Úri kerítésszaggatás

Nem illő tán, az ifjonti létemnek mulatozásairul hosszasan bészámolni, hisz ilyes kilengéseket jobb titokban elhallgatni, s zárat vonni az ember szája elé. Méges, az két nappal ezelőtt esett fergeteges s fertelmes éjcakát, s a rá következő pirkadatot meg kell örökítsem, hadd okuljék belőle az világ apraja nagyja, mindenkoron!

Aratás havában kapám még kézhez a' levelet, melyet küldönc hozott vala lóhalálában, s melyben barátom és testvérem az Úrban, nemes Béla gróf adá tudtomra, hogy nem sokkal aratás után, mikor az első fagyok megcsípik a földeket, hazatér Burkusországból, hol is kenyerét keresi magának, s családjának. Erőst kére a gróf, hogy ha már Szittyaföldet tapodja, látogatnám meg uradalmában, s mint az illendő, vegyük bé magunkat Szombathely kies városának éccakai világába. A megjelölt napon felnyergeltetém hát legszebb lovamat, kardot köték, felöltém vasorrú kohászcsizmámat, s kantárt megeresztve bényargalék a városba, hogy Bélával az időt múlassuk.

Rábízám még előzetesen a grófra, érdeklődne körbe az városban, mely úr ad azon estén fogadást, s válasszon kedvére. Végül az Végállomás nevű bálterem felé vevénk utunkat, hol aznap két zenészgárda húzá a' talpalávalót. A' mulatozó népség hangos, s hajzatában igen rövid vala, sokan közülük villámjelet, vagy szvasztikát viseltek. Gondolám, ha az grófnak ez ínyére van, ám jó lészen nékem is. 

Nem sokkal az kapuknak megnyittatása után ügeténk be, átadánk kardjainkat a' marcona ajtónállónak, s rögvest nekilátánk a' danajozásnak, az ismerős arcok üdvözlésének, s a' tereferélésnek. Még e korai órában, mikor épp csak leereszkedett az est függönye a város tornyaira, kilépék a' pitvarba, hogy elszityakoljak egy pipányi dohányt. Egy gárda, kik már időben nekiveselkedtek az óbornak s a' frissen főzött alénak, erőst méltatták a' csillagok alatt az sidó, tzegány, s oláh népségeket, különös tekintettel azok felmenőire, mindeközben jobb karjukkal váluk felett legyezvén. Váltottam volt néhány szót Imre báróval, ki es e helynek leend főfelügyelője. Csendesen mosolyga az jó úr, s odasúgá, utalván arra, hogy másnap taréjos-láncos népek, kik az "punk" néven ismeretesek errefelé, várhatóak a' bálterembe: "Sebaj no, ma ezt hallgatom, holnap majd a másik oldalt!"

Bár nem mindég épp bölcs e kopasz népség, mulatni annál jobban tud, azt meg kell hagyni nekik. Urasra eresztett hosszú hajzatom se rémíté őket, rúgánk hát a port hajnalig, bokázánk, táncolánk csűrdöngölőt s csárdást, míg a' zenészek a' szuszból ki nem fogyának. Hogy a' zenebona véget ére, s az megfáradt mulatozó urak s úrhölgyek kastélyaik felé vették vala az irányt, mi es lovainkért szalajtánk. Hogy a' nyeregben ülés nem mene már teljes bizonyossággal, s az hintónak bérlését túlontúl drágának gondolánk, gyalogszerrel vevénk hát az irányt Béla gróf rezidenciája felé. Bár a' nevezett kastély Szombathely kies városának éppenséggel másik csücskében épüle, mint ahol időnket múlatánk, a hajnali köd nem riaszta minket, s dolgunk sem akadt sietős, így tökön-paszulyon át kényelmest hazaballagánk. 

Hanemhát, mire az uradalomhoz érénk, a szolgálók, hiába várván uruk jövetelére, becsukák, s kulcsra zárák a kapukat, s magok aludni tértek vala. Mit volt hát mit tenni, csáklyát veténk az udvarfalra, s mint surranó tolvajok, bémászánk. Hogy a porta es zárva vala, aludni térénk hát az csűrben, a' szalmaágyon. 

Hanem hajnaltájt, midőn az éj a leghidegebb, s nem pitymallik még aranyszínű napsugár a keleti égbolton, vaczogva ébredék vékonyka takaróm alatt. Hiába burkolám magam vastag mentémbe, majd megvett vala az Isten hidege. No, mondom, ennek fele se tréfa. Ha már az álom kiröppene szememből, s kedvem se vala erős, hogy a hidegben kuksoljak, mint holmi fázós mormota, talpra szökkenék, összeszedegetém még az éjjel szétdobált útiholmimat, felkötém kardom s felöltém vasorrú kohászcsizmámat, majd hintóért üzenék. Hogy az uradalomban még mindég teljes vala a csönd, s nem mozdula sehol egy lélek, én pediglen szántam volna zajgásommal felkölteni a ház népét, úgy kívánék hát távozni, amint érkezék, által a kerítésen.

Fel is hágék az udvarnak kerítésére, s amúgy huszárosan átvetém magam rajta, mikoris elszámítám magam, s lábam egy cizellált stukkóba akada. Erőst szorítám azonban az kerítésnek tetejét, minek folyományaként a kapudísz, megadván magát, markomban maradt vala, jómagam pedig a kastélyárokba hengerbucskázék. Örültem biz, hogy a hajnal előtti lágy sötét eltakará csúfos kivonulásomat. A megrendelt hintó kocsisa tán megilletődött kissé zilált mivoltomon, de úgy gondolám, urak nem tartoznak magyarázattal az pórnépnek. 

Végül szerencsésen megtérék Pornóapáti földjére, a családi birtokra, hol a szolgák már forró fürdővel várának, mely visszaszolgáltatá rendezett külsőmet. Béla grófnak ezúton is köszönöm a kiváló mulatságot, s vegye ígéretemet, mely szerint a' legközelebbi alkalommal nem engedem, hogy kapukulcs nélkül induljunk mulatni. Amennyiben pediglen a kastélyfal további javításokra szorul, állok alás szolgálatára, minden erőmmel. 

Kelt Pornóapáti uradalmában, October hónap huszonhatodik napján, délidőben, két nappal az eseményeket követően.