kurzus is jó volt. Bár nem állítom, hogy legközelebb is ott leszek. Mindenesetre ennek még ki kellett jönnie belőlem. Hát, köszönöm, hogy meghallgattatok.
Vagy mi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése