Yo!
Na emberek, erre varrjatok gombot, ezt adjátok össze, erre húzzatok zoknit és ezt kapjátok ki. Úgy fest, megyek vissza az iskolapadba.
Ez a történet a következőképp kezdődött. Bementem valamikor hónap elején Bécsben a sógor munkaügyre a tanácsadómhoz, ahol havonta egyszer meg kell jelennem. Ezek a pofavizitek úgy szoktak lefolyni, hogy elmondják, hogy keressek szorgalmasan munkát, mert ők úgyse találnak nekem. Én elmondom, hogy keresek szorgalmasan, ne aggódjanak. Ebben megegyezünk, kezet fogunk és mindenki megy a dolgára. Illetve én megyek a dolgomra, a tanácsadó ott marad, mert neki ott van dolga. Ez meg nekem így pont oké, mert tudom, hogy mit akarok és nem feltétlen kell abba belekeverednie a munkaügynek. Namost. Mikor a fent nevezett hónap fent nevezett elején bementem a tanácsadóhoz, nem ez történt. Az ember új volt nekem, most találkoztunk először. És rosszul indult a dolog. Ő ideges volt, mert az előttem lévő kuncsaft felhúzta. Meg ronda is. Ez utóbbi független volt a körülményektől. Úgy nézett ki, mint valami nyugdíj előtt álló orosz kémelhárító ezredes. Kopasz búra, hármsan hajtott tarkó, szódásszifonszemüveg, kismellény, cérnakarok, sörpocak. "A" bürokrata. "Napasztmek"-gondoltam.
Hát, nem is indult jó hangulatban a beszélgetés.
De képes voltam még jobban elrontani. Ha a hangulatot nem is, de a helyzetet. Először is, megszólaltam németül és az ember rájött, hogy tisztán és érthetően beszélem a nyelvet. Aztán átnézte az adataimat és rájött, hogy van diplomám. Meg aztán, ahogy váltottunk pár szót, arra is, hogy teljesen hülye sem vagyok és nem feltétlen kell egy kalap alá venni a folyosón várakozó többséggel (lenni Ahmed, akarni segély). Szóval a bürokrata rájött, hogy ő engem nem is utál. Erre kitalálta, hogy segít nekem. Na mondom, ebből baj lesz. (ld. feljebb, miért.)
Hát lett is, az ember hirtelen berakott egy diplomás munkakeresőknek kitalált képzési programba.
"Napasztmek", vol 2.
Kitérünk, mert ide kitérő kell. Egyfelől, egyszer már megkiabáltam én itt a blogon az oktatási rendszert. Igaz a magyart, de azért ugye ez benne van a fejemben. Ehelyt olvasható. Másfelől. Eleget koptattam már az iskolapadot és elhatároztam, hogy ha mégegyszer okulásra adom a fejem, akkor a halomba gyűlt használhatatlan papírjaim helyett valami gyakorlatias és kézzelfogható mesterséget tanulok majd. Például asztalos. Vagy hentes. Vagy szobafestő-mázoló, vagy efféle. Harmadfelől. Nem kis szociális nyomásra egyszer nekiindultam, hogy csinálok egy mesterképzést. Így történt, hogy én egy teljes hétig voltam soproni egyetemista. Beültem a természetvédelmi mérnöki képzés levelező tagozatának első blokkjára. Aztán rájöttem, hogy már nem tudok nyolc órát végigülni a padban. Rájöttem arra is, hogy nem hiszem el feltétlenül és fenntartások nélkül amit az oktató mond, csak mert ő az oktató. Meg arra is, hogy nem akarok négy évet lehúzni egy képzéssel, ami egy nem létező munkaerőpiacra képez embereket. (A természetvédelmi mérnök, mint szakma, gyakorlatilag nem létezik. Tehát nem fogsz ilyen álláshirdetéssel találkozni.) No, gyorsan véget is vetettem a soproni egyetemista karrieremnek.
Ellenben, de, valamint, továbbá, és.
Tegnap elmentem a fent jelzett képzéssel kapcsolatos infónapra. A hozzáállásom az volt, hogy majd jól elniggerkedem a dolgot. Vagy elcigánykodom. Vagy eludmurtkodom, válassz olyan népet illetve etnikumot, ami szimpatikus. (Vagy épp nem.) Az ilyen infónapokon általában kitöltetnek egy kérdőívet, ami alapján eldöntik, hogy tényleg kell-e neked az adott képzés. Elég nagy gyakorlatom van benne, hogy tudjam, hogyan kell ezeket az igényeimnek megfelelően, irányítottan kitölteni.
Ellenben, de, valamint, továbbá, és.
Kiderült, hogy a képzés nem kötelező. Azaz eldönthetem, hogy akarom-e, vagy sem. Innentől ugye mindjárt más a leányzó fekvése és a fagylalt íze, ami nem muszáj, az akár még kellhet is. Kiderült továbbá, hogy akár még hasznos is lehet számomra. Mármint az okítás. Továbbá, hogy a papír, amit ad, nem feltétlenül a gyújtós kategória. Továbbá, hogy állam bácsi eltartja a fekete s*ggemet, amíg csinálom. Továbbá, hogy igazából érdekel is a dolog. Meg a társaság se rossz.
Ehhh....
Rábólintottam.
Ma vissza is hívtak, hogy rendben, mehetek.
Szóval, ha minden a tervek szerint halad, május közepétől úgy három hónapra visszaülök az iskolapadba, Bécsben, a dunaszigeten, egy felhőkarcolóban, csak hogy a flanc is meglegyen.
Hát kíváncsi vagyok.
Ha más nem, megtanulok gyapotot termeszteni...
További szép estét, kedves blognéző gyerekek, aludjatok jól, álmodjatok székeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése